Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Óz, a hatalmas

2014. április 12. - Santino89

Kezdjük a pozitívumokkal, mert azokból úgyis kevés van, könnyen, gyorsan, túleshetünk rajtuk. Nem úgy, mint a filmen. Az elején szépiaszínekben, 4:3-as képarányban idézik meg nekünk az eredeti mozit. Nem tett rám különösebben mély benyomást, de egy stílusos húzásnak tartottam. A porcelánbaba megragasztásának jelenete is lehetett volna jó, sőt szívszorító, ha nem rontják el egyetlen – egyébként az egész filmre jellemző  –elképesztően gagyi poénnal az egészet. Meg az sem mellékes szempont, hogy mennyire idegesítő lesz majd ez a mellékszereplő.TRAILER-Oz-The-Great-and-Powerful-2013-james-franco-32303767-1064-795.jpg

És ezzel sikeresen átvezettük a pozitívumok rövidke felsorolását a súlyos negatívumok véget nem érő taglalásáig. A bukás és a negatív kritikák után nem volt különösebb elvárásom, mindössze az ilyenkor általában szokásos hollywoodi langyos középszar szórakozás. Amikor eltelik egy film, nem emlékszel belőle semmire, mert nem élvezted különösebben, de viszonylag gyorsan elmúlt két óra, aránylag szenvedésmentesen. Tudjátok jól, ismeritek ezt a kategóriát, sok ember az ilyen filmeket szereti a legjobban, mert nem tágítják azt a bizonyos komfortzónát.james-franco-oz-great-and-powerful.jpg

Na, az Óz nem ilyen. Az Óz alulról sem súrolja ezeket az alacsony elvárásokat. Az Óz komoly szenvedés. És amikor azt hiszed, hogy már eltelt egy óra ebből a baromságból, és nemsokára vége, kiderül, hogy még csak a megpróbáltatásaid felénél jársz. De mitől is olyan rossz ez? Itt nem pusztán az elfecsérelt tehetségekről van szó, mely jelenségen oly sokat rágódtam A beavatott kapcsán. De azért fájt ezeket a színészeket itt látni. James Francót, aki csak ripacskodni, bájologni, majomkodni tud ebben a moziban. Mila Kunist, aki még sose nézett ki olyan rosszul, mint ebben a filmben, és itt nem is csak a zöldre festésére gondolok. A film legjobb momentuma még így is hozzá kötődik, amikor a könnyei beleégnek az arcába, az nagyon kifejező. Rachel Weisz? Biztos szerepelt itt? Michelle Williams? Az ki? Sam Raimi sikeresen alászállt a pokolba, minden egyes nézőjével, a Pókember 3 ehhez az alkotáshoz képest egy filmtörténeti csúcsteljesítmény.Meet-Theodora-the-Good-oz-the-great-and-powerful-34726810-1920-800.jpg

De legalább látványos, nem? Nem! Undorító a látványvilága. Hányingerkeltően giccses. Direkt ilyen persze, de attól még valami elképesztően, visszataszítóan szar. Olyan, amibe ténylegesen belefájdul a szemed. Nem olyan, ami csak a jó ízlésedet sérti, és sznob módon fintoroghatsz. Nem. Olyan, amitől a fizikai rosszullét környékez. És külön vicces, amikor ezek a tehetségtelen szarháziak próbálják Tim Burtont utánozni. Ha nem moziban nézted, akkor is ordít, hogy 3D-ben készítették el ezt a szutykot. Persze, nem a jófajta 3D-ben, hanem abban, amit mindenki utál. Tudod, amikor csak két síkot látsz, papírkaraktereket elöl, és sokkal messzebb egy hátteret. Amikor nincsen igazi térmélység, hanem csak ennyiből áll a 3D. Ennek köszönhetően borzasztóan színpadias az összhatás. Csak az a baj, hogy ez egy film. Akart lenni.le-monde-fantastique-d-oz-oz-the-great-and-powerful-13-03-20.jpg

De már az eredeti is színpadias volt, ez biztos tisztelgés, blablabla. Az eredetinek van egy nagyon jó mentsége, ugyanis több, mint hetven éves. És bájos. Itt meg egy teljességgel azonosulhatatlan, buta bájgúnárt kell figyelnünk, akit hol ide, hol oda löknek, hol ez befolyásol, hol az, semmi esze vagy valódi motivációja nincsen, csak sodródik az eseményekkel, és közben hülyén vigyorog, meg baromságokat beszél. Mai szlengben ráadásul, amit biztos viccesnek szántak, ehelyett csak baromi erőltetett lett. És akkor ott a szárnyas majom, akiből még jó mellékszereplő is válhatott volna. Engedjétek meg, hogy idézzek magából a filmből:

„–         Majd kapsz banánt.

–         Csak azért mondod, mert majom vagyok?

–         Miért, nem szereted a banánt?

–         Dehogynem szeretem. Majom vagyok. Nem a banánnal van bajom, hanem az előítéletekkel.”

Kac-kac. Hahaha. Na ez alapján döntsétek el, hogy belefogtok-e ebbe a százharminc perces agypusztító, szemgyalázó gyötrelembe. Mégse ez alapján döntsétek el, ugyanis ez a legjobb „poén” ebben a förtelemben, de sok kísérlet amúgy sem történik. Ezek után kell mondanom, hogy unalmas? Mert amúgy a tempó viszonylag pörgős, de ilyen utálnivaló főhőssel, meg ilyen borzasztó látványvilággal, ilyen bárgyú fordulatokkal, így is, úgy is unatkozni fogunk, ha történik valami, ha nem.le-monde-fantastique-d-oz-oz-the-great-and-powerful-03-0_003.jpg

De ez gyerekeknek való, nem te vagy a célcsoport, te büdös sznob kritikus, blablabla. Ha gyerekeknek való, miért van tele csajozós poénokkal? Ha gyerekeknek való, hol van a példakép? Ha gyerekeknek való, hol van az üzenet? Ha gyerekeknek való, miért viszik el a fantasy műfajába az eredeti mesét? Ha gyerekeknek való, miért flangál Mila Kunis bőrgatyában? Élek a gyanúperrel, hogy ezt nem gyerekeknek csinálták. De még a gyerekeket sem kéne annyira lenézni, hogy ilyen mocskot tolunk az orruk alá. Elvileg az ember a gyerekek elé inkább valami finomságot tesz, ami lehet, hogy túl cukros, talán még a fogaiknak sem tesz jót, de mégsem szarik oda egy szaftosat a tányérjukra, és nyomja bele a pici arcocskájukat. Megvan a kép? Na, ez Óz birodalma. Meg Sam Raimié.Not-A-Wizard-oz-the-great-and-powerful-34779751-1920-800.jpg

De legalább a musicalbetétet leállították. Pedig akkor már azt hittem, minden elveszett. És egyszer csak, nagyon-nagyon-nagyon hosszú idő után végül kiírták a The End feliratot. Ha a pozitívumokkal kezdtük, fejezzük is be a pozitívumokkal, nem igaz?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.04.12. 14:03:15

LIKE!!!

Ezt persze nem biztos, hogy magáról a filmről is elmondhatom majd, mert ez a kritika óvatossá tesz. Mindenesetre a DVD hetek óta a megnéznivalók között van. Lehet, hogy örökké ott is marad? :))

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 14:28:27

@field 64: Hát én jobban jártam volna, ha fel se kerül a néznivalók listájára :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 15:41:40

@field 64: azért figyelmedbe ajánlanám, hogy Én is Írtam róla kb. fél éve, homlokegyenesen más véleménnyel :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 15:57:22

"Ha nem moziban nézted, akkor is ordít, hogy 3D-ben készítették el ezt a szutykot. Persze, nem a jófajta 3D-ben, hanem abban, amit mindenki utál. Tudod, amikor csak két síkot látsz, papírkaraktereket elöl, és sokkal messzebb egy hátteret. Amikor nincsen igazi térmélység, hanem csak ennyiből áll a 3D. Ennek köszönhetően borzasztóan színpadias az összhatás. Csak az a baj, hogy ez egy film. Akart lenni."

igazán örülök neki, hogy Te már azt is meg tudod határozni hogy milyen lehetett a mozi 3D-ben, otthon a tévéden, laptopodon, ami nem mutatja a 3D-t

a tavalyi év egyik legjobb 3D-jét produkálta mozi, nem is tudom, te jössz mindig azzal ne szidjam a Sejtet, meg a Zuhanást ha nem láttam, hát akkor te meg ne szidd azt a 3D-t amibe bele se szagoltál (főleg hogy én azóta bepótoltam, a két filmet :P)

nincs benne térmélység, épp lehet azért tetszett nekem ez a film moziban mert lélegzetelállítóan működött a CGI és a 3D tényleg egy csodavilágot varázsoltak az embere szeme elé - szóval értem hogy nem tetszett, hogy valami mást szerettél volna, de olyasmiről ne írjál már amit nem tapasztaltál

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:02:45

"Ha gyerekeknek való, miért viszik el a fantasy műfajába az eredeti mesét?"

ez mégis hogy kapcsolódik? gyerekként nem nézhet az ember fantasyt? az egy felnőtt műfaj?

a HP kifejezetten fantasy, és ha jól tudom gyerekek a célközönsége, meg még ezer egy ilyen van

"De legalább a musicalbetétet leállították."

EZ volt a legjobb poén (amúgy a film viccei szerintem éppen hogy jók)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:06:15

@scal: sajnos így is szembetűnően tapasztaltam. nézd meg az avatart, aztán nézd meg ezt a szutykot. még egy 10 éves is látja a különbséget. 2d-ben is, mertolyan feltűnő.
nincs benne térmélység? nem az lenne a 3d lényege? neked meg ez a lélegzetelállító? ajánlom figyelmedbe a Kémkölykök 4D-t is, valószínűleg attól is eláll majd a lélegzeted :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:11:04

@Santino89: nem az Avatarhoz kell hasonlítani a 3D-s filmeket, nem minden filmet készítenek 8 évig, sőt az Avataron kívül elég kevés filmet készítenek ennyi ideig, és az átlag 3D-s filmekhez kell hasonlítani honnan magasan kilóg ez a film az igényességével :p

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:12:29

@scal: az igényesség szó és ez a film nem fér meg egy mondatban.
btw, ha otthon színpadiasnak tűnik ez a film, akkor bizony moziban is az volt ;)

2014.04.12. 16:22:53

@scal:

Máris megnézem, mit írtál. Veled az utóbbi időben annyi mindenben egyezett a véleményem, hogy kíváncsi lettem, az ÓZ-zal is ez lesz-e a helyzet.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:24:41

@Santino89: Nekem nem tűnt színpadiasnak, a legnagyobb bűne, hogy egy fölösleges folytatás/előzményfilm ami azonban tiszteletteljesen nyúlt az eredeti anyaghoz, és a modernkori technológia ezt némileg követelte is

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:30:49

@scal: az a legkevésbé a bűne, mert tényleg nagyon régi már az eredeti. a legnagyobb bűne az, hogy iszonyatosan rossz.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:39:25

@Santino89: ugyanezt mondtad a Magányos Lovasra is, most akkor melyikünk nem látja meg a jót a filmekben? :p ÉN megláttam majdnem minden olyasmi tetszett a filmben amit leírtál hogy szar, Rachel Weisz tiszta banya volt, aki hiteltelen az Kunis, aki meg semmilyen az Williams

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 16:59:49

@scal: én meglátom. már ha van mit meglátni :)

Nyílméregbéka 2014.04.12. 20:35:53

Barátnői nyomásra kellett megnéznem ezt a filmet anno a moziban. Érdekes a kritika, mert szerintem az egyetlen pozitívuma a filmnek, pont a látványvilága volt. A képi megoldások, színek hagulatok, és a 3D. Az volt az egyetlen amiért nem mentem ki a moziból, ami miatt kicsit is le tudott kötni. A film persze nem jó szetintem 5/10. Csajom büntetése ezért az volt később, hogy be kellett ülnie velem az Oblivionra...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.12. 21:32:16

@Nyílméregbéka: kb. annyira büntetted meg vele mint én az enyémet a Szex és New York filmért kiszabott Sötét Lovaggal :D

lojzi1 2014.04.17. 17:24:20

A legnagyobb pozitívumot kihagytad: egy apró cameo erejéig szerepel benne Bruce Campbell, valami katona vagy őr, már nem emlékszem, de nem Ash-nek hívták :D

Egyébként szerintem is tökéletesen fölösleges, se nem jó, se nem rossz, szimpla langyostakony, egyszer nézhető film, semmivel nem leszek több vagy kevesebb, hogy láttam vagy sem. Mondjuk nekem az emlékeimben erősen keveredik azzal hasonló kategóriájú Babaszem Jankó filmmel.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.17. 22:37:13

@lojzi1: Számomra ez most a mocsokszar kategória volt, az Alizt se szerettem, a Babszem srácot most már tuti kihagyom.
süti beállítások módosítása