Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A kis hableány

2014. július 13. - Santino89

Nemcsak a generációváltás zajlott le a Disney Stúdió animátorainál, hanem az újak munkája végre kellően kiforrottá vált az igazán nagy dobásokhoz, de ehhez majdnem egy évtizedre volt szükség. A kis hableány megfilmesítésének ötletét Ron Clements vetette fel a Disney stábtagok ötletbörzéjén, amit egymás között csak Gong Show névvel illettek, utalva ezzel a népszerű televíziós műsorra, ahol bárki leégethette magát, míg a zsűri ki nem szavazta. A rajzfilmrészleg vezetője, Jeffrey Katzenberg először leszavazta az ötletet, mert túlságosan hasonlónak tűnt a ’84-es, Daryl Hannah főszereplésével készült Csobbanás című filmhez. Aztán otthon újra elolvasta Clements kétoldalas tervezetét, és mégis áldását adta a projektre. Clements régi barátját és kollégáját John Muskert is gyorsan bevonta a folyamatokba, aki végül a társírója, illetve társrendezője lett a projektnek. Alapvetően mindketten animátorok voltak, de mindenképpen ők akarták írni a forgatókönyvet, amiért újabb kanosszát kellett járniuk Katzenbergnél, de végül övék lett a feladat.

little_mermaid_ver1_xlg.jpg

Andersen meséjén rengeteg apró és sok nagy változtatást eszközöltek. A legfontosabb mind közül, hogy Andersen történetének sokkal szomorúbb, sokkal melankolikusabb a vége. A kis hableányt nem veszi feleségül a herceg, ő pedig meghal, eggyé válik a tenger habjaival, viszont a lelke örökké halhatatlan marad. Maga Walt Disney is belekezdett A kis hableány adaptálásába 1940 környékén, de a projekt akkor még nem valósult meg. Ennek a verziónak meglepő módon még szomorúbb lett volna a végkifejlete, ugyanis a hableány ebben egyszerűen csak meghal. A ’89-es filmbe természetesen happy endet írtak, de a főhősnőnek el kell hagynia családját és egész korábbi életét ahhoz, hogy boldog lehessen. Andersen egyik legszemélyesebb művének tartotta A kis hableányt, valószínűleg azért, mert nagyon sokat merített a saját életéből. Szegénysorból származott, de a színházi élet felé vágyott, ahogy hősnője sóvárog a szárazföld után. A kis Andersennek csodálatos hangja volt kisgyerekként, de serdülőkorában annyira mutált, hogy gyakorlatilag elvesztette ezt a tehetségét. A hableánynak az eredeti történetben a boszorkány kivágja a nyelvét, amit Disneyék érthető okokból egy varázslattal helyettesítettek, aminek következtében Arieltől elveszik a hangját. Illetve Andersen a szerelmi csalódásai felett érzett bánatát is beleszőtte ebbe a történetbe, ahol a főhősnő hiába hoz rengeteg áldozatot a szerelméért, az nem lel viszonzásra.

SCARY-LITTLE-MERMAID.jpg

Az alkotóknak kezdetben fogalmuk sem volt a Walt Disney-féle eredeti tervekről, ezeket a készítés során találták meg, és eléggé meglepődtek rajta, hogy véletlenül ugyan, de ők is hasonló módosításokat eszközöltek a történeten, mint az öreg Walt. Ez egyébként jól példázza, hogy ezzel a mozival mennyire visszatértek a Disney régi hagyományaihoz. A kis hableányt megelőzően ugyanis 30 évig nem készült klasszikus tündérmese, az utolsó ilyen a Csipkerózsika volt 1959-ben. Persze nem volt elég ugyanazt elővenni és leporolni, akkoriban újra fel kellett találniuk a jellegzetes Disney-műfajt, ehhez pedig segítségképpen a Broadway világához nyúltak. Leszerződtették a dalszövegíró Howard Ashmant, és a zeneszerző Alan Menkent, akik a Rémségek kicsiny boltjával szereztek maguknak hírnevet.

Ők ketten pedig nemcsak abban látták a feladatukat, hogy jó dalokat írjanak a filmhez, hanem olyan dalokat szerettek volna létrehozni, amelyek szerves részét képezik a filmnek, és dramaturgiai szerepük van, gyakorlatilag kihagyhatatlanok a történetből. Éppen ezért vicces, hogy egy tesztvetítés során a „Part of Your World” című, azóta emblematikussá vált dal során egy gyerek kiejtette a kezéből a popcornt. Katzenberg pedig levonta a megfelelő következtetést, hogy a kölykök unatkoztak, ezért ki kell vágni ezt a részt. A két rendező és a dalszövegíró is próbálták lebeszélni a tervéről, sikertelenül. Végül Glen Keane animátor beszélte rá, hogy maradjon a dal. Katzenberg egyébként később elismerte, hogy tévedett. Katzenberg akkori tapasztalatlansága az animációs filmek területén több konfliktust is okozott, de ezek is a produkció hasznára váltak később. A forgatókönyvet Howard Ashman vette kezelésbe, és megvariált néhány kulcsmomentumot, ezzel is javítva magán a filmen.

5889cfcc311fd7de7408fa4a5f9039a2.jpgA főhősnő karakterét egy igazi tinilánynak képzelték el, annak minden szokásos problémájával. A karakter megalkotásában nagy szerepe volt Alyssa Milanónak, aki modellt állt, illetve úszott a rajzolóknak, hogy minél inkább élethű legyen az animáció. Hatalmas viták folytak még Ariel hajszínét illetően. Katzenbergnek az volt az álláspontja, hogy „a sellők szőkék, ezt mindenki tudja”. A rendezők és az animátorok viszont nem akartak szőkét, már csak a korábban említett Csobbanással való összehasonlítás elkerülése végett sem. Mindemellett a vörös hajat jobban lehetett árnyékolni, és így komplementer színekkel lehetett ábrázolni Arielt.

A másik fontos szereplő, a tengeri boszorkány Ursula sokkal nagyobb szerepet kapott a filmben, mint Andersen eredetijében, és az összes szereplő közül ő ment át a legnagyobb változáson, tengeri varangyként indult, végül egy dagadt polip lett belőle. A rajzolók próbálkoztak egy sovány verzióval is, de végül hatásosabbnak ítélték meg a testesebb verziót, és jól döntöttek. Ursula egy rendkívül hatásos, sőt kifejezetten félelmetes gonosztevő a Disney-kánonban, aki egyszer látta, nehezen felejti. Az animáció tekintetében itt is használtak már CGI-t, de még csak a hajóroncsot, egy lépcsőt, illetve a végső csata bizonyos elemeit készítették el komputer segítségével.

 

ursula poor unfortunate souls little mermaid.jpg

Katzenberg megjegyezte a film bemutatása előtt, hogy jó lett A kis hableány, de nem lesz akkora siker, mint az Olivér és társai, mert ez lányos film, és lányok nem tudnak úgy rajongani, mint a fiúk. Nagyobbat nem is tévedhetett volna, persze akkor még se a Titanicot, se az Alkonyatot nem mutatták be. A rendezők pedig titokban arról tanakodtak, hogy lesz-e valaha olyan Disney-rajzfilm, amely eléri a 100 milliós bevételi álomhatárt? Egyáltalán lehetséges-e ez egy rajzfilm számára? A kis hableány idővel erre egyértelmű választ adott. A nyitóhétvégén még nem tűnt akkora sikernek, viszont a bevételei hosszú időn keresztül nem vagy csak alig csökkentek. Végül ez lett az első animációs film, ami elérte a 100 milliós bevételt, és sikerült igazi blockbusterré válnia. Külön öröm lehetett a cég számára, hogy annyi kudarc után végre le tudták nyomni a kasszáknál az aktuális Don Bluth-filmet, a Minden kutya a mennybe jut címűt, amit egyazon hétvégén mutattak be A kis hableánnyal. A kritikusok is dicsérték a filmet, örültek, hogy mind az animációt, mind a dalokat tekintve visszatértek a stúdió szellemiségéhez. Végül a betétdalok Oscart nyertek, ami szintén régóta nem fordult elő a rajzfilmek területén.

The-Little-Mermaid.jpg

Tulajdonképpen A kis hableány az alapja az egész Disney-reneszánsznak. Az újgenerációs alkotók sikeresen megtalálták a saját hangjukat, és úgy tértek vissza a régi hagyományokhoz, hogy közben megújították a műfajt. Kisebb-nagyobb változtatásokkal A kis hableány formuláját használták a ’90-es évek többi, elképesztően sikeresen rajzfilmjében is. Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek a mozinak mai szemmel nézve filmtörténeti jelentősége elhomályosítja a valódi értékeit. Mert nagyon jó rajzfilmről beszélhetünk ebben az esetben, főleg hogy ha az évtized korábbi Disney-produkcióihoz hasonlítjuk, összehasonlíthatatlanul színvonalasabb, élvezetesebb, szórakoztatóbb alkotást láthatunk. A kis hableány egyszerűen egy másik szinten mozog ezekhez képest. Viszont azóta annyit fejlődtek az animációs filmek, hogy ma már kifejezetten visszafogottnak hat, és az ezt követő filmek – bár A kis hableány nyomdokában jártak – mégis minden elemükben sokkal jobban sikerültek. De persze az is lehet, hogy szőrös lelkű férfiszívemnek tényleg túl lányos, meg szerelmes ez a film, mindenesetre az ezt követő munkákat egyértelműen sokkal többre tartom, mint A kis hableányt.

movies-disney-film-feature-17.jpg

Zárszóként pedig álljon itt egy remek animációs rövidfilm, A kis gyufaáruslány, amely szintén Andersen meséjéből készült, és amúgy Oscar díjra is jelölték: 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

2014.07.13. 12:42:34

Tetszett az írás, nem is tudtam, hogy az öreg Andersen ennyi gondját-baját beleírta ebbe a meséjébe. Egyébként nagyon szépek az Andersen-mesék, de igazából nem szerettem őket túl gyakran olvasni, mert olyan depisek. :))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.13. 14:19:53

@field 64: nekem is pont ez a gondom velük :D

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.07.13. 14:42:45

ennek volt egy anime verziója (mármint az eredeti mesének) én azt láttam először, meg többször is, és az valami sokkolóan brutális, azután ezt a verziót olyan gyengének érzem a mai napig, hogy nem is tudom értékelni szerintem.

en.wikipedia.org/wiki/Hans_Christian_Andersen%27s_The_Little_Mermaid

Ehhez a SZÁMOMRA eredetihez képest csalódás volt a disney féle nagyon.

Asszem meg is találtam: www.youtube.com/watch?v=POUPd0mCgOs

Nem a disney heppiend, ebben tényleg hableány lesz a végén, tényleg feláldozza magát a szerelméért.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.13. 18:22:03

@field 64: nem ismerem behatóan a munkásságát, de a cikk végén lévő A kis gyufaáruslány is erről tanúskodik.

@scal: aki nem olvas, az ne kommenteljen

@doggfather: köszi, meg fogom ezt is nézni. Amúgy volt még szovjet és csehszlovák mesefilm (nem rajz) is a témából, érdekességképpen azokkal is teszek majd egy próbát.

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.07.13. 18:31:17

@Santino89: nah ha megnézted írd meg, hogy tetszett.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.13. 18:33:28

@doggfather: nem ígérem, hogy mostanában meg fog történni, meg azt se, hogy kritika lesz belőle, de legfeljebb majd itt reagálok.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.29. 11:07:41

@doggfather: No, megnéztem az anime kishableányt is. Kösz, hogy felhívtad rá a figyelmem, mert érdemes volt megnézni. Barátnőmet még meg is ríkatta a befejezés :)

A maga módján elég szépen van megrajzolva (nem rajongok az anime stílusért), de azért néhány dolgot jobban kifejthettek volna benne, például a romantikus szálat, az elvágyódást az emberi világba, (az eredeti Andersen mesében a nagymama elmagyarázza, hogy a selők tajtákká válnak a haláluk után, de az emberi lélek örökké él, a hableányt ez is motiválja). A zene tetszett, a boszorkány ebben is hatásos volt, a vége pedig tényleg nagyon szép. Megértem, hogy miért csalódtál a Disney verzióban, pont az anime esszenciája maradt ki belőle. Szerintem máshogy és más miatt jó a két feldolgozás. Amúgy nem tudnám elképzelni, hogy valaha egy Disney rajzfilm végén meghaljon a főhős.

Kicsit utánanéztem egyébként, az animét már '77-ben bemutatták nálunk moziban, a '90-es években videón is behozták (sokan össze is keverték a Disney verzióval), aztán az m1, és a duna is többször leadta, úgyhogy nálunk ez viszonylag ismert, bár dvd kiadása tudtommal nincs. Nekem is rémlik valami az agyam hátsó szegletében, mintha láttam volna valahol valamikor, de nagyon kicsi lehetettem, mert ez inkább csak érzés, mint emlék. Nálunk egyébként a Csizmás kandúr anime volt annakidején nagy kedvenc, azt milliószor láttam.

Akit érdekel egyébként, itt megnézheti a teljes verziót magyar szinkronnal:
www.youtube.com/watch?v=Ry7gRuY9CfM

Most már csak a cseh meg a szovjet verzió van hátra :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.29. 12:14:43

@doggfather: jah, és Ficánka karakterét innen lopták a disneyék.

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.07.29. 13:53:58

@Santino89:

szívesen, jaja, bnővel megnézni is jó kis mese, lehet vígasztalni utána. :D

nekem is megvolt vhs-en. :D Hogy meghaljon a főhős az annyira nem amerikai, hogy arra szavak sincsenek. És mivel nem amerikai így nem is disney. :D

"Megértem, hogy miért csalódtál a Disney verzióban, pont az anime esszenciája maradt ki belőle. "

nem csak az ainime, de az eredeti meséé is.

nem emlékszem rá már rendesen, de úgy rémlett, hogy elmondják benne a tajtékos dolgot, de ha nem akkor bocsi.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.29. 14:09:43

@doggfather: elolvastam az eredeti mesét is most már, annak azért jelentősen más a vége, a hableány, miután habbá vált, felszáll az égben és 300 évig a levegő leányaival fog élni, mielőtt halhatatlan lesz, és ha jó gyereket találnak, akkor 1 évvel kevesebb lesz ez a 300 év, ha rosszat, akkor 1 nappal több. úgyhogy ne rosszalkodjunk :)

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.07.29. 15:06:35

@Santino89: hínnye, el kell olvassam akkor én is.

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2015.01.06. 14:48:58

@Santino89: közben a két ünnep között kulturálódtunk az asszonnyal meg a gyerekkel és a hattyúk tava hallgatásakor eszembe jutott,hogy annak is van egy anime verziója ami szintén nagyon jó, és úgy emlékszem paráztam kicsit tőle gyerekként.

hu.wikipedia.org/wiki/A_hatty%C3%BAk_tava_%28film,_1981%29

ha nem ismered azt is érdemes megnézni bár nem disney. :D