Hosszú-hosszú ideje megnézhettem volna már ezt a filmet, mert sokat olvastam róla, hogy milyen jó, de nem hittem el a könyveknek, kritikusoknak. Úgy gondoltam, hogy csak ahhoz képest jó, hogy egy 1953-as francia alkotás.

Tévedtem. A félelem bére simán az egyik legizgalmasabb, legfeszültebb film, amit valaha láttam. Akárhányszor csak elindul egy kocsi, vagy akárhányszor új akadállyal kerülnek szembe, mindig elakad az ember lélegzete, mert tudjuk, hogy bármikor felrobbanhatnak. Közben végig hiteles marad a film, mind a történteket, mind az emberi reakciókat tekintve. Mellesleg az egész történet egy nagyon komoly és egyértelmű kapitalizmuskritika az emberekről, akik őrültségekre vállalkoznak a totális szegénység miatt, és a gazdag amerikaikra, akik nem veszíthetnek. Az olyan jelenetek, mint az olajtavas, pedig teljesen nyilvánvalóvá teszik, hogy miről is van szó. De persze senki sem ezért szereti a filmet, hanem a körömrágósan izgalmas jeleneteiért. A félelem bére azonban kicsit túl lassan indult be az én ízlésemnek, arra gondoltam ennyi idő nem szükséges ahhoz, hogy megkedveljük a szereplőket, és hogy bemutassák a kilátástalan csóróságot. De valójában nagyon is fontos a lassú indulás, mert utána akkora adrenalinadagot kapunk az arcunkba, amilyenre nem számítunk. Szóval nem igazán találtam hibát ebben A félelem bérében, egy kortalan klasszikus. Mondjuk a vége nem igazán tetszett, de biztos ennek is megvolt a maga mondanivalója.

Magyar szinkronnal néztem a filmet, méghozzá az 1970-ben készült verzióval, ami azért érdekes, mert ez nem is az eredeti, hanem csak az újraszinkron. Érdekességképpen meghallgatnám persze az ősváltozatot is, de a '70-es önmagában valami elképesztően igényes, és nosztalgikus munka fantasztikus színészek nagyszerű előadásában.