Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Thor: Sötét Világ - exkluzív interjú Menyhei Szabolccsal

2013. november 11. - scal

A most következőkben exkluzív interjút olvashattok Menyhei Szabolccsal akit legújabb munkájáról a Thor: Sötét Világról faggattam. Természetesen emellett sok minden egyéb dolog is felmerült, minthogy mennyiben más egy londoni stúdióban dolgozni, és, hogy a borús időjárás hatásai megjelennek-e a vásznon. 

thor_pictures_2.jpg

Nagyjából húsz éve ismerjük egymást, közel tizenöt éve barátok vagyunk, de az olvasók talán nem ismernek ennyire jól. Előzetesként szeretném ha beszélnél pár mondatot magadról. Mutasd be grafikusi tevékenységed fontosabb állomásait.

Középiskolás korom óta érdekel a rajz, a számítógépes grafika. Persze akkoriban nem is sejtettem, hogy ebből fogok megélni. Tanultunk, leérettségiztünk, aztán mindenki olyan szakmát szertett volna találni magának, amit többé-kevésbé szeret és némi pénzt is hoz a konyhára. Egy nehéz döntés elé kerültem, és apám bátorítására indultam a művészeti pálya felé. Azt mondta, hogy ha szeretek rajzolni, szeretem a művészetet, akkor tanuljam meg olyan jól, amennyire csak lehetséges. A művészet természetesen részben szubjektív, de vannak elsajátítható szakmai alapjai is (anatómia, ábrázoló geometria stb.) Folytattam a tanulmányaimat, először Szegeden szereztem rajztanári diplomát, aztán a Képzőművészeti Egyetemen végeztem. Ennek az lett az eredménye, hogy beleszerettem a tradicionális festészetbe, és évekig nem dolgoztam digitálisan. Ez a szerelem viszont azóta is tart. Közben egy napon egy volt tanárom megkeresett, hogy nem-e lenne kedvem segíteni rajzfilmhátterek festésében. Dolgoztunk külföldi animációkon, majd a Macskafogó 2-n. Művésznek lenni sokszor magányos dolog, de nagyon izgatott az, hogy sok-sok ember egy közös cél elérésén ügyködik. A filmek pedig gyerekkorom óta lenyűgöztek. Mint minden gyerek, imádtam az olyan történeteket, amikben ismeretlen tájakat, bolygókat, lényeket ismerhetünk meg. Egy nap arra gondoltam, miért ne dolgozhatnék nagy, élőszereplős filmeken is? Így találkoznának mindazon dolgok, amiket szeretek. Némi rákészülés után, két éve a londoni Double Negative-től kaptam egy ajánlatot, azóta itt vagyok.

msz_dneg.jpg

A Thor első részét egy közös mozizás alkalmával láttuk és finoman fogalmazva nem igazán voltunk elragadtatva tőle. Különös tekintettel az ott látható vitatható CGI-re ami szinte lefolyt a vászonról annyira látszódott rajta, hogy mű. Mi adta az inspirációt, hogy a lehetséges filmek közül mégis úgy dönts te a Thor folytatásán akarsz dolgozni?

A Double Negative-nál egyszerre több produkción dolgozunk (sokszor 5-6 film utómunkáit csináljuk párhuzamosan). Lehetőség van arra, hogy jelezzem, mi az, amit szeretnék. De a legfontosabb döntő tényező, hogy hol van rám szükség. A Thor 2 nem az én választásom volt, de mivel remek csapat állt össze, örültem, hogy velük dolgozhatok.

Egyébként, ha jól tudom, az első résznél szándékosan steril világot hoztak létre, hogy ne lehessen például a Gyűrűk Urával párhuzamot vonni. Az Avengers sikere után azonban bátrabbak voltak, és a Trónok Harcán edzett Alain Taylor egyébként is más látványt képzelt el. Persze Asgard a varázslat világa, így mindenképpen el kellett rugaszkodni a valóságtól.

Milyen tevékenységet végeztél a Thor második részén? Mi volt, a te konkrét feladatod? Mennyire van rálátásod a végleges műre?

Én úgynevezett „environment artist”-ként dolgoztam a filmen, ami azt jelenti, hogy a csapatommal a színészek mögött lévő nem létező környezetet kellett létrehoznunk. Konkrét példák erre: építettek díszleteket, de Odin trónterme sokkal hatalmasabb, minthogy a valóságban megvalósítható lenne. Tehát a díszleteket digitálisan ki kellett bővíteni. Amikor Asgard-ot támadás éri, nem a valós díszletek rombolódnak le, hanem azok digitális replikái. Asgard nagyrészt teljesen a mi munkák, hiszen ezt sehogy sem lehetett volna leforgatni. Vagy éppen a sötét elfek világa. Igaz, ehhez Izlandon is forgattak, de az eget, a hegyeket és sok minden mást is le kellett cserélni, hogy ne legyen túl „földi”. A film nagy részét láttam a befejezés előtt, de elsősorban azokra a szekvenciákra koncentráltam, amiken dolgoztam.

Most már két éve Londonban élsz, ahol borongósabb az idő, a csapadékmennyiség sem elhanyagolható. Milyen hatással volt az új környezet a festőművészetedre? Megjelenik ez a filmben? Lévén ez is baljósabb tónust ígért.

Nem is az időjárás volt rám nagy hatással, hanem a kulturális sokszínűség. Mindent megtalálhat az ember ebben a városban. Ha a művészetet nézzük, remek kortársművészek élnek itt. Vagy elég elmenni az egyébként ingyenesen látogatható múzeumokba, ahol évezredek kincsei lógnak a falon. Sokszor rajzoltunk a párommal múzeumokban, tanulmányoztuk a Nagy Mesterek munkáit (ha lerajzolok valamit, sokkal jobban megértem, mintha csak nézem). Az egyik legkedvesebb élményem mikor az őrön kívül senki nem volt a teremben, és ott ültem Da Vinci képe előtt és rajzoltam. Egyébként az, hogy milyen a közérzetem, az nem igazán jelenhet meg a munkámban, a feladatom, hogy a megrendelő elégedett legyen.

Előző munkatapasztalataid (Total Recall, Hajsza a Győzelemért) mennyire segítettek a Thor által támasztott kihívások legyőzésében? Jobban átlátod már a munkafolyamatokat mint amikor a Double Negative-hez kerültél?

Természetesen sokat segített az előző két produkció. Technikailag a Total Recall elég komplex volt, és a kezdetektől az utolsó hetekig dolgoztam rajta. Sokat kellett tanulni, új szoftvereket, a cég saját fejlesztésű programjait, módszereit. A Rush már rutinszerűbb volt, bizonyos szempontból egyszerűbb is, de ott is volt kihívás. Tulajdonképpen ebben a szakmában soha nem hagyhatod abba a tanulást. De persze minél több a rutin annál egyszerűbb.

Mi számodra az élvezetesebb. Ha egy létező, realistább helyzetet kell CGI-vel megfesteni, ahogy az az előző filmednél (Hajsza a győzelemért) történt, vagy ha egy totálisan elszállt, fantasztikus film jeleneteit kell realisztikussá tenned (Total Recall, Thor).

Mindkettő kihívás. Ha nagyon elszállt konceptekkel is áll elő a kliens, nekünk le kell fordítani azt a film nyelvére, hihetővé kell tenni. Ugyanakkor szeretem, ha a vizuális effektek szervesen épülnek a film képi világába és szinte észrevehetetlenek maradnak. Ha mindkettőt csinálhatom, az rendben van, csak legyen meg az egyensúly.

Ha a film siker lesz, szeretnél a folytatáson is dolgozni? Ismert világ, könnyebben felveszed a fonalat, stb. Esetleg mindenképpen valami Marveles project élvezne előnyt, vagy inkább valami totálisan másféle film fő a változatosság címszóval?

Szerintem, az már garantált, hogy anyagilag sikeres lesz a film. Itt kint már játsszák, és pozitív visszhangja van. Thor biztosan visszatér az Avengers 2-ben, és szinte biztosra veszem, hogy Thor 3 is lesz. Szerencsére az messze van, az Avengers pedig más környezetben fog játszódni. Szóval, ha közvetlen folytatáson nem is, de egy Marvel-es univerzumban játszódó film jöhet. De ha igazán őszinte akarok lenni, akkor a változatosság kedvéért inkább jöjjön valami más :D

Ha jól tudom nálatok már bemutatták a filmet, hozzánk viszont csak egy hét múlva érkezik el. Hogy tetszett a film? Mondhatsz mást minthogy jó volt? :D 

Jó volt :D. Az az igazság, hogy nehéz objektívan megítélni, amikor a film pár héttel a munka befejezte után már mozikban van. Bizonyos részeit már szóról szóra ismertem, de végleges változatot csak a stábvetítésen láttam. Teljesen más volt a benyomásom. Humoros volt, néhány olyan jelenetnél pedig a közönség spontán tapsolni kezdett. Úgy gondolom, hogy más, mint az első rész.

Mennyi munkád fekszik a filmben? Mennyi ideig dolgoztál a Thor: Sötét Világ-on?

Összesen 10 hónapot dolgoztam a filmen. Volt olyan produkció, amin több időt töltöttem, de a Thor 2 volt talán a legintenzívebb.

Hogy telik egy átlagos napod? Szoktatok sokat röhögni meló közben? Vagy ilyenkor kikapcsolsz mindent? Egyáltalán lehet ezt amikor melletted két méterre egy kollégád dolgozik ugyanolyan elszántsággal?

Egy átlagos nap úgy telik el, mint a legtöbb munkahelyen. Reggel elkezded a munkát, nehezen indul, amíg nincs meg a megfelelő kávémennyiség, aztán elkezdődik valami. Valamikor jobban megy, van, amikor kevésbé. Van, amikor teljesen elmerül az ember a munkában, néha lazább. A Thor 2-n remek csapatunk volt, néha közösen ebédeltünk, vagy ittunk meg egy-két sört péntek este. Az utolsó hónapban, főleg az utolsó hetekben sok volt az éjszakázás, de a végén, mikor mindenki ünnepelt, akkor helyre billent a mérleg nyelve.

Mikor megnézel egy filmet és látod a munkád eredményét elégedettséget érzel, vagy inkább húzod a szád, hogy ezen még lehetett volna dolgozni egy-két órát, azt ott jobban meghúzhattam volna?

Először is, olyan a természetem, hogy folyamatosan elégedetlen vagyok azzal, amit csinálok. Van, amikor befejezek valamit, egy pillanatig azt érzem, hogy rendben van, aztán jön az, hogy hogyan lehetne sokkal jobban megoldani valamit. Ugyanakkor a munkahelyemen a maximumot kell nyújtani, és több ember kezén átmegy a jelenet, mire elérjük a végleges állapotot. Legtöbbször az utolsó pillanatig csiszolunk mindent, és a végére mindig összeáll a kép. A Dneg az egyik legnagyobb európai stúdió, tehát a léc mindig magasan van. Összefoglalva, mindig úgy érzem, hogy törekedni kell arra, hogy még jobb eredményeket érjek el, de ami kikerül tőlünk, és látom a végleges produktumot, akkor azért elégedett vagyok.

Hogyan tervezed a karriered mondjuk öt év múlva? Ki az akivel mindenképpen szeretnél dolgozni? Mi lenne a te álomfilmed?

Ez egy nehéz kérdés, nincsenek konkrét terveim arra, hogy mi lesz öt év múlva. Annyi biztos, hogy sohasem unatkozom, és a munkám egyre több felelősséggel jár. De élvezem, és ez a legfontosabb. Álomfilmre talán azt mondanám, hogy jó lenne részt venni egy Star Wars, vagy egy Indiana Jones film munkálatain. Már csak azért is, mert gyerekkorom óta imádtam ezeket a filmeket. Ugyanakkor mindig rizikós régi klasszikusokhoz hozzá nyúlni, úgyhogy nem leszek csalódott, ha másképp alakulnak a dolgok. Tulajdonképpen sokkal izgalmasabb előállni valami olyannal, amire senki nem számított. Talán a kedvenc projektem egy olyan lesz, amit most még nem is sejtek.

Mi lesz a következő project melyben dolgozni fogsz? Inkább megint valami valóságosabb film felé kacsintgatsz, vagy maradsz a fantasy/sci-fi párosításnál?

Miután befejeztük a Thor-t, először is pihennem kellett, és két hétig próbáltam teljesen más dolgokra koncentrálni. De nem szeretek sokáig tétlen maradni, jelenleg a Godzilla-n ügyködök. Valószínűleg nem sokáig, úgy tűnik, hamarosan újra Ron Howard filmjén fogok dolgozni. Annyit elmondhatok, hogy Asgard-dal ellentétben a történet egy sokkal valóságosabb világban fog játszódni.

A FilmBOOK nevében is köszönöm az interjút!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.11. 10:12:17

jó kis interjú volt, köszi érte!
süti beállítások módosítása