Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szigorúan bizalmas (L.A. Confidential)

2014. június 21. - Santino89

Tizensok évvel ezelőtt a tv2 esti műsorsávjában láttam ezt a klasszikussá nemesedett neonoirt, és rögtön a rajongója lettem. A karakterek kidolgozottsága, a történet rabul ejtő komplexitása szenvedélyesen magával ragadott, mellesleg egyértelművé tette számomra, hogy könyvadaptációról van szó. Persze az csak most, a regény elolvasása után derült ki, hogy a film olyan szinten leegyszerűsítette a cselekményt, hogy emiatt szinte teljesen külön lehet kezelni a két műalkotást. ÁTKOZOTTUL SPOILERES.

328620564_640.jpg

Amióta először láttam a filmet, azóta motoszkált az agyamban, hogy Ellroy regényeit el kellene olvasnom, de valahogy-valamiért sose kezdtem bele. És milyen jól tettem, Magyarországon ugyanis csak mostanra jelent meg teljes egészében az L.A. kvartett, a Los Angeles-i rendőrség több évtizeden át tartó fiktív történetét bemutató négyrészes regénysorozat. Sokáig csak a Szigorúan bizalmas (a film után persze kijött), és az első rész, a Fekete Dália volt elérhető, aztán pár éve kiadták a kőkemény A nagy seholt, illetve tavaly jelent meg a negyedik darab, a Fehér Jazz. Nemcsak azért volt jó, hogy ennyit vártam, mert így sorrendben olvashattam el mind a négy regényt, felfedezve az apróbb összefüggéseket, hanem mert egy annyira húsbavágóan durva, perverz módon brutális, sötét, lehangoló világba kalauzol el minket Ellroy, ami 7-8 évvel ezelőtt még egyszerűen túl sok lett volna nekem. Most is előfordult olyan, hogy letettem a könyvet, és belegondoltam, hogy tényleg ilyen mocskos minden a valóságban? Végigrágtam magam azokon az embereken, akiket mélyebben ismerek, és ha nem is követtek el olyan súlyos bűnöket, mint Ellroy hősei, mégis mindnyájuknak megvolt a maga sötét, rejtett, perverz oldala, amit nem szívesen mutat be másnak. És valószínűleg ebben rejlik Ellroy titka, hogy kíméletlenül szembesít önmagunkkal és környezetünkkel.

la-confidential.jpg

A forgatókönyv a regényadaptálás legmagasabb szintjét képviseli. Tonnák maradtak ki a regényhez képest, sőt az utolsó harmad szinte teljesen máshogy zajlik. A filmkészítők meg se próbálták visszaadni azt, ami filmen nem működne, viszont baromi jó jeleneteket építettek fel olyan momentumokra, amelyek a regényben fél oldalnyi helyet se foglalnak, a jelentőségük mégis nagy, és a vásznon is jól mutatnak. Erre talán a legjobb példa, amikor Exley kinyírja a megszökött feketéket, az utolsóval pedig a liftben végez. Izgalmas, lendületes, emlékezetes képek. A regényben alig pár sor, Exley bemegy, és lemészárolja a fegyverteleneket. Ellroyra nagyon jellemző a tárgyilagosság, aminek egyébként hálát adhatunk, mert ennyi mocskot nehéz lenne bárhogy máshogy elviselni.

HMWYBS-LA-Confidential.jpg

Mindenesetre a filmverzió legnagyobb vesztese még így is az egyik legjobb karakter, a Kevin Spacey által játszott Jack Vincennes. A magánéleti szálát, a zavaros múltját, a kábítószer- és alkoholfüggőségét, a kerületi ügyészhez fűződő viszonyát teljesen kivették a filmből, maradt a felszínes, sármos kirakatzsaru, akit sokkal egyszerűbb indokok vezetnek a jó útra, mint a regényben, ahol egy összetett motivációs hálót építettek fel mögé. A filmben erre nincs idő, a homokos mentalista halálával vágták át a film készítői a gordiuszi csomót. Viszont a sorsa ettől még ugyanaz. Jack Vincennes meghal. A regényben csak a végjátékban, csak úgy mellékesen, a filmben viszont jóval hamarabb. Ez a jelenet egyébként lélegzetelállító, hatalmas csavar a film kétharmadánál, és még sokadjára is üt. Nem utolsósorban Kevin Spacey fantasztikus alakításának köszönhetően; a sokk, a fájdalom, a döbbenet átfordul egy utolsó laza mosolyba. Csak két szót mond, egyetlen nevet, de ezzel még sikerül kibasznia a gyilkosával. A párjelenetben Guy Pearce legalább ennyire jó, de mégis teljesen máshogy, rezzenéstelen arccal kell hazudnia, miközben egy pillanat alatt jön rá mindenre.

la_confidential.jpg

A színészek egyébként egytől-egyig fantasztikusak ebben a filmben, senkiben sem tudnék kivetnivalót találni. Ahogy egyébként magában a filmben sem, mert nemcsak adaptációként működik elsőrangúan, de önmagában is tökéletesen megállja a helyét. Senki sem fogja neked azt mondani, hogy „persze, azért nem értetted, mert nem olvastad a könyvet”, ami egyébként úgy baromság, ahogy van. Pedig akkor ezek a színészek még korántsem számítottak akkora neveknek, mint manapság, de a rendező éppen ezért választotta őket a feladatra. Ne ismerje őket a közönség, és folyamatosan, lassan kedvelje meg őket, ne a korábbi szerepeik alapján. Russel Crowe esetében ez ma már persze nem működik, mégis különösen jó őt látni kőagyú, brutális, megszállott zsaruként. Szemétség ennyi színész közül pont őt kiemelnem, de valamiért mindig ő volt a kedvencem. Figyelemre méltó, amilyen változásokon keresztülmegy a karaktere, bár ez igaz mind a három főhős zsarura. Bud White anyja halála után arra tette fel az életét, hogy agyonverje azokat, akik nőket bántalmaznak. De amikor luxusprostituált barátnője lefekszik az ellenséggel, nem bír az indulataival. Ed Exley a pedáns, a nagykönyv alapján élő mintazsaru a film végén hátbalövi fegyvertelen ellenségét. A poén az, hogy a nézők ezt akarják, és ettől talán fel sem tűnik, hogy Exley hova sodródott. A regényben ez a jelenet nem történik meg, de Exley ott sem riad vissza attól, hogy áthágjon egy rakás szabályt, vagy leverjen néhány vesét, ha a helyzet úgy hozza. Összetettebb, és más történik ugyan, de a lényegen nem változtat. Így kell adaptálni.

la-confidential-guy-pearce.jpg

Természetesen Vincennes esete különbözik most is a leginkább, ennek oka egyébként abban keresendő, hogy az ő története kapcsolódik legkevésbé a főszálban történő eseményekhez. Vincennest hajtják a saját belső démonai, a múltja, amivel nem tud leszámolni. Az államügyész haverral és a fiatal, gyönyörű, gazdag, és szerető feleségével a háta mögött meglenne az esélye egy boldog életre, ha nem szedné szét belülről a megszállottság, a lelkiismeret és a megalkuvás ténye. A regényben eljön számára a katarzis, megkapja a feloldozást, aztán Ellroy egy fél mondattal leírja, hogy „Vincennest pofán lőtték”. És ennyi. A regény harmada róla szól, és akkor ennyi. Ellroy kibaszott kegyetlen író, az az igazság. Pedig a regényben számomra Vincennes volt a legérdekesebb karakter, mert Exley megfelelni vágyását, vagy White brutalitását nem éreztem annyira magaménak, mint az ő hajthatatlanságát.

l-a-confidential-1997-09-g.jpg

A „főgonosz” – már ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni Ellroy regényei kapcsán – is teljesen más hangsúlyt kap. A filmben a korábban mindig szimpatikus karaktereket alakító James Cromwell játssza Dudley Smitht, aki egy keménykezű, de jó szándékú rendőrfőnöknek tűnik. Aztán jön a nagy csavar, és kiderül, mekkora egy rohadékról van szó. A regényben nem árulnak zsákbamacskát, már az előző könyvből, A nagy seholból kiderül, hogy Dudley milyen ember. A Szigorúan bizalmas regényverziója ráadásul úgy kezdődik, hogy A nagy sehol egyetlen életben maradt főszereplőjét Smith kegyetlenül kivégzi. Szóval itt végig tudjuk, hogy egy aljas manipulátorral állunk szemben, mégis meglepetést okoz, amikor kiderül, hogy mennyire ő áll az események mögött.

La-confidential-3.png

Az adaptálás az Ellroy-rajongó rendezőnek, Curtis Hansonnak, és a szintén Ellroy-fan Brian Helgelandnak 2 évébe telt, és összesen hét forgatókönyv-tervezetet dolgoztak ki. Közben Hansonnak le kellett mondania más melókról, Helgeland pedig akkor még ingyen dolgozott, de végül megérte. Azt a kényes egyensúlyt próbálták elérni, hogy a nézők sose tudják előre, mi történik, de mégse vesszenek el a bonyolult cselekményben. A regényben van vagy 8 cselekményszál, amiből a filmben maximum hármat tudtak prezentálni, és még így is 140 perces a mozi. Azért utólag belegondolva poén, hogy azért nem akarta a Warner Bros stúdió Helgeland kezébe adni az adaptálást, mert nem tartották elég nagy névnek. Inkább egy biztos bérmunka, mint valaki, aki tehetséges, és lelkes. Mondjuk az is igaz, hogy Helgeland előtte csak a Rémálom az Elm utcában 4-et írta teljes egészében, szóval valahol érthető volt a szkepticizmus.

l-a-confidential-1997-12-g.jpg

Felmerült a Fekete Dália-cikkem kapcsán a kommentek között, hogy ezen a filmen túlságosan érződik, hogy a ’90-es évek terméke. Most újranézve, direkt figyeltem erre az aspektusra (mindent az olvasókért), és rájöttem, miért lehet ez az érzés. Egyrészt a fényképezés miatt: a rendező azt mondta Dante Spinotti operatőrnek, hogy nem nosztalgikus képeket akar látni, hanem minél közelebb akarja hozni a valósághoz a látottakat. Jerry Goldsmith zenéje a baljós, jazzes főtémát leszámítva szintén nagyon durván ’90-es évekbeli benyomást kelt. És kb. ennyi, én ezt nem tudom hibaként felróni, és továbbra is úgy gondolom, hogy nincs olyan film, amely ne viselné magán évtizedének nyomát. És ha már szóba került Jerry Goldsmith, aki a Kínai negyed zenéjét is szerezte, akkor erről is kell néhány szót ejtenünk, ugyanis sokan összevetették a két filmet, ami érthető, mivel a neo noir két legnagyobb klasszikusáról van szó. Én a Szigorúan bizalmast jobban szeretem a két film közül. Nehéz két ilyen remekmű közül dönteni, ésszerű érveket talán nem is tudnék felhozni, mert a Szigorúan bizalmas sem inkább drámai vagy erősebb, de talán komplexebb hatást kelt.

la_confidential_simon_baker.jpg

És most, hogy összehánytam ezt a pár méltatlan oldalt erről a remekbe szabott regényről és az egyik kedvenc filmemről, némi hiányérzetem támadt, talán még a felszínt sem sikerült megkarcolnom. A Szigorúan bizalmas filmváltozata nem csak több, mint kiváló, ahogy a Fekete Dália-cikkben írtam, hanem egyenesen egy remekmű, amelyben a sokadik újranézést követően is minden tökéletesen működik. A színészi alakítások kimagaslóak, a forgatókönyv a legjobb adaptációk iskolapéldája, nem mellesleg pedig fantasztikusan erős, emlékezetes jelenetek sorozata az egész film. Helyenként kifejezetten nyomasztó és brutális, mégis tele van jó poénokkal, szellemes párbeszédekkel, az első perctől az utolsóig szórakoztató. Nem tudom, hányszor láttam már, de még most is ugyanúgy tudok lelkesedni iránta rengeteg filmélmény és az eredeti könyv ismerete után is, mint mikor legelőször láttam kiskamaszként. Szerencsére nagy siker volt ez a film, és a kritikusoktól is megkapta a kellő elismerést. Csak Oscar bácsi nem gyütt, de nem is baj, ez az a mozi, ami túl jó az Oscarhoz, azt kapja csak nyugodtan a Titanic.

la-confidential2.jpg

Három évvel a film bemutatója után egy tévésorozatot akartak készíteni az eredeti regényből, de már a pilotnál elhasaltak, állítólag nem sikerült túl jól. Viszont az L. A.-kvartettből igazán jó kis sorozatot lehetne csinálni. A Trónok harcával bebizonyosodott, hogy mennyire jövedelmező lehet egy regénysorozatot az eredetihez hűen, tévésorozatként feldolgozni. A True Detective-ből pedig az derült ki, hogy van igény a kerek, lezárt sorozatokra is, nem csak a végtelenségig nyújtott, blöfföket halmozó korábbi formátumokra. Ellroy négy regénye bőven alkalmas lenne egy ilyen feldolgozásra.

l-a-confidential-1997-06-g.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.06.22. 09:51:01

LIKE!!!

Igen, nekem is újra kéne néznem ezt a filmet, ámbár én nem annyira Crowe, inkább Guy Pearce híve vagyok.

A KÍNAI NEGYED-del való összevetést inkább nem végzem el, tartok tőle, hogy nálam Polanski győzne. És még csak nem is a női főszereplő iránti múlhatatlan rajongásom miatt, nem is a mű objektív vagy szubjektív értékei miatt. Inkább azért, amiért szerintem Santino89 barátom a Hanson-mű mellett voksolt: mindenki szívének az a film a legkedvesebb, melyhez legszebb kiskamaszkori emlékei fűződnek, amikor a mozizás még viszonylag új és csodás élményt jelentett.

P. S.: És egy egészen másfajta izgalomról is be kell számolnom. Mint adminisztrátor, az imént belenyúltam a szövegbe, hogy kijavítsak egy elütést. Miután rányomtam a Mentés gombra, a szöveg teljes egészében eltűnt, és vagy 20 másodpercig az üres szövegmezőt láttam. A film 140 perce nem tartogatott annyi izgalmat számomra, mint ez a 20 másodperc. Lepergett előttem az egész életem (hát nem volt egy action movie), és arra gondoltam: „this is the end of a beautiful friendship”. De mint a hollywoodi filmekben, a dolog happy enddel zárult: csak a mentés volt túl lassú.

David Sumner 2014.06.22. 11:23:11

Remek elemzés, remek észrevétel, hogy a könyv lényegét, esszenciáját kell átmenteni, még ha akadnak is rövidítések. Ellroy L.A. Kvartettjét meg jó lenne elolvasnom.

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.22. 12:52:52

@field 64:

nkább azért, amiért szerintem Santino89 barátom a Hanson-mű mellett voksolt: mindenki szívének az a film a legkedvesebb, melyhez legszebb kiskamaszkori emlékei fűződnek, amikor a mozizás még viszonylag új és csodás élményt jelentett."

csak hát kérdés, hogy ilyesminek mennyire szabad meglátszani a kritikákban.
a mániát, a szép emlékeket nem kell száműzni, de azért érdemes tudatosítani őket és megfelelően viszonyulni hozzájuk, nem?
elvégre a kritikák, az ajánlók nem rajongásról kell hogy szóljanak.
X film nekem jobban tetszett mint Y, de számos szempontból Y az érdekesebb, értékesebb, stb.
ez mondjuk így korrekt lehet, de az hogy én régen imádtam valamit, ezért magasabbra értékelem mint a másikat, hááát...

2014.06.22. 13:59:02

@Deepblue Noir:

Többször kifejtettem, hogy én nem hiszek az objektív kritikákban és filmajánlókban. Az a kritikus, aki objektívnek reklámozza magát, szerintem egyszerűen HAZUDIK. Az objektivitással kapcsolatos kedvenc mondásom Nemeskürty Istvántól származik (bár nem feltétlenül ebben az összefüggésben mondta), és valahogy így hangzik: „Ha kell, a HAMLET-ről is bebizonyítom, hogy egy fércmű”. Szóval minden csak nézőpont kérdése. A végső döntés úgyis mindig az enyém, amikor megnézem a művet.

Emlékszem, hogy nem tartod igazán nagyra ezt a filmet (ez szíved joga), de abban biztos vagyok, hogy ezt a véleményed szerintem alapvetően szintén szubjektív, és nem objektív szempontok formálták. Egy filmes blog szerintem éppen hogy arra való, hogy a szubjektivitásnak terepet adjon. Ami engem illet, szívesebben olvasok egy rajongástól sem mentes szubjektív filmajánlót, mint egy objektívnek álcázott fikázást, melyre egyébként szintén vannak szakosodott blogok.

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.22. 14:19:52

@field 64:

én nem szubjektív-objektív szembeállításról beszélek, hanem arról, hogy a nem kellő kritikával kezelt rajongás az általam kritikának nevezett tevékenységnek eléggé útjában áll, mondjuk az ajánlásnak nem. viszont az ajánlók kicsit mások, mint a kritikák

Ha kell, a HAMLET-ről is bebizonyítom, hogy egy fércmű”.

lehet hogy érveléstechnikai szempontból tökéletes, de attól még nem biztos, hogy tisztességes lesz a kritika, objektivitás lehetetlenségéből nem következik a bármi elmegy, a szélsőséges szubjektivitás, stb.

objektívnek álcázott fikázást, melyre egyébként szintén vannak szakosodott blogok. "

bár sejtem, hogy nem írhatsz konkrétumot, de én tényleg, őszintén nem tudom, kikre gondolhatsz, mert én ilyen magyar filmes blogról nem tudok:)
(nem ismerem mindet, az is lehet persze)

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.22. 14:24:14

@Deepblue Noir:

meg hát nagy igény nem is lenne "fikázásokra" (ez lehet csak tisztességes kritika is), sok olvasót aligha vonzana

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.22. 14:31:22

@field 64: nálam is Polanski győzne, tekintve hogy azt már vagy tízszer megnéztem ezt meg egyszer, azért egy újra ennek is számít majd, főleg hogy amikor néztem azt se tudtam ki az a Spacey, Pearce, Crowet is csak a Gladiátor miatt ismertem még :D

ui: jah mostanában faxom kivan a blog.hu-val

2014.06.22. 14:55:38

@Deepblue Noir:

Objektív kritika szerintem azért nem létezik, mert nem tudsz olyan objektív szempontrendszert felállítani, amely egyformán alkalmazható minden filmre, és még csak nem is kell a műfaji különbségekre gondolni. Az ún. művészfilmek kedvelői sem rajonganak egyformán minden művészfilmesért: mindenki a maga világképe, ízlése, gondolatvilága – magyarán szólva: szubjektív szempontrendszere – szerint válogatja meg a maga kedvenceit.

Én azért se hiszek az objektív kritikában, mert köszönöm szépen, de kinőttem a kisdedóvóból: helyettem ne mondja meg egy „kritikus” se, hogy mi a frankó, és mi nem. A kritika igenis szubjektív műfaj, és az általam kedvelt kritikusok munkásságában (hirtelenjében Bikácsy, Báron, Kelecsényi, Bíró Yvette neve jut eszembe, de ide sorolom az általam kevésbé kedvelt Puzsért is) egyértelműen ott van a szubjektum. Tökéletes műalkotás ugyanis nincs. Ha viszont Te valamiért megszeretted X nemzet, filmműfaj, rendező, színész stb. filmjeit, akkor sokkal hajlamosabb vagy arra, hogy a pozitívumokra figyelj, és azokat hangsúlyozd, míg a kevésbé kedvelt daraboknál inkább a negatívumokra vagy fogékonyabb.

A kritikában tehát én azt szeretem, amikor érzem az írás mögött a kritikus szubjektivitását, és tetszik, ahogyan azt megfogalmazza. Egy példa: a francia új hullám nem az az irányzat, amelyre én olyan nagyon buknék, Bikácsy viszont egy olyan remek könyvet írt a francia filmművészetről (benne az újhullámosokról), hogy élvezet volt olvasni, és kedvet csinált „nemszeretem” alkotókhoz is.

Vagy épp a napokban ajánlottam Kelecsényi FilmSZEXtétika című könyvét, amellyel ugyan nem mindenben értek egyet, viszont általam nem ismert filmekre is felhívta a figyelmem, vagy számomra új szempontokat dobott be. Innen is egy példa: Vera Chytilová SZÁZSZORSZÉPEK című filmje úgy él emlékeimben, mint az a film, amelyet két idegesítő fapicsa infantilis módon végigvihog. Most mégis kedvem támadt ahhoz, hogy vénülő fejjel, a Kelecsényi által felvetett szemszögből újra megnézzem ezt a filmet.

Santino89 írásait azért olvasom szívesen, mert a sorai mögött ott érzem a film iránti lelkesedést még akkor is, ha elítélően szól egy-egy műről. Néha más az én véleményem, néha nem úgy fogalmaznék mint ő, de éppen a szubjektivitás miatt olvasom őt. Persze ha csak annyit írna, hogy „alapmű, kötelező vétel”, akkor nem érdekelne, mert az ilyen véleményekkel nem tudok mit kezdeni.

A magam írásait egyértelműen filmismertetőknek szánom, és nem filmkritikáknak, még akkor is, ha néha egyértelműen leírom, mit gondolok az adott filmről. Egyébként hamarosan itt a blogon is vitába szállok majd Santino89-cel, mert jövő héten induló új sorozatomban néhány olyan film is előkerül majd, melyekről ő már írt korábban, és az én véleményem olykor ellentmond majd az övének. De ettől még nem biztos, hogy „objektív szempontból” nekem lesz majd igazam.

2014.06.22. 15:09:41

@scal:

Hát igen, a KÍNAI NEGYED-nek nálam is megvan az az előnye, hogy többször láttam már, és az évek szerintem kifejezetten jót tettek neki. Crowe-t éppen tegnap este láttam valami romantikus filmben valamelyik tévécsatornán. Sem a film, sem ő (mármint a játéka) nem tetszett különösebben.

P. S.: Lennél csak a blogspoton Te is, rögtön visszasírnád a blog.hu-t! :)) Az egy dolog, hogyha bemegyek a blogspot adminfelületére, akkor 20-30 másodpercig jojózik, amíg mutat valamit. De a csúcs az volt, amikor tegnap este a Pasolini-blogomat frissíteni akartam. Az új szöveget egyszerűen nem fogadta el egyszerre, rendszeresen belehalt a formázásokba, miközben a net egyéb helyein könnyedén barangoltam. (Vagyis nem a gépem vagy az internetkapcsolat volt a ludas.) Kisebb egységenként kellett felraknom a cuccot: 1/4 11 körül kezdtem el, és 3/4 2 tájban végeztem. Mindezt azért, hogy talán öt ember odavetődik, és egy esetleg beleolvas. :)) Szóval a blogspot monnyon le. :)

Benny1223 2015.01.09. 20:17:08

Kicsit lekéstem a kommentelésel, de nem baj. :)
Csak a Kínai negyeddel lehet összemérni ezt a darabot, de mivel van köztük úgy 20 év annyira nem érdemes, mind a két film más miatt jó.
Kétségtelen, hogy bárki bármit mond, a Szigorúan bizalmas az utóbbi 2 évtized egyik legsikerültebb filmje.
Külön jó pont, hogy nem ismert színészekkel pakolták tele, hanem viszonylag ismeretlen, de tehetséges arcokkal (Spacey ekkor már befutott, de még nagyon az elején volt a sikeres pályájának, amihez ebben a filmben nyújtott alakítása is hozzásegítette, illetve érdemessé tette rá), és nagyon jó karakterszínészekkel.
Az egész film vágása, rendezése, a dramaturg profi, szinte már zavaróan tökéletes, ami kicsit sterillé teszi, de még bőven elmegy. Vannak jelenetek, képkockák, amikről lerí, hogy elképesztő munka van mögötte, hogy mindennek a helyét megtervezték ( a Bagoly belső tere pl). Ez a film nem egy iparos munka, látszik, hogy akik összehozták azok odatették magukat.
A könyvet is olvastam, és a forgatókönyvért is jár a hatalmas dicséret, így kell ezt csinálni, a könyv maga megfilmesíthetetlen, de bátran hozzányúltak, és az eredmény nem is maradt el. Egyébként szerintem a karaktereken még egy kicsit túl is finomítottak, sőt nem is kicsit, és a komplexitásból is sokat vesztettek a történet terén, de így is ami maradt több mint elég…szinte.
Szinte, mert sajnos bármennyire is imádom ezt a filmet, és annak ellenére, hogy évente 2-3szor is megnézem, nem tökéletes.
Igazából hirtelen két nagy bajom van vele. Az egyik a befejezés, konkrétan a végső leszámolás egyszerűen nem sikerült elég „mocskosra”. Oda valami brutálisat vártam, ami leszedi az ember fejét, és ez távolról sem jött össze. Ezen felül az, hogy a kesernyésnek tűnő végkifejlet ellenére alapvetően egy hollywoodi happy endet kapunk, pedig szintén hagy hiányérzetet.
A másik nagy bajommal kicsit önmagamat cáfolom, mert feljebb írtam volt, hogy a szereposztás zseniális…kivéve egy valamit: Russel Crowe. Én őt soha nem bírtam, később se szerettem meg, elképesztően túlértékelt szerintem. Itt nem is a játékával van a baj. Próbál ő keménynek tűnni, de a baj az, hogy Bud White, nem egy Russel Crowe típusú pasas, a könyv alapján biztosan nem. Budnak valami igazán nagydarab, téglafejű, karakterszínész kellett volna, akiről süt az agresszivitás, akivel tényleg senki nem szarozna, nem a 70 kilós 175 centis nyálas képű (még nem elhízott) Crowe, akinek ekkor még szinte kölyökképe volt.
Úgyhogy ez egy szolid 8 pontos film 10-ből (egy olyan skálán ahol 10 pontos film nincs, és 9 pontos is csak évtizedenként egy amióta feltalálták a mozgóképet), és ennek ellenére nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan nem is látták.
A fekete Dáliáról kár is szót vesztegetni mellette, abban a filmben semmi nincs meg, ami a Szigorúan bizalmasban ott van minden percben szinte. Szégyen, hogy sikerült filmre vinni azt a könyvet.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.09. 23:59:15

@Benny1223: nem késtél el, nem tűnik el a cikk, meg mi se, csak örülünk, ha valaki visszaolvas :) annak meg pláne, ha ilyen részletesen kifejti a véleményét.

Nekem pont Russel Crowe a kedvencem, nagyon bejött mindig is az az elemi szenvedély, és megingathatatlanság, ami jellemzi a karaktert, és szerintem nagyon jól játszotta. A magasság nem feltétlenül egyenlő a keménységge, ezt Joe Pesci óta minimum tudjuk :)

Viszont, ami ennél érdekesebb véleménykülönbség ez a 10-es skála. Rólam elmondható, hogy nagyon szigorú vagyok, az elmúlt 120 évből talán 10 (de lehet nincs annyi) filmet tudnék mondani, amire 10-est adok. De ha 9 a legmagasabb érték, ami adható, akkor mi értelme van a 10-es listának?

Nálam pl az L.A. Confidential kamaszkoromban egyike volt a már akkoris nagyon kevés 10-esnek. Jópár évvel és jópárszáz-ezer filmmel öregebben és a könyv után ma mondjuk adnék neki egy kövér 9-est, ami azt jelenti, hogy nagyon szeretem :)

lonecoyote25 2015.01.10. 12:14:48

@Benny1223: "Az egész film vágása, rendezése, a dramaturg profi, szinte már zavaróan tökéletes, ami kicsit sterillé teszi"

Pont ez a fő bajom ezzel a filmmel. Túl tökéletes, túl steril, túl kiszámított. Egy deka igazi élet nincs benne.

"Ez a film nem egy iparos munka, látszik, hogy akik összehozták azok odatették magukat."

Nem attól iparosmunka valami, hogy nincs benne elég erőfeszítés, hanem attól, hogy nincs benne semmi személyesség, eredetiség, nem lép túl a szabályokon, hogy valamit igazán meg tudjon mutatni. Ezért gondoljuk sokan iparosmunkának a Szigorúan bizalmast, ami önmagában egyébként nem lenne baj, hiszen egy iparosmunka is lehet jó. A gond az, hogy ez a film annak is elég középszerű, legalábbis szerintem.

"a szereposztás zseniális"

Na, ezzel se értek egyet teljesen. Spacey, Basinger, De Vito nagyon jók szoktak lenni. Ezúttal se rosszak, de rajtuk is érződik a film általános, és egyértelműen nem szándékos sterilsége, kiszámítottsága, ugyanis még az ő játékuk is elég élettelen itt. Pearce egyenesen irritáló, Crowe pedig egy jó színész, nem zseniális, de jó színész. Viszont amennyire hatásos volt mondjuk a Gladiátorban, annyira volt erőltetett és szájbarágós a játéka itt. És akkor még vannak a filmben olyan arcok, mint ez a James Cromwell. Annyira irritálóan középszerűen szokta játszani a negatív szerepeket, hogy nálam alapból elbasz egy filmet, ha megjelenik.

Benny1223 2015.01.10. 13:43:01

@lonecoyote25: Az iparosmunkát nem csak úgy értem, hogy nincs benne erőfeszítés, hanem éppen az, hogy sok film van ami mögött látszik a munka, a pénz , mégis nagyon nem személyes és nincs bennük semmi plusz. A szigorúan bizalmasról ezt nem lehet mondani, én érzem mögötte azt, hogy akik csinálták azoknak ez nagyon is "személyes" volt, ez jó pár jelenetnél lejön.
Egyébként meg, hogy nem lép túl a szabályokon, és valóban kicsit steril ( amiben egyetértünk ugye), én úgy tudom felfogni hogy lehet, hogy nem lép túl a szabályokon, de ezek a szabályok az ilyen deketiv-Noir jellegű filmek sajátjai, és ilyen filmekből nagyon kevés készül, épp emiatt nem is baj, nem akar újítani semmit, meg lehet neki bocsátani, hogy hű marad az alapokhoz, de bőven van benne olyan megoldás-jelenet ami túlmutat az 50-60 évvel ezelőtti megoldásokon, és ezzel együtt egy kis színpadias sterilség is belefér.
Ha már újítgatás, akkor ott a Gattaca, ami noir-ba oltott sci-fi, és az nem is detektív történet, de az a szál is ott van ( vagy ha azt vesszük, akár annak is fel lehet fogni).
A színészekről is írtam, hogy Crowe-val kapcs, hogy erre a szerepre szerintem nem is ő volt a legjobb casting. Hiába játszik szerepet nem jön át ( nekem a Romper Stomperben semi tudta hozni az állatot) , Guy Pearce t viszont megvédeném, mert szerintem az , hogy irritáló, pont a szerepének a lényege, mert egy opportunista kis pöcs kell legyen, és a sima képéről már az első képkocka alapján lejön, hogy a szeme se áll jól.
Cromwell igazából tényleg középszerű sok filmjében, de itt bőven elment, nagyokat nem kellett színészkednie, ott volt sok fontos jelenetben , de valahogy mindig a háttérbe tették ( gondolom, hogy akik elsőre nézik a filmet , a gyanú se merüljön fel ki keveri a lapokat a háttérben), és volt neki egy kiállása ami miatt azt mondom, hogy rendben volt ő is.

Benny1223 2015.01.10. 13:55:15

@Santino89: Crowe játszik, ez tény, csak nekem ő kicsit hiteltelen a szerepben. Egyébként ha jól emlékszem olvastam, vagy valami extra kis dokufilmben hangzott el a filmmel kapcsolatban, hogy Crowe a szünetekben/felkészülés alatt valami alacsony tetős , kicsi bútorokkal berendezett helyen töltötte az időt, hogy nagyobbnak érezze magát a film alatt. Úgyhogy a felkészülés és az elkötelezettség megvolt, de inkább olyannak adtam volna a szerepet akinek nem kellett volna ezt átéreznie és megpróbálnia eljátszani, hanem a maga természetességében árasztotta volna magából. Nem azt mondom, hogy crowe pocsék, de a másik két főszereplő jobb választás volt. SZERINTEM persze.
A 10es skála meg, a tökéletes elérhetetlen, de ott kell lennie célnak. :) Manapság mindenki olyan elnéző, olyan filmekre mennek mindenfelé on-line meg nyomtatva a a 10ből 6-7-8ak amikre 2 hónap múlva sem tud emlékezni senki. Ez a film viszont szoli, majd' 20 év alatt sem kopott meg, mindig élvezhető, és ha lenne 10 pontos filmem akkor ez nálam is 9es lenne tuti.

lonecoyote25 2015.01.10. 14:05:17

@Benny1223: "Guy Pearce t viszont megvédeném, mert szerintem az , hogy irritáló, pont a szerepének a lényege, mert egy opportunista kis pöcs kell legyen"

Az a bajom, hogy maga a színész irritáló, nem a szereplő, akit eljátszik.

"Cromwell igazából tényleg középszerű sok filmjében, de itt bőven elment, nagyokat nem kellett színészkednie"

Ettől az embertől eddig bármilyen megnyilvánulást láttam filmen, az olyan, mintha a legócskább ponyvák lapjairól lépett volna a vászonra. Persze ez lehet, hogy nem csak az ő hibája. Mellesleg maga a film is nekem sok helyen ezeket az olcsó ponyvákat juttatta eszembe.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.10. 14:12:47

@lonecoyote25: Kicsit igazságtalannak tartom felróni e film hibájaként, hogy Cromwell később is játszott gonosztevőket. Inkább a Szigorúan bizalmas hatását bizonyítja, hogy utána ennyien lenyúlták ezt az ötletet (Különvélemény, A tábornok lánya). Az más kérdés, hogy ezt követően sosem sikerült megismételni ugyanezt a csavart, mert többé nem a kismalac, Babe gazdáját látjuk Cromwellben, hanem Dudley-t.
A másik meg, hogy 1000 filmből jó, ha egy sikerül tökéletesre, és akkor meg az legyen a bajunk, hogy túl tökéletes, mikor egy megfilmesíthetetlen regényt adaptáltak... hát... tökéletesen.
Szóval oké, persze, nem tetszik, szíved-joga, mint mindenkinek, csak ezeket az érveket baromi igazságtalannak érzem.

@Benny1223:
"mindenfelé on-line meg nyomtatva a a 10ből 6-7-8ak amikre 2 hónap múlva sem tud emlékezni senki"
még a 10-esek is :)

lonecoyote25 2015.01.10. 14:40:23

@Santino89: "Kicsit igazságtalannak tartom felróni e film hibájaként, hogy Cromwell később is játszott gonosztevőket."

Ha figyeltél, nem az a bajom, hogy többször is játszott gonosztevőket, hanem az, AHOGY játszotta őket. Erre mondtam, hogy "olyan, mintha a legócskább ponyvák lapjairól lépett volna a vászonra".

"A másik meg, hogy 1000 filmből jó, ha egy sikerül tökéletesre, és akkor meg az legyen a bajunk, hogy túl tökéletes"

Nem kell, hogy egy film tökéletes legyen. Inkább legyenek benne kisebb hibák, tökéletlenségek, csak valami élet és az eredetiségnek legalább a szikrája legyen meg benne.

Tudom, hogy te is nagy rajongója vagy a Jó, a Rossz és a Csúfnak. Az a film az akkori amerikai westernek (és filmek) szabályait szinte teljesen elveti, nem csak dramaturgia, jellemábrázolás, de plánozás, zenehasználat, minden szempontjából. Ha az akkori amerikai filmek irányából nézzük, akkor tökéletlen, hiszen nem felel meg szinte egyetlen bevett szabálynak sem. Másfelől meg ma erre emlékezünk jobban, és nem a tömegével gyártott amerikai átlagfilmekre. Ha mégis emlékezünk valamelyikre, akkor abban volt valami szokatlan. Szerintem a Szigorúan bizalmas teljesen a bevett szabályokban gondolkodó kategória, csak ebben még igazán szokatlan dolgot sem látok.
süti beállítások módosítása