Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az a 10 akciófilm, amit bármikor megnézek

2012. február 11. - scal

Alapító atyánk, Santino már egy ideje rágja a fülemet, hogy csináljak egy top 10-es film listát. Na most én meg - ismerve egyébként is a lajhár faktoromat - ódzkodtam, hiszen azért minden idők tíz legjobb filmjét - de még talán 100-at is - nehéz összeállítani. A héten azonban belefutottam egy TOP 10-es akciófilm listába, ami annyira rossz volt, hogy beindította az agyamat. A listában ilyenek is szerepeltek, mint Robotzsaru, Terminátor, meg Aliens, amiket azért én nem kimondottan az akció kategóriába sorolnék. Mindig azt szajkózom, hogy az dönti el egy film besorolását, hogy mely elemekből tartalmaz többet. Márpedig egy Aliens-ben ordítóan több a sci-fis szál, mint az akció. De említhetném a horrorelemeket, vagy akár a Robotzsaru mély társadalomkritikáját is. Úgyhogy ennek kapcsán úgy döntöttem hétvégente összeállítok egy adott tízes listát, aminek nem biztos, hogy mindenki örül, de talán lesz pár közös egyezés is.

Következzen tehát a TOP10-es Akciófilm lista szigorúan Scal szerint.

 

10. - Végképp eltörölni (1996) rendező: Chuck Russell, akcióhős: Arnold Schwarzenegger

idézet: "Épp most törlünk!"

emlékezetes pillanat: Kruger menekülése a repülőgépről

Mennyien utálják ezt a filmet is. Leginkább a logikai hibákat szokták felhozni vele szemben, vagy a hihetetlen jeleneteket, de könyörgöm, mikor volt az baj, ha egy akciófilm támadható e téren? Az egyetlen valós probléma talán az, hogy itt már lehetett szembesülni vele, Schwarzenegger is öregszik, sokkal inkább egy afféle, fortélyos, gondolkodó hőst alakít, aki azért vérprofi és mindig tiszta munkát végez. A film kapcsán betekintést nyerhetünk, a tanúvédelmi program hátrányaiba, fantasztikus jövőbeli fegyverekkel ismerkedhetünk, és megnézhetjük milyen az, amikor Arnoldot még egy műkrokodil se tudja legyőzni.

 

9. - Még drágább az életed (1990) rendező: Renny Harlin, akcióhős: Bruce Willis

idézet: "A rágó adja az erőt!"

emlékezetes pillanat: McClane leszokik a dohányzásról

Tudom, hogy a legtöbben a Die Hard széria első részére voksolnátok, fiatalabbak talán a harmadikra, az én kedvencem azonban örökké a második marad. Ebben szerepet játszhat az is, hogy ez volt az első olyan akciófilm ami beégett az agyam szürkeállományába. Vagy hússzor néztem meg egymás után. Fantasztikusan pörgő film az első másodperctől fogva, amiben nagyrészt közrejátszik a tényező, hogy nincs semmi opening, csak bevágják az arcodba, hogy Die Hard 2 és már megy is a film. Willis talán ebben a filmjében öli meg a legtöbb embert, ebben a részben jobbak a szövegei mint az elsőben, és fordított helyzet áll fenn, mivel Willis nincs összezárva a terroristákkal. Ennek hatására még azt sem vesszük észre, hogy az egész film az egyest másolja, Harlin fölösleges karaktereket rángat vissza, megint karácsony van, és még a dalok is ugyanazok.

 

8. - Cliffhanger - Függő játszma (1993) rendező: Renny Harlin, akcióhős: Sylvester Stallone

idézet: "Tudod milyen az igaz szerelem? Önfeláldozó."

emlékezetes pillanat: Walker leejti a hegymászólányt

Ebben a filmben több fantasztikus is van. Egyrészt meghonosította a cliffhanger fogalmát, másrészt Harlin bebizonyította, hogy egy akciófilmnek nem feltétlenül kell városban, vagy sötét irodaházban játszódnia, sőt mi több, a film nagy részében, Sly kezében még pisztoly sincs. Az akciófilmek határait feszegeti ez az alkotás, amikor a főhős, nem valami speciális ügynök, rendőr, hanem egy egyszerű alpinista. Ha pedig nem nézzük a Rambo és Rocky filmeket, Sly egyetlen valamirevaló akciófilmje a 90-es években.

 

7. - Bullitt (1968) rendező: Peter Yates, akcióhős: Steve McQueen

idézet: "Nézze Chalmers, csakhogy értsük egymást... nem kedvelem magát"

emlékezetes pillanat: amikor a Mustang háromszor megelőzi ugyanazt a Wolksvagen bogarat

Minden akciófilm alapvetése, a világ első autósüldözésével (10 perc hosszúságban), és főszereplőnk, a coolság megteremtője, Mr. McQueen, Frank Bullitt szerepében, akinek száját, egész pontosan 250 mondat hagyja el egész film alatt (ebből 150-et az OK, nem, igen, tesz ki). Persze ez még nem egy agyatlan akciófilm, a főhős, is egy igazi jófiú, akinek maximum a magánéletében vannak gondjai, de az úgyis kilóg a filmből. Nálunk sajnos különösebben nem ismert, talán mert a marha találó A chicagoi tanú címen fut, de még divatot is teremtett a férfiak körében, legalábbis ami a garbó hordását illeti. Michael Mann pedig arcátlanul lenyúlta a film végi reptéri bújócskát is belőle.

 

6. -  Heat - Szemtől Szemben (1995) rendező: Michael Mann, akcióhős: Robert DeNiro

idézet: "Nem lehet semmi az ember életében, amitől nem tud fél perc alatt örökre búcsút venni, ha a zsaruk befordulnak a sarkon."

emlékezetes pillanat: a bankrablás

És már itt is van a delikvens. Ha úgy tetszik egy továbbfejlesztett verzió. Ez a film több szempontból is kilóghatna a sorból, mert azért ebben jóval több van, mint egy szimpla eksönmúvi. De mégis, azzal érdemelte ki, hogy ebben van a filmtörténet legtökéletesebb akciójelenete, amely ráadásul közel 10 percig tart. Mann egy egész hónapot áldozott ennek a tíz percnek, ráadásul megcsinálta a lehetetlent. A két digó végre egy azonos jelenetben játszott, dacára hogy mennyire utálták egymást. DeNiro egyáltalán nem akcióhős alkat, de ő az a fajta method actor aki átlényegült a szerep kedvéért, akcióhőssé. Még akkor is, ha valójában, akció-antihős, akinek buknia kell.

 

5. -  Kommandó (1985) rendező: Mark. L. Lester, akcióhős: Arnold Schwarzenegger

idézet: "- Emlékszel, amikor azt mondtam téged öllek meg utoljára? ... Hazudtam."

emlékezetes pillanat: Matrix bejut a főhadiszállásra

Na ez a film a faék. Ebben semmi más nincs, mint vegytiszta akció. Nem bonyolít túl semmit, Schwarzenegger, buldózerként dübörög végig a filmen, s közben szórja az emlékezetes egysorosokat. Állítólag ebben öli meg a legtöbb embert, és a film valami olyan véres, hogy nagyban közrejátszott a mozifilmek besorolásának szigorításában. De ettől függetlenül olyan hihetetlenül élvezetes hogy még nem is találkoztam olyan hímnemű egyeddel aki ne szeretné a film... hm "báját".

 

4. -  Az utolsó cserkész (1991) rendező: Tony Scott, akcióhős: Bruce Willis

idézet: "- Csak úgy teszel, mintha marha nyugis volnál... de ezúttal hallani fogom, hogy ordítasz...

- Majd ha rappelsz hozzá!"

emlékezetes pillanat: az a 105 perc amíg a film tart

Willis legjobb filmje, tulajdonképpen ha valaki megmerényeli 1991 után, olyan sokat nem vesztünk, 20 kilóval több mint kéne, borostás, életunt, és egy igazi cinikus szemétláda, akinek végül mégis mindig igaza van. Scott ekkor már túl volt pár filmen, volt némi fogalma az akcióról, de mégis ami itt történik, dacára hogy van itt minden, robbanástól kezdve, fejlövésen át, orrcsont felküldésig az agyba, ez a film leginkább egy életérzést ad át. Az önbecsülés legparányibb morzsáját is nélkülöző, életunt, kiégett, magányos hősökét. Akinek már nem jut ló, naplemente, nő, csak egy forgatókönyvnyi jó beköpés.

 

3. -  A 13-as rendőrörs ostroma (1976) rendező: John Carpenter, akcióhős: Darwin Joston

idézet: "Vannak pillanataim."

emlékezetes pillanat: nincsen csavart vanília

Szörnyű ez a film. Mármint abból a szempontból, hogy valami olyan véres, annyira szadista, hogy mire Carpenter mindezt felvezeti, már üvöltünk, hogy valaki állítsa már helyre a világbékét. És akkor jön ez az ismeretlen Joston, és bűnöző létére, több emberség szorult belé, mint bármelyik beszari szereplőbe. Carpenter ehhez nagyon érte, különböző embereket összezárni szűk helyre, valami külső veszélyforrással nyakon önteni az egészet, és a film tulajdonképpen elkészíti önmagát. Így visszagondolva, ez a film, talán még a Dolognál is ütősebb. Főleg ha azt nézzük, hogy majdnem 40 éves.

 

2. -  Fegyverek Istene (1992) rendező: John Woo, akcióhős: Chow Yun-Fat

idézet: "Minden kimegy a divatból, kivéve a háborút"

emlékezetes pillanat: a film végi showdown

John Woo egy isten, Chow Yun-Fat is isten, és mi születhet vajon, ha két isten összedugja a fejét? Egy isteni film. A felsorolt filmek közül itt hal meg a legtöbb ember, majdnem 20 percnyi véget nem érő, egybefüggő akciójelenetet láthatunk a kórházas részben, és mindkét úriember felhasználta addigi tudását, hogy a legjavát adja nekünk, ideértve a rengeteg bullet-time-ot, mexican stand off-ot, és a kétpisztolyos lövöldözést. Yun-Fat olyan jó volt Tequila felügyelőként, hogy rá 15 évvel muszáj volt videojátékot adaptálni belőle, mert annyira adta magát a történet. Egyébként nem is értem minek ez a sok játékfeldolgozás, amikor Woo már '92-ben elkészítette minden idők legjobb FPS-ét, két évvel azelőtt, hogy maga a műfaj megszületett volna.

 

1. -  A szikla (1996) rendező: Michael Bay, akcióhős: Nicolas Cage

idézet: "Majd igyekszik? A bukott diákok szokták mondani, hogy majd igyekeznek, de a legjobb csajt az eminensek dugják meg a szalagavatón."

emlékezetes pillanat: a mészárlás a zuhanyzóban

Ez a tökéletes akciófilm. Még gondolkodom, hogy finomítsak rajta, és csak a 90-es évek legjobbja legyen, vagy úgy en bloc, de egyre inkább hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez bizony így van, még akkor is, ha Bay első normális filmje, és Cage első akcióhős szerepe. Nem is tőlük olyan nézhető ez a film elsősorban, hanem mert minden a helyén van benne. Olyan motivációkkal rendelkező "főgonosz", hogy hozzá képest az USA elnöke maga a sátán, a mesés és titokzatos helyszín, a körfahrtok, a szűrés, a csavaros forgatókönyv, a zene, még az a kevés amcsi lónyál is elfér benne. Ebben a filmben minden a tökéletes, bármilyen hihetetlen, még Nicolas Cage is.

 

És ha már akciófilmek, találtam egy jópofa linket, ami még kapcsolódik is a témához.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.11. 23:39:56

Ha ezt a fajta logikát vesszük alapul, amit az elején felvázoltál, akkor a T2 egyértelműen akciófilm, amelyben sci fi elemek is vannak :) Nálam mindenképpen ez lenne a lista élén.

A Végképp eltörölni a '90-es évek egyik nagy bukása volt, sajnos még én sem láttam (végig), de majd sort kerítek rá nemsokára, mert mindig is érdekelt.

A Die Hard 2-t tökre megértem, hogy ezt tetted fel, karácsonykor ezt néztük a családdal, és kivétel nélkül mindenki remekül szórakozott, az egyik legjobb folytatásnak tartom, elsősorban az ötletes és izgalmas akciójelenetei miatt. Willis szövegei nem jobbak, mint az elsőben, csak a szinkron sokkal jobb, sajnos a Die Hard 1-hez sose készült igazán jó magyar szinkron. A leszokásos poén a végén alázza az eredeti összes yipi ka yay motherfucker-jét :D

A Cliffhangert nagyon szeretem, mert egy kifejezetten izgalmas kalandfilm, de ha már Stallone és akció, akkor sokkal inkább a Rambo vagy a Kobra, vagy a Pusztító (még ha nyomokban sci fi elemeket tartalmaz, akkoris).

Bullitt: számomra teljesen érthetetlen a listán való jelenléte. Az az egy autósüldözés tényleg jó, de maga a film merő unalom, az meg egy vicc, hogy McQueen lustaságból kihúzatta az összes szövegét a forgatókönyvből. Amúgy San Francisco-i zsaru címen futott annak idején.

A Heat meg inkább az összetett forgatókönyve, meg a színészek miatt jó film, de persze a rablásos jelenet is kurvajó.

Kommandó: igazi bűnös élvezet, imádom :D

Az utolsó cserkész: ha nagyon kötözködni akarnék, azt mondanám, hogy ezt a filmet mindenki a poénjai miatt szereti leginkább, dehát én is :D a szinkronja meg ennek is nagyon állat!!!

A 13. rendőrörs ostromát szintén nagyon szeretem, minden idők egyik legjobb b-filmje, de nem mondanám kifejezetten akciófilmnek. Mindenesetre emlékezetes, ahogy leírtad a vaníliát, szinte belémhasított ismét a fájdalom. Napoleon pedig igazi akciófilmes hős!

Ha akciókat nézzük valóban a Fegyverek istene a csúcs, de azért A bérgyilkos sokkal jobb film.

A szikla: nagyon rég láttam, de akkor nagyon sokszor és imádtam. Remek színészek Connery, Harris, jó mellékszereplők, fantasztikus zene és a kedvenc pillanatom:
Látom a zöld fényt, látom a zöld fényt!
Már késő kioldottam!!!
NEEEEE!!!!
és közben az a zene... ahogy így írom beleborzongok, A sziklának minden kétséget kizáróan a listán a helye.

Így ennyi kötözködés után pedig köszi a listát! :D Remélem nem törik meg a kezdeti lendület, mert ez most nagyon tetszett, egy két fentebb ecsetelt apróságot leszámítva.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.11. 23:41:57

És Van Damme, Seagal, Chuck Norris, és Michael Dudikoff???? :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.12. 10:43:12

Az a helyzet, hogy olyan filmekből akartam válogatni, amikre emlékszek. A T2 lehet akciófilm, deee nálam iszonyatosan nagyot zuhant mióta megnéztem a kibővített verziót, (ugye az okosok nem tették rá az eredeti verziót) azóta se néztem meg, és nem is szívesen gondolok vissza rá - esetleg ha tőled majd megkapom a sima verziót. Szóval lehet szerepelhetett volna, de közrejátszott az én döntésem is.

Ha Schwarzitól vesszük a filmeket, a 90-es évekből ettől függetlenül szerintem még mindig ez az egyik legjobb (különösen vonzanak a meg nem értett bukott dolgok amúgy) de lehet az kell hogy mindenkitől egy, és akkor marad a Kommandó.

DH2 - nah örülök, már fel voltam készülve az anyázásokra, hogy mennyire másolja az eredetit. :D Mert akkoriban sokan szidták ezt a Harlin gyereket, pedig még utána pár évig csinált pár filmet (Long Kiss Goodnight, akár még az is szerepelhetne, de csak ha kizárólag a 90-es éveket vesszük :D). Willis szövegei nem jobbak? "Te ne taszigált az a lányt, mert szétcsaplak!" "Két szót? Oké, kapja be!" és még sorolhatnám. Szerintem főleg azért jobbak, mert már utalgatnak vissza az elsőre is. Egyébként lehet ezért tartom a hármast gyengébbnek, mert tiszta szentségtörésnek éreztem, hogy az nem karácsonykor játszódik. Elvégre van abban valami, hogy a szeretet ünnepén történnek ezek a durva dolgok. Ráadásul az a film annyira függetlenítette magát az első kettőtől, hogy Willis akár eljátszhatna egy teljesen más karaktert is. Az erőltetett testvér szál, meg szerintem röhejes. Jó film persze, csak azért túl sok volt a változtatás egy sorozathoz képest.

A kalandfilmről nekem abszolúte más a fogalmam. Még megvizsgálom ebből a szemszögből is, dee szerintem ez akció inkább. A pusztító egyik nagy kedvencem, - oh Sandra Bullock - de azért az sci-fi. Ha már Rambo, akkor nekem Rambo 2, mert az elsőben nagyon sokáig nem indul be a cselekmény, meg annak is van egy mélyebb rétege, szóval ha belegondolsz, az nem egy olyan akció amin csak szórakozol. Az egy ember kőkemény tragédiája. A Kobrára meg egyáltalán nem emlékszek, marha régen láttam már ahogy a Tango és Cash-t is, gondolkodtam mindkettőn, de így nem tehettem be egyiket se. A Cliffhanger az olyan baromságokhoz képest, mint az Alagút a halálba, Bérgyilkosok, Specialista, toronymagasan vezet. A Bosszú Börtöne játszhatott volna még, de azt is csak félig láttam, de az a fele nagyon tetszett. Majd be kéne szereznem azt is.

Bullitt: - ez lehet akár kakukktojás is - de nekem nagyon tetszett az egész atmoszférája, tényleg elérte nálam, hogy kicsit lentebb került Mann munkája (bár ő maga is ezen dolgozik az utóbbi tíz évben). Számomra nem unalmas volt, inkább lassan hömpölygő, finoman kibontakozó. Bár azért én is többet vártam tőle. Főleg, hogy annó még Belmondo is utánozta egy két filmjében.

A rablásos jelentről nem én mondom, hogy az minden idők legjobb akciójelenete, valami helyen mondták ezt ki egyszer, de azt kell mondjam igazuk van. És úgy is, hogy összesen 3 rabló küzd rendőrök ellen. Fantasztikus. Egyébként csináltak belőle játékot is, Kane & Lynch címmel ami érthetetlen okból megbukott, pedig tökéletesen adja vissza ugyanezt. fantasztikus, merem ajánlani ha ráérsz és a Max Payne 2-őt kivégezted már.

Ha Die Hard 2 vagy UCS, akkor Willistől is a Die Hard maradna benn, és egyből van két helyünk berakni valamit. Mert akkor ez meg lesz Buddy Muvie. Majd így csiszolgassuk :D Pont a napokban volt egy kisebb vitám, hogy a szinkronnak nem az a lényege, hogy javítson egy filmen, pedig eredeti hangon ez a film se olyan ütős, és nem is szerepelt olyan jól a kasszáknál. De én itt lettem ebbe a fasziba szerelmes - abszolút hetero értelemeben.

Hát ha a 13-as rendőrörs nem akciófilm, akkor vajon mi? Pszichothriller? Ez egy olyan akciófilm, amilyen a 70-es években kinézett egy eksön múvi.

A bérgyilkos lehet jobb, de annak azért van egy mélysége, a fegyverek Isten viszont a pörgés pörgése. Ami szerintem egy akciófilm alapja. Végig feszes tempót diktálni. Egy persze se megállni mélázni. És hozzátartozik. hogy a Bérgyilkost utoljára vagy 15 éve láttam, (listára :D).

A sziklával kapcsolatban azt hittem majd kapom az oltást, hogy ne már. De akkor örülök, hogy sikerült végül is örömet okozni. És persze ebből is jóval több idézhető szöveg van, ez egyike volt azoknak, ahonnan bőven volt mit választani. És igen, az általad említett jeleneten is gondolkodtam. Tulajdonképpen azt is írhattam volna.

Van Damme???? Tőle összesen 3 filmet láttam, a Tökéletes Célpontot, az Időzsarut, meg a Streetfightert. valszeg láttam tőle többet is, ha adta a tévé, de nem is emlékszem egyikre se. Őt majd be kell pótolni.

Segaltól gondolkodtam az Úszó Erődön, de az végül is egy Die Hard hajón, egy 10-es listába nem, de egy 20-asba simán belefér. A Nicot, Lángoló Jeget ezer éve láttam, majd őket is újrázni kell.

Norris? Egy filmet láttam tőle, a Jó fiúk feketében járnak-ot, ilyen mélyre ég nem tudtam lemenni :D szóval azért is nem értem ezeket a Norris poénokat. Dudikofftól még ennyit se láttam. Tudom, hogy ő volt az amerikai ninja, de sose szerettem a hangalámondásos ninja filmeket.

Akin gondolkoztam, az Bronson, de egyszerűen nem jutottak eszembe olyan igazán emlékezetes filmjei. A Bosszúvágy meg más kategória.

De ha jól számolom, 3 filmmel értettél egyet. Ez azért már nagy eredmény tőlem. A végén meg lesz az abszolút 10 a blogon, amivel mindenki egyetért majd. :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.12. 10:53:42

jah igen, az általad felsorol emberek egyébként inkább harcművészek, és nálam az akció azt jelenti, hogy egy férfi, és valami jó kis stukker

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.02.14. 22:32:15

Mondok valami érdekest, akár provokatívnak is tekinthető.
De előrebocsátom: komolyan beszélek.

Pár éve egy sci-fi filmes fórumon előkerült az a felvetés, hogy a 13-as rendőrörs milyen film. Én kiálltam amellett, hogy sci-fi...
Ne értsetek félre: a sztori, ahogy elmesélnénk, nem az. Mutatja a remake, ami csak egy sima (atomgyenge) akciófilm.
De én Carpenter alkotásáról beszélek, és ismétlem, nem a történetről - hanem a filmről. Minden eszköz, amit használ, sci-fis, minden, amit érzékeltetni és sugallni próbál - sikerrel -, az tudományos fantasztikus mozira utal.
Világos, hogy külsőségekben semmi sincs. Se űrhajó, se jövő, se lézerpisztoly. De "minden más". A megközelítés, a hangsúlyok, a szereplők, az emberi viszonyok, a sztori belső logikája.
A film egy pillanatig sem kelti azt az érzést, hogy valóságot látunk. Nem valódi rendőrök, nem valódi bűnözők, nem valódi nagyvárosban, nem valódi kofliktusban.
Hanem valahol valamilyen "álomvilágban". Képzeletben. Inkább olyasmi az egész, mint mondjuk a Kocka. Egy élő emberekkel végzett szociológiai kísérlet. Fantomok játéka a cybertérben. Egerek a labirintusban.

Ha valaki ezt, amit mondani szeretnék, sületlen baromságnak tartja, azt nem fogom meggyőzi, meg se próbálnám.
De aki fogékony a felvetésre, ha eddig nem tette, próbálja meg ilyen szemmel (újra)nézni a 13. rendőrörs ostromát*. Mintha egy (hosszabb játékidejű) epizód volna a Homályos zónából.

(* már a cím is árulkodó: nincs ilyen, hogy egy nagyvárosi rendőrörsöt megostromolnak! Nyilvánvaló képtelenség - volna, ha valóságnak vennénk.)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.15. 12:38:07

ezzel az elmélettel több szempontból is vitatkoznék,

először is, az USA-ban a 70-es években azért elég nagy forrongások voltak, sőt, hát a marha nagy szabadságban, ahol minden idióta fegyvert kaphat, egy kemény banda miért is ne gondolhatná hogy majd ő megmutatja, bosszút áll egy elhagyatott rendőrörsön,

napi szinten rabolnak bankokat, postafiókokat, sőt, nem rég volt egy baromállat, aki 3 gyógyszertárt rabolt ki és a 4-6-oson közlekedett

a sci-fi az egy köntös, néha azért, hogy tudományosan magyarázzon valamit, ami fikció, és ezáltal racionalizáljon dolgokat, cselekvéseket, ám sokszor éppen hogy semmi szükség rá, csak így könnyebb elmesélni valamit, amiért ha a valóságban helyeznék lehet megüthetnék a bokájukat

egyébként szerintem éppen hogy a sci-fi elemei biztosítják hogy az egy dráma, vagy kaland, vagy filozófia kiteljesedhessen, nem pedig fordítva, vagyis véleményem szerint, ilyen, hogy kifejezetten sci-fis történet nagyon ritkán létezik

a Dűnét, Én, a Robotot, talán még a 2001 Űrodüsszeiát is át lehet helyezni bármilyen közegbe

de ott van a Délidő, ami egy western volt, aztán eljátszották Sci-fiben is, vagy a Kincses Sziget, és még sorolhatnám

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.04.04. 13:12:09

@scal:
Megnéztem a Végképp eltörölni-t. Hááát ez valami végtelenül középszerű cucc volt. Nem mondanám elképesztően rossznak, de kicsit jónak se. Azok a CGI krokodilok nagyon gázosak voltak, ahogy az a mágnesfegyver is, meg ez a fajta stílus már végképp túlhaladott volt minden szempontból a '90-es években, nem csoda, hogy ilyen hatalmas bukás lett. Ez nem egy meg nem értett film, hanem egy teljesen elhibázott, már a készítésekor is idejétmúlt tucatcucc.

bobbantyú 2015.03.19. 13:25:20

@Santino89: Így a hosszú évek távlatából annyit, hogy a videotékák és a HBO biztos befutója volt a film, nem kevéssé V. Williams érdemeinek köszönhetően. Nem azért mert olyan jó színésznő, de még nem is azért mert villogtatta mezítelen testrészeit, hanem mert csak. A listáról a Halálos fegyver széria hiányzik még egyébiránt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.03.19. 20:47:17

@bobbantyú: sokat agyaltam hogy felújítom ezt a top 10-et mivel ez volt az első, itt még túl nagyot akartam markolni, és egy átfogó képet adni az akciófilmek fejlődéséről... a halálos fegyver sorozatot pl sose szerettem, aztán pár éve sikerült kibaszottul újrafelfedeznem (akárcsak a Beverly Hills-i zsaru 2-őt :D)

bobbantyú 2015.03.20. 17:36:39

@scal: mamám, a "begerly wilszi" zsaru! meg az "ahtundfirzig óra" is teljesen top 10-es filmek. (volt egy ismerősöm aki a 90-es években videotékában dolgozott, sokat voltam nála, ezért rám tapadt néhány cím a tisztelt kölcsönzőktől.)
süti beállítások módosítása