A 2007-es Streko kreálmány azonban pofátlanságban biztosan elviszi a pálmát. Meglehetősen beszédes, hogy a weblapon még a demó helyén is a „coming soon” kiírás díszeleg, ugyanakkor nem értem, miért éri meg fenntartani egy semmitmondó home page-t – van néhány artwork, oszt szevasz. Valamit mégis sejthettem tudat alatt, mert 1990-ért már pár éve lehetett kapni a boltokban, de nem akaródzott megvenni, úgyhogy elő is jegyeztem magamnak egy kis vállveregetést, amiért hosszú hónapokat sóvárogtam utána, amíg – végre, végre – beesett a bűvös 1000-es határ alá. Jelentem a játék még így is a duplájáért kelleti magát, mint amennyit ér.

Alapjában idegenkedem a belső nézetes kalandjátékoktól, de az Aura 1 demójával játszottam még régebben, és látszott, hogy egy beteg – igen – Myst klón. Aki nem tudná, mi is az a Myst, legyen elég annyi, hogy ez a játék rakta le az alapjait a szürreális világokban való kalandozás fellegvárának. Soha meg nem alkotott gépek, ketyerék és hihetetlen fejtörők, logikai kérdések jellemezték a játékot. Azután az idő múlásával megjelentek az epigonok, az egyik utolsó – minthogy a point & click játékok reneszánszával és a casualok térnyerésével szinte teljesen eltűntek a palettáról – az Aura-sorozat, ami úgy néz ki, a második résszel ki is szenvedett.

Mit lehet tudni az Auráról, a fejlécben elmondottakon kívül? Körülbelül van tíz szereplőnk, akik összesen vagy száz mondatot beszélnek, de ez legyen a legkisebb baj, mert az ilyen játékok nem erről szólnak. Bár mondhatnám, hogy szépen animáltak, de nem. Dacára, hogy majdnem egy órányi videoanyag található a DVD-n, de abból a fajtából, amelyet az ember alig vár, hogy véget érjen. Ehhez pluszban csúszik a kép, ami tekintve a játék felettébb nevetséges gépigényét, érthetetlen, de ami ennél fontosabb: rém idegesítő.

Visszajelzések szerint a játékban sok a bug, én ebből nem tapasztaltam semmit, ha csak azt nem, hogy a játék egy idő után úgy gondolta, többet nem ment, én meg csak az utolsó harmadban jöttem erre rá, úgyhogy kezdhettem szinte elölről az egészet. A rövidségét jól mutatja, hogy megközelítőleg másfél órával később visszajutottam oda, ahol észrevettem a hibát.

Ez is mutatja, hogy a játékban az agyaláson van a hangsúly. Egyesek szerint nagyon nehéz, én ezt mondanám, sokkal inkább azért lesz nehéz, mert ha megoldasz egy logikai feladványt – amelyek egyébként egészen ötletesek, s talán ez a játék egyetlen jó tulajdonsága –, valahol máshol juthatsz tovább, de azt nem tudod, még csak nem is sejted, hol. Anno a Tomb Raiderben ha megnyomtál egy gombot, annyi eszük azért volt a készítőknek, hogy bevágtak egy jelenetet, hol nyílt ki az ajtó, és adott valami támpontot. Itt ez nincs, így szinte minden egyes alkalommal be kell járni minden szintet. Ez egy idő után rém unalmas – és szintén idegesítő – lesz, főleg hogy az egyes képkockákban semmi nincs, amit lehetne csinálni. Állítólag van vagy négyszáz háttér, ebből ötven használható, a többi meg a máz.

A történetről szívesen beszélnék, ha lenne. De mindössze annyit tudunk, hogy van egy Umang nevű rossz arcú fickó – ez lennénk mi –, és menekül valami elől, keres valamit, azután hirtelen megtalálja. Az ember azt gondolná, majd menet közben kialakul a dolog. Sajnos nem, menet közben mindenféle mással fogunk foglalkozni, és még csak kalandunk során elvétve talált vaskos könyvekből sem okulhatunk a háttér felől.

A hangok élethűek, a zene elmegy, afféle sejtelmes, jól illik a játék kifordított hangulatához. Azonban a grafika még ha a videóktól eltekintünk, akkor is borzalmas. Könyörgöm, a játék 2007-es! Túl vagyunk WarCraft 3-on, meg Half-Life 2-n, hogy egyebeket meg se említsek. Olyan recék fordulnak elő a játékban, hogy néha sírni tudtam volna. És az effekt, ahogy a statikus kép átvált videóra, egy idő után idegesen nyomkodtam a space-t, hogy ezzel is időt spóroljak.

Összességében nem akartam ennyire bántani az Aurát, gondolkodtam is, hogy ne valami másról írjak-e. De muszáj volt, amíg az élmény friss, mert nem biztos, hogy egy hónap múlva még emlékezni fogok rá. Lényeg, Streko & Adventure Company olyan, mintha egy Uwe Boll-filmet az Asylum finanszírozna.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!