Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Két nap az élet

2012. január 15. - Santino89

Robert Merle első, önéletrajzi ihletésű regényét 1949-ben írta meg, amelyet 1964-ben filmesített meg Henri Verneuil az akkortájt egyre népszerűbbé váló Jean-Paul Belmondo főszereplésével. A történet a második világháború idején játszódik, melyben a németek egészen az Atlanti óceánig szorították vissza a kétségbeesetten menekülő francia és angol csapatokat. Az angolok áthajózhattak, de a franciák ott találták magukat a tenger és a németek szorításában. Ezen a hétvégén játszódik a már magyar címében is rendkívül melankolikus és lírai Két nap az élet.

A témából adódóan a film is rendkívül nyomasztó. Nem olvastam ugyan Merle eredeti regényét, de állítólag elég pontos adaptációról van szó, amit könnyen el tudok képzelni. Szemmel láthatóan nagy költségvetésből készült moziról beszélünk, hatalmas statisztériával, rengeteg járművel, repülőgép támadásokkal és bombázásokkal, de ebben az esetben mégsem egy akciós-kalandos filmről van szó, ez mind csupán az események háttere. De valahogy mégis ebben a filmben a háttér a legborzasztóbb, főhősünk bármerre jár minden elpusztult, mindenhol romba dőlt épületeket, vért, sebesülteket, halottakat lehet csak látni. Ez nem az a fajta háborús film, amely megkérdőjelezi a háború értelmét: itt az a kiindulóhelyzet, hogy mit lehet tenni, ha egyszer már a világon semminek sincs már értelme, és már csak Két nap az élet.

Érdekes, hogy egy ilyen mozi főszerepére éppen Belmondo-t kérték fel, aki szokásától eltérően ezúttal nem vitt semmilyen humort, vagy a tőle megszokott csibészes könnyedséget a játékába; egyszerűen csak kellett egy szimpatikus, fiatal katona, akivel azonosulhatunk, szinte tök mindegy, hogy ki az, de Belmondo erre természetesen így is tökéletesen alkalmas. Az ide-oda kallódó főhős tétlensége ellenére azonban a történet egyáltalán nem unalmas, élet- és véletlenszerűen valami épp mindig történik csak úgy mellékesen, ami az egész helyzet reménytelenségét és kilátástalanságát tükrözi: a német ejtőernyős halála, vagy a rövid időre feltűnő házaspár tragédiája egyaránt emlékezetes közjátékok. Ezek után a szépséges fiatal lány szerepében Catherine Spaak ragaszkodása a házához, vagy a bőröndjeihez már-már nevetségesen abszurdnak tűnik. De ebben a helyzetben még a Belmondo alakította főhős hősies megmentése is relativizálódik: egyáltalán nem biztos, hogy a lány egyáltalán megérdemelte-e, hogy a saját bajtársait gyilkolta meg a védelmében. Mégis inkább arról van szó, hogy ilyen paradox módon próbálta megőrizni az emberségét a tökéletes embertelenségben, még akkor is ha végül őt magát szintén elragadták az ösztönei.

Persze felvonultat a film még jó pár embertípust, akik tulajdonképpen alternatívákat kínálnak hősünk számára, de sem a számító, ügyeskedő haver, sem pedig a mindenbe nyugodt szívvel beletörődő pap figurája nem szimpatikus neki, és nekünk sem, de mégis megértjük mindnyájukat, mert annyira emberi a viselkedésük, ahogy próbálják valahogy túlélni ezt az elviselhetetlen és embertelen helyzetet. A Két nap az élet kiválóan adja át ezt a melankolikus életérzést, amire Maurice Jarre háborús filmektől merőben eltérő kísérőzenéje még rá is játszik. A történet végén már egy percre sem tud vigasztalni minket, hogy végül a szövetségesek győztek, és Merle is meg tudta írni a regényét, és később franciák készíthették el a filmet is.

A Két nap az élet számomra érthetetlen okok folytán egyáltalán nem egy különösebben ismert, és elismert alkotás, pedig egyáltalán nem fogott rajta az idő vasfoga, ugyanazt az érzést tudja átadni az embernek még ma is, mint 1964-ben, amikor elkészült. Szerencsére megjelent Magyarországon is dvd-n, talán még mindig kapható. De ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy valamifajta isteni csoda folytán fennmaradt az eredeti 1966-ban készült szinkron (aki nem tudná, nem túl sok szinkron maradt ránk abból az időből), ami  valami elképesztően fantasztikus. Az akkori beszédstílus, az akkori szavak használata még inkább hitelessé teszi az egész filmet, és akkor még a nagyon magas színvonalú színészi munkáról egy szót sem szóltam. Így hát mindenkinek a lehető legjobb szívvel ajánlom a Két nap az élet című méltatlanul elfeledett remekművet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bébelfan85 2012.09.01. 09:38:59

Na igen, ez egy nagyszerű film. Sőt még azt is megkockázkatom, hogy ez az egyik legjobb francia háborús film és Henri Verneuil rendező egyik legigényesebb, legjobb mozija.
Írtad, hogy téged meglepett, hogy Belmondo-t ilyen fajta szerepkörben láttad. Tudni kell, hogy Belmondo mint drámai színész futott be először és az első komolyabb kommersz sikere a Cartuche volt. Na most ezt megelőzően már szerepelt olyan filmekben (pl. Egy asszony meg a lánya, Moderato cantabile, Az utcalány stb.), amelyekben lássuk be nem sok lehetősége volt a poénkodásra.
Visszatérve a filmre, az habár a könyvön alapul, de közel sem pontos adaptáció. Pl. az események sorrendje más, egyes részek kimaradtak a könyvből vagy bekerültek könyvben nem fellelhető részek is, de a legszembeötlőbb, hogy a könyv és a film befejezése más. De ami a lényeg, hogy a film nagyszerűen visszaadja a könyv hangulatát, cinizmusát a zseniális színészi munkának és Maurice Jarre gyönyörű zenéjének köszönhetően. Ami még nagyszerű a könyvben (itt talán még jobban átjön) és a filmben is az, hogy Maillat gyakorlatilag egy kis kaliberű emberke, egy niemand és ezzel nagyban eltér az amcsi filmekre jellemző karakterektől. Egy pillanatig sem képzeli hősnek magát, nem érdekli őt a hadi dicsőség, a hazaszeretet, ő csak egyszerűen kiakar szabadulni ebből a helyzetből, meg akarja úszni az egészet. Nem ura ő a helyzetének, úszik az árral, az eseményekkel. Kicsit olyan mint a filmben a vízen lebegő hintaló szimbóluma.
Csak ennyit szerettem volna hozzá tenni, egyébként kiváló kritikát írtál.
Ja és a szinkron valóban zseniális.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.09.02. 15:30:29

@Bébelfan85: Köszi a kiegészítéseket. Belmondo-nak erről a kettősségéről Az áruló című '63-as film kapcsán írtam.
Hát igen ez nem egy amcsi akciófilm :)
süti beállítások módosítása