Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rocky II (1979)

2013. június 02. - Santino89

Stallone nyilatkozta egyszer, hogy a Rocky első részének sikeréig eljutni baromira nehéz volt. Ennél csak egy valami tűnt nehezebbnek: a Rocky után folytatni a karrierjét, mert mindenki arra várt, hogy na most, hogyan sül fel. És hiába lett sztár, abszolút főszereplő a nagyszabású történelmi filmben, az Ö.K.Ö.L.-ben, ha egyszer csúfosat bukott a film, és az sem véletlen, hogy ma már senki sem emlékszik rá, hiába volt ez Joe Eszterhas pályájának kezdete is egyben (gyorsan meg is utálták egymást a film után). Aztán Stallone a forgatókönyvírás és a színészkedés mellett a rendezést is kipróbálta az Édenkert a sikátorban című végtelenül felejthető opuszban. A közönség és a szakma pedig kezdett rájönni, hogy Stallone személyében nem az új Marlon Brando-val találkoztak. Ezek után nem csoda, hogy úgy döntött: újra ringbe kell szállnia Apollo Creed ellen a világbajnoki címért.rocky-ii-1979-02-g.jpg

A történet természetesen megint igen szoros, bár természetesen romantizált kapcsolatot mutat a valósággal. Rocky a nagy meccs után megdicsőülve lábadozik a kórházban. Amikor kiengedik első dolga, hogy elvegye feleségül Adrien-t, majd a meccsel bekaszált rengeteg lét a tipikus újgazdagok módjára veri el, tulajdonképpen mindenre ami csak eszébe jut. Ezek a film legviccesebbb pillanatai ("Do you like having a good time? Then you need a good watch!"), Stallone finom humorát jól mutatja az is, hogy éppen egy állatkertben kéri meg barátnője kezét. Nem lehet nem mosolyogni ezen a nagyranőtt hülyegyereken, ahogy minden hülyeséget megvásárol, ez a szerethető bunkóság adja az egész karakter báját. Bár a gettós suttyó életérzés, az utcán való szomorú csellengés teljesen kiveszett a filmből, de ez szerencsére betudható erénynek is, hogy Stallone nem remake-t akart készíteni, hanem konkrét folytatást. Nyomasztó pillanatoknak azért így is szemtanúi lehetünk, ahogy szerencsétlen hősünk nem talál egy rendes melót se, aztán kénytelen a húsfeldolgozó gyárban hülyére dolgozni magát, hogy aztán onnan is elküldjék létszámleépítés miatt. A végén pedig már a köpős vödröt cipelheti az edzőteremben.rocky-ii-1979-08-g.jpg

Szóval még ez a forgatókönyvet is kifejezetten szépen kidolgozta Sly barátunk összetett motivációs hálókkal, jó poénokkal és a karakterek mély ismeretével. Bőven van benne tartalom, érzelem és drámai potenciál ahhoz, hogy ne csak egy pénzgyáros folytatást lássunk benne, hanem a történet valódi folytatását. A korábbi film sok előnyét sikerült egy az egyben átmenteni, gondolok például a remek soundtrack-re, vagy a kiváló színészekre. Rocky felesége iránt érzett odaadó szeretete például igen meghatóvá teszi az összképet, ahogy az edzővel, Mickey-vel való kapcsolata is elmélyül a második részben. Ezt a fajta könyörtelen gondoskodást ami az ő kapcsolatukat jellemzi, talán csak jóval később A millió dolláros bébiben sikerült hasonlóan jól ábrázolni.rocky-ii-1979-04-g.jpg

Gagyifaktor:

Természetesen az első rész színvonalát nem sikerült elérnie a folytatásnak, néhol kicsit elgagyisodik az összkép, és a műfaji besorolás is közelebb kerül a melodrámához, semmint az első rész archetipikus érzésekkel dolgozó szociodrámájához. Rocky a kelleténél kicsit többször és kicsit nyíltabban vall szerelmet Adrien-nek, mint azt a jóízlés diktálná, és a szülés után kómábaesős toposz alkalmazása még az, ami közelebb áll egy péntek esti based on true story tévéjátékhoz, mint a kőkemény bokszfilmhez. Arról nem is beszélve, hogy a folytatások szellemiségéhez hűen ezúttal dupla edzésmontázst kapunk (egy darab má nem vót elég), a másodikban pedig Stallone már több szomáliai hadseregre elég gyerekstatisztával fut fel azokon a bizonyos lépcsőkön. Giccs? Az hát!rocky-ii-1979-05-g.jpg

Csúcspont:

Viszont a végén természetesen megkapjuk az acélkemény bunyót, méghozzá a legjobbat a sorozat történetében. Az első részben összesen 7 percig tartott a fight, a folytatásban viszont 15 percben verik szét egymás fejét anélkül, hogy egyetlen percre is unalmassá válna. Stallone rendezőként nagyon ráérzett itt valamire, a dramaturgia is abszolút rendben van, ahogy a félelmetes, dühös, és a hírneve, egója miatt Rocky-t mindenáron kiütni vágyó Apolló többször is padlóra küldi főhősünket, akiért igazán lehet izgulni. Annál is inkább, mert ezúttal nem egy komolytalankodó, showmannel kerül szembe, hanem egy vérprofi, tökéletes technikájú világbajnokkal. Természetesen Rocky-nak sikerül visszavágnia, innentől kezdve pedig egy csodálatosan megkoreografált, hihetetlen jó érzékkel megkomponált összecsapást láthatunk. A vágásról pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az első rész Oscar-t nyert a vágói munka miatt, de amit ott láttunk az elég halovány ehhez képest. Az egész bunyó tele van lassításokkal, az ütésváltások végig hitelesek és brutálisak, a tempó pedig tökéletes.rocky-ii-1979-03-g.jpg

Viszont azt hozzá kell tennem, és ez nem csak erre az epizódra, hanem az egész sorozatra vonatkozik: ezeknek a bokszmeccseknek nem sok közük van a valódi ökölvíváshoz. Itt elsősorban a látványon, és a túlzásokon van a hangsúly, így Rocky például már az első jelenetekben olyan megrázó erejű ütéseket kap, mert nem védi a fejét, amitől egy valódi bokszoló már véletlenül sem tudna felállni. Lehet emiatt a valószerűtlenség miatt kárhoztatni a sorozatot, de valójában ezek a változtatások a mi kedvünkért történtek, hogy sokkal izgalmasabb, látványosabb mérkőzést láthassunk annál, mint ami a valóságban is megtörténhet. Ennek köszönhetően módosultak például a filmben a K.O. szabályai, ez pedig leginkább az utolsó menetben szúrhat szemet. Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el azzal, hogy ebben a második részben Rocky már megnyeri a világbajnoki címet. De a mód, ahogyan megnyeri az egyszerre elképesztően hatásvadász, ez alól pedig még sosem sikerült kivonnom magamat, így lehetetlenül izgalmasnak tartom minden egyes újranézéskor. Ez a véletlen győzelem, illetve Rocky szavai ezúttal is meghozzák a nézőnek a várva várt katarzist, bár kétségtelenül nem olyan elementáris erővel, mint az első részben, de azért mégiscsak méltóan a legendához.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.07.27. 09:15:02

tatatíííííííííííííííííííííííí titííítaaaaaaaaaaa tata tíííííííííííííííííí tititaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa ratatatatataaaaaaaaaaaa tatatattatatataaaaaaaaaaaaa

na meg néztem ezt is - sose találnád ki miért :D - de azt kell mondjam ez szörnyű volt, és ebben van a legjobb fight? ez borzasztó volt, ezt a filmet leginkább a róla írt kritika miatt érte megnézni, mert már vártam miket írtál, és több dologban is egyetértek, és leírtad a véleményem

először is ugyanolyan lassan indul be mint az első és mintha pontról pontra azt másolná, tipikus folytatás sajnos, még az ellenfele is ugyanaz

Rocky az újgazdag, hát ez kész, inden happy, salala, azt meg hogy meg is vakulhat, a film közepéig fel se fedik, csodálkoztam is hogy ilyen könnyen túllépnek rajta

miért te hol kérnéd meg szíved választottját ha nem az állatkertben? egy vacsora közben, és kihozná a pincér a gyűrűt a pezsiben? :D

az is vicces hogy utána nem tud elhelyezkedni, ami érthető, de hülye reklámokat csinálni mégiscsak jobb lett volna mint heti szerződésben baszod húzni az igát

és látod ez most jutott el hozzánk, hogy heti szinten inkább írnak új papírt minthogy hosszútávon nyugodt légy, lehet kárhoztatni a kommunizmust, szocializmust, de azért ez a csoda, amit a kapitalizmus álnok módon legalizál ez nem volt meg benne, páros lábbal rúgnám herén az összes tetűt aki ezt csinálja, meg ki is toloncolnám az országból

jaaa, és kicsit olyan volt mint a Transformers 3-ban, hogy nagy menő, azt mégis valami fostalicska melót kell keresnie

a küzdelem számomra nagyon érthetetlen volt, nem mondom hogy sok bokszmeccset láttam, de azért azt még én is levágtam, hogy akit így megsoroznak, az utána már örül ha él, főleg fejre, szal ez nem így működik, hogy ott áll valaki a sarokban és hagyja hogy szétverjék a bordáit, vagy megy bele homlokkal a jobb egyenesekbe "Bucira" vereti a fejecskéjét, azért valahogy szokás védekezni

nem hinné, hogy a bokszolók Rockyt néznek, és nagyon tisztelnék ezt a filmet, szerintem inkább röhögnek rajta, nézd már mit csinál Sly úgy viselkedik mintha homokzsák lenne, és ugyanúgy agyonvereti magát mint először, hogy a végén hirtelen megtáltosodjon és kiüsse a bajnokot, aki egyébként lehet most komolyan veszi, de ugyanúgy lenézi, és ez lett a veszte, az ellenfelet tisztelni kell, ugyanis ha egy rakás szarral állok ki, akkor én mi vagyok? mi vagyok én, hogy rakás szarral állok ki?

a zenéje nagyon jó, ez a csávó sokat adott a filmhez, mindig tudja hogy ide melankóliát ide vérpezsdítő dallamokat varázsoljon,

a mellékalakok tök fölöslegesek voltak ezúttal, Paulie, a régi főnöke, de még talán Adrián is, az edző viszont itt már sokkal jobban tetszett (hol volt dupla montázs, szerintem csak egy volt)

akartam írni azt is, hogy én azt gondoltam ez a gengszter majd bekavar valamit, még az első résznél, főleg miután leugatta hogy törje el az ujjait annak az ürgének, de ő bánt vele talán a legemberségesebben, és ő aztán semmit se nyerészkedett rajta, adott neki 500 dollárt, hogy felkészülhessen a meccsre, csak úgy, meg minden, szóval őt tényleg felemelte Rocky egy másik szintre

jah, és nem akarok ízetlen lenni, de szinte egész egyben betenni az első meccset a film elejére, talán azért csinálták, hogy legyen benne valami jó is? :D pl. miután mondtad csak most vettem észre, hogy ez az Assassin Creed milyen nevetségesen ugrik a levegőbe :D

szóval nem akartam bevallani, de az első Rocky kíváncsivá tett a folytatás iránt, és most végre lett ürügyem, hogy meg is nézzem, de a Rocky II totál megölte bennem ezt a kíváncsiságot, úgyhogy nem tudom mikor moccanok rá a III-ra

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.07.28. 14:52:46

@scal:
na mégiscsak megmozdított benned valamit a rocky, ha egyszer nekiültél a folytatásnak is.
érdemes is ezt tisztázni, hogy a Rocky filmekben található bunyóknak nincsen semmi közük a valósághoz. és ehhez nem kell se edzőnek lenni, se bokszolónak, ezt még a hatvanéves nagymamám is egyből kiszúrta. a lényeg itt az, hogy látványosak legyenek ezek a küzdelmek, és jól nézzenek ki a vásznon. és szerintem nem érdemes kárhoztatni egy filmet olyasmi miatt, ami az én szórakozásom érdekében követ el szándékosan "hibát". igazi bokszmeccsnek egy ilyen filmben nincs helye. nem ismerek bokszolókat, így nem tudom, hogyan állnak ezekhez a filmekhez, de nem csodálkoznék, ha hasonlóan, mint ahogy az igazi maffiózók viszonyulnak a keresztapa idealizást ábrázolásához, vagyis tisztelettel, követendő példaként.

az edző ebben tényleg jobban kibontakozik, de tévedsz a mellékszereplőket illetően. Gyakorlatilag Adrien miatt történik minden, Paulinak is fontos szerep jut, bár kevésbé mint az előző részben.

Abban sem értek egyet, hogy tipikus folytatással lenne szó ebben az esetben, mivel itt nem az első rész remakét látjuk, hanem valóban folytatják Rocky történetét, aki megnősül, házat vesz, gyereke születik, próbál tovább élni. A történések dinamikája is teljesen más, Rocky itt magasan kezdi, aztán egy fokozatos hanyatlást láthatunk, egy nagyon fokozatos felemelkedés-mennybemenetel végkifejlettel. Az első rész elején egy környezetépítésből, egy egzisztencialista problémaépítésből jutottunk felfelé, ami szerintem eléggé más tészta.

összességében a legjobb folytatások között lehet említeni a rocky ii-t.
nem mondtam, hogy nézd meg ezt, de ha már megnézted, azt mondom érdemes most már nekimenni a 3-nak is, mert az egy teljesen más, könnyedebb, lazább, pergősebb, szórakoztatóbb, tipikus '80-as évekbeli hangvételt üt meg az elődeivel ellentétben, úgyhogy nem zárnám ki, hogy neked az sokkal jobban tetszene a kettőnél.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.07.28. 14:56:33

@scal: jah, és az állatkert azért poén, mert az első részben azt mondta neki a főnök sofőrje, hogy a fogyatékosok szeretik az állatkertet.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.07.28. 15:20:04

@Santino89: tényleg azt mondta :DDDDDDDDD

na most dobtál egy horgot, a 3. részt Mr. T miatt nézném meg, mert szerintem ő emiatt került be később az A csapatba egyáltalán

és ha másik filmben látnál ilyet hogy Adrian: azt akarom, hogy Győzzz

akkor egyből jönnél hogy lónyál, meg giccs

és lehet inkább úgy állnak hozzá a sportolók mint a töritanárok a történelmi filmekhez, hogy fogják a fejüket a sok hibán 8nálam sokkal jobban, kb úgy hogy már nekem is sok)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.07.28. 15:49:06

@scal: giccsnek giccs, ahogy a gyerekekkel futás, meg a kómábaesős toposz is giccs, de itt sodor a lendület, meg a karakterek, meg bele tudom élni magam, meg kb 13 éves voltam, amikor ezeket a filmeket láttam, úgyhogy sokmindenben megbocsájtóbb vagyok :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.07.28. 15:51:08

@Santino89: de csak kibúvott ama szög a zsákos fródócskájábúúú
süti beállítások módosítása