Egyre több helyről hallom, hogy a City Interactive játékait nagy ívben el kell kerülni. Ugyan sok játékukkal még nem találkoztam, az Art of Murder végigjátszása után határozottan úgy éreztem, lehet e mendemondában valami. A kiadó nagyjából két éve jelent meg a piacon, és ami számomra különösen üdvösnek bizonyult, hogy rögvest két kalandjáték sorozatot is indított. Az FBI titkos aktáiból alcímet viselő azóta már a harmadik résznél tart. (azóta a játék kapott két újabb részt, de ezek már csak hidden object casual gamek, a szerk.)

A dolog persze sokkal komplexebb annál, minthogy a játékra rá lehetne dobni a rossz, avagy a jó jelzőt. Az Art of Murder bizonyos részei egyenesen azt sugallják, ez egy fantasztikus játék lehet(ne). Ott van kezdetnek a külcsíny. Én még akkor szereztem meg, amikor vastag dobozost lehetett kapni és úgy kellett kinyitni mint egy könyvet. A borító ízléses in-game rajzokkal tarkított, s a fedelet egy tépőzár tartja a dobozon. Tipikus ajándékérzést kelt nem? Na most ezek után minek ez az ötlet, ha nem így kell a DVD-hez hozzájutni, hanem szét kell bontani a doboz alját, vagy a tetejét?! 

Ez a nyakatekert megoldás egyébként remekül felkészít arra, amit maga a korong rejt. Néha játék közben is elgondolkoztam, szép-szép, de minek? Amit viszont mindenképpen meg kell említeni, az a magyar nyelvű, színes kézikönyv - még ha csak 4 lap is csupán. Igazán örvendetes gesztus. Azóta egyébként a játékot kiadták fapadosabb verzióban, ahol a DVD tok kapott egy feknit, amibe simán bele lehet csúsztatni. Mellesleg a DVD-t sem értem, mivel a korongon található adatok egy sima CD-re is ráfértek volna, bár lehet a DVD gyártása ma már lényegesen olcsóbb, ki tudja...

Kezdjük a jó dolgokkal. Ha valaki szeret gondolkodni, és szereti a kalandjátékokat, annak duplán ígéretes a game, ugyanis nem egy butított casualt, vagy egy kalandjáték színben feltüntetett logikai bukfencet kapunk, hanem valóban egy point & click legszebb hagyományait visszaadó játékot. Ez alatt azt értem, hogy aki játszott a Broken Sworddal, Monkey Islanddal, vagy a Syberiával az szeretni fogja ezt is. Az irányítás teljesen az egérre korlátozódik, de persze miért is kellene túlbonyolítani valamit, ami ennyire kiforrott. 

Jobb klikkel nézelődni, bal klikkel aktiválni lehet egy-egy cselekményt - embereknél beszéd, tárgyaknál használat. Valamint van beépített help gombunk, amit egy nagyító jelez, amire rákattintva, megmutatja a játék mit érdemes megvizsgálni az adott színen. Azt már sokkal kevésbé tartom eredetinek, hogy a legtöbbször az egér ikonja villan fel, sőt cselekvésnél homokórát kapunk a'la Windows, egyedül a beszélgetést jelzi egy szövegbuborék. Az Esc-re, vagy a táska ikonra kattintva kijutunk a főmenübe, ahol mindössze a szokványos dolgok várnak ránk; mentés, töltés, új játék kezdése és folytatása, a készítők listája, kilépés, és beállítások, ahol azonban mindössze a hangerőt tudjuk állítgatni, a grafikai beállításokat a játék elindulása előtt megjelenő panelen végezhetjük el.

A készítők adtak a főhősnek egy PDA-t is, ami elvileg sok hasznos dologra hivatott, gyakorlatilag nincs kihasználva. Talán a legjobb tulajdonsága, hogy összegzi az adott nap eseményeit, és leírja mit is kellene tennünk, persze inkább csak homályosan utalgat rá. Ezen kívül raktározza a kapott telefonszámokat, és ezen keresztül beszélhetünk pár másik karakterrel, azonban sajnálatos módon ilyen telefonbeszélgetés csak pár található az egész játékban. A fényképező funkció még ennél is feleslegesebb, szinte alig kell használni. A felvehető tárgyak az alsó sávban jelennek meg, a szokványos módon lehet használni őket, vagy kombinálni egymással.

A 16-os karikán, amit a doboz oldalán tüntettek fel, szintén csak vakarom a fejem. A játék ugyan borongós, sötét hangulatú, de a gyilkosságokat nem igazán látjuk premier plánban, inkább csak helyszínelünk. De lássuk a történetet, amelynek egy kalandjáték magját kell adnia.

Nos ez is becsapós, mert az Art of Murder egészen erősen kezd, azután minden egyes fejezetben alább hagy ebből, míg a végére tökéletesen ellaposodik - amiből csupán a perui helyszín a kivétel - hogy a befejezés egy hihetetlenül összecsapott és zavaros szájízt hagyjon. Bizony itt van az eb elhantolva. Az Art of Murder nem tud történeti szálon semmi lényegeset felmutatni, pedig a borító a következőket ígéri: "feszültséggel teli, izgalmas történet, váratlan fordulatokkal". Bár így lenne! A valóság azonban az, hogy aki a marketingszöveget írja az a játékosokat madárnak nézi, avagy nem játszott az alannyal. A feszültséget helyenként még el is fogadnám, de azt hogy ez a történet izgalmas lenne - maximum annak, aki még életében nem látott egyetlen olyan filmet, amiben sorozatgyilkost üldöznek.

A hős, akit irányíthatunk, Nicole Bonnet egy szemrevalóan sok poligonból készült hölgyemény, kissé telt csípővel, de nagyon édes búgó hanggal, vagyis a készítők nyilván tudják, hogy még mindig a férfiak játszanak több játékkal. Bonnet karaktere egyébiránt annyira jól felépített, hogy részletes háttérrel rendelkezik, amiben helyet kapott francia származása, régészetek, és filozófia iránti fogékonysága, valamint, hogy csak nem rég került az FBI-hoz.  Ez bizony dicséretet érdemel. Kontrasztként a játékban lévő karakterek mind szegényesek, - erre mondják, hogy egydimenziósak - kezdve azzal, hogy még a húszat is alig éri el összlétszámuk és ebben benne foglaltatik az utolsó közrendőr is, aki csak jegyzetel.

A történet szerint Nicole éppen jelentkezik új társa, James Scott ügynök szolgálatába, aki egy sorozatgyilkos után nyomoz New York egyik lerobbant házban. James rögvest ki is adja Nicole első feladatát, hozzon már neki a sarokról egy kávét. A tettes eközben elkapja Jamest is, így Nicolenak egyedül kell folytatnia a nyomozást. Minderről a bevezető videóból értesülünk és itt még nincsenek is problémák. Nicolet ezután beosztják egy titokzatos, magának való ügynök, Nick Romsky mellé, aki annyira titokzatos, hogy a játék végéig nem is találkozunk vele... Az egészet megfűszerezték egy elborult amazonasi szállal, ami történetesen még így is a játék egyik legélvezetesebb része.

Sajnos azonban nem választhatjuk meg mikor hova megyünk, többnyire mindig csak egy-egy helyszínen mozoghatunk, amikor tovább léphetünk Nicole fennhangon tájékoztat. Ilyenkor rákattintunk spéci autójára, és máris a következő színen találjuk magunkat. Ezekből egyébként egész sok van - a dobozon 200 egyedi hátteret írnak - a baj megint csak az, hogy hiába dolgozták ki őket részletesen, hiába festették meg a grafikusok mesteri kezei, ha nincsenek kihasználva. Alig van egy-egy színen kereshető tárgy, sokszor csak át kell gyalogolnunk rajta, mint a Syberiában. Szinte élményszámba megy ha végre találkozunk valakivel. Néhol logikai feladványok is adódnak, de aki játszott már kalandjátékkal annak különösebb nehézségei ezekkel sem lesznek.

Hangulattal ellenben kétségkívül rendelkezik, sejtelmes borongós, de még ez sem tudja kellőképpen ellensúlyozni, hogy 75%-ban viszont kifejezetten üres az egész. Akárhová is megyünk, sehol egy lélek, az utcán nem mennek autók, nem lődörögnek járókelők. Az FBI központ külön hab a tortán. Rajtunk kívül, csupán a főnök tartózkodik bent az irodájában - már amikor bent van - valamint a titkárnő, aki meg állandóan elfoglalt. És ennyi. Hol vannak az FBI ügynökök? A rendőrök? Pedig egy csomó asztalt láthatunk, és senki nem dolgozik - ellenpéldaként említeném a Fahrenheitet, ott egy percig nem volt kétséges, hogy egy élő történet részei vagyunk, és az FBI irodában is mindig dolgozott még valaki rajtunk kívül. Itt viszont egy idő után őrjítő ez a magányosság. És ez az értetlenség társunk lesz az egész játék során.

A grafika ellenben remek. A karakterek 3D-ben pompáznak, egy rossz szavunk sem lehet rá, míg a hátterek 2D-s már-már fotorealisztikus festmények. Megint csak az a kérdés, ugyan minek? Ha nincs kihasználva, nincs feltöltve tartalommal, minek kellett a csodálatos körítés? Ha ennyi grafikus meg tudtak fizetni, vajon nehéz lett volna néhány normális írót találni? A háttérben a wintermute engine dohog, aminek mindössze annyi baja van, hogy picikét még optimalizálni kellett volna, mert bizony idejét sem tudom mikor rabolta ennyi időmet egy kalandjáték mentése és töltése. 

A zene egészen semmilyen, pedig egy "feszültséggel teli" játékban erre nagy hangsúlyt illene fektetni. Főleg, hogy nem árt gyakran menteni, mivel Nicole bizony meg is halhat. A zörejek az elmegy kategóriát képviselik, a szinkron meg csak Nicole kisasszony esetében kiemelkedő, a többi karakter csak úgy darálja a szövegét. Bár ha úgy vesszük akkor lényegében pozitívum, hogy mivel kevesen vannak, sokat nem kell hallgatni őket... Én ugyan nem támogatom a játékok honosítását - legalábbis abban a formában egészen biztosan nem, hogy a legtöbbször trehány munkát végeznek, és a legtöbb esetben egy magyar felirattal automatikus kiiktatják az angolt - de a fordítás ezúttal jól sikerült, néhol át is estek a ló túlsó oldalára, értsd: kibővítették a mondandót, emiatt hosszabb a magyar, mint az angol eredeti és bizony gyorsan kell olvasnunk.

Az Art of Murderben ott volt a lehetőség, hogy ismét egy nagy név kerüljön az asztalra, mégis majdnem minden téren beérték az alkotók a középszerűséggel. Inkább hasonlít az egész egy rendelésre készült tisztes iparos munkára, mintsem egy aprólékos gondoskodással megalkotott lebilincselő játékra. Tagadhatatlan érdeme azonban, hogy megfizethető kategóriába tartozik a játék, ha jól emlékszem 5000-ről indított, és egy évvel később már 3000 forintba került, manapság pedig 990-ért be lehet szerezni amennyit bőven megér. Pálcát azért nem török felette, a másik két rész remélem sokkal jobbra sikeredett - bár az 1-1 évnyi fejlesztés azért mond valamit. (azóta a harmadik résszel is volt alkalmam játszani... nem sikerült jobban, a szerk.)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!