Úgy tűnik nagyon rákattantam Mario Bava horrorfilmjeire. A Kill Baby Kill is szokás szerint több címen fut, az eredeti olasz Operazione Paura volt, a másik angol nyelvű verzió pedig Curse of the Dead. Szerencsére ezt már én is eredeti olasz nyelven nézhettem meg, így teljesnek mondható az élvezet.

Az Operazione Paura ismét egy gótikus horror, ami nem is kezdődhetne másként, minthogy a racionális főhős elmegy az isten háta mögötti a faluba, a kocsis pedig nem meri tovább vinni. Dehát a horrorok nem a történetükkel hódítottak sohasem és ez most sincs másként. Bár az a film javára írható, hogy a sztori végére minden szálat lezár, nem maradnak logikai buktatók, vagy hiányzó magyarázatok. A film most is színes, de ezúttal Bava nagyon visszafogta magát pl a Blood and Black Lace-hez képest. Persze ez így jobb a szemnek, de nem is olyan egyedi a film. A beállítások és a kamerakezelés sem annyira kerül előtérbe, mint eddig, de az azért tagadhatatlan, hogy más horrorokhoz képest e szempontból is kiemelkedő élmény a film, csak nem Bava eddigi mozijaihoz képest. Ahogy a brutalitás, a véres jelenetek is háttérbe szorulnak, sokkal inkább megfelelnek a kor szellemiségéhez. Érdekes módon sokkal nagyobb teret kap a zene, de annyira nem emlékezetes, hogy ennek igazán örülhessünk. Viszont most van egy főhősünk, akivel tudnánk azonosulni, ha nem egy tipikus tehetségtelen '60-as évekbeli szépfiú játszaná Giacomo Rossi-Stuart.

Bár eddig úgy tűnhet, hogy az Operazione Paura egy rossz film, valójában koránt sem erről van szó. Lehet, hogy Bava visszafogta magát egy kicsit, de ennek köszönhetően még hatásosabbá válik néhány jelenete, amik valóban hátborzongatóra sikerültek a szó szoros értelmében. Én meg még mindig értetlenül állok azelőtt, hogy egy ilyen régi horror ilyen hatásos tud lenni mind a mai napig. És azt is megszokhattuk már, hogy Bava mindig létrehozott valami újat, ami meghatározóvá vált a később évek horrortermésében, ez ezúttal sincs másként. Bava ugyanis megteremtette a későbbi horror egyik nagy toposzát, a gonosz kisgyereket. A cím is erre utal, nem pedig egy nőre. A bosszúálló kísértet kislány igazán félelmetes. Kedvenc horrorrendezőnk elemében érezhette magát, nagyszerű, feledhetetlen beállításokat használt, amik a frászt hozzák a mai napig a nézőre. Azt az ártatlan gyermeki kacajt a gyilkosságok után rémálmaimban se jöjjön elő. Így belegondolva Mario Bava szinte mindig nagyon hatásos gonosztevőket teremtett meg, akik legalább annyira szórakoztatóak, mint a '80-as évekbeli hollywoodi slasher antihősei, csak az olaszok nem csináltak minden egyes filmjüknek 8-9 folytatást.