Oldfan ajánlására néztem meg ezt a filmet, azt mondta róla, hogy egy "lenyűgöző látomás". Mivel az amúgy rendkívül igényes magyar feliratot szintén ő készítette hozzá, így elég egyértelmű volt, hogy megnézem minél hamarabb.

Nincsenek ellenemre a távol-keleti alkotások, ha valaki, hát én vevő vagyok az ázsiai egzotikumokra. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a nyugatias szememmel nem mindig értem ezeket a filmeket, és korántsem vagyok a téma szakértője. A Portrait of Hell tulajdonképpen egy allegorikus dráma, amely a művészet és a zsarnokság természetéről, illetve a kettő között feszülő örök ellentétekről szól a teljhatalmú sógun, illetve az ország legjobb festője közötti harcról. Az egész történetet érdekes képkompozíciók és különleges képi hatások kísérik, a lángoló fogat jelenete például a maga megrázó drámaiságában válik gyönyörűvé, ami szép bravúr a filmesek részéről.

Viszont ennek a következetesen véghezvitt metafora vonulatnak köszönhetően emberséget nemigen találunk a filmben. Azonosulni nem lehet senkivel, a festő döntései sokszor érthetetlenek, máskor tragédiába vezetnek. Az pedig kifejezetten szörnyű, hogy a végén hagyja a saját lányát elevenen elégni, csak azért, hogy neki legyen igaza. Az őt alakító Tatsuya Nakadai korának egyik legkiemelkedőbb színésze volt, aki bármilyen szerepben tökéletesen megállta a helyét, festőként itt valóban hipnotikus alakítást nyújt. A vele szemben álló sógun karaktere viszont semmivel sem több az ázsiai akciófilmek sematikus, sablonos, minden ízében romlott főgonoszaitól.

Szerintem kicsit több emberséggel még jobb film lehetett volna A pokol látképéből, de kétségtelen, hogy érdemes megnézni a különleges jellege, Nakadai alakítása, a képi hatások, illetve a mondanivaló miatt.