Ez már új távlatokat nyit a rossz filmek között. Egy posztapokaliptikus, akciódús videofilmmel van dolgunk 1983-ból, úgyhogy talán érzitek ti is, hogy nem egy könnyű eset. Azt hiszem elmondható, hogy az alkotóknak gyakorlatilag az ég világon semmi sem sikerült. Pozitívumot csak akkor lehet felfedezni, amikor némely jelenet nem szándékoltan teljesen nevetségessé válik.

A film egy funkcióját tekintve Star Wars szerű bevezető szöveggel indul, de már ez se működik, annyi teljesen felesleges, és bugyuta információt próbálnak a torkunkon lenyomni. Aztán elkezdődik a nagy mű, ami gyakorlatilag sokadrangú akciózás az első perctől az utolsóig. Hősünk, aki a legkevésbé sem akciófilmes alkat egy szuperszónikus (ezt a szót használják a filmben) motoron hajt, ami mindenfélét lő, és rendszeresen kommentálja a történéseket, ráadásul duplán. A film legdrámaibb pillanata, amikor a motor meghal. Az akcójeleneteknél igazából csodálkoztam, honnan volt ezeknek egyáltalán roncsokra, meg robbanásokra pénzük, annyira amatőr minden tekintetben a megvalósítás, mintha a haverokkal kimentem volna egy hétvégén forgatni. Az operatőri munka ennek megfelelően elképesztően szörnyű, a posztapokaliptikus világ, ami amúgy nem is ezen a bolygón játszódik, de volt atomháború meg minden, szóval ez a világ véletlenül sem egy kietlen sivatag, hanem tele van zöldelő füvekkel, fákkal, erdőkkel. Az akciójelenetek pedig annyira bárgyúk, mintha csak egy paródiából léptek volna elő, ennél rosszabb hangeffekteket pedig még soha a büdös életben nem hallottam. A gonoszok egyébként nácira emlékeztető katonák, de vannak itt karatés, amazonos segítők harmatgyenge főhősünk oldalán. A színészek csapnivalóak, rendesen át is lépik a paródia határát. A sokkal jobb sorsra érdemes Donald Pleasence játssza a főgonoszt, és úgy látszik megtartotta Blofeld ruháját a Csak kétszer élsz című Bond filmből. A forgatókönyvről kár is beszélni, nagyon hülye beszólások, és helyenként értelmezhetetlen dialógusok váltogatják egymást ebben az egyszerűsége ellenére is zavaros remekműben.

Az új barbárok óta tudhatjátok, hogy nem vetem meg egyáltalán az ehhez hasonló bűnös élvezeteket, különösen ha egy posztapokaliptikus filmről van szó. Az elveszett világ harcosában pozitívumként lehet említeni a rövidségét, a folyamatos akciózást, illetve a korrekt kísérőzenét. Ezt leszámítva bűnrossz alkotásról van szó, amelyet tényleg csak a gagyifaktora tesz viszonylag élvezhetővé.