Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

eXistenZ - aZ éLeT jÁtéK

2014. április 04. - scal

1999 meglehetősen kreatív év volt, egyszerre három film is kijött, ami hellyel közzel ugyanazt a témát boncolgatta. A Mátrixot nyilván nem kell bemutatnom senkinek, mert ez lett a leghíresebb és ahogy minden mást, két vetélytársát is elnyomta elég rendesen. A másikról, a 13. emelet címűről már írtam egy korábbi bejegyzésben, most pedig nézzük a trió harmadik tagját ez milyen aspektusból közelítette meg az ember agyának baszkurálását.

tumblr_m6tq1bqrgu1qzr8nao1_1280.jpg

Az eXistenZ egy virtuális játék, amiben feladatokat kell végrehajtanod, kalandoznod kell, és a rád osztott szerepből a maximumot kell kihoznod. Sőt magában a játékban is további játékokat lehet kezdeményezni, ami egy idő után már kezdi elmosni az ember valóságérzetét. A játék bemutatójakor éppen ezért egy anarchista szervezet merényletet kísérel meg a fejlesztő ellen (Jennifer Jason Leigh), aki azután kénytelen kelletlen menekülőre fogja a dolgot egy botcsinálta testőrrel egyetemben (Jude Law), aki annyira idegenkedik a játékoktól, hogy még csatlakozója sincs, amely a játékot egyenesen a gerincoszlopi idegekbe továbbítja.

Azt kell mondjam nagyon különleges film az eXistenZ, zavarba ejtő, de közel 13 évvel a bemutatója után, már annyi ilyesmi készült, hogy inkább meglepő, semmint lenyűgöző, vagy korszakalkotó. Hogy nem ismert, az pedig köszönhető David Cronenberg zsenijének, aki a biohorrort is úgy applikálta, hogy a konzol, az irányító egység, de még a fegyverek is szerves anyagok - a zápfogakat lövő csontpisztoly minden idők egyik legbetegebb fegyvere -, és ezek helyenként annyira gusztustalanok, hogy nem csodálom, ha az emberiség jelentős hányadának már eleve ez betette az ajtót.

Azonban ha azt mondom, hogy World of Warcraft, ami leszámítva, hogy tisztában vagy vele az egy számítógépben történik, akkor azért máris más a leányzó fekvése. Hiszen ott te nem Kovács Pista vagy! Ott te egy félisten lehetsz, vagy valami sorozatgyilkos, kalandor, varázsló, egyszerűen bármi. És kilépvén szürke átlagéletedből hirtelen jól érzed magad ha abban a másik világban vagy. Napi 8-10-16 órát is eltölthetsz benne, sőt egy idő után annak rendelsz alá mindent, míg valós életedben csak épp a létfenntartáshoz szükséges dolgaidat intézed. Barátságokat, sőt szerelmeket köthetsz, ellenségeket szerezhetsz, kellő gyakorlással specializálódhatsz, és mindezért még fizetsz is. De hát miért lenn ez baj?

5524806b7b223e210f41919a643bbc44266e7a2.png

Mennyivel jobb kimenni egy focimeccsre, vagy elmenni horgászni? Ha neked ez tetszik, így érzed jól magad, a szórakozás ezen formája semmivel sem lenézendőbb, vagy elítélendőbb. Később azt veszed észre magadon, hogy olyan szavakat kezdesz használni amivel a virtuális világban kommunikálsz, sőt van amit ott tanultál, és ha netalán találkoznál valakivel az igazi életedben, akkor még az is előfordulhat, hogy alig találjátok a szavakat.

Szóval ha így nézzük, az eXistenZ egy profetikus filmnek bizonyult, és ugyan még nem tartunk ott, hogy lyukat fúrjunk a testünkre, amibe majd valami csatlakozót dughatunk, és még, ha erősen koncentrálunk meg tudjuk különböztetni a valóságot - legalábbis a többiek által annak ítélt valóságot - a belső virtuális realitástól, de azért 3-4 napi aktív játék után bizony a járás is furcsa, meg hogy össze kell rakni két mondatot.

De hogy ne csak filózzak, a színészek parádéznak, ezt a szerepet Jude Lawra írták, de Willem Dafoe, vagy Ian Holm is tökéletes bár tőlük ez el is várható. Egyedüli hibaként a film rövidségét hoznám fel, de egy fülledt nyári éjszakára keresni sem lehetne tökéletesebb szórakozást.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.04.04. 21:50:41

LIKE!!!

Most aztán már végképp felcsigáztál, és muszáj lesz megnéznem a filmet, mert a kritika alapján lehet, hogy nagyon fog tetszeni (az eredetiséget szoktam értékelni), de lehet, hogy nagyon nem (a gusztustalanságot már nem annyira).

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.05. 01:35:11

@field 64: akárhogy is nem lesz közömbös :D
süti beállítások módosítása