A tűz serlege (2005)

Az előző rész színvonalát ugyan nem sikerült tartani, de még így is egy jól sikerült moziról beszélhetünk. Az önismétlés csapdáit elég ügyesen kerülgetik, nincsen kviddics meccs (legalábbis nem látjuk), nincsen idióta nagybácsis kezdőjelenet és hőseinket nem egy rejtély megoldása, hanem egy kupa megszerzése motiválja. Más kérdés, hogy ezúttal sem maradhat el a rejtély, meg a csavar, de üdvözítő, hogy a korábbiakkal ellentétben ez a szál háttérbe szorul. Viszont még mindig van láthatatlan köpenyben felnőtteket kihallgatós jelenet, amit  lehet nem kellene negyedjére eljátszani.

Már csak a hősök korából fakadóan ez a rész vált át végképp meséből a fantasy világába. A trükkök elsőrangúak, 10 év elteltével sem lehet beléjük kötni, a sárkányos párharc a Magyar Mennydörgővel nagyszerűen sikerült. És ha már a hősök koránál tartunk, nagyon bájos, ahogy már nem csak megnőnek, hanem kezdenek felnőni. A báli jelenetek esetlensége, a „Hermione, te lány vagy!” beszólás, a sikertelen felkérések, és ez az egész kis történet a film egyértelmű csúcspontja. A fő cselekményhez ugyan nincsen sok köze, de ilyenkor hálálja meg magát, hogy elsősorban hű adaptációt akartak készíteni, nem pedig a forgatókönyvírás szabályainak megfelelő filmet. Éppen ezért nem csak látványos, de kifejezetten vicces ez az epizód.

És végre-valahára színre lép Voldemort. Ralph Fiennes elsősorban a jelenléte, a tekintete és a színészi játék miatt válik félelmetessé a 8 kiló smink alatt. Nem mondanám, hogy horror lenne az ő jelenete, de mindenképpen hatásos. Megjelenik egy másik remek szereplő, Rémszem Morton, akit egyik kedvenc karakterszínészem, Brendan Gleeson alakít, pont annyira túljátszva a karaktert, amennyire szükség van rá. Van egy ügyeletes jócsaj, Flór Delakúr (nem röhög), akit a cuki Clémence Poésy formál meg. És akkor így már Fiennes, Gleeson és Poésy hármasával megkaptuk egyik kedvenc filmem, az Erőszakik színészgárdájának háromnegyedét.

De nem ez a legjobb, hanem hogy itt van nekünk az ifjú Robert Pattinson. Illetve nem ez a jó, hanem hogy a sztori végén meghal. A nagy sírás-rívás közepette szinte vártam, hogy mikor rohan oda hozzá Bella. De ebben a részben végre Alan Rickmannek is jut egy emlékezetes momentum, 3 rész után üdvözítő lehetett számára idáig eljutni. Viszont az poén, hogy McGalagony tanárnő önérzeteskedve leteremti Rémszem Mortont, amiért átváltoztatással fenyíti meg a kis náci Malfoyt, utána meg az iskola diákjai egy játék keretében eszméletlenül, kvázi vízihullaként lebegnek a hideg tó mélyén. Milyen iskola ez? Micsoda képmutatás…

A Főnix rendje (2007)

Innentől kezdve vette át a rendezői stafétát immáron véglegesen David Yates, aki így elsőre remek munkát végzett. Ez a rész már nem ugrál a műfajok között, mint az előző, hanem végig koherens, egységes egészt alkot. Az adaptálás remekül sikerült, egyáltalán nem éreztem a könyvszagot, ami azért rendesen belepi ezt a szériát.

A Főnix rendje azért emelkedik ki a többi rész közül, mert nagyon érdekes témákat boncolgat. Van benne politika, a média által történő meghurcolás (Malina Hedvig szerepében Harry Potter), és képmutató, álszent, szadista, gyomorforgató, a minisztérium által jóváhagyott végletes elnyomás. Csupa olyasmi, amikből remek dolgok sülhetnek ki. Imelda Staunton olyan szinten remek ebben a szerepben, hogy még a széria főgonoszánál is gyűlöletesebb karaktert sikerül megformálnia. A népbutítás elleni lázadás gondolata szintén kiváló. A probléma csak az, hogy nem jutunk el a katarzisig, az utálnivaló tanárnőt mindössze elragadja pár kentaur, leváltják, és ennyi. Ez meg nekem kevés, én látni akartam, ahogy élve elégetik. Minimum.

Ezt a részt a feszült várakozás, és a nyomasztó hangvétel jellemzi leginkább, amibe sajnos nem férnek bele ezek a gyermetegebb megoldások. J.K. Rowling helyében nem játszottam volna el újra a „fináléban meghal megint valaki” elemet sem, pláne nem úgy, hogy az igazi bosszú nem teljesedhet be. No de térjünk vissza a pozitívumokra, mert akad még. Ilyen a végső kergetőzés, majd az azt követő csatajelenet, amelyben a trükkmesterek igazán kiélhették magukat, azóta is elsőrangú látványelemeket varázsoltak a vászonra.

Új szereplőként még nem mutatta meg oroszlánkörmeit Helena Bonham Carter, aki egyébként tökéletesen beleillik ebbe a világba, s remélhetőleg nagyobb teret fog kapni az elkövetkezendő részekben. A történetet tekintve szintén nagyra értékeltem, hogy megvillan Harry sötétebbik oldala, illetve kiderült apjáról, és a mindenki által imádott Piton professzorról is egy és más. Viszont a legnagyobb poén, hogy mindenki megnőtt, csak Harry maradt pöttöm.

A félvér herceg (2009)

Magasan a széria leggyengébb epizódja. A létét filmen és könyven egyaránt csak és kizárólag a pénzéhségnek köszönheti. Rowlingnak elfogytak az ötletei, de nem lehetett még befejezni a sztorit, mert akkor úgy ugye kevesebb a zsé. A félvér herceg nem más, mint egy két és fél órás időhúzás, nem több.

A Főnix rendje többek között azért is volt olyan jó, mert az egész történetet belengte valamilyen nyomasztó várakozás, hogy a Sötét Nagyúr visszajött, és most jajj mi lesz. Hát ha tudtam volna, hogy csak ennyi, mint itt, akkor nem különösebben érdekelt volna. És nekem nem lenne bajom még az időhúzással sem, ha jól csinálták volna meg, de itt ugye egyértelműen nem erről van szó. Általában az első két részt szokás ekézni, hogy képeskönyvek, meg amiért családi filmek, de azok legalább ebben a műfajban voltak szórakoztatóbbak a társainál, és a könyvek rajongói sem csalódhattak. Ez a rész viszont tinifantasynak is baromi gyenge. A szerelmi szálak természetes és bájos esetlensége tök jól működött A tűz serlegében, most inkább műszenvelgést kapunk, elvétve akadnak csak jobb pillanatok. Viszont látvány szempontjából egy igazán jó pillanata nincs a filmnek, ahogy nagyjából a humornak is búcsút inthetünk. A film összes fontos momentuma belefér kb 15 percbe, amit nyugodtan hozzá lehetett volna csapni bármelyik másik részhez.

Eddig kifejezetten szerettem a Harry Potter filmekben, hogy bár érezhetően egy nagyobb egész részei, mégis az egyes történetek befejezettnek és lekerekítettnek hatottak. Na, most jött el az a pillanat, hogy a film rohadtul nincs befejezve, helyette kapunk egy csomó ki nem dolgozott, elvarratlan szálat. Mindennek a tetejébe még azt is unalmasan, mert a korábbi filmek sziporkázó ötleteinek már nyomát sem láthatjuk, ahogy igazi, valódi rejtély sincsen. A tempót tekintve pedig döcögősen indulunk, hogy aztán ne történjen még véletlenül se semmi, ami indokolná a két és fél órás játékidőt. A „valamilyen pozitív szereplő kötelezően meghal” hagyomány pedig ezúttal is nélkülözi a drámaiságot, és nem sikerült olyan hatásosan vászonra vinni, amekkora súlya van egyébként a történet szempontjából.

Állítólag a könyv végén volt egy csatajelenet, amit nemes egyszerűséggel megspóroltak nekünk, biztos féltek, hogy egy nézhetőbb film kerül ki a kezeik közül. A legrosszabb mégis az, hogy a legutóbbi részekben felhalmozott remek felnőtt színészgárda egyáltalán nem, vagy csak alig kap bármilyen szerepet, mert ők még elviselhetővé tudták volna tenni az összképet. Mondjuk az pozitívum, hogy Emma Watson kezd egyre jobb csaj lenni, és ebben a részben már pedofilnak sem kell éreznem magam azért, mert bejön.

Jövőhéten jön a két befejező rész, és a nagy összegzés, addig ismét itt van pár mém, meg pár Emma Watsonos kép, jó szórakozást hozzájuk...