Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Válogatott gyilkosok

2011. november 21. - Santino89
Már készült egy The Killer Elite című film 1975-ben a nagymester, Sam Peckinpah rendezésében, James Caan és Robert Duvall főszereplésével. Komolyabban nem néztem utána az új feldolgozásnak, mert szeretek „szűzen” előismeretek nélkül beülni a sajtóvetítésekre, elvégre ha már egyszer véleményt mondok, akkor azt előre ne befolyásolja senki és semmi. Így a moziteremben ért a felismerés, hogy egy-két apró hasonlóságot leszámítva, az ég világon semmi köze nincs egymáshoz a két filmnek. Ez csak azért kifejezetten szomorú, mert emiatt néztem meg a Peckinpah mozit, ami rémes volt.
 
Viszont a Válogatott gyilkosok egy abszolút korrekt akciómozi. A főszerepben Jason Statham, akit sokkal jobban szeretek ehhez hasonló, komolyabban vehető filmekben (Banki meló) látni, semmint A szállító 2-3 szerű szennyekben. Jól áll neki ez az akcióhős-szerep, sokat kell lövöldöznie, verekednie, és viszonylag keveset kell színészkedni, de nincs ezzel semmi baj. A másik oldalon Clive Owen nyújt egy visszafogottan megszállott alakítást. Kettejük összecsapása a film egyik csúcspontja, egy remekül megrendezett bunyó, bár kissé nehezemre esett elhinni, hogy Owen majdnem lenyomja Statham-et. A plakát harmadik arca az egykori színészisten, Robert De Niro személyesen, aki valójában meglehetősen háttérbe szorul, egy szerethető mellékszerepben. Gondolhatnánk, hogy szomorú, hogy idáig jutott, de legutóbbi filmjein végignézve, a Válogatott gyilkosok még így is simán kiemelkedik a mezőnyből. Az összes többi szereplő is teljesen a helyén van, Yvonne Strahovski Anne szerepében különösen bájos volt.
 
A forgatókönyv kellőképpen csavaros és fordulatos ahhoz, hogy egy percre se kelljen unatkoznunk, az akciók teljesen a történetet szolgálják, és nem fordítva, mint mostanában oly sokszor. Izgalmas jelenetekben bővelkedik a sztori, így garantáltan mindenki oda fog figyelni az eseményekre, gyorsan eltelik a játékidő mind a 116 perce. Hogy miért nem válik akkor többé egy korrekt akciómozinál a Válogatott gyilkosok? A cérnavékony moralizálás jelentősen rontja az összhatást. Ezt a szálat vagy sokkal jobban ki kellett volna fejteni, vagy hagyni a fenébe. A másik probléma, hogy hiányzik az igazi dráma történetből. Nem vártam én átütő katarzist, de hiába izgalmas és feszült a film, ha egyszer nincs igazi tétje. Az pedig már csak apró kötözködés a részemről, hogy elég megmosolyogtató volt, ahogyan Jason Statham álcázni próbálta magát, különféle módokon. Ezen kívül túl gyakran engedte meg magának a forgatókönyv a szokásos kliséket, viszont túl csínján bánt a humorral.
 
A hibákat és az erényeket összevetve megállapíthatjuk, hogy a film azt adja, amit a plakáton is láthatunk: aki kíváncsi arra, hogy milyen lehet Statham, Owen és De Niro egy akciófilmben, az feltétlenül nézze meg. Aki viszont nem fogékony se a műfajra, se ezekre a színészekre, az meg minek olvasta el idáig a kritikát?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása