Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bosszú a jövőből

2011. október 23. - Santino89

A Bosszú a jövőből már nem az apokalipszis után játszódik, viszont attól még egy olasz sci-fi akciógagyival van dolgunk, csak ezúttal nem a Mad Max-et, vagy a Menekülés New Yorkból-t másolták, hanem a Terminátort.

Három korábban tárgyalt filmünk közül egyértelműen ez számít a csúcspontnak. A főszereplő Daniel Greene olyan, mintha ötvözték volna David Hasselhoff-ot Patricky Swayze arcélével, és Stallone keménységével. Az egykori testépítőnek kétségtelenül van egyfajta igen másodosztályú karizmája, viszont abszolút hiteltelen a kiborg szerepében. Sokkal inkább hasonlít egy keménykedő tahóra, semmint egy gyilkos gépezetre, Schwarzi hozzá képest egy színészisten, és ez már nagyon nagy szó. A többi szereplő se sokkal jobb, George Eastman-nek úgy látszik kötelező volt minden sci fi jellegű olasz filmben szerepelnie, John Saxon pedig az egyetlen ismerős arc, természetesen ő is a B filmekből. A párbeszédek természetesen gyengék, különösen akkor, amikor a főhős moralizálni próbál az ember-gép létről. Dramaturgiailag is pocsék a film, mindig olyankor váltanak történetszálat, amikor éppen nem kéne.

A készítők elég gátlástalanul loptak más filmekből, nem elég, hogy Daniel Greene-ek a történet elején olyasmi ruhája van, mint a terminátornak, de ráadásul pont teljesen ugyanúgy szereli a kezét, mint osztrák kedvencünk. Természetesen a trükkfelvétel is hasonlóan gyenge. Aztán ott van a Szárnyas fejvadászból Pris karaktere, amit szintén átemeltek, csak ezúttal nem félelmetes, hanem inkább vicces az összkép.

A film végén nagyon beindulnak, az utolsó 20 perc gyakorlatilag tömény kis költségvetésű akció, és mint ilyen teljesen megállja a helyét. Van helikopteres, kamionos, lakókocsis, gyártelepes lövöldözés, brutális halálnemek egymás után, úgyhogy mindenki megkapja azt, amit már egy ilyen keménykedős, kiborgos akciófilmtől. Az aláfestő zene természetesen a jellegzetes '80-as évekbeli szintetizátorzene, ami ezúttal kifejezetten jól sikerült, remek hangulatot kölcsönöz a mozinak. Meglepően lírai jelenetek találhatóak egyébként ezekben az olasz akció sci fi gagyikban. A szintén Sergio Martino rendezte 2019 After Fall of New York-ban a város romjai fölött a magányos, sugárfertőzött trombitás szomorú dallamot játszik, a Halálhozó 3000-ben pedig a kiégett, cinikus Idegen cipeli hátán a megsérült kisfiút a kietlen sivatagon keresztül. Itt Paco a robotember egyedül vándorol, magára hagyva a sivatagban, miközben szól a jellegzetes zene.

Szeretem ezt az olasz gagyi-zsánert, és bár a Bosszú a jövőből egyáltalán nem egy jó film, de viszonylag igényesen sikerült összehozni a többi hasonló filmmel szemben, amikben a készítők szemmel láthatóan lenézték az egyszeri videonézőiket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása