Három fiatal sztárpalántát sikerült összeverbuválnia a film készítőinek, hogy a húszas éveik közepén járó férfiak "amerikaipitéjét" leforgassák velük. Itt már nem a szüzesség elvesztésének létkérdéssé avanzsálódása jelenti a fő problémát, hanem a kényszeres kapaszkodás a fiatalkorba: mindenáron szinglinek maradni, hiszen azok az ember legjobb évei, amikor gondtalanul vadászhat a gyengébb nem gyengébb jellemű, ám kinézetben koránt sem gyenge képviselőire...

Minden életszakasznak megvan a maga válsága. Tinédzserkorban az identitás krízis, a 40+-os emberek számára a kapuzárási pánik, az öregkorban pedig a vég egyre fojtogatóbb közelsége. Őszintén megmondom, ezekhez képest kissé bagatellnek tűnik a Csajkeverőkben felvázolt "egy puncit kell döngetni egy darabig, jajj, most mi lesz" problémakör és ennek megfelelően a film sem tudja magát kellően komolyan vetetni. Szerencsére ez egy vígjáték! Elméletileg...

Mert a gyakorlatban inkább nem az. Az író-rendező láthatóan megállás nélkül dolgozott az ügyön, hogy mindegyik karakter elegendő felmondani valót kapjon a szájába, csak elfelejtette viccesre venni a figurát. Úgy igazán viccesre. Mégiscsak azt várja az ember, hogy három (igazából csak kettő, mert Zacet még mindig fenntartásokkal kezelem) ilyen kaliberű színész, egy "R" besorolást kapó romantikus komédiában majd megállás nélkül ontja a (disznó) gegeket. De sajnos nem.

Szóval adva van három felnőtt férfi akik lassan, de biztosan közelednek a harminchoz: Jason (Zac Efron), Daniel (Miles Teller) és Mikey (Michael B. Jordan) az egyetem óta jó haverságban vannak. Utóbbi orvosként dolgozik és a felesége egy ügyvéddel csalja, előbbi kettő pedig könyvborítókat tervez egy cégnél és imádnak szingliként élni... Miután megfogadják a bevezetőben felvázolt párkapcsolatmentességet, annak rendje és módja szerint nem sokra rá mindhárman meg is szegik azt, hiszen a szerelem ellen ők sem tudnak mit csinálni.

Nem túl vicces, de legalább romantikusnak romantikus. Hozzáteszem, nem az a baj, hogy nem próbálkoznak poénkodással, inkább az, hogy csak próbálkoznak. Pedig Yoda mester és a Birodalom visszavág óta tudjuk, hogy... Na és emiatt a romantikus dolgok sem hatnak annyira az emberre, mint kellene. A három barát persze három különböző, tipikusnak problémakörbe fut bele (első komoly szerelem, barátságból szerelem, illetve a csalódás feldolgozása), szóval felfedezhető benne némi terápiás jelleg is.

Danialves kolléga emlegette a Vágyak szerelmeseit a Csajkeverők kapcsán és jobban belegondolva igaza van: olyan, mintha az előbbiben szereplő szexfüggők jól megdugták volna az Amerikai pite kanos fiataljait (vagy fordítva) és együttlétük gyümölcseként létrejött volna ez az alkotás. Mindegyikből van valami, de egyikből sem annyi, hogy azért érdemes lett volna leforgatni a filmet. Oké, egy elsőfilmes író-rendezőtől nem rossz teljesítmény ez sem, ezt aláírom.

Zac Efron és Miles Teller saját magát alakítja. Előbbi a mélyen jó arc szép- és rosszfiú, akinek elég ránéznie a kiszemelt "áldozatra", hogy az övé legyen, utóbbi pedig inkább a dumájával hódít. A legrosszabb az, hogy a legviccesebb jeleneteket a stáblista közben mutatott bakiparádé tartalmazza. Itt jegyezném meg, hogy lényegesen jobb poén lett volna, ha Michael K. Williams helyett az a Morris Chestnut jelent volna meg egy fél jelenet erejéig a félresikerült felvételek közt, akinek kinézetével viccelődnek a film során... De tudom, ez már csak szőrszálhasogatás.

Egynek elmegy, de olyan kis semmilyen. Így lehet a legkönnyebben jellemezni Tom Gormican filmjét. Elfért volna benne kétszer ennyi poén is és még akkor sem éreztük volna túl zsúfoltnak. Van egy-két jó duma, meg akad némi helyzetkomikum is, de még ahhoz is kevés, hogy ez alatt a viszonylag rövid, 94 perces játékidő alatt annyi inger érje általa a nézőt, hogy ne nézegesse 5 percenként az óráját. Egy fiataloknak szóló romantikus vígjátéktól - pláne ilyen korrekt szereposztással - többet vár az ember.