Nem is emlékszem már mikor nyomtam le ezt a gammát, de nem tartott sokáig, és kizárólag azért került a kezeim közé, mert megvettem egy újságot, ami mellé ez - és a Hitmant - adták teljes játék gyanánt. A tél bár még jóval odébb van - ha egyáltalán idén lesz - de még maga Jégtörő Mátyás se tudná feltörni azt a rengeteg jeget, ami ebben a játékban van, ugyanis egész végig a Ferenc József földön fogunk kalandozni. Brrrr...

Erre a játékra sokan haragszanak. Tudni kell ugyanis, hogy az Aurora Watching a 2003-as Gorky Zero: Beyond Honor ikertestvére de olyannyira, hogy szinte semmit nem cseréltek ki benne, - na jó a motoron kalapáltak egy kicsit. Sőt! Pimaszul rövid játékidejével - tipikusan tíz órás játék - inkább afféle mission disk benyomást kelt. Csakhogy nem mission diskként lett hirdetve, hanem teljes játékként. Kicsit hasonló a dolog, mint a Syberia folytatása esetében. Csendesen megjegyezném, hogy meglepően kevés jó Kiegészítő Lemezzel találkoztam eddig. A WarCraft - The Frozen Throne az egyik kevés pozitív, az AVP Primal Hunt pedig a tipikus negatív példa.

Sőt, a Gorky Zero előtt már létezett az 1999-es Gorky 17, de az még egy izometrikus nézetű taktikai játék volt, aminek a Beyond Honor valójában előzménye, az Aurora meg a közvetlen folytatása.  Így az egy évvel hamarabb kiadott Beynod Honor sikere betudható azon ténynek, hogy az egész környezetet élőbbé varázsolta a 3D környezettel. A másik amiért lefitymálóan beszélnek róla az a buta AI, és az erőltetett havasi környezet - mely azért valljuk be nagyban felgyorsítja a fejlesztési folyamatokat. A Gorkyban mindig esik a hó, egy pillanatra sem lélegezhetünk fel, szinte megkönnyebbülés egy szürke dobozokkal telepakolt barakkba behúzódni. Az meg szürke. A lézerek pirosak, ebben a világban ez már csak így megy.

Én mégsem orrolok rá. Könnyed kikapcsolódás, ha éppen nem akarsz elmerülni valami hetekre szóló kalandban. A másik, hogy én imádok lopakodni, meg hátulról elkapni az ellenséget, és a Gorky ebben tökéletes. Nincs ugyan sok fegyverünk, sem lőszerünk, úgyhogy az esztelen lövöldözés eleve kizárt. Általában a megölt ellenségtől szedhetjük fel a muníciót. Van, amikor egy-egy teremben 5-6 katonát is egyesével kell likvidálnunk, mert egyszerre nem lenne esélyünk.

Persze kapunk ehhez megfelelő felszerelést, mindenekelőtt egy frankó látcsövet, figyelemelterelő, robbanó, időzíthető kütyüt, hangtompítót, egy ragyogó kamerakezelést - hősünket nem csak TPS nézetből követhetjük, de felső helyzetből is, s rögvest tisztább lesz, merre kell haladnunk - és egy szexi segítőtársat. Fegyverek közül mindössze pisztoly, gépfegyver, puska és távcsöves puska közül válogathatunk ám ezekbe különféle muníciót is tehetünk - bár a végén válogatás nélkül mindet el fogunk lövöldözni, mert a játék spártaian bánik vele, úgyhogy ha találunk azt becsüljük meg. Azt is mondhatnám a játék igencsak sokat nyúlt a Splinter Cellből, így aki azt ismeri, sok újdonsággal nem fog találkozni az Aurórában sem, bár kapunk a játék elején egy frankó kis tutorialt, ahol bárkiből profi ügynököt faragnak.

A játék maga nem nehéz, leszámítva a csónakos bombakerülgetős részt, aminek vagy ötvenszer kell neki ugrani, annyira a szerencsén múlik, sikerül-e vagy sem. Ettől egy fokkal jobb a hómobilos rész, de többnyire lassan fogunk lépkedni, bár a görgő segítségével bármikor válthatunk séta, futás, lopakodás között. Idegesítő rész egyébként még egy liftes pálya, ahol annyi, de annyi szörny mászik ránk a leglehetetlenebb helyekről, hogy a magam részéről, csupán a vaktában lövöldözés igen kifinomult taktikáját ajánlanám. Azt hiszem elmondtam egy halleluját amikor azon a szinten túljutottam. Valamint amikor egy gólemszerű szörny játszik velünk fogócskát, az sem kellemes. De szerencsére ez nem az a játék, ahol minden pálya végén - melyekből mindössze kilenc létezik - vár ránk valami übermench boss. No ezzel el is árultam egy titkot, miszerint egy idő után nem csak emberekre, de mutáns szörnyetegekre is vadászhatunk. Így az ellenségek fajtájának száma olyan három és négy közé esik.

Sajnos a történet egy hatalmas sablon, ráadásul a vége nem ad semmilyen feloldást, talán szándékosan hagyták a készítők nyitva, de majd' tíz év távlatából nyugodtan elmondhatom, hogy már sosem fogjuk megtudni. Főhősünk ugyanaz a Cole Sullivan, aki már az előző részekben is a központi karakter volt. Ezúttal egy elsüllyedt orosz tengeralattjáró felkutatására küldik, ahol egy nagyon gonosz tudós - aki annyira gonosz, hogy természetesen csak a kezét láthatjuk sokáig - mutáns génekkel manipulál, hogy kifejlessze a szuperkatonát. Rajtunk tehát a világ szeme. Érdekesség, hogy Észak-Amerikában a Dream Catcher Soldier Elite néven adták ki, Sullivan nevét is megváltoztatták White Fox-ra, és egy ideig tagadták, hogy bármi köze lenne az előző Gorky játékokhoz. Európában az Enlight Software megelégedett azzal, hogy nemes egyszerűséggel elhagyta az Gorky Zero 2 előtagot, és simán Aurora Watchingként adták ki. Ennyit a brandről.

Ellenben a játék hangulata egyáltalán nem rossz, mert valahogy átjön az oroszos utánérzés, és rengeteg átvezető animot kapunk, amik nagyon frankón lettek kivitelezve, és ettől az egész játék valahogy sokkal jobbnak néz ki mint amilyen valójában. A beállítások, a szövegek élethűek, az a pár ember aki megszólal, igen tisztességes munkát végzett a szinkron terén. A hangok szintén jók, a fény, árnyék hatások - bár egy ilyen játéknál ez alap - valóban szépek és kihasználhatóak, s a fedezékrendszert sem dísznek tették bele a készítők.

Grafikailag szerintem a játék kifejezetten pofás, bár tény, hogy 2004-hez képest legalább 2 éves lemaradással küszköd, de egyáltalán nem csúnya, sőt kicsit konzolos hatást is tesz. Lehet, hogy az ugyanebben az évben kiadott Half Life 2 kenterbe verte, de egy utcai bunyóst se hasonlítunk Muhammad Alihoz. Ráadásul én jobban szeretem azokat a játékokat amik nem a szuperrealisztikus megvalósítást preferálják, amin látom, hogy ez egy játék. lehet lövöldöznek, meg gyilkolnak benne, de akkor is, látszik, hogy egy játék. Valamint egyáltalán nem öregedett annyit, hogy ne lehetne, akár holnap - vagy inkább majd ha esik a hó - elővenni és végignyomni egy délután.

A zene sajnos semmilyen, de ezt inkább a játék végeztével vesszük észre, mert az egyes küldetésekkel azért remek kombinációt képez, úgynevezett dinamikus zene, vagyis amikor lebukunk, akkor pattogósabb ütemre vált át. Az egyetlen jó motívum talán a főmenüben található, mely szintén ötletes.

Összességében azonban hiába a gördülékeny játékmenet, és a vágy, hogy a végén majdcsak kiderül ez az egész - látszólag nagyon bonyolult, sőt egyre bonyolultabb - mizéria, a Gorky 3 eléggé közepes és feledhető játék. Az is látszik, hogy a készítők a volt keleti blokkot erősítették - a Metropolis Software lengyel csapat volt, 2008-ban beolvadtak a CD Projectbe -, s látszik, hogy kevés volt a pénz. No persze ha belegondolunk, hogy ők készítették az Archangelt a szögletes fejű szerzetesekkel, vagy a Robo Rumble-t és a Mystery of the Statue-t is, az Aurora Watching által nyújtott játékélmény máris üstökösi magasságokba szökken.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!