Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Ian Fleming, aki megteremtette a 20. század második felének egyik legemlékezetesebb hősét, James Bondot. Kezdetben azonban nem mentek ilyen simán a dolgok; a legtöbb kísérlet a 007-es ügynök kalandjainak megfilmesítésére az ötvenes években vagy kudarcot vallott (Commander Jamaica), vagy visszhang nélkül maradt (’54-es Casino Royale). Egyik ilyen kudarc volt a James Bond, titkosügynök című tervezet is, amelyet Kevin McCloryval és Jack Whittinghammel közösen készített. Mivel ebből sem lett semmi, Fleming a felgyülemlett ötletekből megírta a Tűzgolyó című regényét. Természetesen a többiek ezért beperelték őt, és az elkövetkezendő 30 évben rengeteg jogi hercehurca adódott emiatt a meg nem valósult tervezet miatt. És emiatt nem a Tűzgolyó lett a legelső Bond film, majd amikor mégis elkészülhetett, McClory akkor is túlzottan beleártotta magát (neki köszönhető például a túl sok vízalatti jelenet). Később pedig még egyszer, A kém, aki szeretett engem forgatása előtt is beperelte McClory a sorozat producereit. Végül 1983-ban két 007-es film is a mozikba került, McCloryt ugyanis nem nagyon zavarta, hogy egyszer már feldolgozták ezt a történetet Tűzgolyó címmel.
Na de nézzük milyen is lett az elkészült mű, az eddigi egyetlen 007-es újrafeldolgozás.
Az elejéről természetesen hiányzik a „gunbarrel”, és a szokásos jellegzetes főcím is, de maga a zene kellőképpen „bondos”. Minikalanddal indítunk, de inkább egy ’80-as évekbeli B-filmre emlékeztet, semmint egy Bond-filmre. Connery pedig már 12 évvel korábban is szemmel láthatólag unta a szerepet, ’83-ra pedig ráadásul már eléggé meg is öregedett, bár a szemében még mindig ott van a csibészség, de teljesen hiteltelen a szerepben. Szerencsére a 007-es karaktere megmaradt annak, ami volt, de Conneryhez mérten túl sok az önirónia, ráadásul messze nem olyan kifinomult, mint Moore-nál. A nők túlzott rajongása is teljesen hülyeség, ilyen még a ’60-as években sem volt. A Bond lányok azonban szerencsére nem okoznak csalódást, Barbara Carrera és Kim Basinger egyaránt káprázatosak, egyetlen rossz szavam nem lehet rájuk. Barbara Carrera karaktere azonban nem szerepel az eredeti regényben, csak az eredeti filmben, igaz más néven. Broccoliék ezért nyugodt szívvel perelhették volna McCloryt, ahogy azért is, mert lenyúlta Blofeld macskáját, eredetileg ugyanis az sem szerepelt a könyvben. Blofeld Max von Sydow alakításában inkább egy jóságos nagypapának tűnik, az általa vezetett félelmetes bűnszövetkezet pedig olyan, mint egy sznob nyugdíjas otthon teadélutánja. Klaus Maria Brandauer szintén nem alkot semmit, Largoja tökéletesen jellegtelen marad. Az ’új’ M pedig a kor akciófilmjeinek gyenge, üvöltözős rendőrfőnökeire hasonlít, semmint az angol titkosszolgálat tiszteletreméltó vezetőjére. Q-t ezúttal Algernonnak hívják, és ő Bond egyik haverja. Mr. Bean is kapott egy rövidke szerepet, aki egyáltalán nem illene bele egy 007-es műbe, de ebbe a paródiaszerű, gyermeteg filmben inkább egy üdítő színfolt. 
A Tűzgolyóval összehasonlítva láthatjuk, hogy próbáltak minél több dologban különbözni, hogy az egyszeri átlagnézőnek ne tűnjön fel a hasonlóság. A Tűzgolyó sokkal elegánsabb volt, ebben az egész filmben van valami nagyon pitiánerség… egyáltalán nem találja meg azt az egyensúlyt, amit Broccoliék a Dr. No óta fenntartanak. Ezen kívül az egész teljesen gagyi. Az elején még azt hittem Connery mackógatyás-verekedős-menekülős-pisis jelenete a film mélypontja. Aztán jöttek a videójátékok, a gyerekes utalások, a tollas gyilkosság, és a hihetetlenül elbénázott, és 30 évvel lemaradt kísérőzene, ami még a viszonylag jól sikerült jeleneteket (cápás, illetve motoros) is teljesen elrontja. Ezen pedig nem segítenek a jól kiválasztott helyszínek sem. A díszlettervezés pedig nagyon messze elmarad a hivatalos filmektől, a cselekményvezetés pedig teljesen logikátlan. Az a néhány jó beszólás sem menti meg a filmet, amit egyébként sikerült kiizzadni magukból az alkotóknak. Az egyetlen figyelemreméltó dolog Brandauer és Basinger csókjelenete után maradt nyálcsóva, illetve a végén szép a medence. A fináléra, ahogy az egész filmre a legkifejezőbb szó szerintem a gagyi.
Szeretném még hozzátenni, hogy minden negatív előítélet nélkül néztem meg a filmet, de sajnos borzasztóra sikeredett, a vele egy évben készült Polipka ezerszer jobb, pedig az sem tartozik a kedvenceim közé. Nem értem, hogy sikerült majdnem azonos bevételt elérnie, ahogy azt sem, hogy ilyen rendezővel (Irvin Keshner) és színészekkel, hogy sikerült ennyire gyenge filmet összehozni. A helyszínek nem rosszak, van két viszonylag jól megcsinált jelenet, két gyönyörű nő, no meg pár beköpés… És ennyi. A többi mind vérgagyi, szinte kár volt elkészülnie ennek a filmnek. Nem csak a producerek miatt nem tartozik bele a sorozatba, hanem sajnos a színvonala miatt sem.
