Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Bourne-csapda (2004)

2016. július 06. - Santino89

Ludlum több folytatást is írt a regényéhez, a filmesek viszont eredetileg nem terveztek második részt a Bourne-rejtélyhez. Damon szerint azért, mert nem lehet legalább olyan jó vagy jobb filmet csinálni, mint amilyen az első rész volt. Limannak meg már csak azért sem fűlött hozzá a foga, mert az első rész forgatása során rengeteg problémája akadt a stúdióval.

SPOILERVESZÉLY! Az alábbi ismetetőben spoilerek is előfordulnak. Ha még nem láttad a filmet, saját felelősségedre olvasd tovább ezt a kritikát!

the_bourne_supremacy-930748027-large.jpg

Az egyetlen ember, aki úgy gondolta, lehet még ebből valami, az a forgatókönyvíró Tony Gilroy volt, bár ő sem Ludlum regénysorozatát vette alapul. A Bourne-csapda című könyvben Marie-t elrabolják, hogy Bourne-t így kényszerítsék újabb küldetések végrehajtására. Ennél a sablonsztorinál Gilroynak sokkal jobb ötlet jutott az eszébe. A második részben a Franka Potente által játszott bájos Marie-t már a film legelején, teljesen váratlanul meggyilkolják. Ez pedig nemcsak arra szolgál elegendő indokként, hogy Bourne újra akcióba lendüljön, hanem ahhoz is, hogy megnyíljon számára egy teljesen más út: a vezeklés útja. Nem mintha a film olyan sokat törődne a drámával, de azért annak megvan a súlya, ahogy Bourne megpróbál szembenézni a múltjával és az általa elkövetett gyilkosságokkal. Mert lehet, hogy egy tökéletesen kiképzett ügynökről van benne szó, de végeredményben mégiscsak egy utolsó, mocskos gyilkos, aki egy velejéig korrupt, undorító rendszernek a végrehajtója. Ennek köszönhetően ebben a filmben már az emberéletnek is van némi súlya, ami kifejezetten üdítő élmény egy akciófilmben. (Analógiának itt egyedül a Terminator 2 jut eszembe.) A rengeteg változtatást pedig annyival indokolta Gilroy, hogy a regény megjelenése óta annyira megváltozott a világ, hogy a régi történetet már semmiképpen sem lehetett volna hűen leforgatni az új évezredben.

mort-dans-la-peau-2004-22-g.jpg

Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gilroynak a történetet tekintve összesen ennyire futotta, így szimplán ezekből az összetevőkből még csak egy, az elődjénél lényegesen gyengébb folytatás született volna, ha szimplán a forgatókönyvet nézzük. Ugyanis története szinte egyáltalán nincs A Bourne-csapdának, ami van, az is egy mondatban összefoglalható. Ennek a filmnek csak cselekménye van, viszont azt sikerült elég pörgősen tálalni ahhoz, hogy ne gondolkodjunk el úgy igazán mélyen a történet szinte teljes hiányán.

Mégis úgy alakult, hogy a filmtörténet egyik legjobb folytatása készült el, ami nemcsak hogy eléri az elődje színvonalát, hanem messze túl is szárnyalja. Ehhez pedig egy olyan rendező kellett, aki képes volt arra, hogy Bourne világát a saját képére formálja. A Véres vasárnappal, illetve a United 93-mal már bizonyító brit Paul Greengrassra esett a választás, aki elég markáns alkotónak bizonyult ahhoz, hogy egyedi stílusával teljesen újraírja a 2000-es évek akciótrendjét. A Bourne-csapdán ugyanis nem lehet elaludni, a kamera megállás nélkül, folyamatosan mozog, nagyon gyors vágásokat láthatunk még azokban a jelenetekben is, ahol nyoma sincs semmilyen akciónak, éppen ezért a film folyamatosan fenntartja a figyelmünket, egy pillanatra sem lankadhatunk.

mort-dans-la-peau-2004-25-g.jpg

Akciójelenetből nincs egyébként sok a filmben, talán még kevesebbet írt Gilroy, mint az első részhez, de amik vannak, azok annál intenzívebbek. A fentebb felsorolt gyors vágásoknak és a kameramozgásoknak köszönhetően Greengrass filmje beleránt minket az események sűrűjébe, amitől a lélegzetünk is könnyen elakadhat. Mint minden igazán markáns stílusnak, úgy ennek is hamar megjelentek a kritizálói, a „rángatózó, Parkinson-kóros kameramozgás”-t azóta is gyakran divat szidni. Alapvetően ezt én sem szeretem, mert az esetek többségében inkább elfedi a lényeget, és valóban zavaróan működik, de ez inkább a Bourne-t követő rengeteg utánzatnak lehet felróni hibaként, semmint az eredetinek. Greengrass ugyanis pontosan tudta, hogy mit csinál, nála ez egyértelműen az intenzitást és az átélhetőséget növelte, ráadásul itt még többnyire lehetett követni az eseményeket, még ha ez nem is volt feltétlenül olyan egyszerű. Ráadásul ezekben az akciójelenetekben törzsi dobokat használt, ami remekül működött feszültségfokozó elemként, és valami nagyon mély, ösztönös alapélményt hozott elő a közönségből. Mindennek a csúcsa egyértelműen és vitathatatlanul a film végén található, lehengerlően emlékezetes autós üldözés.

mort-dans-la-peau-2004-03-g.jpg

Magának a filmnek mégsem ez volt számomra az abszolút csúcspontja, hanem az a jelenet, melyben Bourne egy lepukkant orosz lakótelepen gyónja meg egy tinilánynak az ellene és a csaj szülei ellen elkövetett megbocsáthatatlan és halálos bűneit. Ezek a percek messze kiemelik az egyszerű akciófilmek átlagából A Bourne-csapdát, antihősünk itt hatalmas lelkierőről tesz tanúbizonyságot, ahogy képes szembenézni gyomorforgató bűneivel. Nem mellesleg baromi hangulatos az egész jelenet, és szerencsére Greengrass is érezte, hogy egy kicsit meg kell állnia a kamerának, így az egész filmtől teljesen eltérően lassú, hosszú snitteket láthatunk ebben a jelenetben.

mort-dans-la-peau-2004-17-g.jpg

Jó kémfilmhez illően természetesen ismét rengeteg helyszínre sikerül eljutni hősünk társaságában. A titkosszolgálatok visszataszító működését egy velejéig korrupt, mégis gyarló figurán, a Brian Cox által alakított egykori főnökön keresztül érzékeltetik velünk a leginkább. A legutolsó jelenet, a slusszpoén pedig még sokadszorra is betalál, miközben végre kiderül főhősünk valódi neve is. Nem mintha ez nekünk számítana bármit is.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook-oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.17. 10:29:01

Lehet velem van a baj, de én nem tudtam túltenni magam azon, hogy a történet jó 10 percre lett volna csak elég, így a film maga is halvány számomra.
Az meg, hogy akciót nézzek másfél órán át, köszi, de nem film nálam.

2013.12.17. 20:31:34

„A Bourne csapdán ugyanis nem lehet elaludni...”

Dehogy nem lehet! :))

Megvallom, én se szeretem a rángatózó kameramozgást, mert folyton az az érzésem, hogy ezzel a folytonos hipermobilitással csupán az izgalom látszatát próbálják kelteni, amire maga a cselekmény kevés okot szolgáltat.

Mindenesetre megígérem, hogy alkalmasint újranézem ezt a részt (is), sőt rászánom magam a negyedikre is.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.17. 21:35:13

@field 64: Én legutóbb nagyon álmosan néztem meg, egy egésznapos meló után késő este, úgyhogy fennállt az alvás veszélye, de nem sikerült sehogy se :)

Egyébként a folytonos kameramozgással tényleg a történet hiányosságait rejtik el - szerintem egyébként nagyon ügyesen, mert a céljukat elérték - , de azért cselekménye bőven van ennek a filmnek.

Negyedik rész nem készült ;)

2013.12.17. 22:20:49

@Santino89:

Pontosítanom kell: amit a rángatózó kameramozgás kontra izgalomról írtam, nem kifejezetten erre a filmre értettem (illetve nem csak erre).

Tudom, hogy egy régimódi vén f@sz vagyok, de még mindig azokat a filmeket komálom, amelyeknek jól felépített cselekményük van, amelyhez a technikai körítés (bravúros kameramozgás stb.) csak hab a tortán, és nem maga a torta. Azt is szeretem, ha a színészek belülről hozzák a figurát, és nem a külsőségekre van bízva a dolog java.

Az imént írtam az IMDB-nek, és a Filmbookra hivatkozva kifejtettem, hogy egy nagy rakás guanó az adatbázisuk, és nincs negyedik Bourne-film. :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.17. 22:38:42

@field 64: Alapvetően én se bánom, ha van egy jó sztorija a filmnek, de bebizonyította már párszor a filmtörténelem, hogy jó sztoriból is lehet szar filmet, és szar sztoriból is lehet jó filmet készíteni. Nekem elsősorban az élvezeti érték számít ilyenkor, így a Bourne filmeknél is. Azt inkább tényként említem, hogy nincsen történet, nem pedig ítéletként.

Nem értenek ezek az imdb-sek a filmekhez :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.18. 09:20:13

hát a kamerarángatás szerintem azért van, hogy ellensúlyozzák, hogy Matt képtelen egy normális verekedési koreográfiát megtanulni.

Így állandóan belharcokat mutogatnak amik jó, én élvezem is, mert valóságosabb, de messze van a széptől. és aki nem ért a verekedéshez (vagyis a mozibajárók nagyobb része) az meg nem lát semmit.

és az új Bond ugyan ezt csinálja. :S

Mára elvárás, hogy minden hős tudjon verekedni, lőni mindent.

2013.12.18. 10:53:35

@Santino89:

Teljesen igazad van abban, amit a jó és rossz sztorikról írsz. A jó történet tényleg csak egy lehetőség egy jó filmre, a többi az alkotókon múlik.

Az is igaz, hogy a befogadón is rengeteg minden múlik. Bizonyos életkorban és hangulatban magam is olyan filmekért tudok lelkesedni, amelyekről hallván a nálamnál még jobban sznob filmbarátok (igen, olyanok is vannak...) percekig levegő után kapkodnak. :))

Egyébként ebben a témában megint valamiféle generációs különbséget látok, de ezt persze megint nem értékítéletként mondom. Te már egy olyan nemzedékhez tartozol, aki a „videoklip-kultúrá”-ban (saját szóalkotás! :) ) nőtt fel, számodra a gyors vágások, az állandó (és gyakran sebes) mozgásban lévő kamera, a „lényeg”-re törő cselekményvezetés, a látvány elsődlegessége sokkal természetesebb, mint az idősebbeknek, akik úgy a filmekben, mint a való életben egészen másfajta (nyugodtabb) ritmushoz szoktak. A filmek esetében ez azt jelentette, hogy mindig volt elegendő idő a cselekmény felvezetésére, a jellemek bemutatására, és a néző értette a motivációkat, értette (és érteni is akarta!), hogy nagyjából mi történik, ezért érdekelte is a dolog.

Az utóbbi évek (zömmel amerikai) látványfilmjei szerintem inkább „in medias res” jellegűek: menet közben (gyakran csak a legvégén) derül ki, hogy amit láttunk, az tulajdonképpen miről szólt. Ugyanakkor a szereplők a romantikából ismert szélsőségeknek megfelelően pusztán az öltözék, a smink, a külső megjelenés stb. alapján azonnal besorolhatók a Jó vagy a Rossz kategóriába, és ezen a téren max. csak egy póluscsere történik mint nagy meglepetés. Aki fel tudja venni az új filmek ritmusát, és az ilyesfajta filmeket szokja meg befogadóként, az nyilván jobban tud azonosulni mindezzel, többet tud befogadni, mélyebbre tud látni (ha ugyan van mire), mint aki másféle filmnézői attitűdöket hozott magával. Ezért van az, hogy minden új nemzedék elnéző mosollyal fogadja „a papa mozijá”-t. Az 1960 előtti filmek például már engem is kevésbé ragadnak magukkal, mint az 1960 és 2000 közötti termés, különös tekintettel az 1970-es, 1980-as évekre.

A felpörgetett filmeknél maradva: nekem például azért tetszettek a Jason Statham-féle CRANK-filmek, mert az alkotók pontosan tudták, hogy ehhez a vizuális látásmódhoz nincs szükség agyonbonyolított cselekményre, és senkit nem érdekelnek a szereplők lelki, egészségügyi, családi meg egyéb problémái: az ilyesmikről nem akciófilmet kell forgatni. De említhetném remek példaként örök témáim egyikét, a TERMINÁTOR-filmeket: nekem az első rész alighanem azért tetszett sokkal jobban, mint a második, mert az első még egy hihetetlenül atmoszferikus akciófilm, míg a második egy lélektelen látványfilm. Az első egy ambiciózus és lelkes tehetség munkája, a második a hatásmechanizmusokat kiválóan ismerő profié. Szerintem.

P. S.: Szerintem sem értenek az IMDB-sek a filmekhez, elég csak megnézni a toplistájukat... :))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.18. 15:08:00

@field 64: ezek a taknyos fiatalok, én meg tudnám ölni Greengrasst

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.18. 21:54:25

@doggfather: ez kicsit rosszindulatú feltételezés, és nem is igen állja meg a helyét a második rész kapcsán, mert ebben egyetlen verekedési jelenetet láthatunk, ennek a mozinak sokkal inkább az autós üldözés akciószempontból a csúcsjelenet.

@field 64: Tök szépen levezetted a mondandódat, nem is tudnék belekötni :) Mondjuk az érdekes, hogy ki meddig lát, vagy meddig akar látni a filmtörténetben, én jó szívvel visszamegyek a '40-es évekig simán, inkább a '30-as évek teszik próbára a befogadóképességem határait :)

A Crank szerintem is jó (scal persze ezt is utálja :P). Mire célzol ezzel az imdb-s toplistára? Remélem nem a kedvenc filmjeimre :D

@scal:
tudod az a különbség, te vén pöcs, hogy Fieldnek nem elég jók ezek a filmek, neked meg túl jók ;)

2013.12.18. 22:40:06

@scal:

Á, én nem lennék olyan erőszakos! Inkább úgy csinálnám, mint abban a Hitchcock-féle novellagyűjteményben: mondjuk mindennap lereszelnék egy keveset a székének a lábaiból, szép lassan megingatnám az énképét, és elégedetten nézném, ahogy végül bedilizik, és eret vág magán... :))

@Santino89:

Én is szívesen megnézek 1960 előtti filmeket (még némafilmeket is!), némelyiket kifejezetten szeretem (Hitchcock-filmek!!), de az igazán nagy kedvenceim, all time favoritjaim, toplista-helyezettjeim, stb., stb., az 1960 és 2000 közötti időszakból valók.

Itt a Filmbookon sokan kérik számon rajtunk, hogy nem elég objektívek a toplistáink. Túl azon, hogy ami engem illet, én nem is akarok objektív lenni, mindazonáltal ha létezik szubjektív filmes toplista, akkor az etalonként jegyzett IMDB-rangsor szerintem mindenképpen az.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.19. 15:35:04

@field 64: hát most egy egy filmről lehet objektív írni, l amikor nagyobb ismertetőket ír az ember és körüljárja a témát (pl. Santi Gyűrűk Urás írása szerintem ilyen) de most egy toplista, ahhoz hogy objektív legyen minden filmet látni kellene az adott témában, és ugye valamikor meghalni is kellene, végén még lemaradnék róla

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.19. 17:48:35

@Santino89:

A kamerarángatásról írtam. Illetve annak az okáról, hogy a verekedési jelenteknél vajh miért használták.

mitől rosszindulatú? Hogy az átlag néző nem szakértő? Mert tényleg nem az.

Hogy Damon vagy Craig lusta? Mert valószínűleg tényleg azok.

Egy jó verekedés alsó hangon 1 hét próba. Nincs is idő egy 2 perces bunyós jelenetet elpróbálni ilyen sokáig még ha a színész akarná se. Aztán meg minél több a próba annál nagyobb az esélye, hogy megsérül egyik másik. Ezt se szívesen kockáztatják, se ők, se a stúdió.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.19. 18:01:10

@doggfather: azért, mert egy olyan filmnél írtad ezt, amiben szinte nincs is bunyó, és erre húztad rá az egész film alkotói koncepcióját.
A Quantum csendje extrái között mutatták, hogy milyen kemény meló volt megalkotni a bunyós jeleneteket, még Craig-nek is. Most ha belevesszük, hogy a Bourne ultimátumban lévő bunyó sokkal hosszabb és ütősebb, valószínűleg abban még komolyabb meló volt.
A Batman begins extrái között esett még rengeteg szó a felkészülésről, és hogy milyen kiképzést kaptak a színészek. Egy olyan filmben, amiben aztán tényleg a világon semmit se lehet látni a verekedésekből. Szóval fordítanak erre bőségesen elég időt, azt elhiheted.

Ettől függetlenül az biztos, hogy Matt Damon nem egy harcművész, de az is, hogy ezekben a filmekben hitelesen előadja, Greengrass-re pedig korábban is, később is jellemző volt a parkinson kóros stílus.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.19. 18:07:46

@field 64: Jobb lesz veled vigyázni Field. :) Attól félek te az a csendes őrült lehetsz, aki egyszercsak lemészárol mindenkit kíméletlenül, a szomszédok meg majd mondják, hogy csendes ember volt, mindig köszönt, sose gondoltuk volna :D

Amúgy lassan majd mi is megírjuk a magunk kedvenceit, valamelyik nap jöttem rá, hogy végül közülünk csak Te írtad össze, szóval már nekünk is illene, ha ilyen jó példával jártál előttünk.

@scal: Szerintem azok a kritikák se objektívek. Nincs bennük fröcsögős savazás, se istenítés, de ettől még nem lesz objektív. Leírom pl, hogy nekem nem jön be a pátosz, de neked meg pont az a katarzis. Leírom, hogy nem tudom komolyan venni, más meg 9 órára el akar mélyülni ebben a világban, még ha halálra is unja magát. Leírom, hogy Samu egy mocskos buzi, szerinted igaz barát.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.19. 18:51:35

@Santino89: a kamerarángatás alkotói koncepció?!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.19. 18:57:08

@Santino89: most sarkítasz, te ott nagyon is objektíven írtál a filmekről és pont ezért tetszettek, mert nem a világod mint a James Bond, mégse estél olyan túlzásba mint sok más helyen olvasott kritikában

a pátosz nem a katarzis benne, az az atmoszféra miatt kell, hogy ne legyenek ilyen balfasz kikacsintások mint pl Herceg menyasszonya,

nem tudod komolyan venni, mert Robothal, de nem is kell komolyan venni (12 órára, milyen 9-ről beszélsz)

Samu igaz barát, de néha az igaz barátok túl esnek a barátság határán :D csajok is mennyit mondogatják, hogy legyünk barátok, amiből lehet valami sokkal jobb is :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.19. 19:07:17

Damon nem állja meg a helyét a verekedéseknél, és mind a 3 filmben így van, már az elsőnél is, és még a harmadiknál is. Azért itt írtam, mert itt jött elő a kamerarángatásról szóló eszmecsere amivel ezen "segítettek".

Nem akarlak megbántani, de ezt írtam először.

"nem látni semmit, nem tudja a mozinéző".

Aztán leírtam, hogy azért a belharcokat "mutogatják", mert azoknál a legkönnyebb csalni.

Erre leírod, hogy hitelesen előadja?!

Véletlenül se akarok "kinek van nagyobb kukija játékot játszani" (ki ért hozzá jobban, vagy ki a nagyobb szakértő), meg ilyenek, de hidd el nem adja elő hitelesen.

Akkor se ha dolgozott rajta sokat. És azért kemény meló ezeket megalkotni, mert nem értenek hozzá a színészek. ;) Nem is kell, hogy értsenek hozzá, ezt is írtam, hogy ez egy rossz elvárás, hogy minden hősnek kell tudnia lőni, verekedni, szerelni stb.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.19. 21:52:46

@doggfather: Jah, leesett :D

Ha olyan rosszak lennének ezek a jelenetek, tuti nem jönne be ennyi embernek ez a két mozi. Más filmeknél tényleg idegesítő, mert nem tudják jól megcsinálni. Itt meg lehet követni, baromi intenzív, és átélhető.

A színésznek nem is kell értenie hozzá, elég, ha úgy csinál, ettől lesz ő színész ;)

2013.12.19. 21:57:42

@scal:

Hát barátom, engem erről nem kell meggyőznöd, a toplisták tekintetében jómagam is a szubjektivitás híve vagyok épp amiatt, amiket Te is leírtál.

2013.12.19. 22:00:44

@Santino89:

Én azt hiszem, inkább Veled kell nagyon vigyázni. Még sosem találkoztunk élőben, de máris jobban ismersz, mint én saját magamat. „Egyszer úgyis felrobbantom ezt az egész kócerájt.”

Igen, most már elő a Ti személyes kedvenceitekkel!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.20. 08:21:32

@Santino89: te is írtad, hogy verekedés ebben a filmben csak egy van, tehát azért mert az hiteltelen/rossz attól még a film tetszhet, nem?! ;)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.20. 15:55:50

@doggfather: elvesztettem a fonalat...

@field 64: ha ilyet mondasz, én tuti komolyan fogom venni :) Lesz ilyen lista részemről biztos, de előbb be kell fejezni a 2000-es éveket, meg Audrey Hepburn életművét, és majd csak aztán. De utána nem írok több toplistát egy darabig, az is teljesen biztos.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.07.08. 19:11:38

@doggfather: hát igen az akció film zsánerrel az a baj ugye hogy akció van benne.. vagy a baszós-kardozós filmeket hiányolod?
süti beállítások módosítása