Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

DOLPH LUNDGREN TOP 10

2013. november 03. - Field64

Field és Dolph Lundgren. Baráti körömben ez a párosítás néha látványos szörnyülködésre, máskor inkább kiapadhatatlan viccelődésre ad alkalmat. Pedig a dolog egyébként abszolút komoly: valóban nagy tisztelője, mondhatni, rajongója vagyok a Hans Lundgren néven 1957. november 3-án született svéd izomembernek. (Isten éltesse az 56. születésnapján, amit ma ünnepel, ámbár szerinte csak 54 éves, mert 1959-ben született.) Először valami külföldi magazinban láttam róla képeket: még a nevét sem hallottam soha, a fotók alapján mégis az az ösztönös benyomásom alakult ki, hogy értelmes fickó lehet, aki valószínűleg IQ-ra is gyúr, nem csak az izmaira. Később megtudtam, hogy nem tévedtem: vegyészmérnöki diplomája van, több nyelven beszél folyékonyan, mellesleg fekete öves karatebajnok, ő volt az amerikai öttusacsapat kapitánya az 1996-os atlantai olimpián, és azon már meg se kéne lepődnünk, hogy a Svéd Haditengerészetnél is szolgált – egész biztosan nem a legénységi konyhán. Négy évig élt együtt az egzotikus fotómodellből maszkulin pop- és filmsztárrá avanzsált jamaicai Grace Jonesszal, aki szintén kultkedvenceim közé tartozik, vagyis ez a viszony még inkább növelte Lundgren ázsióját a szememben. (A díva testőreként indult szenvedélyes kapcsolatuk, amely barátsággá szelídült az évek folyamán.) Grace közbenjárására kapta első parányi szerepét a Halálvágta (1985) című James Bond-filmben, melynek mellesleg a párductestű Jones volt a rosszlánya. Bár jómagam a kedvenc Bond-kalandjaim között jegyzem ezt az opuszt, Dolph oly keveset látható benne, hogy természetesen szóba sem jöhetett, hogy rákerüljön az alábbi toplistára, amely a számomra legemlékezetesebb Lundgren-filmeket tartalmazza. Mielőtt rátérnék a felsorolásra, amely korábbi összeállításaimmal ellentétben most kivételesen egyfajta értékrendet is jelent, muszáj megjegyeznem, mennyire igazságtalan, hogy a szőke svéd afféle „videosztár”-ként él a köztudatban. Pedig külseje és képességei alapján egy Steven Seagal- vagy egy Van Damme-féle, valamelyest látványosabb filmkarrier neki is kijárt volna.

dolph01.jpg

  1. Könyörtelen hajsza (Cover-Up, 1991)

A Könyörtelen hajsza azon Lundgren-filmek egyike, mely a legtöbb országban nem került a mozikba, csupán VHS-en (később DVD-n) hozták forgalomba. A forgatókönyvet William Tannen írta, és eredetileg ő ült volna a rendezői székbe is, a forgatás kezdete előtt néhány nappal azonban lecserélték Manny Cotóra. A csere hátterében Dolph állt, aki elégedetlen volt a szkripttel, és teljesen át akarta íratni, Tannen viszont nemet mondott erre. Mivel Lundgren volt a produkció húzóneve, teljesen érthető, hogy a producer nem őt rúgta ki, hanem Tannent. A forgatás Izraelben zajlott. A csúcsjelenetet egy igazi tömegünnepségen vették fel, ahol a stáb rejtett kamerákkal forgatott. Lundgren biztonságáról álcázott izraeli kommandósok gondoskodtak. Igen ám, de a tömeg biztonságára is fegyveresek ügyeltek, akiket nem tájékoztattak a forgatásról, és ők a földre kényszerítették a filmsztárt, miután preparált lőtt sebét valódinak hitték. A másodfőszerepre az alkotóknak sikerült megnyerniük az Oscar-díjas karakterszínészt, Louis Gossett Jr.-t, akinek ez már a második filmje volt Dolph barátunkkal. Az opusz franciaországi bemutatóját az öbölháború miatt fél évvel elhalasztották. Ennek magyarázatát közel 30 évvel később Robert Cettl akaratlanul is megadta egy könyvben (Terrorism in American Cinema), melyben arról írt, hogy a Könyörtelen hajsza realisztikus betekintést nyújt az amerikai politika és a közel-keleti terrorizmus összefüggéseibe. Arról is érdemes megemlékezni, hogy a nem túl hosszú filmben elvileg van egy lightos szerelmi jelenet a zuhany alatt Dolph és a női főszereplő, Lisa Berkley között, ám ezt a nem túl merész képsort számos tévé-, VHS- és DVD-változatból – teljesen érthetetlen okokból – kihagyták.

dolph02.jpg

  1. A világ urai (Masters of the Universe, 1987)

A képregény alapján készült látványos fantasy már csak azért is erre a listára kívánkozik, mert az első olyan film volt, melyben Dolph játszotta az abszolút főszerepet. Az olcsó produkcióiról elhíresült Cannon cég eleve őt akarta a főszerepre, és annyira biztosak voltak a sikerben, hogy a folytatásokat is lekötötték. Gary Goddard rendező viszont nem osztotta a producerek – Menahem Golan és Yoram Globus – lelkesedését Dolph iránt, és azt tervezte, hogy mással fogja szinkronizáltatni őt, mivel Lundgren akkoriban akcentussal és kissé bizonytalanul beszélte az angolt. Dolph szerződése azonban nem tette lehetővé ezt a megoldást, így Goddard beletörődött abba, hogy a főszereplő a saját hangján szólaljon meg a végső változatban is. Aggályai voltak Lundgren színészi képességeit illetően is, ezért boldogan beleegyezett abba, hogy több akciójelenetet írjanak bele a forgatókönyvbe, mert úgy gondolta, sztárjának ezek testhezállóbbak, mint a jellemábrázolás apró nüanszai. Dolph természetesen ezúttal is mindent beleadott a felkészülésbe, a kardozós jeleneteket például Anthony De Longis kaszkadőr és harcművészeti koreográfus tanította be neki, aki Blade-et alakítja a filmben, de a Jó és Rossz összecsapásának jelenetében ő volt a Skeletort megformáló Frank Langella dublőrje is. Maga Lundgren nem tartott igényt kaszkadőrre, mindent egymaga hajtott végre. Noha A világ urait a 80-as évek Star Warsának szánták, az Egyesült Államokban még a gyártási költségeit sem hozta be, és pocsék kritikákat kapott. A Cannon mindazonáltal beígérte a folytatást is, ám Lundgren addigra már leszerződött a Vörös skorpió (1988) című film főszerepére, és nemet mondott Golan és Globus felkérésére. Ráadásul úgy nyilatkozott a médiának, hogy He-Man megformálása „színészi mélypontot” jelentett számára. Egynémely későbbi filmje ismeretében ez a vélemény kissé elhamarkodottnak tűnik, hiszen A világ urai naiv mesefilmnek igazán nem rossz, és még a fiatal Courtney Coxot is láthatjuk benne. Ivan Drago, Andrew Scott őrmester, a Büntető, Chris Kenner nyomozó és Gunnar Jensen mellett egyértelműen He-Man a legemlékezetesebb Lundgren-karakter. Erre azóta valószínűleg Dolph is rájött, mert az új évezredben (!) pedzegette, hogy egy esetleges folytatásban hajlandó lenne újra eljátszani egykori szerepét.

dolph03.jpg

  1. Sötét angyal (Dark Angel, 1990)

Craig R. Baxley (Hideg, mint a kő) futurisztikus akciófilmjének azért is ezen a listán a helye, mert azon kevés filmek egyike, melyben Dolph barnára festett hajjal látható. A forgatókönyv első változata 1984-ből származik: Jonathan Tydor írta Lethal Contact (Halálos kapcsolat) címmel. A szkript az évek folyamán Leonard Maas Jr. és David Koepp jóvoltából némi átalakuláson ment keresztül, címe pedig Sötét angyalra változott. Az Egyesült Államokban azonban már két régebbi film is futott ezzel a címmel, ezért ott az opuszt I Come in Peace (Békével jöttem) címmel hozták forgalomba. Ezt ismételgeti a másik főszereplő, Talec, a földönkívüli drogdíler, és ez az a mondat, amelyet egy sokadik VHS-másolat torz szinkronján egyik régi cimborám így hallott: „Bikiniben jöttem”. Talec szerepét a német származású Matthias Hues alakította. Hues eredetileg nem így tervezte, mégis kénytelen volt minden veszélyes jelenetet személyesen eljátszani, ugyanis 1 méter 96 centi magas, és ilyen termetű kaszkadőrt nem talált a stáb. Az alkotóknak ráadásul nem is volt elég a közel két méter, hanem speciális (és igen súlyos) cipőket készíttettek Hues számára, amelyekben a színész még magasabbnak látszott. Dolph egy teljesen átlagos zsarut játszott, normális polgári életvitellel: a Sötét angyal volt az első olyan filmje, amely sci-fi ugyan, de a főszereplő figuráját mégsem vitték el a szélsőségek felé, nem lett belőle az ellenfelek seggét szétrúgó, megállíthatatlan izomkolosszus. A filmet Texasban forgatták 1989-ben. A látványos kaszkadőrjelenetek állítólag annak köszönhetők, hogy a rendező maga is kaszkadőr volt, akárcsak családjának számos más tagja, így ügyesen be tudta építeni egykori szakmája fogásait a filmjébe. Mindazonáltal a Sötét angyal mozifilmnek valóban nem elég ütős, a videós átlagot viszont szerintem simán meghaladja.

dolph04.jpg

  1. Hasfelmetsző Jill (Jill Rips, 2000)

Akárcsak a Könyörtelen hajszát, a Hasfelmetsző Jillt is eredetileg a forgatókönyvíró rendezte volna, esetünkben Gareth Wardell. Emberünk egy igazán remek színészt szemelt ki a főszerepre, Tom Berengert, de aztán különböző okokból Wardell és Berenger is lapátra került. A szkriptet ezután Kevin Bernhardt átdolgozta egy kicsit, a főszerepet pedig Lundgren kapta. A rendezést Anthony Hickox vállalta, akinek filmográfiája legfeljebb a C-től Zs-ig terjedő kategóriájú kommerszfilmek rajongóinak mondhat valamit. Egyébként nem először dolgozott a svéd akciósztárral: Viharfelhők című közös munkájuk az előző esztendőben készült. A skót Frederic Lindsay (idén májusban hunyt el) regénye alapján készült filmben Dolph egy skandináv származású keményfiút alakít, aki alámerül a szadomazo szex világába, hogy megtalálja fivére gyilkosát. Bár az IMDB nem taksálja sokra az opuszt, mégis helye van ezen a listán, hiszen Lundgren ezúttal megint nem a szokott skatulyáját játssza, a mindent az erejével megoldó (= mindenki seggét szétrúgó) tökös csávót. Mondhatni, némi jellemábrázolói képességet is megcsillogtat, ami amúgy tényleg nem igazán jellemző rá. Hogy a főszereplő mennyire más, mint a megszokott Lundgren-karakterek, azt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az egyik jelenetben csapdába kerül, és megkötözve, szinte teljesen meztelenül, fejjel lefelé lóg a mennyezetről, tökéletesen kiszolgáltatva a feltételezett tettesnek. Ebből a szorult helyzetből ráadásul nem önerőből szabadul, ami végképp nem jellemző a Dolph által játszott figurákra. A Hasfelmetsző Jill természetesen nem váltotta meg a filmvilágot, Lundgren mennyiségre tekintélyes életművében viszont egyértelműen a figyelemre méltó tételek közé tartozik.

dolph05.jpg

  1. A bizalom ára (The Shooter, 1995)

A film története eredetileg Párizsban játszódott volna, a szerény büdzsé miatt azonban a stáb inkább a jóval olcsóbb Prágában forgatott. A cselekményt is átszabták a cseh fővárosra, amely akkoriban egzotikus helyszínnek számított egy akciófilmben. Lundgren civilben élénken érdeklődik a történelem iránt, ezért örült a változtatásnak és annak, hogy a stáb számos nevezetes prágai helyszínre kapott forgatási engedélyt. Az első és egyben a legjobb Rambo-film rendezője, Ted Kotcheff irányította a munkát, és amit lehetett, ki is hozott a szűkös anyagi keretből. A női főszerepre a holland származású Maruschka Detmerst szerződtette, aki A test ördöge (1986) című Marco Bellocchio-filmben játszott szerepével vált híressé és hírhedtté, amikor az egyik jelenetben szemrebbenés nélkül és nagy szakértelemmel fellációt végzett partnerén, Federico Pitzalison. (A daliás legény azóta sem kapott több filmszerepet.) Ebbéli tehetségére itt nem volt szükség, vagy legalábbis nem a kamerák előtt – hogy mondjak már valami gonoszat is. Detmers ígéretes karrierje egyébként a 90-es években teljesen félresiklott, ma már inkább csak tévésorozatokban látható, és senki nem hinné, hogy az 1980-as években még Sophie Marceau nagy konkurenseként emlegették. Visszatérve Dolphra, hiába él aktív életet és sportol rendszeresen, A bizalom ára forgatása igencsak igénybe vette az állóképességét. Egy akciójelenet felvétele előtt ugyanis nem melegített be elég alaposan, és emiatt bal lábának egyik izma megsérült. Pechére sokat kellett futnia a forgatáson, és kaszkadőrje sem tudott beugrani helyette. A derék férfiú ugyanis a tétlen napokat leginkább falatozással töltötte, és oly tekintélyes súlyfelesleget szedett össze, hogy már nem volt alkalmas arra, hogy a sztár helyébe lépjen. Lundgren kénytelen volt fájó lábbal végigcsinálni az összes futójelenetet, és saját bevallása szerint forgatás után fél évig mellőznie kellett a futást az edzésprogramjából. A bizalom ára meglepő módon számos országban a mozikban startolt, de nem aratott különösebb sikert. Pedig egyáltalán nem rossz thriller, nagyobb költségvetéssel – és néhány ismertebb színésszel – talán box office is lehetett volna belőle. Dolph életművében mindenképpen unikum, hiszen a jellemábrázolás javát ezúttal nem engedhette át a nehézfegyvereknek, mint számos egyéb filmjében.

dolph06.jpg

  1. The Expendables – A feláldozhatók (The Expendables, 2010)

Ha a kritikusoknál nem is, de a közönség körében igen nagy sikert aratott A feláldozhatók, amely az 1980-as évek akciófilmjeinek hangulatát próbálta visszahozni kicsit nagyobb költségvetésből, a legendává öregedett egykori sztárokkal és a nagy időket idéző, – hogy is mondjam csak tapintatosan? – nem túl agyafúrt cselekményvezetéssel. Természetesen az Arany Málnát osztogatókon is erőt vett a nosztalgia, és újfent jelölték a díjra Stallonét mint legrosszabb rendezőt. Ez persze vagy szimpla rosszindulat, vagy csak tipikus hülye amerikai humor, ugyanis a film egyáltalán nem rossz. Mindazonáltal hozzá is kell tennem rögtön, hogy jómagam nem tartozom a lelkes rajongói közé. Semmi egyértelműen rosszat nem tudnék mondani róla, sőt az a helyzet, hogy igazából szinte semmit nem tudok mondani róla, mert csupán haloványan emlékszem rá. Legfőképp arra, hogy a történet nem volt az évezred sztorija, és arra, hogy az öreg- és kevésbé öreg fiúk gyülekezetéből messze Dolph volt a legjobb. Nemcsak külsőre és kondira, hanem a szerepet illetően is. Egyes bennfentesek a neten tudni vélik, hogy Gunnar Jensen szerepét Stallone eredetileg Jean-Claude Van Damme-nak ajánlotta fel, de ez marhaság, mert a figurát kifejezetten régi cimborája, Dolph számára találta ki. Persze azért szóba került Van Damme közreműködése is, de ő nem találta elég jónak a szkriptet, és nemet mondott. A nagy siker láttán azonban meggondolta magát, és a folytatást már vállalta. Az eredeti forgatókönyvben egyébként Jensen valóban meghalt volna, de Stallone szerencsére nem olyan hülye, mint amilyennek a kritikusai gondolják, és tudta, hogy vétek lenne kinyírni a legjobb figurát. Szóval Dolph-Gunnar visszatért a folytatásban, és benne lesz a harmadik részben is. Mellesleg A feláldozhatók kapcsán Sly is sokat köszönhet Lundgrennek, mert a projekt iránt állítólag akkor támadt igazán nagy érdeklődés, amikor bejelentették, hogy a svéd sztár is leszerződött a filmhez. A 60 millió dolláros gyártási költség a forgatás végére 80 millióra emelkedett, de ez senkit nem érdekelt, mert a bevétel csak az Egyesült Államokban meghaladta a százmilliót, a világforgalmazással együtt pedig szerény 275 millió jött össze. Mondani sem kéne, hogy ezek után már egyik tegnapi sztárt sem kellett sokáig csábítani, hogy igent mondjon Stallonénak, így a harmadik részben benne lesz Harrison Ford, Mel Gibson, Antonio Banderas és Wesley Snipes is, viszont mellőznünk kell majd Bruce Willist.

dolph07.jpg

  1. Rocky IV (1985)

Erről a filmről Santino89 barátunk a közelmúltban egy nagyszerű kritikát írt, amelyben részletesen taglalja a mű erényeit és hibáit. Nem hiszem, hogy fel tudnám venni vele a versenyt műelemzésben, ezért jöjjenek az őszinte és személyes tények. A film egészét tekintve a Rocky IV valószínűleg jóval hátrább foglalna helyet ezen a listán, de hát mégiscsak ezt láttam először Lundgrennel, és Ivan Drago volt az első nagy szerepe, mindmáig emblematikus alakítása! Pedig előtte – az IMDB szerint – olyan nevek merültek fel a figura eljátszására, mint Arnold Schwarzenegger, Vernon Wells, Brian Thompson, Patrick Swayze, Kurt Russell, Peter Weller, Michael Biehn, David Hasselhoff, Tom Selleck, Jean-Claude Van Damme, William Sadler, Jürgen Prochnow, Johnny Depp, Kevin Dillon, Willem Dafoe, Charlie Sheen, Brad Pitt, Mel Gibson, Jesse Ventura, Kiefer Sutherland, Thomas F. Wilson, Val Kilmer, Sean Bean, Tom Cruise, John Travolta, Alec Baldwin, Jsu Garcia, Robert Patrick, Matt Dillon, Sonny Landham, Richard Chaves, Alexander Godunov, Kane Hodder, Chris Sarandon, Keanu Reeves, Paul Satterfield, Eric Stoltz, Chuck Norris, Viggo Mortensen, Gary Sinise, Tony Goldwyn, Armand Assante, Michael Madsen, Liam Neeson és Roddy Piper. Némelyiküknek a neve számomra teljesen ismeretlen, másoké ebben a relációban egyenesen meghökkentő: a mindig frissen ondolált hajú David Hasselhoff mint Ivan Drago? Vagy olyan, akkoriban még taknyos kölykök, mint Patrick Swayze, Johnny Depp, Kevin Dillon, Brad Pitt, Tom Cruise és Matt Dillon? Vagy a tornából felmentett Eric Stolz? Azt hiszem, teljesen egyértelmű, hogy Dolph volt a legszerencsésebb választás. Állítólag Stallone a svéd sportember egyik fotójára figyelt fel, és meginvitálta őt egy előzetes megbeszélésre. Azt tanácsolta neki, hogy szedjen magára még vagy 20 fontnyi (kb. 9 kg) izmot. Öt hónappal később próbafelvételre hívta, és bár Dolph szerint voltak külsőre alkalmasabbnak tűnő jelöltek is, Sylvester végül őt választotta. Köztudott, hogy Lundgren az egyik jelenet felvétele közben úgy megütötte partnerét (aki ez esetben a rendező is volt), hogy Stallone kórházban kötött ki, gyorsan kialakuló barátságukat azonban ez az incidens sem ingatta meg. Kuriózum, hogy Drago feleségét Stallone második neje, a dán Brigitte Nielsen domborította. (A premier után néhány héttel házasodtak össze.) Az opusz világsikert aratott, hidegháborús színezete miatt (az Egyesült Államokat szimbolizáló Rocky felülkerekedik a Szovjetuniót képviselő, nem igazán sportszerű Dragón) azonban hozzánk csak a rendszerváltás után jutott el. Tulajdonképpen Lundgren alakítását dicséri az is, hogy bár a filmet kilenc kategóriában jelölték Arany Málna-díjra (ötben győzött), Dolph nem volt a jelöltek között. Stallone viszont színészként és rendezőként egyaránt megkapta a díjat, és a családi béke érdekében neje, Brigitte is két Arany Málnával gazdagodott: ő lett a legrosszabb színésznő és a legpocsékabb új sztár.

dolph08.jpg

  1. A büntető (The Punisher, 1989)

A film kiindulópontját a Marvel híres képregénysorozata jelentette, ám az alkotók annyira eltértek az eredeti történettől, hogy a cég nyugalmazott elnöke, Stan Lee állítólag nem vállalta, hogy hitchcocki szokását követve néhány pillanatra megjelenjen ebben az adaptációban. Talán a legfeltűnőbb változtatás, hogy a filmhős ruházatáról hiányzik a képregényfigura védjegyének számító hatalmas koponya. Utólag kiderült, hogy a rajongók szemében ennek mellőzése istenkáromlással ért fel, és nagymértékben hozzájárult az opusz kedvezőtlen fogadtatásához. A filmet a Terminátor vágója, Mark Goldblatt rendezte. Dolph számára több szempontból is fontos állomást jelent A büntető. Ez volt az első filmje, amelyben afféle antihőst alakított, és ehhez eredeti szőke haját barnára festették. (Ezt csupán a Sötét angyal esetében engedte még meg, amúgy ragaszkodik az eredeti hajszínéhez.) Annyira beleélte magát a figurába, hogy saját maga írta a Büntető bevezető és befejező monológját. A filmet Sydneyben forgatták, és mivel Dolph anno Ausztráliában is tanult, a forgatás lehetővé tette, hogy felelevenítsen néhány régi barátságot is. Új barátot is szerzett partnere, Louis Gossett Jr. személyében, aki hasznos színészi tanácsokkal látta el. A munka egyébként komoly fizikai erőpróbát jelentett Dolphnak, és nem csupán azért, mert szokása szerint a veszélyes jeleneteket is személyesen akarta végigcsinálni. A harci jelenetekben például különösen keményen kellett küzdenie, mert az ellenfeleit alakító színészek között volt Kendzsi Jamaki (a későbbi Kjókusin karatebajnok) és Hirofumi Kanajama, akik az ősi japán becsületkódex szerint harcoltak, vagyis számukra elképzelhetetlen volt, hogy csupán imitálják az összecsapást. Mondani sem kell, hogy a bemutató után a kritikusok ízekre szedték a filmet és Lundgren alakítását, mondván, hogy érzelmi reakciói a nullával egyenlőek. Az az apróság nem zavarta az ítészeket, hogy az eredeti képregényfigurát is ilyen gyilkológépnek találták ki. Ugyanakkor az is igaz, hogy a filmbe bekerült néhány bosszantó baki, amelyeket kellő odafigyeléssel ki lehetett volna küszöbölni. Ettől függetlenül Goldblatt alkotása szerintem sokkal hatásosabb, mint a nagy költségvetésű remake 2004-ből, és persze az új Büntető, Thomas Jane nyomába sem érhet a szuggesztív Dolph Lundgrennek.

dolph09.jpg

  1. Tökéletes katona (Universal Soldier, 1992)

Ezt a filmet Crystal Knights (Kristálylovagok) címmel eredetileg Andrew Davis rendezte volna Sylvester Stallone főszereplésével, de a direktor és a Carolco Pictures elképzelései nem egyeztek. Davis sokkal sötétebb tónusban akarta ábrázolni az amerikai hadsereget, és Perry ezredes egyértelműen negatív figura lett volna. Az öbölháború azonban megnövelte az amerikai katonák presztízsét, ezért a Carolco tompítani akart a sztori hadsereg-ellenességén. A konfliktus vége az lett, hogy Davist kirúgták, Stallonét is ejtették, átírták a forgatókönyvet, és a projekt új címet kapott. Rendezőnek a német Roland Emmerichet kérték fel, aki az Űrkalózok (1989) című kis költségvetésű sci-fijével hívta fel magára a figyelmet. A két főszerepre hosszas keresgélés után választották ki Jean-Claude Van Damme-ot és Dolph Lundgrent. Imázsuk érdekében természetesen mindketten a jófiút szerették volna játszani. Filmpiaci értékük döntötte el a kérdést: Van Damme győzött, mivel nagyobb sztárnak számított. A szerepek kiosztása mindazonáltal remekül sült el, mivel Lundgrennek nagyon jól állt a rosszfiú karaktere, és Ivan Drago mellett Scott őrmester lett a leghíresebb alakítása. Azt pletykálták, hogy a két izomsztár nemcsak a filmvásznon, hanem a valóságban sem szívlelte egymást, sőt a cannes-i bemutatón tettlegességre is sor került közöttük. Lundgren viszont később azt állította, hogy remekül megértették egymást, és a fesztiválbunyó valójában csak játék volt a film népszerűsítése érdekében. Dolph szerint remek móka volt a forgatás, a verekedési jelenetek betanulása, mert Van Damme mozgásában sok a balettszerű elem, míg az ő technikája egészen más, vagyis a kétféle módszer összehangolása kitűnő szórakozást jelentett. Szinte hihetetlen, de a leleményes és takarékos Emmerich a film elején látható őserdei jelenetet egy arizonai golfpályán (!) vette fel. A nevadai Hoover-gátnál rögzített lélegzetelállító akciójelenet során a kaszkadőrök egy 210 méteres, majdnem teljesen függőleges betonfalon ereszkedtek a mélybe. A Tökéletes katona megérdemelt sikerének egyik titka egyébként épp az volt, hogy látványos jeleneteket sikerült felvenni különleges helyszíneken, ráadásul az egész csupán 23 millió dollárba került. (Összehasonlításképpen: az ugyanakkor készült Terminátor 2-re százkétmilliót költöttek.) Emmerich opusza egyértelműen Lundgren legjobb filmje, ám hogy mégis csupán második ezen a listán, annak oka az, hogy nem övé az abszolút főszerep.

dolph10.jpg

  1. Leszámolás Kis-Tokióban (Showdown in Little Tokyo, 1991)

A Kommandó (1985) rendezője, Mark L. Lester öt évvel Schwarzenegger akcióklasszikusa után Dolph Lundgrennel forgatott. A Leszámolás Kis-Tokióban – akárcsak a Kommandó – tele van megmosolyogtató bakikkal (kedvencem a rituális öngyilkosságot elkövető jakuza visszatérése egy későbbi jelenetben) és hasonló színvonalon mozgó párbeszédekkel, mindazonáltal igazán magával ragadó film, amely az akciók mellé némi erotikával is szolgál, ami ebben a műfajban nem túl gyakori, és általában nem is szerencsés párosítás. Sokakkal együtt magam is szeretem azt hinni, hogy az emlékezetes dézsajelenetben a dekoratív hősnő, Tia Carrere bájaihoz van szerencsém, bennfentesek szerint azonban egy dublőz, Tera Tabrizi vetkőzött helyette. Maga Lundgren viszont saját honlapján külön megemlíti, mekkora élvezet volt számára leforgatni ezt a jelenetet – Tiával! Dolph egyébként nem használt dublőrt, aminek az ő esetében igazából a bunyós jelenetek vonatkozásában van jelentősége. Természetesen partnere, a tragikus sorsú Brandon Lee is minden veszélyes jelenetet személyesen hajtott végre. A két főszereplő ragyogóan kijött egymással, és Brandon állítólag egyáltalán nem bánta, hogy csak a másodhegedűsi szerep jutott neki. Az általuk játszott két zsaru két kultúrát képvisel, rendhagyó módon azonban az ázsiai Murata (Brandon) reprezentálja a nyugati kultúrát, és a nyugati Kenner (Dolph) az ázsiait. A két főszereplőt Lundgren jó barátja, Brian Fitkin fekete öves karatés készítette fel a filmre, a kardozós jeleneteket pedig egy Japánból érkezett szakember tanította be. Az eleve nem túl hosszú filmet a cenzúra számos országban megvágta, és mi magyarok, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert moziban, VHS-en és DVD-n a vágatlan hivatalos verziót láthattuk. Eléggé el nem ítélhető módon a filmből még a premier előtt kivágott jeleneteket egyetlen DVD- és Blu-Ray-kiadás sem tartalmazza. A Leszámolás Kis-Tokióban szerény véleményem szerint a Lundgren-életmű egyértelműen leghangulatosabb darabja, és a hangulathoz nem csupán a jól megválasztott szereplők és a hatásos miliőben játszódó akciójelenetek járulnak hozzá (kedvencem a jakuzák fürdőjében játszódó epizód), hanem David Michael Frank kísérőzenéje is.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ződ2000 · http://autossagok.blog.hu/ 2016.11.03. 21:29:13

Én betettem volna a Joshua Tree-t (A.K.A. Army of one) a Masters of the Universe elé...

Annak a filmnek nagyon szerethető részei vannak, pl a karakterábrázolás, vagy a hajsza a sivatagban és az autós üldözés a végén.

De tényleg a hordó alját kapargatjuk... :) Lundgrennek alig van akár 5 db B listás filmje, igazi A listás sikeres filmekhez köze sem volt.

szekőcei 2016.11.05. 21:55:18

<3 Prof Dolph 4 prezi! :)