Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Harakiri

2012. május 26. - Santino89

„A gyanakvó elme saját démonokat idéz.”

A néhai dicső szamuráj, később földönfutóvá vált, idősödő ronin elmeséli élete történetét. Lassan, tagoltan beszél. Mély hangja, ritkán feltörő kegyetlen nevetése hipnotikus erejű, miközben feltárul előttünk a japán nyelv egyedülálló szépsége. A történet, amit tőle hallunk a maga egyszerűségében is szívszorító.

Kevesen néznének ma már meg egy 1962-ben készült, több mint két órás, fekete-fehér szamurájfilmet, pedig Japán valaha élt egyik legnagyobb rendezője, Masaki Kobayashi alkotta meg ezt az egyedülálló remekművet Yasuhiko Takiguchi novellája alapján. És Kobayashira mindig érdemes odafigyelni.HARAKIRI_1962_MoC_02-600x423.jpg

Hiába régi ez a mozi, nincs benne egyetlenegy gagyi, idejétmúlt perc sem, a mai napig ugyanolyan drámai, és feszültségteli, mint amilyen 50 évvel ezelőtt lehetett. Bár valóban nem gyors a sztori tempója, sőt mai szemmel nézve akár a párbeszédek is kissé körülményeskedőnek tűnhetnek, de a Harakiri számtalan erénye mindezért nagyon bőségesen kárpótolja a kicsit is türelmesebb nézőt. Kezdjük mindjárt a fényképezéssel, ami rendkívül szép képekkel operál. Az idill pillanatait pedig legalább olyan meggyőzően ábrázolják, mint később a téllel beálló nyomasztó szegénységet. Felejthetetlen még a szembenálló szamurájok párbaja, akik mögött a viharfelhők gyülekeznek. Más jelenetekből pedig egyenesen árad a feszültség, ami leginkább abból fakad, hogy jó ideig fogalmunk sincs róla, mi lehet főhősünk valódi célja. Mindezt Kobayashi remekül megtámogatja a tradícionális japán hangszerekkel, illetve van egy még erősebb eszköze, a hirtelen beálló, vérfagyasztó csend.

„Ki ismerheti az emberi szív titkát?” harakiri.jpg

Maga a forgatókönyv nagyszerűen adagolja a különböző információkat és helyenként az idősíkokat is variálják, míg a legvégén összeáll az egész. Ráadásul kiváló, idézhető szövegekből sincsen hiány, csakhogy teljes legyen az összkép. Mégis, ami a szimpla mesterségbeli tudás fölé emeli jócskán a filmet, az a rendkívül erős drámai töltet. Már rögtön az elején az ifjú szamuráj története, amely kezdetben talán kissé szánalmasnak tűnhet is, a végére hihetetlenül brutálissá és nyomorúságossá fajul. És ahogy telik tovább a játékidő, egyre inkább a lelkünkre telepedik ez a jelenet, egyre szomorúbbá, egyre kegyetlenebbé válik a szemünkben. De nem csak ez az egy jelenet. A különböző döntések, amelyek akár helyesnek is tűntek az adott pillanatban, mind előrevetítik a sötét végzetet. Amúgy szimpatikus főhőseink a legnyomasztóbb éhezés közepette lennének kénytelenek boldogulni, ha egyáltalán bármi esélyük lenne erre ebben a társadalomban. Hihetetlen kemény jeleneteket láthatunk, elég ha csak a halott apa után bevágott, halálra ítélt csecsemő képsorára gondolunk. Egy ilyen sötét, pesszimista világban nem érdemes élni, de úgy igazán meghalni sem. A történetnek van némi mögöttes tartalma is, mely szembeállítja a szamurájok hazug, látszatvilágra épülő értékrendjét az emberségesség örök megnyilvánulásaival. Nem meglepő módon ugyanis főhősünk elbukik, de az erkölcsi fölény és az igazság egyértelműen az övé, a ház urait minden létező fronton megalázza, akik nem is tehetnek mást, minthogy hazudnak a klán hírnevének megtartása végett, ezzel tökéletesen bizonyítva Tsugomi mondanivalóját. Annál is nyomorultabb ez a befejezés, mivel Tsugomit végül csak az új kort jelképező puskákkal képesek megállítani.

„Az a kardforgató, aki sose volt csatában, olyan mint az úszó, aki a szárazföldön tanult úszni.” HARAKIRI_1962_MoC_01-600x424.jpg

De ha azt hiszitek, hogy csak egy nagyon sötét, végtelenül nyomasztó drámát kaptok, akkor bizony tévedtek. Azok a szamurájkardok nem véletlenül lógnak hőseink oldalán. Bár igazán csak a játékidő legvégén lesz rájuk szükség, de akkor rájövünk, hogy megérte eddig várni velük. Némely harcjelenet gyors, és kegyetlen, de van, amelyik inkább az esztétikájával akar meggyőzni minket. Egy dolog azonban közös bennük, mindegyik végtelenül realista. Minden egyes vágásnak szerepe van, minden egyes szúrás lehet halálos; a küzdőfelek arcán érezzük, hogy milyen súlya van minden mozdulatuknak, hisz bármelyikük az életével fizethet. Ez különösen a legvégső összecsapásnál érhető tetten, mely a legjobb olyan jelenet a filmtörténetben, ahol egynek kell harcolnia sokak ellen. Elképesztően, a zsigerekig hatóan izgalmas rész, a filmvászon egyik legtökéletesebb rituális öngyilkossága, melynek mégis sikerül egészen végig a realitás talaján mozognia. Hősünknek bár semmi vesztenivalója nincs, az ösztönök mégis dolgoznak benne, ahogy űzött kutyaként harcol, menekül a többi szamuráj elől, akik lehet, hogy sokan vannak, de mégis mindannyian félnek tőle.

„Ami másokra vár ma, talán az vár rám holnap” harakiri2.jpg

Azonban teljesen hiábavaló lenne ez a minden részletre kiterjedő tökéletesség, ha a főszeplőt nem úgy hívnák, hogy Tatsuya Nakadai, aki nem csak Japánban, hanem világszinten is a valaha élt legnagyobb színészek közé tartozik. Még nem ismertem a munkásságát, amikor először láttam a Harakirit, és első blikkre kicsit csalódást keltő volt, hogy egy ilyen jelentéktelen csövesnek tűnő férfi lesz a főszereplő. Csakhogy ez szándékos koncepció volt az alkotók részéről, hisz a klán vezetőivel együtt mi is fokozatosan tudunk meg egyre többet róla, illetve kerülünk egyre jobban a hatása alá. Mi sem bizonyítja jobban Nakadai színészi képességeit, mint hogy a forgatás idején mindössze harminc éves volt, mégis tökéletesen játszotta el az idősödő nagypapát úgy, hogy egy pillanatnyi kétely nem merült fel a nézőben. Ráadásul nagyon sokszínű karaktert kellett alakítania, nem csak egy titokzatos, nagy harcost, de szerető nagypapát, bosszúszomjas ronint, lelkiismeret furdalástól gyötrődő apát is. Azonban ha csak pályafutása néhány filmjét megnézzük, rögtön egyértelművé válik, hogy minden szerepében teljesen más karaktert alakít, és mindegyiket egyformán kiválóan. A Harakirinek pedig minden egyes másodpercét uralja, karizmatikus jelenlétének köszönhetően átitatja a képkockákat egy olyan hiteles erő, amely egyértelműen maga alá gyűri a nézőjét, illetve a többi szereplőt Nakadai tekintélye.

A Harakiri egy évtizedeken, kontinenseken, kultúrákon átívelő remekmű, amely sajnos nem kapta meg soha ugyanazt az elismerést, mint mondjuk Kuroszava kiváló munkái, holott semmivel sem marad el azoktól. Magyarországon is kapható DVD-n, magyar felirattal, úgyhogy szerezzétek be, és engedjétek át magatokat a gyönyörű képeknek, a kőkemény drámának és a lehengerlő színészi alakításoknak.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldfan 2012.05.26. 17:27:50

Csak érdekesség képen jegyzem meg, hogy az első magyarországi bemutatója után 2-3 nappal levették az országos hálózat műsoráról és a művészfilmek klubhálózatába száműzték. A vidéki művelődési házak csak külön igénylésre kaphatták meg. A hivatalos indok az volt, hogy egyes jelentek sokkolták a közönséget. Volt benne igazság, az akkori tűrésszint más volt, mint mostanában. Tudok róla magam is, hogy a fakardos harakirinél rosszul lett egy hölgy néző. De azt hiszem, sokkal inkább a történet morális részével volt gondjuk az akkori szocialista cenzoroknak. Becsület és az önbíráskodó hazugok megbüntetése, a hatalom hamissága és üres erkölcsei a hangzatos frázisok mellett....Túl sok volt az "áthallási" lehetőség. A film pedig megérdemli a "klasszikus" jelzőt, minden mozzanata élő maradt az eltelt évtizedek dacára.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.05.26. 17:39:26

@Oldfan: kicsit úgy éreztem, hogy elveszem a kenyeredet, mikor erről a filmről írtam, de olyan nagy hatással volt rám, hogy muszáj volt szerepelnie a blogon, pláne hogy nem ismerik sokan.

Ilyen egy igazi klasszikus, a fakardos jelenet tényleg brutális mindmáig az áthallások pedig teljesen egyértelműek, itt örök kérdésekről van szó.

Amúgy miért van az, hogy a seppuku "magyarra" fordítva harakiri?

Oldfan 2012.05.26. 18:35:34

Harakiri - a japán elnevezés. A "szeppuku" a kínai. A japán írásjelek a kínain alapulnak, így gyakran van két olvasatuk bizonyos szavaknak. Ennyi a történelmi háttere.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.05.27. 22:00:14

Én eddig úgy tudtam, hogy a szeppuku a hivatalos, a harakiri meg a szleng, ami hozzánk természetesen egy nyugati ferdítésből jött át. (Mint az András, Endre, és egyéb hasonlók.)

Mellesleg a japán nyelv lenne az utolsó amire azt mondanám "szép" szerintem kifejezetten rideg, és haragos nyelv, még mikor halkan beszélnek is mintha kiabálnának.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.05.27. 23:30:39

@scal:
japán nyelv: pont ugyanezt gondoltam, míg meg nem néztem ezt a filmet.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.05.28. 00:50:28

nem tudom, én nagyon sok japán filmet, rajzfilmet néztem eredeti nyelven, és még mindig ezt gondolom :D

Oldfan 2012.05.28. 09:31:20

@scal: A harakiri a hétköznapi megnevezése a rituális öngyilkosságnak, de semmiképp nem szleng kifejezés. A szeppuku szót inkább csak írott formában alkalmazták. Gyanítom, itt a műveltségi szint is közre játszott, hiszen az előkelőek jobb neveltetésben részesültek, s a kínai olvasatból származó jeleket jobban ismerték, mint a köznép.

Count di Luna 2020.07.22. 04:49:27

Gyönyörű film, és odabaszós. Úgy vettem meg dvd-n anno, hogy nem láttam előtte, pusztán mert jókat hallottam tóla, és nagyon is megérte. Nakadai zseniális színész.

Amúgy van egy pár évvel ezelőtt készült új feldolgozás, ami meglepően jó lett, nem vártam volna, de szinte ugyanolyan jó, mint az eredeti. Valamivel hosszabb, a középrész (Tsugomo története a családjáról) részletesebb, talán az egyetlen gyengéje, hogy a három párbajt nem külön-külön bonyolítja, de a finálé epic. Az öreg a veje megmaradt kardját hozta magával, mikor kihúzza, onnantól tudni, hogy itt kő kövön nem marad. (Egyébként ebben a verzióban is egy harmincegynéhány éves színész alakítja.) A szerencsétlen ifjú ronin halála már az eredetiben is brutális volt, de itt már tényleg szinte elviselhetetlen nézni, pedig amúgy nem vagyok kényes a vérre. Persze, épp az a lényeg, hogy a közönség átérezze, mennyire kegyetlen a klán.
süti beállítások módosítása