Hadd kezdjem némileg rendhagyó módon ezt a cikket. Nem kedvelem, amikor a szerző túlzottan önmagát és az ízlését helyezi az írása központjába és nem az ismertető tárgya a lényeg. Viszont ha semmi személyes nincs a kritikában, akkor a sterilitás fogja megölni a cikket. Miután meglehetősen perifériális és alig ismert mozi lesz ennek az ismertetőnek a tárgya, talán belefér az elejére némi kibeszélés, akképp mint a "félre" szöveg Moliere darabjaiban. Akik olvasgatják a Filmbookot, talán már észrevették, hogy kedvelem a régi szovjet és "szocialista" sci-fiket. Annyira más a szemléletük, hogy üdítő kivételt kínálnak a manapság népszerű akció központú mozik világában, ahol gyakorta megesik, a nagy pörgés közepette elsikkad maga az EMBER. Ezek a filmek viszont pont őt állítják a központba, vagy éppen az egész emberiséget, miközben egy biztató és élhető jövőképet vázolnak fel. Nem gonosztevők ellen kell küzdeni egy olyan társadalomban, amit a rossz ural, hanem a jövő hozta nagyszerű kihívásokkal kell szembenézni vagy erőfeszítést hozni olyasmikért, amik megérik a legnagyobb áldozatot is. Ráadásul igyekeznek bevonni a nézőt a szereplőkkel együtt történő gondolkodásba, hagyva teret a fantáziának, találgatásnak, nem pusztán készen tálalják a megoldásokat. Ez a hozzáállás természetesen nem kedvez a gyors tempónak, sokat beszélnek a szereplők és agymunkára serkentik a fogyasztót, építenek az ismereteire. Vagyis máris felsoroltam az okait, miért nem igazán tudnak népszerűek lenni. Ahogy tallózgattam a neten, bizony csupán elvétve találni írásokat ezekről a pozitív szemléletű történetekről, pedig egyre több felújított kópia kerül ki a már megszűnt "szovjet blokk" egykori filmterméséből. Erről a moziról magyar nyelvű írást nem bírtam előásni, de angolul sem sokkal jobb a helyzet. Pedig egy már elérhető új kiadásban, s mint ritkaságra, azért mindig akad kereslet. Bízom benne, a magyarországi ismeretsége némileg javulni fog ennek az ismertetőnek a publikálása után és legalább a hasonló érdeklődésűek keresni fogják a filmet. Részemről próbálok kedvet csinálni hozzá, bár nincs szándékomban csak a szépet látni a film kapcsán.

Az Orion csillagkép felől rendkívüli jelenség tart a Föld felé. A hatalmas erejű, hurok formájú, ismeretlen képződmény sugárzása ellen védtelenek az űrhajók, melyek személyzete áldozatul esik, ha a hatókörébe kerülnek. Megőrülnek vagy meghalnak. Hasonló sors vár a bolygó teljes népességére? A riadót fújó emberiség a legjobb hajóját, a szovjet Phaetont küldi ki, hogy a legénysége próbáljon meg adatokat szerezni a védekezéshez. Az emberekkel együtt kiborg másolatokat is küldenek a biztonság kedvéért. Valamelyik csapat remélhetőleg sikerrel jár, különben úgy tűnik, vége a bolygónak. Az Egyesült Nemzetek tanácskozásán megszületik a döntés, a legjobb védelemmel ellátott űrhajó megkísérli a behatolást a veszélyes szektorba. De mi védheti meg az embert a saját emlékeitől és belső félelmeitől?

Kezdem a jó hírrel: megúsztuk. Bizonyíték rá, hogy 2014-ben olvashatják ezt az írást. Továbbá mindössze 81 perc kellett hozzá, ami valóban Sztahanov utódaihoz méltó teljesítmény. Innentől viszont már köthetem fel a lenge magyart, hogy mivel csalogassam képernyő elé a mai potenciális nézőket. Az 1950-es, '60-as években a szovjet mozik még állták a versenyt Hollywooddal, sőt, fényképezési trükkökben vagy díszletezésben sokszor a nagy vetélytárs tanulhatott tőlük.

Viszont ez a film 1981-ben készült. Ekkor már Luke Skywalker fénykarddal kápráztatta el a nézőt és bosszantotta a fizikához értőket, a Hoth bolygón pedig Manstein marsall tankjainak kései utódai lépegettek a hómezőn a lázadók bázisának lerombolásának céljával, míg Han Solo az arcán a legnagyobb bajban sem múló széles mosollyal lazán fénysebességgel repült a felturbózott Zaporozsec mintát követő Millenium Falconnal. Szóval, nagyot változott a világ és a filmkészítés. No, nem az Ogyessza Filmstúdióban. Míg 1959-ben a "Szólít az ég" külső helyszínei látványosnak, de legfőképp újnak számítottak, 1981-ben már azzal kellett küszködnie a stábnak, - kevés sikerrel, - hogy olyan beállításokat találjanak, amikkel elrejthetik, hogy ezeket a díszleteket bizony jó pár régebbi űrkaland kapcsán köszönnek vissza, de még a festés sem változott rajtuk. Az akkortájt közismert vicc szintén passzolt a stúdió felvételek látványához. Miszerint: Honnan ismerhető fel a szovjet mikro-technika? Kilométerekről. Sajnos, tényleg ez a helyzet, a Phaeton belseje roppant elnagyolt, nem hogy a kortárs mozik, de még egykori önmagukhoz képest is. Az Aelita Ciolkovszkij tervei alapján 1924-ben szinte kifogástalan és fölöttébb látványos űrhajót tálalt a nagyérdeműnek, de a hidegháborús fegyverkezési versenyben recsegő-ropogó szovjet gazdaság nem tudott pénzt adni a" béketábor" fantasztikus mozijait gyakorta látványossá tevő valóság érzetet adó monumentális makettekhez. Az Orion felé tartó, Földünk megmentésére hivatott jármű alig hitelesebb azoknál, amik Rajnai András kísérleti stúdiójából röppentek elő. Pedig azokat mennyiszer megmosolyogták... vagy kinevették. A sugárpisztoly sem lett jobb, hitelesebb pedig végkép nem. Elég ebből, azt hiszem, a példákból nyilvánvaló, a mozi technikai és trükk része már a bemutatáskor avíttasnak számított.

A brezsnyevi pangás időszakában a fantasztikumot éppolyan fanyalgással fogadták a hivatalból gyanakvók, mint egykor a sztálini terror idején. (Hogyne, még a végén becsempésznek valami kritikát a jelenről a mindig, mindenre kapható, alapból dekadens értelmiségiek.) Így aztán a „felépült szocializmus világában” egyre fogyatkoztak a sci-fik. Ha pedig mégis sikerült kiharcolni egynek némi pénzmagot, akkor csak a kevéssé ismert arcok kaptak benne szerepet, alig gyakorlott rendezővel. Az Orion hurokja sem járt másképp. A stáblistán szereplők összesen ha harminc filmben voltak jelen. Gyorsan leszögezem, ez fel sem tűnik a mozin. Teljesen korrekt színészi és rendezői teljesítményt kapunk, megfelelő fényképezéssel és zenével párosítva. Csak a lóláb… izé … a pénzhiány érhető tetten időről időre.

Erich von Däniken ekkortájt meglehetősen népszerű volt a világban a tudomány határán mozgó elméleteivel. A Vasfüggönyön túl csak a „sarlatán” jelző járt neki. Érdekes, de a Szovjetunióban a paranormális kutatás titokban kapott lehetőséget, viszont a nagyközönségnek sokáig szigorúan csak materializmus tanai voltak feltálalva. Azért az olvadás jelensége, ha lassan is, de csak érvényesült. Kuzmiscsev könyve, „A maja papok titkai” magyarul is nagy sikert aratott. Filmbe viszont nem sűrűn kerülhetett bele holmi „áltudományos” okoskodás vagy egyáltalán kérdésfelvetés. Ez a mozi kivétel. Van benne szó idegen, ám emberi civilizációról, földi látogatásukról a történelem előtti időkben, rejtélyes tibeti tekercsekről. Az emberi hologramok a korabeli szinten mutatós, viszonylag új ötletnek számítottak. Sok időt nem szánnak a misztikus rész kibontására, de már a megjelenése üdítő. Azért a bürokrácia nem adta olcsón a bőrét. Rögtön az elején igyekeznek kizökkenteni a nézőt, az által, hogy gyorsan a képébe tolják az amúgy nyilvánvalót: ”Pajtikáim, ez csupán film, semmi más”. Viszont hagyták, hogy tekintélyes tudósok különböző álláspontot fejtsenek ki az értelmes lények gyakoriságáról a Kozmoszban. Szerintem, mint annyiszor, az idő az akadékoskodók ellen fordította az ötletüket. Mostanra az lett érdekes, amit ők lelombozónak szántak. A filmesek védték magukat. Alekszej Leonov, az első űrséta végrehajtója, rendkívül népszerű volt. Személyének megnyerése egyfajta védőernyőt biztosított. (Ezt már az 1976-os Indul az űrhajó csapata is kihasználta.) Bedolgozott a forgatókönyvbe, ami egyúttal garancia arra, hogy baklövések sora nem kerülhetett a történetbe. Továbbá ő festőként szintén tehetséges volt, a moziban sok műve tűnik fel a háttérben. (Lásd a mellékelt képet alul.) Azt hiszem, az ő gondolatai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a film máig élvezhető maradt.

Ami igazán egyedi ebben a filmben, az a hidegháborús paranoia feltűnése. Lehetséges, hogy valaki majd kijavít, de én nem tudok másik szovjet filmről, amelyben – ha csak egy szereplő szájába adva is, - de kétségét fejezné ki valaki, hogy egy olyan faj, amely képes elszakadni a szülőbolygójától, esetleg ártó szándékkal léphet fel egy másik bolygó lakossága ellen. Túl nagy teret nem adnak ennek a lehetőségnek a történeten belül, ilyen lezárás végképp szóba nem lehet, de a gyanakvás légköre csak befurakodott ide. Egyébként az ideológiai maszlag - egy „kötelező” tiszteletkört leszámítva, - száműzve lett a moziból. Ez sem tipikus jelensége a korszaknak. Annyi van belőle, hogy az elején az ENSZ felkéri a Szovjetuniót az emberiség megmentésére, amely természetesen a legmagasabb technikai felkészültséggel rendelkezik az űrhajózás terén, beleértve a kiborgok gyártását is. (A kommunizmus zászlóhordozója ismét elébe vágott a szakadék szélén álló kapitalizmusnak. Kellett neki sietni.) A végén pedig az illetékes Krecset elvtárs, aki tökéletes szervező, lazán bejelenti, hogy a mentőhajók készen állnak, a Föld felkészült minden eshetőségre, szóval, nyugi elvtársak. (Krecset figurája a korszak létező alakja, bár a valós képtől kissé elegánsabb megjelenítésben kapjuk. Elvégre aki a Szovjet Kommunista Párt frakcióharcaiban sikerrel képes volt talpon maradni, azt holmi galaktikus vész nem hozta ki a sodrából. Két űrhajó indításának megszervezése meg laza ujjgyakorlat volt egy sci-fi filmforgatás engedélyének megszerzésével összehasonlítva....:)) A döntéshozó bürokratáknak szóló talpsimogatás mintegy öt percben letudva, tehát kibírható adag. Elhagyni nem volt tanácsos. A feledékeny rendező könnyen kapott tíz év gondolkodási időt a következő munkájáig, hogy biztosan felmérhesse, miben hibázott.

Az alaphelyzet gyors kibontása után viszont már irány az űr, jöhetnek a megfejtendő rejtélyek. Mint az írtam, jönnek is, bár olyan "lassú víz partot mos" adagolásban.. Vagyis együtt törhetjük a kobakunkat az űrhajósokkal, nézhetjük a tévedéseiket, bajba kerülésüket és persze a sikeres megoldást. Mert az végképp szóba sem jöhet, hogy az emberiség legjobbjainak összefogása kudarcba fulladjon. A főhősök megerősödve kerülnek ki a vészhelyzetből, újabb nagy kihívások várnak rájuk. Irány a legközelebbi galaxis. Mit sem számít, hogy tudva tudjuk, nem lesz sétagalopp és az elindulóknak nincs visszaút. A szovjet film nem hazudtolta meg önmagát a végső korszakában sem. Bízik az emberiségben.

Adja Isten, hogy rászolgáljunk az optimizmusukra. Aki bízik benne, csatlakozzon azzal, hogy megnézi az elődök művét. Az Orion hurok tisztes középszer kivitelben, a technikai rész gyengesége különösen szembe ötlő. Az okát már leírtam. A mai elvárások szerint lassúnak számít.(Részemről ez annyira nem fontos tényező, mert van ami ellensúlyozza. Viszont akadnak, akiknek már egy fapados repülőjárat sem tetszik, nem hogy egy hasonló űrhajó. Nekik szól az információ.) Erénye a szemlélete, a téma intelligens megközelítése, a rejtett finomságok. Bízom benne, lesznek majd, akik műsorra tűzik odahaza.

Ui: A lenti részlet ugyan előzetesként van feltéve az Internetre, de nem az. Csak egy nem igazán fontos a részlet a moziból. Viszont más anyag nincs hozzá.