Vendégszerzőnőnk lassan többet publikál, mint az állandó szerzőink :) Olvassátok szeretettel!

„A szerelemben nincsen miért…”

Tényleg? Hát, hogyha ezt egy olyan Zsúrpubi mondja, mint Vronszkij Gróf, akkor nem biztos, hogy elhiszem.

Nagyon vártam ezt a filmet, mert a rendező Joe Wright által feldolgozott Büszkeség és Balítélet az egyik kedvencem, attól a filmtől libabőrös lettem, amikor a két főszereplő egymásra nézett, akkor végem volt. Nem szégyellem bevallani, hogy amikor Mr. Darcy elmosolyogta magát a filmben, teljesen belezúgtam. Reménykedtem, hogy majd ez a film is hasonló reakciót fog kiváltani belőlem, sőt még a sírásra is felkészültem, pár csomag zsebkendővel. De sajnos felesleges volt.

A főszerepben ismét Keira Knightley-t láthatjuk, érthető, hogy ismét őt választották, most sem okoz nekünk csalódást, ahogyan a szerelmes asszonyt alakítja, elhisszük neki, hogy valóban ő Anna Karenina. A Karenint alakító Jude Law szintén remekül játssza a karaktert, és emellett könnyes szemeivel még a szimpátiánkat is kivívja.

A háromszöget bezáró Vronszkij Gróf (Aaron Taylor-Johnson) hát, hogy is mondjam, én valószínűleg sosem hagytam volna érte el Jude Law-t. Hogy miért? Először is egyáltalán nem viselkedik férfiasan, sokkal inkább feminin jelenség. Amilyen nőiesen tartott a cigarettát az egyik jelenetben, azt hittem álmodom. Az ő karaktere, amikor belép az ajtón, akkor meg kellene hogy álljon az idő, és el kell hogy álljon a szavunk a tartásától és a tekintetétől. De semmi. A főhősnő pedig olyan szerelmesen néz rá, de hiába ők ketten együtt: langyos leves. Nem izzik körülöttük a levegő, az most más kérdés, hogy Oroszországban játszódik a történet, annál inkább kéne egy kis forróság.

Szerencsére vannak benne nagyon szerethető mellékszereplők, mint Kitty (Alicia Vikander) és Konsztantyin (Domhnall Gleeson), akik között tényleg érezni, hogy gyengéd érzelmek kötik őket össze.

A film látványvilága egyedülálló, a helyszínek többsége egy színházban játszódik és a hátterek folyamatosan alakulnak át. Egy ideig szokatlan látni ilyesmit, de egyben nagyon különleges. A rendező Joe Wright most is oda figyelt a fontosabb részletekre. Az első tánc Anna és Vronszkij között nagyon hasonló volt, mint a Büszkeség és Balítéletben; egyszer csak eltűnt a többi táncos, ezzel éreztetve, hogy ez a pillanat csak az övék.

Sajnos mégis azt kell írnom, hogy nemcsak a Büszkeség és balítélethez, hanem az összes többi Anna Karenina feldolgozáshoz képest is egy csalódás ez a legújabb feldolgozás, hisz egy olyan romantikus film, amiben egy picit sem tudjuk átérezni a szikrát, és egy olyan kosztümös mozi, ahonnan ezeket az ingereket is kispórolták. De a plakátja legalább szép…