Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Stallone TOP 10

2013. október 20. - Santino89

Október 24-én valóra válik egy gyerekkori álom. Egy filmben lesz főszereplő Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger. Persze, játszottak már együtt korábban A feláldozhatók mindkét részében, de ott Schwarzi csak cameozott. A Szupercellában viszont mindkettőjüknek komoly szerep jut. Még nem érkeztek hírek a film színvonaláról, nem tudni, hogy a közönség vevő lesz-e az akciótatákra így együtt… Külön-külön ismét bukdácsolnak mind a ketten. Mindenesetre erre a jeles alkalomra elkészítettem egy-egy listát mindkettejük 10 legjobb filmjéről. Schwarzenegger toplistája ugyanitt lesz olvasható egy hét múlva. A két tesztoszteronbomba közötti különbségről leginkább annyi mondható el, hogy Stallone volt az inkább földközeli hős, Schwarzi-nak már csak méreteiből adódóan is jobban állt a sci fi, vagy a fantasy műfaja.sly 5-620x.jpg

Viszont mielőtt belekezdenénk, nézzük meg egy kicsit a másik oldalt is.

 

Karrierjének mélypontja: nehéz eldönteni, hogy az Énekes izompacsirtát, az Állj, vagy lő a mamám-ot, esetleg a Kémkölykök 3-at írjam-e, a Get Carter remake-ről, a Felpörgetve című Forma 1-es baromságról, és a D-Tox című halálunalmas videófilmről nem is beszélve. De ha nagyon szemetek akarunk lenni, akkor a pályája hajnalán készült pornófilmet is idecitálhatjuk.

 

10.

Feláldozhatók 2 (2012)

"Megkeresni, megtalálni, kinyírni."

Persze, ez nem egy jó film, ráadásul az első része jobban sikerült, mit keres hát a toplistán? Csak annyit, hogy a ’80-as évek akciófilmjeinek rajongójaként ez a film sokkal többet adott, már csak azért is, mert Stallone Van Damme-al bunyózott, Schwarzeneggerrel és Bruce Willissel vállt vállnak vetve végzett tömegirtást, és még Chuck Norristól is meghallgatott egy Chuck Norris viccet. Lehet ilyen bűnös élvezetnek ellenállni?

Bővebben itt

expendables-2-unite-speciale-the-expendables-2-22-08-2012-27-g_2.jpg

9.

Rambo 2 (1985)

"- És ezúttal nyerünk?

- Ezúttal ez rajtad múlik."

Stallone legikonikusabb szerepe nem az első rész, hanem a folytatás, ami már csak poszterével meghatározta az egész évtizedet. Korának nagyköltségvetésű szuperprodukcióját ma már csak széles vigyorral lehet végigülni, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne szórakoztató ez a film még ma is. Csak egészen máshogy. Érdekesség, hogy az első rész komoly drámáját, és háborúellenes mondanivalóját ez a második rész teljesen szembeköpi; ebben a hidegháborús propagandafilmben Rambo bosszút áll Vietnamért, nem csak az ottani hadsereget, de az ott állomásozó oroszokat is egymaga mészárolja le. Mit lehet tenni, akkoriban erre volt kereslet…

rambo-2-1985-11-g_1.jpg 

 

8.

Kobra (1986)

"Dögvész vagy, és én a gyógyszer."

Pilótanapszemüveg, borosta, veszkócsizma, és kilóg a fogpiszkáló a pofájából. Stallone halálosan cool, embertelün kőkemény Cobretti felügyelő szerepkörében. A hatalmas sikert arató, a ’80-as évek minden kliséjét magába sűrítő akciómókában Stallone ollóval vágja fel a fagyasztott pizzát fegyvertisztítás közben, a szektás-motoros főpszichopatát pedig kampóra aggasztja a kohóban, a kettő között pedig megfekteti Bridget Nielsen-t. A Kobrának valószínűleg ezért is nem készült folytatása, ezt a karaktert már nem lehetett egyszerűen hova tovább fokozni. Valószínűleg Stallone is megijedt saját magától, mert közvetlen ezután könnyedebb filmekre váltott egy jó darabig.

cobra-1986-07-g_1.jpg

 

7.

Tango és Cash (1989)

"- Tudod te ki vagyok én?

- Azt mondják a második legjobb zsaru a városban.

- Érdekes én ugyanezt hallottam rólad."

Ezt a nyolcvanas évekbeli, átkozottul vicces halálosfegyverszerűséget legalább 100x láttam gyerekkoromban. Stallone öltönybe bújt, szemüveget biggyesztett az orrára, tőzsdézett, csak úgy mellesleg pedig elegánsan elkapta a rosszfiúkat a város legjobb zsarujaként. Kurt Russell a város másik legjobb zsaruja pedig a karótnyelt Sly-al ellentétben halál lazán, szakadt pólóban üldözte a gaz bűnözőket. Kettejük között végig pörögnek a dialógok, repkednek az egysorosok, közben van itt minden: börtön, lövöldözés, rengeteg bunyó, bolond feltaláló, jamesbondautó, szemtelenül fiatal és szexi Teri Hatcher, a háttérben pedig végig szól a szintetizátorzene. Ja, és ebből a filmből tudjuk meg, ráadásul magától Stallonétól, hogy „Rambo, az egy buzi”. És akkor ennyit a bűnös élvezetekről, következzenek az igazán jó filmek. 

tango-et-cash-1989-05-g_1.jpg

 

6.

Rocky Balboa (2006)

"Senki sem tud akkorát ütni, mint az élet."

Stalloné-t a kétezres években már olyan szinten leírta mindenki, hála az évtizedben készült, pocsékabbnál pocsékabb filmjeinek, hogy gyakorlatilag körberöhögték, amikor kitalálta, hogy folytatni akarja Rocky és Rambo történetét. Egy szánalmas öregember kétségbeesett próbálkozásának tűnt az egész. Ehhez képest az Olasz Csődör ebben az érzelmes nosztalgiamoziban újra megmutatta mitől döglik a légy. Volt még ott valami a pincében, és sikerült kellőképpen felidézni az első rész hangulatát, visszatérni a sorozat gyökereihez, és innentől kezdve már nem volt ciki Stallone ,oatt a moziba menni. Nem mellesleg ennek a filmnek a sikere tette lehetővé előbb a Rambo 4, majd a Feláldozhatók sorozat megvalósítását.

Bővebben itt

rocky-balboa-2007-16-g_2.jpg 

 

5.

Cliffhanger (1993)

"Meg akarsz ölni, Tucker? Tépj egy számot és állj be a sorba."

Két bukott vígjáték, és a szintén elhasalt Rocky V. után Stallone ezzel tért vissza a kilencvenes években. Az izgalmas hegymászómozi már rögtön egy baromi emlékezetes tragédiával indul, Sly barátunk megpróbálta az érzékenyebb oldalát bemutatni, de ez persze nem akadályozta meg abban, hogy a mínusztízben egy szál pólóban, az izmait mutogatva mászkáljon a hófödte hegycsúcsokon. Egyébként szép a fényképezés, pörgős a sztori, John Lithgow kegyetlenül emlékezetes, és Stallone jól érezte ezzel a filmmel, hogy a kilencvenes években már élőbb-lélegzőbb akcióhősökre van szükség. Aztán gyorsan megcsinálta A specialistát meg a Dredd bírót. Gratulálok!

cliffhanger-1993-04-g_1.jpg

 

4.

A pusztító (1993)

„Azért jöttél ide, hogy engem molesztálj, igaz? Nem fog összejönni!”

Kár is lenne tagadni, a hidrogénezett szőke Wesley Snipes őrületes gonosztevője teljesen lenyúlja a show-t, a szokásos vérprofi, megszállott zsarut játszó Stallone elől. De szerencsére A pusztító nem csak kettejük macska-egér játékára épül, a felvázolt steril jövőkép, már ekkor, ’93-ban tökéletes paródiáját nyújtja nem csak a pc-nek, hanem az egész egészségtudatos társadalomnak. Mint korábban azt már láthattuk, Sly-tól nem idegen az önreflexió sem, ebben pedig dúskál ez a film, Stallone a ’80-as évekből itt ragadt ősember, aki nem illik bele az új világba, amit ő válaszként szépen a földig rombol. Ja igen, és van itt egy cuki Sandra Bullock, akivel csak virtuálisan lehet szexelni.

demolition-man-1993-01-g_1.jpg 

 

3.

Oscar (1991)

"Persze, hogy tudtam! Csak nem sejtettem!"

Ha valaki azt mondja nekem, hogy Stallone remakelni akarja Louis De Funes egyik legnagyobb klasszikusát, arra csak egyetlen épeszű válasz lehetséges: NEEM!!! Ha valaki pedig azt mondja nekem, hogy ebből minden idők egyik legjobb vígjátéka fog megszületni, akkor nemes egyszerűséggel pofán röhögöm az illetőt. És ha még ezek után hozzáteszi, hogy ez a film mekkorát bukott hazájában, és hogy csak 5,9 pont az imdb-n, akkor pedig már inkább meg se nézem. Még szerencse, hogy az Oscar itthon egy kultuszfilm, ezerszer leadta a tévé, és egyszerűen mindenki ismeri. A pénzügyi bukás hátterében mindössze annyi áll, hogy a bunkó amcsik nem tudták értékelni ezt a fajta kifinomult, európai, sőt franciás humort, de ez legyen az ő bajuk. A probléma ezzel csak az, hogy Stallone – ha végignézel a toplistán te magad is meggyőződhetsz róla – egész életében csak két szerepet tudott eljátszani, a kőkemény, vérprofi Rambo-t, és az érző szívű, suttyó Rocky-t, az Oscar-ban pedig egyedülálló módon megcsillogtatta a humorát is, egy teljesen új, harmadik oldaláról mutatkozott be, és ezt egy súlyos bukásként kellett elkönyvelnie, így sajnos nem is szerepelt később ehhez hasonló vígjátékokban. Az eredetivel összehasonlítva pedig ez hangulatosabb, több a poén, már csak a gengszteres beszólások miatt is, és Sly szerencsére meg se próbál annyit ripacskodni, mint a zseniális Funes. Minden idők egyik legjobb vígjátéka, meg fogsz szakadni a röhögéstől, még huszonötödjére is.

oscar-1991--01_1.jpg 

 

2.

Rambo (1982)

"Helikoptert vezethettem, tankot vezethettem, millió dolláros technikákat bíztak rám... most meg egy benzinkúthoz se vesznek fel kifutófiúnak!"

Ez a mozi volt Sylvester barátunk első olyan nagy sikere, amiben nem Olasz Csődörként játszotta a főszerepet. David Morell regénye ordított a megfilmesítésért, hosszú éveken át hányódott mindenfelé az álomgyárban, mire Stallone kézbe vette a forgatókönyvet, és magára szabta a szerepet. Rambo itt - bár elitkatona – még nem az a ’80-as évekbeli akcióisten, amivé a második részben vált, a mozi stílusa is inkább emlékeztet egy ’70-es évekbeli hajszafilmre, semmint a Kommandóra. Persze ettől még izgalmas, de a Rambo-ban még fontosabb a poklot megjárt főhős drámája, semmint a látványorgia. Nyugodtan össze lehet számolni, hogy Rambo hány embert mészárol le ebben a filmben. Egészen pontosan 1 ember halálát okozza, azt is önvédelemből. A film erősségei közé nem csak az izgalmas akciók, a gyönyörű fényképezés, és a kiváló zenei aláfestés tartozik. Talán ez az egyetlen Stallone film, ami mer társadalomkritikai problémákkal foglalkozni, ráadásul mindezekre mer egy tökös választ adni. A film zárómonológjában a dühöngő Rambo-ból egy összetört, zokogó ember lesz, aki a saját démonaival sem bír, és ráadásul még szeretett hazája is kiveti magából. Pontosan emiatt az átütő erő miatt vált örök klasszikussá ez a rész, és ettől sokkal több, mint az évtized hasonló mozijai.

rambo-1982-07-g_1.jpg

 

1.

Rocky (1976)

"Hol a sapkád?"

A Rocky nem csak Stallone filmjeinek, hanem az egész filmgyártásnak az egyik csúcsa, örök, überelhetetlen kedvenceim egyike, amin nem foghat a könyörtelen idő sem. 12 éves korom óta, ha bármikor rossz passzban vagyok, akkor legtöbbször ehhez a filmhez, ehhez a sorozathoz fordulok támaszért. Ez az első rész egy gyönyörű történet, és egyben Sly története is. A suttyó senkiházi megkapja élete nagy lehetőségét, mindent megtesz érte, és a végén sikerül talpon maradnia. Szinte sajnálom is, hogy egy ennyire jó film Oscar díjat kapott, ez a mozi egyszerűen túl jó az Oscarhoz. Stallone olyan meggyőző volt Rocky-ként, hogy azt várták tőle, ő lesz az új Marlon Brando, és ’80-as évekbeli Arany Málna jelölései leginkább ebből a csalódásból táplálkoznak; nem tudhatták, hogy Stallone saját magát alakította. A gettós életérzés, a lepusztult utcákon való csellengés, a visszafogott, realista romantika, és az „én majd csakazértis megmutatom” érzése keveredik a már mindannyiunkba beszívódott amerikai álom legendájával, amit tökéletesen fest alá Bill Conti melankolikus zenéje, minden idők legjobb sportfilmjében. Nem csak egy filmes legenda kezdetéről van tehát szó, nem csak egy hihetetlenül ízlésesen, mi több valósághűen feldolgozott amerikai álomról, hanem olyan általános, örökérvényű emberi értékekről, mint amilyen a becsvágy, a bizonyítani akarás, a tetterősség, vagy az akaraterő és kitartás mérhetetlen ereje. A befejezés pedig katartikus. De abba is hagyom a szuperlatívuszokat, itt bővebben olvashattok erről a remekműről.

rocky_1976_1_2.jpg

És most Tí jöttök a kommentekkel.

Mit volt vétek lehagyni a listáról?

Minek nem kellett volna bekerülnie?

Nevetséges, hogy ez a film előbb van a toplistán, mint amaz...

És végül az örök kérdés... Szerintetek ki a jobb: Stallone vagy Schwarzenegger?

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.20. 14:32:47

nem nagyon tudok vitázni szerintem ez egy tökéletes lista, nem is gondoltam volna hogy ennyire nem akarok majd vele kötözködni, amikor két Rocky, meg két Rambo is felkerült, és még az Oscar is :D ami tök jogosan bukott meg :D

azért lenne néhány kiegészítésem:

- sose gondoltam volna, hogy neked bejött a Rambo 2, nem kaptak egy fillér támogatást se a seregtől mert a bűnös élvezet arra épült hogy még 20 évvel a Vietnámi háború után is vannak ott amcsi foglyok és nem is volt annyira vaktában lövés ez, szerintem ez legkevésbé propagandafilm, ez egy véres beles akciófilm nincs benne az az amerikai pátosz mint pl a Top Gunban ahol minden repülőt ingyér kaptak, és csak némi kezelési költséget kellett fizetniük ha jól tudom még a kreozint is a sereg adta

- ezt a Kobrát lehet meg kék nézzem újra azt tudtad hogy a Magányos zsaru is Kobra címmel készült csak Sly előbb lett kész vele és akkor Belmondoék megváltoztatták a címet képzeld el ha a szar film még ezt a jó címet is magával húzza

- tudom már mi volt a furcsa a Tango és Cashben
Sly fekát játszott

- a Pusztítóról nekem mind a "Szarni lehet?" szöveg jut eszembe

- és a Rocky-hoz is a "gyere má be" idézetet írtam volna

jah igen, a Copland és a Bosszú Börtönében kimaradt előbbit én mindenképpen betettem volna, pláne hogy lássa más is nem csak Rocky meg Rambo karaktere van - hanem ilyen amikor Sly félig kretént játszik :D

a feláldozhatók 2 pl nem tetszett annyira mint a Bosszú Börtönében

és a Túl a csúcson? talán csak ennyi

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.21. 07:59:37

Egyetértek. Én nem rég állítottam össze egy top 5 listát:
5 - Oscar
4 - Cliffhanger
3 - Pusztító
2 - Rambo
1 - Rocky

Stallone vagy Schwarzenegger?

Mindkettő! Én nem akarom őket összehasonlítani, mert felesleges. Imádom őket, és azt a korszakot, ahol ők alkottak.

Viszont ha belemennék, hogy ki mit tett le az asztalra, akkor Stallona jobb lenne, mert forgatókönyvírás és rendezés terén is megállta a helyét, valamint színészként is. Még mindig tartom azt, hogy anno a Rockyért meg kellett volna kapnia a legjobb főszerepért járó Oscar-díjat.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.21. 08:41:34

jó kis lista az biztos, hogy a rocky vagy rambo a jobb e az éppen hangulatomtól függ. :)

2013.10.21. 11:16:24

Santino89, épp most cseréltem elemet a pacemakeremben, miután elolvastam a listádat. Rajta van A FELÁLDOZHATÓK 2, a RAMBO 2, a CLIFFHANGER és A PUSZTÍTÓ, de nincs rajta a FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN??? A legjobb Stallone-film!!!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.21. 12:53:02

@field 64: jaaaj field mindig is tudtam hogy nagy mókamester vagy, még hogy Fantom az éjszakában :D

2013.10.21. 13:24:14

@scal:

Alapmű, kötelező vétel.
Arról már nem is szólva, hogy nekem az ÁLLJ, VAGY LELÖVÖM A MAMÁM is jobban tetszett, mint az OSCAR...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.21. 17:43:53

@REMY: Gyakorlatilag teljesen ugyanaz a lista, pedig nem is lestem :) 89-90-es vagy egyébként?
Ha csak a filmeket nézzük, akkor Stallone többet tett le az asztalra, de ha az élet más területeit, akkor Schwarzi body builderként, politikusként is elérte a csúcsot, és üzletembernek sem utolsó. Én azért hajlok kicsit mégis Sly felé, mert az ő filmjei érzelmesebbek egy kicsit.
Az Akadémia anno úgy lehetett vele, hogy lesz még ideje bizonyítani az "új Brandónak". És jól tették, hogy vártak, a '80-as évek Arany Málna dömpingje közben kicsit szarul érezhették volna magunkat.

@doggfather: Attól, hogy ütni vagy lőni akarsz inkább? :)

@field 64: Szerezz be egy új pacemakert a Schwarzeneggeres listámhoz, Neked az fog csak beütni igazán. Amúgy meg igen, legfeljebb a Fantom az éjszakában még rákerülhetne +1ként, de Te azt úgyis főleg Hauer miatt szereted. Meg innen nincs szívem semmit levenni.
Ne Field, ne! Az Állj vagy lő a mamám? Úristen... már ketten vagytok Lisztessel akik szeretitek ezt a filmet. Az megvan, hogy ez rajta van az imdb 100 legrosszabb filmje között? :))

@scal: Nem viccel, egyetlen szerencséje, hogy ő ért itt egyedül a filmekhez :D Túl a csúcson amúgy túl gagyi volt már ide, most Rocky szkanderozik, és visszaszerzi a fia szeretetét, inkább hagyjuk...
A Bosszú börtönébent én szeretem, de egyik film helyére se tudnám itt betenni.
Nem értem, mi ez az össznépi felháborodás a Feláldozhatók 2-n? Még ha valaki az 1-et hiányolná...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.21. 18:44:52

@Santino89: mert filmként te is elismered hogy jobb az első, meg a Feláldozhatók 2-nél sokkal jobb a Bosszú börtönében már ne is haragudj a eláldozhatók 1-2 jutalomjáték, de semmi keresnivalója egy ilyen best of listán :D akkor már inkább John Rambo, abban egyedül több irtás volt mint a két Feláldozhatókban

@field 64: elhatárolódok :D ... vagy lő a mamám :D

2013.10.21. 20:45:49

@Santino89:

Az igaz, hogy kedvelem Hauert, és eléggé alulértékelt színésznek tartom, de a FANTOM... úgy egészében is tetszett. Nekem egyébként simán lenne szívem leszedni a listádról a RAMBO 2-t, hogy A PUSZTÍTÓ-ról már ne is beszéljek. A CLIFFHANGER valóban bűnös élvezet, főleg, ha az ember nem gondolkodik a cselekmény „logikáján”. Például azon, hogy bár a rosszfiú eleinte még nagyon tájékozatlan ott a hegyekben, miután lezuhant a gépe, de a film vége felé már mindenki úgy pendlizik csúcsok és völgyek között, találkákat adva egymásnak, mint akik ott nőttek fel.

Szerintem elcseszték azt az IMDB-listát, az OSCAR-nak kéne ott lennie. :)) Jómagam mondjuk nem lobogok De Funés-ért sem, de azért az eredeti film vele még mindig jobb, mint a remake. Az ÁLLJ VAGY LELÖVÖM A MAMÁM számomra sokkal viccesebb volt, bár nem mondom, hogy az évszázad vígjátéka. Kb. ugyanaz, mint Schwarzinál az IKREK, az OSCAR meg kb. ugyanaz, mint az a rettenetes JUNIOR.

A repülősót már megrendeltem a jövő heti Schwarzi-toplistád áttanulmányozásához. :)) Gondolom, a TERMINÁTOR 2 előkelő helyezést kap, akárcsak AZ UTOLSÓ AKCIÓHŐS vagy a KOMMANDÓ. De ha rajta lesz a topon az első TERMINÁTOR, a RAGADOZÓ, a VÖRÖS ZSARU és AZ EMLÉKMÁS, akkor tulajdonképpen nekem tökmindegy, mivel töltöd ki a többi hat helyet. :)) A KAKTUSZ JACK-et ne hagyd ki, imádtam! Komolyan!

2013.10.21. 20:53:04

@scal:

Már többé-kevésbé megszoktam a humorodat, de azért azt nem mondod komolyan, hogy a FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN-nak nincs helye ezen a listán, amikor jutott hely a RAMBO 2-nek (mai szemmel nézve viccesebb, mint az OSCAR!), A PUSZTÍTÓ-nak (életem egyik legnagyobb csalódása, azóta nem bírom hosszabb távon elviselni Sandra Bullockot) vagy a CLIFFHANGER-nek?

A FANTOM...-ban azt is szeretem, hogy még nem az a tipikus Stallone-film, még nem a tőle (később) megszokott kemény csávót játssza, aki dramaturgiailag gondosan megtervezett pillanatokban mond valami cool dumát, amelyet nyilvánvalóan szállóigének szánnak az alkotók.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.22. 00:04:52

@Santino89: 92-es :D

Az Arnie listára kíváncsi leszek. Nekem már időzítve van jövő hétfőre. 3 film biztos egyezni fog veled (még akkor is ha csak top 5-öt nézek nálad is a 10-es listádon) de a maradék kettő majd elválik, főleg a listám 5. helyezettje. Azt lehet, hogy csak én gondolom ennyire jónak :D

Na, majd jövőhéten visszatérünk rá :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.22. 19:16:02

@scal: Hát éppen azért van fent, mert jutalomjáték :)
3 Rambo egy listában sok lett volna, pláne, hogy csak két Rocky van.

@field 64: A Fantom az éjszakában logikai bukkanóiról értekeztünk már e blog hasábjain korábban, ott se feledkezzünk meg arról, ahogy Stallone több száz bulizó ember közül a sötétben rögtön kiszúrja az átplasztikázott arcú terroristát, majd ha már ilyen ügyes volt, nekiáll szemezni vele, hogy a terrorista is kiszúrja őt :) Vagy ugye, miért is van Rutger Hauer New Yorkban? Mert Európában nem lehet! Ez ám a nyomozói munka :D

Az Oscarral most kést döftél a szívembe, a Junioros hasonlattal pedig kegyetlenül megforgattad :D Vicces félretéve az Oscart nem csak azért imádom, mert ezerszer láttam gyerekkoromban, hanem mert még mindig tudok rajta röhögni, top 3 vígjátékban masszívan ott van nálam. A Juniort viszont a múlt héten láttam, mert ez volt az egyetlen Schwarzi film, amit nem láttam még, és minden várakozásomat alulmúlta, nem csak nem nevettem, de konkrétan a fizikai rosszullétbe kergetett a film.
De most, ha a szubjektivitást mellőzzük is. Oké, hogy nem jönnek be ezek a jellegzetesen franciás, bonyodalmas, táskacserélős vígjátékok, de az Oscar ebben a műfajban a csúcs (az eredeti is, az új is). A Junior meg még a saját családi vígjáték műfajában sem vicces, és baromira gusztustalan.

Jó lesz ez a Schwarzis lista :) A Kaktusz Jack meg lesz említve, ne aggódj :D

A Rambo 2 Stallone legikonikusabb szerepe, ezért is van helye a listán, meg a korszakot is tökéletesen jelképezi egymagában. Ha a változatosságra törekedtem volna, biztos helyet szorítok még a Fantom az éjszakábannak, és a Bosszú börtönébennek, mert amúgy szeretem mindkét filmet.

Miért nem szereted A pusztítót, miért csalódtál benne?

A Dredd bírót miért nem hiányolta senki?

@REMY: Kicsit mellément az életkor megtippelése, de akkor ezek szerint még te is vastagon érzed a korszak feelingjét :)

Remélem ez nem lesz annyira hasonló, mert még úgy tűnik összebeszéltünk. Mondjuk Schwarzinál talán még egyértelműbb volt a helyzet, mint Stallone esetében Azt hiszem szombatra időzítettem be.

2013.10.22. 20:13:38

@Santino89:

Igazad van, összhatásában azonban a FANTOM... számomra sokkal kevésbé tűnik bakihalmaznak, mint a CLIFFHANGER. Arra egyébként nem gondoltál – vagy ezt már csak én magyarázom bele? –, hogy ez a diszkós jelenet egyfajta előképe az első TERMINÁTOR Tech-Noir-beli jelenetének? Ami egyébként az egyik kedvenc jelenetem abban a filmben.

Távol álljon tőlem, hogy kést akarjak döfni a szívedbe, de mi tagadás, az OSCAR iránti nagy lelkesedés számomra épp oly fura, mint Neked az, hogy Lisztes meg én kedveljük a lövöldözős mamiról szóló filmet. Jómagam szeretem a régi francia vígjátékokat (Pierre Richard rulez, a 4 Charlot bárgyú humorán pedig gyerekkoromban szétröhögtem az agyam), ámbár De Funés nekem túl harsány és erőltetett, akárcsak Jim Carrey. Stallone mentségére szolgálna tehát, hogy őt sokkal jobban kedvelem, mint francia kollégáját, sőt az eredetit később láttam, mint a remake-et, mégis egyértelműen az eredetire szavazok. Pedig a remake-ben ott volt Ornella Muti is, aki a filmtörténet számomra legrokonszenvesebb kebleivel rendelkezik.

A JUNIOR számomra is döbbenet volt. Ezt Arnie nyugodtan kihagyhatta volna, se ő nem vicces benne, se a film nem az.

A BOSSZÚ BÖRTÖNÉBEN számomra olyan volt, mintha az alkotók még egyetlen börtönös filmet sem láttak volna. Csak annyi maradt meg bennem, hogy nem tetszett, és mára már nem is emlékszem rá. Van Damme BÖRTÖNCSAPDÁ-ja se írt filmtörténetet, de az valahogy jobban megmaradt az emlékezetemben.

A PUSZTÍTÓ-val több bajom is van. Először is az, hogy Schwarzival ellentétben Stalloné-nak nem álltak jól a sci-fik, lásd a DREDD BÍRÓ-t is. Másrészt ez a film iskolapéldája annak, hogy a sznobok miért nem szeretik Stallonét és a filmjeit, pedig amúgy jobb színész annál, mint amilyennek a filmjei alapján gondolnánk. Sandra Bullock debilen vihogó rendőrnője rettenetesen idegesített, és visszasírtam a NYOM NÉLKÜL remake-jét, hogy milyen szép is volt, hogy oly korán eltűnt abból az opuszból, sőt még a címet is az ő figurája inspirálta. :)) Szóval én egy izgalmas és látványos sci-fi akciófilmet vártam A PUSZTÍTÓ-tól, ehelyett kaptam egy unalmasan erőszakos, ugyanakkor infantilis humorú filmet. Erőszakos volt a KOBRA is, amelynek a humora szintén elég bárgyú, korunk kőkemény zsarujának figurája mégis sokkal jobban illett Stallonéhoz, mint a mirelit zsaru szerepe. Mea maxima culpa, még Brigitte Nielsent is könnyebben elviseltem, mint Sandrát.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.22. 21:10:01

@Santino89: érzem? Imádom! :D Ezeken az akciósztárokon nőttem fel, egyszerűen nem tudom utálni a filmjeiket. Max azt mondom, hogy "Na, ez most nem lett annyira jó".

Stallonétól a Rocky filmeket már annyiszor láttam, hogy meg sem tudom számolni. Arnietól a Terminatorral vagyok így.

Szupercella kritikát remélem te írod :) én csütörtökön megyek rá.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.23. 14:37:43

Nem értem a Pusztítóban mit nem lehet nem szeretni :D

Dredd bírónak semmi keresnivalója egy Top10-ben, az hogy én nem utálom azt a filmet egy dolog, de az tény hogy nem kiemelkedő Slytól. A Koplanden csodálkoztam,nem is kaptam rá még kielégítő magyarázatot.

Jól van Field itt porosodik valahol a fantom az Éjszakában DVD-je kedvedért lehet még a végén meg is nézem :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.23. 22:45:50

@field 64: Lehet, hogy az előképe, de a Terminátorban sokkal ütősebb a jelenet. Pierre Richard-tól A magas szőke meg két szőke c. filmet láttad? Mert az is tipikusan ez a műfaj.
Mirelit zsaru :))

@REMY: Valószínűleg én írom, de legkorábban jövő hét szerdán fogom megnézni.

@scal: Fent írta le, hogy mit nem szeret benne :D
Copland esélytelen volt, hogy bekerüljön. Tele van jó színészekkel, Stallone meg próbál felnőni hozzájuk, de a tipikus "hegyek szültek egeret" téma áll fent. Többször is megnéztem azt a filmet, de olyan semmilyen még így is, hogy igazából meg se fordult bennem egy pillanatig se, hogy toplistás legyen. a nezozug.prae blogon amúgy van róla egy jó írás.

2013.10.24. 14:54:23

@scal:

Nézd meg, jó kis 80-as évek fílingje van. :))
Ráadásul ez még egy olyan Stallone-film, amelyben Sylvester még a szerepet játssza, és nem saját imázsát. És persze Rutger miatt is megéri az a kb. másfél óra.

@Santino89:
Szerintem is ütősebb, de az kétségtelen, hogy hasonló felépítésű jelenetről van szó. Igen, láttam azt a Pierre Richard-filmet is, és az is tetszett. A kedvencem persze a FÉLÉNK VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK, meg az AHOVÁ LÉPEK, OTT FŰ NEM TEREM.
Egyébként ilyen táskacserés film volt a MI VAN, DOKI? is Ryan O'Neallel meg a sasorrú Barbra Streisanddal: gyerekkoromban tetszett az a film, de vénülő fejjel 2-3 éve újra láttam, és most már inkább fárasztott, mint szórakoztatott.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.24. 15:17:39

@field 64: jah inkább valszeg Rutger miatt nézném meg mert neki nagyobb fanja wok :D lehet csinálok is Rutger Top 10-es listát :D

2013.10.24. 15:27:14

@scal:

Támogatom azt a toplistát. Gyakorlatilag minden film rajta lehet, amiket Verhoevennel forgatott.

lutánnia 2013.10.28. 13:22:09

hé. Rambo 3 miért maradt ki?! Az a legjobb, és egyben legkomolyanvehetetlenebb Rambo film ami csak elkészült, de akkor is annyira zsírkirály h az már fáj!

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.10.28. 14:24:29

@lutánnia: szerintem nagyon gagyi, akkor már sokkal inkább a 2, de itt még azt is mindenki reklamálta.

2013.10.28. 15:41:42

@Santino89:

Ne törődj a RAMBO 2 miatti reklamálókkal, csak az a bajuk, hogy nagyon ráérnek. :))

Különben is, ez egy személyes toplista, és nem közvélemény-kutatáson alapul, szóval az van rajta, ami Neked tetszik... :)

David Sumner 2013.11.15. 21:05:20

Minden tiszteletem a Rocky-é, de könyörgöm, 1976-ban ott volt a Taxisofőr is. Ezerszer jobb, ezerszer könyörtelenebb, realistább, ezerszer "unflinching"-ebb, ezerszer minden. Látszik, hogy az Oscart a sikersztorik kapják. Az életszagú, brutális, depressziós, mellébeszélést nem tűrő pszichodrámák mindig is sokkal többet fognak mondani az életről, és erről ezer Roberto Blaboa sem győz meg soha. De azért minden tiszteletem a rags to riches sztorik kedvelőinek.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.16. 11:25:01

@David Sumner: A Taxisofőr szerintem is nagyon jó film, az elmúlt 10 évben legalább 7x láttam, és minden elismerésem az általam egyébként is nagyra tartott Scorsese-é, meg De Niroé, akik mindketten nagyot alkottak ezzel a filmmel. Sem Avildsen, sem Stallone nem mérhető hozzájuk. Abban is igazad van, hogy sokkal könyörtelenebb, brutálisabb, depressziósabb. De lehet, hogy éppen ezért igazán szeretni sosem tudtam ezt a filmet, és nem is olyan katartikus élmény, amit ezerszer megnéznék. Viszont a Rocky nekem ilyen.
Az Oscaron meg nagyon nincs miért meglepődni, azóta csak sokkal sokkal sokkal rosszabb lett, bár az is igaz, hogy ma már nem ilyen dilemmák foglalkoztatják őket, hogy Taxisofőr, vagy Rocky.

David Sumner 2013.11.16. 11:28:54

@Santino89: Nem lepődöm meg az Oscaron, pusztán kiemelem, miket szeretnek díjazni lassan 100 éve és milyen filmeknek van prioritásuk bizonyos mozikkal szemben. Ez csak szimpla tényközlés. Egyébként, ha már szóba jött, ki mit hányszor tud végignézni: én a Taxisofőrt ezerszer is, hiába állítja belém az ideget minden egyes megtekintéssel jobban és jobban. Számomra ez a művészet: minél megrázóbb, annál jobb. Ahogy a Shop Stopban mondják: "Mint maga az élet." :-)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.16. 11:33:08

@David Sumner: Ezt a meglepődést nem rád értettem, inkább szófordulatként használtam, hogy ez egyszerűen így működik.
Amúgy igen, végülis a nevedből is kitűnik, hogy inkább ezek a keményebb élmények jönnek be inkább, ez a szubjektív része. Az meg az objektív, hogy ha a művészet szempontjából nézzük, akkor inkább a Taxisofőr.
"Jó szar végek sorozata" :)

ujvareg 2014.01.02. 14:31:53

a specialista is bekerülhetett volna...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.02. 14:41:49

@ujvareg: persze, bekerülhetett volna... ha jó film lenne :)

ujvareg 2014.01.02. 15:14:30

@Santino89:jó az (legalábbis nekem):D plusz az egyik legjobb filmzene...

lonecoyote25 2014.01.02. 18:45:36

Én a Rockyt nem bírom, valahogy alapból ellenérzéseim vannak a sportfilmekkel szemben. A Rambo az tényleg elég jó, nem csak a hangulatos táj, kisváros és zene vagy a látványos akciók miatt, hanem mert a folytatásaival ellentétben ennek még volt valami értelme.

Az Oscar és az Állj, vagy lő a mamám! szinkronnal szerintem jobbak, mint Schwarzi bármelyik bugyuta vígjátéka. A Pusztítót is szerettem, tetszett a látványvilága, illetve az, hogy kőkemény akció és vicces antiutópia volt egyszerre, és valami furcsa, érthetetlen módon még működött is.

A Cliffhangernek vannak hibái, de a remek akciók és a gyönyörű tájak ezt feledtetni tudták velem. A Tango és Cash se volt rossz, főleg Teri Hatcher előadása, de azért annyira nem lett kedvenc. A Kobrából annyi maradt meg, hogy elég primitív, a Feláldozhatókról meg ne is beszéljünk inkább.

Én feltettem volna a listára a Bérgyilkosokat és a Specialistát is, mert egyik se átlagos a műfajában, bár az utóbbit eléggé lehúzzák. Szerintem igazságtalanul.

Ja, és továbbra is egyformán bírom Schwarzeneggert és Stallonét.

ujvareg 2014.01.02. 20:00:22

@lonecoyote: egyetértek, a specialista sztem egy igényes akciófilm, és van egy kis erotikus hangulata is, annak ellenére, hogy egy kefélés van benne. A zenéje meg mestermű.
Amugy észrevettétek, hogy a Stallone egyes filmjeinek mennyire jók a zenéi? (Tango és Cash, Cliffhanger, A Pusztitó, A specialista meg sztem a felálozhatók is)
Illetve ő az a fószer akinek nem tudnék listát fontossági sorrendben csinálni, de benne lenne, A specialista és a Dredd Biró is. Nekem nagyon tetszett a Dredd Bíró bármennyire is egyszerü volt, százszor hamarább nézem meg mint az ötödik elemet. A bérgyilkosokat én is lehagytam volna, a copland pedig szintén egy durva nagy film....

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.02. 20:12:42

@lonecoyote: A Bérgyilkosok ígéretesen kezdődik, és főleg Banderas miatt jó az eleje. Aztán Julianne Moore elég rendesen felhigítja a filmet, a vége meg már kész vicc. Amikor Stallone felháborodik a mesterén, hogy az átverte, amikor Sly meg "kinyírta" elvileg... szóval ez nekem már tizenévesen is gáz volt.

A specialista meg szerintem simán unalmas volt, úgy robbantásostul, Sharonstone-al, meg minden idők legkevésbé szexi szexjelenetével. James Woods menthette volna a menthetőt, de állítólag az első tesztvetítések után kivágták a legjobb beszólásait, mert a közönség sokkal jobban bírta őt Sly-nál.

Szóval szerintem ezek a filmek jogosan buktak meg a '90-es években, és nem csak az új trendeknek köszönhetően, hanem mert nem voltak elég jók.

A többi film sem hibátlan (kivéve a Rocky, természetesen :), de azok határozottan magasabb minőséget képviselnek a szememben.

lonecoyote25 2014.01.02. 21:11:12

@Santino89: "Amikor Stallone felháborodik a mesterén, hogy az átverte, amikor Sly meg "kinyírta" elvileg... szóval ez nekem már tizenévesen is gáz volt."

Na, nem volt azért az olyan igazi felháborodás. Inkább csak meglepettség. Amennyire komolyan kell venni az akciófilmeket vagy bármelyik műfajt, szerintem annyira ez a film is komolyan vehető. Nekem inkább a kevés akció volt vele a bajom, de Banderas kárpótolja érte a nézőt.

"A specialista meg szerintem simán unalmas volt, úgy robbantásostul, Sharonstone-al, meg minden idők legkevésbé szexi szexjelenetével."

Én ezt sose értettem, mi a baj azzal a szexjelenettel, szerintem csak valaki kitalálta, hogy rossz, és mindenki követi. (Bár azt aláírom, hogy ilyen téren lehetnek problémák az ízlésemmel. :) Engem megfogott egyébként a film hangulata, meg hát James Woods és Eric Roberts is emelik a fényét eléggé. Ez is egy olyan akciófilm, ami teljesen átlagos lenne, de egy csomó dolog van benne, ami valahogy mégis kiemeli.

lonecoyote25 2014.01.02. 21:14:43

@lonecoyote: "Amennyire komolyan kell venni az akciófilmeket vagy bármelyik műfajt"

Bocsi, hülye vagyok, fáradt vagyok, nem ezt akartam írni! Nem úgy értem, hogy komolytalan lenne az akciófilm (vagy bármelyik másik) műfaj, hanem hogy az általad kifogásolt dolog belefér még.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.02. 21:32:46

@lonecoyote: Az a gond vele, hogy teljesen steril, és olyan nagyon mű az egész. Nincs benne semmi szenvedély, nincs Sly és Sharon között szikra. Ez meg azért nem csoda, hogy sokaknak szemet szúr. Összehasonlítási alapként ott van pl az Elemi ösztön, ugyanaz a csaj, és az egyikben ott van az a bizonyos plusz, aminek ott kell lennie, a másikban meg egyszerűen semmi. De ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor az a baj vele, hogy ott a világ egyik (akkor) legjobb nője egy szexjelenetben és nem áll fel, pedig a hiba nem az én készülékemben van.

Konkrétan elhangzik a filmben az, hogy "És hagytad, hogy 25 évig azt higgyem, hogy megöltelek... te szemét!" Na ezt a mondatot nem tudom, hogy volt képes Sly röhögés nélkül elmondani. Ez elvileg egy A kategóriás akciófilm akarna lenni, de ez még Mar Dacascos zs kategóriájában se menne el. Arról nem is beszélve, hogy egy tök felesleges csavar, és mennyire nincs feszültség abban, ahogy Sly a bankban vár a pénzre, meg hogy Julianne Moore kihagyásával valóban egy szikár, kőkemény akciófilm lehetne, aminek indult. Vagy ha nem lenne így kisarkítva, hogy Banderas a gonosz, Sly meg a jófiú, holott mindketten hidegvérű bérgyilkosok. Banderas, meg a taxis jelenet miatt tényleg egy nagyon ütős élmény lehetett volna a Bérgyilkosok, de inkább egy nagy kihagyott ziccer volt a szememben, és egy nagy csalódás. Mert amúgy bírom mindkettőjüket, és az alapsztori is elég ígéretesnek tűnt.

lonecoyote25 2014.01.02. 22:01:40

@Santino89: "Nincs benne semmi szenvedély, nincs Sly és Sharon között szikra."

Azért amikor Sharon közelebb bújik a zuhany alatt, és közben beszél. Meg kéne néznem újra a filmet, de én azért érzek ott valamit. Meg egyébként se kell minden filmnek olyan elszálltan-kiélemmagam-kúrósnak lenni, mint az Elemi ösztönnek. Az ott működött, de máshol nem biztos, hogy jó lenne. Egyébként engem az szokott irritálni, amikor ilyen vad ölelkezés van egy filmben, mintha tombolnának a szenvedélyek, közben meg azt érzem, hogy mennyire erőlködnek a színészek.

"Konkrétan elhangzik a filmben az, hogy "És hagytad, hogy 25 évig azt higgyem, hogy megöltelek... te szemét!" Na ezt a mondatot nem tudom, hogy volt képes Sly röhögés nélkül elmondani."

Szerintem ahogy ezt mondja, az teljesen a helyére teszi azt a mondatot. De ezt is régen láttam már, meg kéne nézni újra...

"Arról nem is beszélve, hogy egy tök felesleges csavar"

Nem, az a csavar kellett. Kellett, mert ki más lehetne a megbízó? Szerintem ez a film máshogy nem működött volna. Nem is éreztem erőltetettnek azt a csavart, ellentétben sok más thrillerrel.

"mennyire nincs feszültség abban, ahogy Sly a bankban vár a pénzre"

Na, ezt nem gondoltam volna, hogy bárki így látja.

"Julianne Moore kihagyásával valóban egy szikár, kőkemény akciófilm lehetne, aminek indult."

Nem tudom, ha úgy folytatódik, ahogy az elején indult, akkor szerintem egy átlagos macska-egér játék lett volna belőle.

"Vagy ha nem lenne így kisarkítva, hogy Banderas a gonosz, Sly meg a jófiú, holott mindketten hidegvérű bérgyilkosok."

Azért Stallonét se mutatták éppenséggel "jó"-nak, de egy akciófilmbe mindig kell jó és rossz. A lényeg inkább az, hogy valamennyire hihetőek legyenek ezek a figurák, és ez szerintem sikerült.

De nem akarom annyira mentegetni se a Bérgyilkosokat, se a Specialistát, mert szerintem se hibátlanok, messze nem, de azért a listán szerintem lehetett volna mit lecserélni rájuk.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.02. 22:15:36

@lonecoyote: Fel sem merült egyik sem a lista elkészítésekor :) Akkor már sokkal közelebb volt a mások által korábban reklamált A bosszú börtönében meg a Fantom az éjszakában, pedig azoknak is megvan a maguk baja.

Amit te említesz momentum A specialistában az már a szexjelenet után van. Azt hiszem még így is túl sokszor láttam azt a filmet. Amúgy nem feltétlenül kell vadnak lennie, de könyörgöm legalább valami élet legyen benne, vagy a legminimálisabb szinten higgyem el, hogy ezek kívánják egymást. Azért az Elemi ösztönt hoztam fel példaként, mert ott is Sharont látjuk.

Mondjuk maradhatott volna rejtélyes a megbízó. Nem kell feltétlenül mindig mindent megmagyarázni, ez adott volna egy kis misztikumot.

Moore-al meg egy átlagos macska-egér játék lett egy idegesítő nővel, aki azért van ott, mert féltek, hogy a néző nem tud kivel azonosulni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.02. 23:28:43

most hogy lonecoyote rávilágított hogy eme két film hiányzik, eszembe jutott nekem is hogy a Daylight hiányát nem tudom megbocsátani

"az a baj vele, hogy ott a világ egyik (akkor) legjobb nője egy szexjelenetben és nem áll fel, pedig a hiba nem az én készülékemben van."

mindig imádtam a lényegre tőrő, prózai érveidet :D

lonecoyote25 2014.01.03. 05:10:08

@ujvareg: Örülök, hogy egyetértünk a Specialistában. A Dredd bíróból annyi maradt meg régről, hogy nagyon röhejes, de nemrég újranéztem, és azt mondanám, hogy nem is rossz, csak nem szabad nagyon komolyan venni, ami valószínű a készítők szándéka is volt, mert direkt elég túljátszott. Azért ez nekem annyira nem hiányzik a top 10-ből, bár befért volna. A Coplanddel meg pont fordítva vagyok. Régen nagyon tudtam értékelni, mostanában meg, minél többször látok belőle részleteket véletlenül a tévében, annál kevésbé tetszik.

@Santino89: "Mondjuk maradhatott volna rejtélyes a megbízó. Nem kell feltétlenül mindig mindent megmagyarázni, ez adott volna egy kis misztikumot."

Az a baj, hogy egy akciófilmben, ahol el kell varrni a szálakat, ez nem jött volna ki jól. Akkor már valami komolyabb, drámaibb filmnek kellett volna lennie, nem akcióthrillernek. Az se lett volna rossz, de jó ez így is szerintem.

"Moore-al meg egy átlagos macska-egér játék lett egy idegesítő nővel, aki azért van ott, mert féltek, hogy a néző nem tud kivel azonosulni."

Amennyire emlékszem, ennél több szerepe van Moore-nak a sztoriban. Ő az aki miatt Stallone pozitív változásokon megy át, bár az igaz, hogy az elején már maga is ki akar szállni a bizniszből, de akkor is. Illetve őáltala, mint célpont által tisztázódik, hogy milyen ember a két bérgyilkos. Egyébként nekem azért is tetszett, mert itt végre nem egy akciófilmekből megszokott dögös nő lesz a főhős társa, és például a kapcsolatuk is romantikusabb, nem fekszenek le egymással, mint más akciófilmekben. Szóval ilyen szempontból még eredeti is ez az "idegesítő nő".

ujvareg 2014.01.03. 07:34:21

Sztem a specialistából pont a szexjelenetet kellett volna kihagyni... santinonak igaza van ebben, hogy az rossz, pluszba engem idegesít, hogy emiatt emlékeznek rá, egyszerüen nem kell... Ezen kívül viszont akkor is nagyszerü filmnek tartom, jó szinészekkel, igényes akcióval és jó sztorival. A szex olyan mintha amiatt kellett volna, hogy az elemi ösztön táborát is becsalogassák a moziba.
A copland pedig remek zsarufilm, mindig is imádtam a korrupt rendőr filmeket, talán nem is láttam rosszat belőle (a-kategóriában)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.03. 09:39:56

@lonecoyote: Egy dögös nővel, akivel lefekszik, lehet jobban kiegyeztem volna. Csak persze csinálják meg jobban, mint A specialistában.

@scal: A Daylight-ot egyetlen egyszer láttam, szerettem akkor, és izgalmasnak tartottam, de nem volt különösebben átütő, vagy maradandó élmény, de azt például nekem is érdemes lenne újranéznem.
süti beállítások módosítása