Pierce Brosnan mióta letette a 007-es ügynök szerepével járó vodka martinit, nem erőltette túlságosan, hogy visszatérjen a kémek világába. Az akciófilmeket általánosan is hanyagolva inkább olyan produkciókba szállt be, melyekben addig keveset kamatoztatott színészi tehetségét illetve humorát domboríthatta ki. Bármilyen nagyszerű volt a Szellemíróban és kiváltképp a Matadorban, a mozikasszákat egyik se töltötte csurig, így csupán idő kérdése volt, hogy mikor próbálja kihasználni, hogy valaha ő volt a filmvilág legmenőbb titkosügynöke. Erre az alkalmat Bill Granger kémregényeiben látta meg. A hollywoodi logikát követve nem az első, hanem a regénysorozat hetedik részét választotta ki azzal a nem titkolt céllal, hogy egy új franchise-t indítson el vele.

A sztori nagyvonalakban se emlékeztet a két éve elhunyt szerző There Are No Spies című könyvének történetére, és nem csak azért, mert az eredetileg még a hidegháború idején íródott. Annyi közös, hogy a főszereplője az egykori CIA-ügynök, Devereaux (Pierce Brosnan), akit régi főnöke újra bevetésre hív. Az akció balul üt ki, neki pedig menekülnie kell. Devereaux nem tudja, hogy mibe keveredett bele, csak azt, hogy felültették. A nyomok elvezetik Alice-hez (Olga Kurylenko – A Quantum csendje), aki olyan információ birtokában van, melyért mind az orosz, mind az amerikai kémhálózatok ölni képesek. Ahhoz, hogy megtudja az igazságot, a férfinak egykori tanítványával, Masonnel (Luke Bracey) is szembe kell néznie, ugyanis éppen őt küldik rá, hogy végezzen vele.

A filmjeibe jó ideje producerként is beszálló Pierce Brosnan üzlettársa, Beau St. Clair már 2005-ben kinézte maguknak Granger könyveit. Ilyen hosszú rákészülés és a színész karrierje szempontjából se elhanyagolható tét mellett annál meglepőbb, hogy a November Man mennyire gyenge lett. Mintha az alkotók menet közben elvesztették volna az érdeklődésüket. Meg se próbálnak közepesnél jobbak lenni, de, ahogy halad előre a történet, még az eleve alacsonyra állított lécnek is egyre durvábban alábuknak. Kezdetben talán még megvolt a szándékuk, hogy egy régimódi kémfilmet forgassanak, de a nagyobb siker reményében erről teljesen lemondtak, és mentek Jason Bourne meg a többiek után. A fiatal közönség miatt erőltethették bele az ausztrál szappanopera sztárt, Luke Braceyt is a filmbe. Kényszeredett megfelelni akarásukkal valójában saját magukkal szúrtak ki. 

A forgatókönyv szégyenletesen össze van csapva. A szövevényesnek tetsző kémtörténet zagyva és közhelyes. Nincs rendesen kidolgozva az összeesküvés, ami beindítja, de a karakterek viszonyrendszere is elképesztően hézagos. Az már a hanyagság csúcsa, hogy azzal a kevéssel is, amit elárulnak, a készítők ellentmondásba kerülnek önmagukkal. Brosnan retteghetett, hogy nem tudja megszerezni a nézők szimpátiáját, ezért az írókkal lebutította Devereauxt egy megcsömörlött öreg rókává, akinek felszíni kíméletlensége érző szívet takar. Az a rész emiatt viszont, amiben kis híján megöli egykori tanítványa barátnőjét, úgy lóg ki, mintha egy korábbi vázlatból felejtették volna a forgatókönyvben, melyben még az a brutális fazon volt, amire a November Man névvel is utalnak. A film bepróbálkozik néhány ósdi és átlátszó fordulattal, amiket ráadásul annyira ügyetlenül játszik ki, hogy az már fájdalmas. Nem is tudom, melyik a rosszabb: az, hogy megint elrabolják a főszereplő lányát, vagy az, hogy elvárják, izguljunk valakiért, akiről addig csak egy fényképet mutattak.  

A November Man egy ponton túl a debilitás határát súrolja. Eljut egészen odáig, hogy, amit szereplői tesznek ne legyen semmi értelme, sőt az új információk tükrében annak se, amit korábban műveltek. A forgatókönyvet író Michael Finch és Karl Gajdusek érzelmi alapozás nélkül változtatják meg őket. Alice, akinek Deveraux segít a túlélésben, oltalmazottból egy szemvillanás alatt válik a szeretőjévé. A mester kontra tanítvány szálat, amibe a legtöbbet fektetik, szintén amolyan tessék-lássék módon építették fel. Devereaux azt mondja, hogy Mason volt a legjobb barátja, de ennek nyomát nem látjuk. Az írók azt se tudják eldönteni, hogy a két férfi között feszülő ellentétet milyen irányba vigyék. Bár az agilis ügynök nem kevesebbért felel, mint, hogy megölte Devereaux gyermekének anyját, a kapcsolatukat ez nagyjából annyira befolyásolja, mintha egy kölcsönadott húszast nem fizetett volna vissza neki. Ehhez képest már szinte mellékes, hogy a párbeszédek úgy csikorognak, mint egy rozsdás vasmacska.

A rendezővel Brosnan még a Dante pokla című katasztrófafilmben dolgozott együtt. Roger Donaldson sokáig megbízható iparosnak számított, de utolsó munkája, A bosszú jogán nyilvánvalóvá tette, hogy keményen leadott az igényeiből. Néha felsejlik, hogy nem tegnap kezdte a szakmát, egyébként rendezése nem csupán jellegtelen, hanem fáradt is. Az erőtlen akciójelenetekben az egyetlen, amit dicsérni tudok, hogy nem ódzkodnak bennük a vértől, ahogy az újabban szokás. A színészek teljesítményét ólomsúlyként húzza le a forgatókönyv, ezért nem szívesen bántom a Devereaux ellenszenves tanítványát játszó Luke Braceyt se, aki Sean Bean mérsékelt tehetségű unokatestvérének benyomását kelti. Abban van valami ironikus, hogy Olga Kurylenko lényegében ugyanezt a szerepet eljátszotta a Daniel Craig-éra leggyengébbnek tartott Bond-filmjében. A csattanó az, hogy még ott is jobb volt. Annyi szerencséje azért van, hogy nem tűnik el hirtelenjében, mint a szebb napokat látott karakterszínész, Will Patton.

Pierce Brosnan se lesz fiatalabb, nem csoda, hogy már hívják a feláldozhatók közé. Most először tűnt fel, hogy az arcát mennyire kikezdték az évek. Az öregedés egy, ám ezúttal színészileg sincs a topon. Neki is lehetne az a mentsége, hogy nincs mivel dolgoznia, ha erről nem épp ő gondoskodott volna. Jobb híján fakuló sármjára támaszkodik, mely ahhoz is kevés, hogy leplezze unottságát. Pont Brosnan miatt tehát, aki talán még megmenthette volna, lesz a November Man teljes kudarc. Nem tudom miről álmodoztak, amikor kevéssel az amerikai premier előtt bejelentették, hogy már dolgoznak a folytatáson. Feltehetőleg egy utolsó kétségbeesett lépés volt ez a készítők részéről, hogy elhintsék, filmjük egy szépreményű akciósorozat indítója. Azt, hogy az igazság ettől mennyire távol áll, szóval ki se lehet fejezni.