Mostanság "A Karib tenger kalózai" és a folytatásai viszik a pálmát a tenger farkasai témakörében, de ez nem megy újdonság számba. A stúdiók gyakran tűzték célkeresztbe a fantáziát megmozgató rabló népséget már régebben is. Érdekes módon, amennyire véreskezű és könyörtelen népség voltak a valóságban, a filmvásznon annál könnyebben lett belőlük lovagias vagy éppenséggel mulatságos társaság. A "Tortuga kalózai" az utóbbi vonalat erősíti.

Bart Paxton kapitány azt a feladatot kapja, hogy a hírhedt Henry Morgant fülelje le, aki Tortuga szigetén erős kalóz köztársaságot hozott létre, bosszantóan megtizedelve az arra járó hajók rakományait. Miután a spanyolok gyarmataihoz közel van a rablófészek, az angol Admiralitás nem mer hadihajókat küldeni, nehogy háború robbanjon ki a két tengeri hatalom között. Álruhában kell hát beosonni, de teljes legénységgel. A küldetés rögtön egy bosszantó epizóddal indul, potyautas hölgy kerül a fedélzetre. S micsoda szája van a hölgynek, aki nem igazán mondható úrinőnek! Viszont átkozottul csinos. Hadihajó fedélzetén nem véletlenül tiltja a szabályzat a szebbik nem jelenlétét, erről a jobb sorsra érdemes kapitány hamar meggyőződhet. Továbbá arról, hogy a kalózok a kisebb gondot jelentik ott, ahol egy ilyen tüzes természetű menyecske feltűnik.

Kezdjük ott, ki hallott már a Clover Productions-ról? Na, ugye...Nem tartozott a vastag pénztárcájú stúdiók közé. Ez a sajnálatos tény rányomja a bélyegét az egész mozira. Pedig Henry Morgan fölöttébb érdekes személyiség volt a XVII. században. Volt az angol korona kegyeltje és kitüntetettje, majd halálra körözött bandita. Társai többségétől eltérően ő mindig ki tudott mászni minden slamasztikából, a kötél hurkából is kihúzta a fejét. Életútja bőven adott volna módot egy látványos történet leforgatására. Ehhez képest csak a film utolsó harmadában kerül elő. Megszemélyesítője, Robert Stephens "el is lopja a showt", jóval érdekesebb, mint a kissé sótlan, de főhősnek szánt Ken Scott. A harmadik fontos személy, Meg kisasszony, Letícia Román alakításában szintén figyelemre méltó. A film jelentős részét viszi el a kapitány és a potyautas torzsalkodása, életük fordulatainak bemutatása. A happy end természetesen kötelező, ez aligha számít spoilernek.

"A szegény ember vízzel főz" hatást nagymértékben csökkenti a rendező személye. Robert D. Webb kapott Oscart mint "a legjobb segédrendező". (Igen, nem sokszor ugyan, de ezt a díjat is kiadták.) Nem érdemtelenül kaphatta. Mindent precízen levezényel, kihozza a poénokat, formás jeleneteket állít össze, színpompás köntösben. Még a makett jelenetek sem kifogásolhatóak. Egész biztosan benne van a keze munkája abban, hogy végül egy erős másodvonalbeli, de jól fogyasztható alkotás kerül elénk. Kevés eredetiség van benne, azok is inkább humor területén, a műfaj jól bevált -és tulajdonképpen elvárt - fordulatait kapjuk, viszont üdítő tálalásban. A régi filmes iskola nem kiemelkedő, de megbízható darabja.