Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Drágán add a rétedet

2014. szeptember 23. - scal

2010 talán legmostohábban fogadott filmje volt ez a szuper vígjáték, amelyen első percétől, egészen az utolsóig sírva lehet röhögni - na jó, a végén kicsit leül, de így szebben hangzott. Minden siteon azon poénkodtak, hogy Brendan Frasert nem lehet komolyan venni, pedig azért aki nézi a filmjeit, tudhatja, hogy időről időre beszúr ő fajsúlyosabb darabokat is, mint az Érzelmek tengerében, vagy az Utazás az éjszaka mélyén, egyszerűen csak arról van szó, hogy ő egy igazi szórakoztató fickó.

Furry_Vengeance_2010_Movie_Wallpapers_3_vnfwa.jpg

Dan Sanders egy építési vállalat tulajdonosa, akik a legújabb lakóparkot akarják felhúzni egy pöpec helyen, a vadvilág szívében, s hogy az építkezésen a melósok dolgozzanak is, ne csak a csajokat bámulják, meg cigizzenek hát kiköltözik a helyszínre családjával, akik persze a hátuk közepére kívánják az egészet. Az egy évből még csak pár hónap telt el, de az építkezés a tervek szerint halad és még a környezetet is meg tudják óvni közben - kisebb-nagyobb mértékkel.

A japán befektető - az idióta Ken Jeong a Másnaposokból - azonban máris a második ütemben gondolkodik, így rövidesen Sanders azon kapja magát, hogy a családjának be kéne adagolni, hogy egy év helyett négyig lesznek elzárva a civilizációtól, és az egész erdőt ki kellene vágni a francba. Előbbit persze csemetéje nem igazán fogadja kitörő lelkesedéssel, utóbbi ellen viszont az erdő lakói nyújtanak be fellebbezést a maguk sajátos módján. Egész egyszerűen Sanders életére törnek, és amikor ez nem sikerül, hát pokollá teszik minden egyes napjának minden egyes óráját.

A filmbeli beszélő állatok sok embernél kiverhetik a biztosítékot, de véleményem szerint sikerült úgy megoldani az egészet, hogy a befogadhatóságon belül maradjon. Fraser egyedül viszi az egész filmet, de aki egy sereg idiótát eljátszott már az Őserdő hősé-től kezdve annak ez gyerekjáték. Ráadásul a bugyuta poénokon kívül azért van itt egy második réteg is, amit nem árt ha komolyan nézünk, amikor Fraser arra inti kollégáit, hogy csendben robbantsanak, mert illegális, vagy az állatok begyűjtése, a japán főnök pusztán profitorientált hozzáállása, bizony napi probléma, nem csak a tengerentúlon, de most már nálunk is.

Fraser sokkal jobb és viccesebb mint a Talpig Majom, vagy a Derék Dudley nyújtotta ökörködések közben, viszont iszonyatosan elhízott, remélhetőleg csupán a szerep kedvéért. Kapott maga mellé egy korosan is vonzó Brook Shiledset - aki nyilván nem gondolta volna, hogy egy nap még ilyen filmben is fog szerepelni. A rendező Roger Kumble neve pediglen nem sokaknak mondhat bármit is, azonban ha megemlítem, hogy szintén neki köszönhetjük a Kegyetlen játékokat, vagy az Édes kis semmiséget egyből másabb a leányzó fekvése.

Egy szó, mint száz, ha egy kellemes kikapcsolódásra vágysz, akár haverokkal, akár családdal és szereted az infantilizmus határán táncoló poénáradatot, akkor a Drágán add a rétedet a TE filmet, csak azzal vigyázz - azon kívül amikor egy kitalált címet parodizálnak -, hogy ezek a kisállatok bár aranyosak meg édesek meg minden, de ezek tényleg Drágán adják a rétjüket!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.09.23. 09:34:45

Fraserrel az egyetlen baj, hogy pocsékul választ szerepeket. A múmia után a lábai előtt hevert a világ, de nem tudott élni vele.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.23. 09:40:32

@Lazók György: ez egy érdekes meglátás, és lehet igaz is :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.23. 11:03:37

Szerintem meg az a baj Fraserrel, hogy egyszerűen nem lehet komolyan venni, ránézek a fejére, és röhögök. Pedig ez viszonylag ritkán fordul elő, de Frasernél még Jim Carrey is komolyabban vehető a komoly szerepeiben. Egy ilyen című filmet meg aztán meg se néznék.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.23. 13:27:59

miért néz bárki is önként brendan fraser filmet?!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.23. 15:18:51

@Santino89: hát, @scal: perverz ezt eddig is tudtuk (meg nincs/szar az ízlése). :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.23. 15:32:49

@doggfather: ejnye... ezt a nevében is kikérem magamnak... perverznek perverz, de van ízlése :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.23. 15:53:39

@Santino89: olvasva, hogy néha mik tetszenek neki, és képes megvédeni is őket, bár ne lenne. :D:D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.23. 16:25:57

@doggfather: tudod mit The Rock sárba tiprása mellett :D a kedvedért párhuzamosan fogok feltenni Fraser komoly filmjei közül

egyébként a Múmiában találkoztam vele először (na jó valójában a Pancserockban láttam először, meg az őserdő hősében de addig azt se tudtam ki a faszom ez az ürge) és ott totál rászabták a szerepet, amikor komolynak kellett lenni az volt, amikor vicceseket szólt be az is rendben volt, sőt talán többször nyúlt mellé vicces filmekkel mint komolyabbakkal

szal számomra nemhogy nézhetetlen, hanem egyik hősöm :D én éppen hogy Carreyt nem tom komolyan venni két Ace Ventura, Dumb és Dumber, Maszk, meg Kábelbarát után

a filmet amúgy nem is egymagam néztem, hanem a húgommal és szétröhögtük az agyunkat rajta, betettük, hogy mi ez a fosh, aztán annyira röhögtünk, hogy apám feljött megkérdezni mi a faszt nézünk és ő is azonnal meg akarja nézni ha ennyire jól szórakozunk rajta :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.23. 17:06:19

@scal: a múmia az egyetlen filmje. Az jó ezt én is elismerem, de ettől egyfilmes "színészecske" csupán.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.23. 20:19:12

@doggfather: lószart, nagyon jó filmek tőle: Csapás a múltból, Bájkeverő, Tintaszív, A csendes amerikai, Csalás és ámítás, Érzelmek tengerében, Lélegzet, Eszeveszett küzdelem és még sorolhatnám, ráadásul nagyon sokat nem láttam még tőle a 90-es évekből simán összefuthatok még legalább ennyi jóval
süti beállítások módosítása