Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fennakadva a fán

2012. január 29. - Santino89

fennakdava.jpgMár csak a három főszereplő miatt is érdekes lehet ez a film, hisz Louis De Funes mellett játszik fia, Oliver De Funes, illetve melléjük csapták a filmtörténet egyik legnagyobb komikusának, Charlie Chaplinnek lányát, Geraldine-t is. Louis De Funes természetesen ezúttal is jól alakít, de szerencsére nem az ő karakterére épül az egész cselekmény, sőt ez a film nélküle is működőképes lenne, bár kétségtelenül nem lenne ilyen jó. Fia, Oliver szerepe már önmagában sem rejt túl sok lehetőséget, így ő gyakorlatilag egy kissé egysíkú, szépfiú karaktert formál meg a történetben. Geraldine Chaplin pedig nagyon bájos, élvezet nézni a vásznon, ahogy csillog a jellegzetes, "chaplini" szeme.

A történet első felében a készítők remekül kihasználják az érdekes alapötletben rejlő lehetőségeket, amelyek nemcsak nagyon érdekessé, hanem kifejezetten élvezetessé is teszik ezt a filmet, hiszen nem egy össze-vissza csapongó sztoriról, hanem egy igencsak kreatív forgatókönyvről beszélhetünk. A hajó véletlen felrobbantása, vagy a kötélmászás igencsak humoros szituációkat eredményeznek, bár erről a filmről nem a végtelen nevetés, és poénáradat miatt fogunk emlékezni. Aztán az utolsó fél órában beáll egy igencsak nagy törés a cselekményvezetésben, onnantól kezdve ugyanis nem hőseink, hanem a riporterek és a mentőakció egyéb résztvevői szemén keresztül láthatjuk az eseményeket. Ezt sem hagyták kiaknázatlanul a készítők, kapunk egy elég vicces médiakritikát, de azért ez már nem annyira élvezetes, mint a film korábbi részei.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.30. 05:31:13

véleményem szerint... erre a filmre egyáltalán nem lehet emlékezni, annyira lapos és unalmas

persze elképzelhető, hogy beleestem Hume ok-okozati tételének csapdájába, és feltételeztem, hogy mivel ezek a szereplői a filmnek, természetesen halálra nevetem magam majd... hát nem így lett
süti beállítások módosítása