"I may not be making millions of dollars and I may not have thousands of nubile if uncritical young women lusting for my body but I've got something you haven't... this small piece of coal."

Az 1997-es év novemberi Cinemában olvastam egy kalandjáték ajánlót. Itt négy gyönyörű, kézzel rajzolt kalandról számoltak be pár mondatban. Mindegyikről volt egy kép, és nagyon ajánlották végigjátszásra. Az egyik a Curse of Monkey Island volt, másik a Jack Orlando, harmadik a The Feeble Files, a negyedik pedig EZ a játék. Nagyon jó kiindulópontot adott, hogy elmélyítsem ismereteimet az akkor újkorinak számító rajzolt kalandjátékok műfajában. Nagyon jól jelzi azonban, hogy már ekkor temették az egész műfajt. A négy közül hármat pár éven belül be is zsákoltam és kijátszottam, a The Feeble Files-val azóta is adós vagyok, párszor elkezdtem, de a furcsa megjelenítés meg a környezet nem fogott meg, persze majd kijátszom azt is, de valahogy mindig találtam helyette mást. A lényeg az, hogy ekkor hallottam először a Broken Sword sorozatról, és a második részt illetően sokáig félrevezetett a kép, mert a Marseille-i őrbódé belsőjét vágták be, és azt hittem rá, egy hajón játszódik. Ezzel előre is vetítettem csalódottságomat...

A Broken Sword - The Smoking Mirror 1997-es darab, és ez már sok mindent jelez. A dobozos verziót ugyancsak Szabitól vettem, ebben még két ízléses CD-re nyomták a játékot, később az új tömörítési eljárásoknak megfelelően kiadták 1 CD-n is, de erről egy csomó plusz tartalom - pl. a legjobb a Broken ajánló - lemaradt. Mivel mindössze egyetlen év telt el a két játék között, így sok minden nem változott, ami pedig mégis, az sajnos rossz irányba. Mindezek miatt a játék roppant hasonló az első részhez, és inkább afféle kiegészítő lemezre emlékeztet. Az előző játékot négy éves kőkemény kutatás és fejlesztés előzte meg, ezt meg szinte egy év alatt összedobták. Igaz, ha valaki végigülte a Broken Sword - The Shadow of the Templars stáblistát, akkor kapott egy utalást, hogy nagyjából milyen kalandba is fognak keveredni hőseink. Vagyis a Revolution már dolgozott a játékon, amikor az első kijött, legalábbis az alapok megvoltak, ha a játék siker lesz, és az lett.

A történet ezúttal nem olyan erős, mint az első részben, de gyorsan hozzá is tenném, hogy szigorúan a sorozathoz mérve, az Indiana Jones és a Végzet Templomához tudnám hasonlítani. Sokkal sötétebb, komorabb, és ez is elkövette azt a hibát, hogy túlságosan el akart térni az elődtől. Sőt, az előkapart azték legendának köszönhetően, nem is érezhetjük annyira magunkénak. Nem rossz, de nem épült be a nyugati kultúrkörbe. Másfelől azonban épp ezzel emelkedett ki társai közül, ugyanis az ötödik részig, az összes többi folytatás újra a Templomosokat rángatta elő. A játékban szereplő istenségekre, legendákra, tárgyakra úgy hivatkoznak mintha a maja kultúra részeit alkotnák, miközben az azték mitológiából származnak. Fogalmam sincs a máskor alapos Charles Cecil, hogy követhetett el ekkora malőrt, de ezt leszámítva elvégezte a házi feladatot, mert a mitológia valós, a Smoking Mirror valóban Tezcatlipocát jelöli, ahogy az őt jelképező türkiz maszk is megtalálható a British Múzeumban,

Félévvel az előző rész eseményei után járunk, valamikor április környékén, ezt a készítők azzal érzékeltetik, hogy George kabátját átszínezték zöldről kékre. Hősünknek meghalt az apja, emiatt visszament Kaliforniába ügyeket intézni. Időközben Lobineau ismét ráhajtott Nicole-ra. Az első napon, ahogy a szerelmespár találkozik, Nicole magával rángatja George-ot egy professzorhoz, aki az azték kultúrával foglalkozik. Azonban rossz arcú banditák várják őket, Nicolet elrabolják, George-ot pedig egy székhez kötözik. Egyedüli játszópajtásaként egy tarantulát hagynak ajándékba, a biztonság kedvéért pedig még a szobát is rágyújtják.

Ezzel a nem túl rózsás helyzettel kezd a Broken Sword második része. Fogalmunk sincs mibe csöppentünk, mit kellene tenni. A nyitány ismételten nagyon erős, világosan látszik a készítők bele adtak apait anyait. De ahogy kijutunk az első helyszínről már érezhetjük, hogy valami nem smakkol. A legnagyobb problémának én mindenképpen azt tartom, hogy elmarad a csöppet búskomor, melankolikus hangulat, ami annyira jellemezte az első részt. Pedig a fejlesztők utalgatnak ám rendesen az elődre. Rögtön a második helyszínen összefutunk két visszatérő ismerőssel, és a továbbiakban is lesznek visszatérő szereplők. Persze jól esik üdvözölni egy-egy hangulatosabb karaktert, de azért túlzásba sem szabad esni. Nyilván azért használtak fel újra már elkészült háttereket is, hogy a fejlesztési időn spóroljanak és nem a nosztalgia miatt, amit ekkoriban hittem.

Kevesebb helyszínt is kapunk. A játék elején Párizsban kezdünk, majd szabadulásunk után Marseillebe vezetnek a nyomok, ahonnan irány Quaramonte, Közép-Amerika egyik nem létező banán köztársasága, ami egyfajta karikatúraként is felfogható. Ez az egyetlen eset, amikor egy Broken játék nem nevezi meg pontosan a helyszínt, nyilván nem akartak megsérteni egyetlen nemzetet sem. Ezen kívül mindössze a Karibi szigetvilágba és Londonba juthatunk el. Mindezt eredetileg úgy oldották meg, hogy az első CD-n kapott helyet a játék első fele a dzsungelig, míg a második CD-n a befejezés. Jobban tetszett az első rész CD cserélgetése - még akkor is ha így kényelmesebb -, amikor az elsőre csak a párizsi helyszínek, a másodikra pedig az utazások kerültek. De mivel a folytatásnak teljesen más a dramaturgiája, -  sokkal, sokkal lineráisabb - a cserélgetés értelmét vesztette.

Amellett, hogy a játék történeti háttere meglehetősen ismeretlen - talán arról már hallottak az emberek, hogy Közép-Amerikában is található pár piramis, és egykor léteztek emberáldozatok -, a játék iszonyatosan hosszú expozíciót enged meg magának, több mint a felén túljutottunk, mire megtudjuk mi is ez az egész, és mi után zajlik a hajsza. Ezután indul be a történet, addig csak sodródunk az árral - szó szerint! Az első részben sem tudta a játékos olyan 15%-ig mi is fog ebből kisülni, de a folytatásban ez abszolút öngól. Ennyire nincs értelme elhúzni a dolgot. Azt nem mondom, hogy unatkoznánk, de a játék borzasztó hamar véget ér, és ez nem szép. Főleg, hogy a második felében egyre többször lehet olyan érzésünk, hogy csomó mindent kivágtak belőle, mert nem maradt rá idő - pl. George elfogása. De olyan apróságokra se figyeltek, hogy George Quaramontében nyári göncökben mászkált, a játék fináléjában pedig hirtelen ismét rákerült a kabátja.

Térképet ezúttal nem kapunk, egy helyszínre se tudunk visszamenni, egyik helyszínről csak a következőre mehetünk. A zseniális telefonbeszélgetéseket szintén kivették, George már nem jegyzetel semmit, az ikonok használata ugyan megmaradt, de többnyire nem igényel olyan finom utánajárást egy-egy kérdés megválaszolása, mint az első rész esetében. Ha olyan tárgyat használunk, aminek nincs sok értelme, akkor George legtöbbször csak a vállát vonogatja. Az emberek sem beszélnek már sokat, többnyire a lényegre szorítkoznak, nem lehet bárkitől bármilyen tárggyal kapcsolatban kérdezősködni, csupán azzal, amivel az illetőnek lényegi tudása lehet, leszámítva pár poénforrást. Sokaknak ugyanis problémát jelentett az első résznél a rengeteg duma, és Cecil hallgatván a kritikákra változtatott. Nem kellett volna!

A HUD kisebb módosításon esett át. Ha találunk valamit, az is az alsó sorban jelenik meg. Az irányítás teljesen - az akkor igen divatos - Windows kezelőfelületet kapta meg. Vagyis kapott egy indítómenüt, ahol a legtöbb dolgot be lehetett állítani, sőt, kaptunk egy külön Windows ikont, hogy ki lehet ám lépni, ha elegünk van. A kurzornyíl, száj, fogaskerék is eltűnt és egy célkereszt vette át szerepüket, a'la LucasArts. Ha ezt rávisszük egy tárgyra, személyre, akkor kiíródik a neve és innen tudjuk, hogy lehet vele csinálni valamit.

A felbontás sokkal szebb, kalapáltak kicsit a Virtual Theatren, de azért nem olyan sokat, lévén ez az utolsó játék amihez a Revolution használta. A statikus háttereket felváltották a panoráma hátterek, ugyan ezek is szerepeltek már a sorozat első epizódjában, azonban nem ilyen mennyiségben. Sőt itt bizonyos esetekben már nem is két réteget, hanem hármat, négyet kapunk, amik főleg a dzsungeles részeknél nagyon jók. Szinte az összes helyszín panoráma, ami rendkívül feldobja a játékot, és ezek a rajzok iszonyatosan gyönyörűek. Az első részen is dolgozó Eoghan Cahill és Neil Breen visszatért, és két újabb grafikus segített nekik Amy Berenz és Lee Taylor. A metódus az első részhez hasonlóan zajlott. Minden karakter és helyszín kézzel lett megrajzolva, majd digitálisan kiszínezték, és letisztították. Több, hosszabb és szebb animációt is kapunk, amelyek nagyon feldobják az egész játékot. Sajnos pont a legjobbak - amikor mutatják mi történik a halálunk után - kimaradtak. Ha ebben a kalandban elpatkolunk, csak egy sírkövet kapunk, meg a menüt. Igaz most sokkal kevesebb esetben halálozhatunk el.

Tisztábban szólnak a szinkronhangok, és az effektek. Megszólítható karakterből elegendő került a játékba, a dobozon ugyan hatvannál is többet hazudnak, de csak negyvenhatot kapunk, és ebből húszan Quaramontében gyülekeznek, és ebben benne vannak az egymondatos árusok is. A játék második felétől néhány alkalommal irányíthatjuk Nicole-t is, a folytatásoknál annyira ez lett az alap, hogy később, amikor Cecil felújította az első részt külön írt egy mellékszálat Nicole-nak, hogy ott is lehessen kicsit kalandozni vele. Talán ezzel akartak nyitni a női játékosok irányába. Traumaként éltem meg viszont, hogy Nicole elvesztette gyönyörűséges szinkronját, és egy vadonatúj - szokható, bár sokkal idegesítőbb - hangon szólal meg, amit Jenny Caron Hall kölcsönzött neki, szerencsére csak ebben a részben.

A játék humora szerencsére nem változott, George szövegei továbbra is ütnek. Egész egyszerűen szakadok a szarkasztikus megjegyzésein, Rolf Saxon ismét lubickol a szerepben. Jó szokásáshoz híven George útját ismét keresztezi pár állat, kutya, macska, kecske, egy pók és ezúttal még egy varacskosdisznó is. Külön említést érdemel a Karibi kiruccanás, számomra ez jelenti a csúcspontot, ahol csak úgy záporoznak a poénok - George többek között belecsöppen A kincses sziget újraforgatásába, ahol a rendező sajátosan kívánja feldolgozni az ismert történetet. Micsoda fricska ez 97-ből az akkor még fele ennyire se elharapódzott remake mániának. A készítők egy rakás easter egget is elhelyeztek a játékban, melyek segítségével szóra bírhatjuk a kecskét Quaramonteban, hülyéskedhetünk egy darab szénnel, és találkozhattunk Robert Fosterrel a Beneath a Steel Skyból. A játék egy helyen megelőzte a Hatodik érzéket is, egy helyütt pedig Nico leveszi a blúzát, ha a játékos skippelni óhajt egy meglehetősen monoton rejtvényt. Ezek az előcsalható mókák baromi jók, igazán kár, hogy az első részbe egyet se tettek.

A gyönyörű zenéért ezúttal is az első rész komponistája Barrington Pheloung felel. Két óránál is többet kapunk, de sajnos már nem mp3-ban, vagyis nem hallgathatunk bele közvetlenül a CD-n található fileokba. Megmaradtak a sorozat védjegyét adó apró hanghatások, amikből lehet tudni, hogy jó nyomon járunk. A Quaramonteban felcsendülő népi jellegű betétek is nagyon tetszettek, egyetlen baj, hogy ezek abszolút random pillanatokban hallhatóak, vagyis sokat kell várni a piactéren, hogy előcsaljuk őket. Ellenben a stáblista alatt szóló Happiness is an Inside Job Bob Sekar előadásában hihetetlenül giccsesre sikeredett. Annyira nem illik a Broken hangulatához, hogy totálisan kiábrándított, amikor először hallottam. Sajnos valamiért Cecil úgy gondolta ez egy jó húzás, és ezentúl valamennyi Broken végét hasonlóan szörnyű melódia zárta.

A folytatás igen csak meg lett nyirbálva az elsőhöz képest. A dobozon HATVAN tiszta játékórát ígérnek, de ez teljes képtelenség, annak tükrében, hogy az első dobozára is csupán ötvenet írtak! Laza tempóban is maximum egy hétvége. De ha nem számítjuk bele, hogy gondolkodunk, bár ez a játék sokkal egyszerűbb és szinte lehetetlenség elakadni, 8-10 óra alatt kimaxolhatjuk, vagyis minden létező dolgot megkérdezünk mindenkitől. Amennyiben szigorúan megyünk előre, a játékidő a négy órát sem éri el, vagyis ez a sorozat legrövidebb tagja.

Ugyancsak ez a rész tartogatja a második legrosszabb finálét - vagyis az Angel of Death előtt a legrosszabb volt. Egy játék befejezésén nagyon sok minden áll, vagy bukik, és a Smoking Mirror a lagymatag gameplaye után nem engedhette volna meg ezt a végtelenül összecsapott finálét. A Broken Sword 2-őt 1997 október 17-én adták ki PC-re, amit nem sokkal később követett a PlayStation port. Dacára a játék hibáinak ebből is eladtak egymillió darabot.

Remastered Edition (2010)

"Sometimes, I got the feeling that communication with Pearl was like sending signals out into space. Maybe, if you waited long enough, you'd get an intelligent answer back... but it was a long shot."

Miután az első rész Director's Cut-ja nagy sikereket ért el, 2010-ben Cecil nekilátott a folytatásnak is, de szerencsére ezen a játékon kevéssé fogott a hentesbárdja. Technikailag bámulatosan felújították, HD felbontást kapott, az animációkon javítottak, a pixeleződéseket letisztázták. Persze dolgozhattak volna vele többet, mert helyenként a recés rajzok megmaradtak. A hangokat, zenéket, szinkront is átszűrték, bár érthetetlen módon Quaramontéban ugyanúgy hordóból szól George és a szerencsétlenül járt bányász beszélgetése, mint az eredetiben.

Sajnos Cecil néhány helyen úgy érezte nem illik a közegbe pár mondat, beszélgetés, mint például George találkozása az indiánokkal, vagyis a játék még kevesebb párbeszédet tartalmaz. Pedig ez pont az a játék, amit nyugodtan kiegészíthettek volna pár helyen, - bele tehették volna azt a sok mindent, amit 1997-ben nem maradt idő megrajzolni - mert a beépített segítségrendszernek és a hotspotoknak köszönhetően a játékidő még tovább rövidült. Hat óra alatt kijátszható úgy, hogy mindenkitől mindent megkérdezünk, és három alatt, ha csak azt csináljuk, ami kell a haladáshoz. Kivágták az őserdős útvesztőt is, illetve annyi történt, hogy megmaradt az erdő minden helyszíne, és csak át kell haladnunk rajta. Ez persze nem baj, mert az a két szó, hogy kalandjáték és útvesztő, egy mondaton belül soha nem lenne szabad elhangozzék. SOHA!

Az új kezelőfelület egy az egyben a szintén felújított Beneath a Steel Skyból került át. A négy sarokban foglal helyet a Beállítások, Inventory, Súgó, valamint a Napló. Azt mondjuk nem értem, ezek miért láthatóak mindig, alapjáraton zavaró, másrészt pedig ha el kell hagynunk az adott helyszínt, néha trükközni kell, hogy ne ezekre az ikonokra kattintsunk. Az viszont igaz, hogy totál letisztult az egész. A Beállításokban a már ismert dolgokat találjuk, és képernyőfelbontással, hangzással, feliratozással szöszölhetünk, valamint itt menthetünk játékállást is. A nyolc hely nagyon kevés, főleg ha az eredeti kilencvenkilenccel vetjük össze.

Az Inventory egy táska, ahová bekerül az a pár cucc, amit felszedhetünk, ezeket kombinálhatjuk egymással, vagy a helyszínekkel, ha pedig beszélgetünk valakivel, akkor automatikusan megjelennek a beszélgetés ikonjaiként, bár továbbra is rádobhatjuk őket a karakterekre, csak ezúttal nincs különösebb értelme. A Súgó nem rossz, mert nem szájbarágós, és többlépcsős, és ha az ember elakad, akkor úgyis felmegy az internetre segítségért. Ellenben a hotspotok - kis buborékok, amik mutatják mivel léphetünk interakcióba - állandóan jelen vannak, jobb lett volna, ha kikapcsolhatók, vagy billentyűzethez rendelhetők. A Naplóban George és Nicole összegzik az addig történteket, ha elvesztenénk a fonalat, frissítésnek mindenképpen jó. Visszakaptuk a nyilacskát is a kiábrándító kereszt helyett.

Ami leginkább tetszett, azok a beszélgetések során felbukkanó portrék, melyeket a Watchmen rajzolója Dave Gibbons készített. Egyértelműen jobbak az első részben alkalmazott statikus képeknél. Beszélgetés közben jár a szájuk, - helyenként még akkor is, ha azt a karakter csak gondolja, ejnye - érzelmeket közvetítenek, és összességében sokkal jobban illeszkednek a karakterekhez. Megrajzoltak mindenkit, még a japán turista csajokat is, akiknek két mondat jutott. Az viszont nagy mínusz, hogy eltűnt a gyorsítva közlekedés. Ha az eredetiben duplán kattintottunk az exitet jelző kézre, akkor a karakterek azonnal ott termettek a következő helyszínen. Itt azonban újra meg kell várni, míg George vagy Nico végigcammogja az adott hátteret. 

A feliratozás is képregényes buborékokban jelenik meg, eltüntették az eredeti betűtípust, és a színes mondatokat, amikért én rajongok, de itt most nem zavart, mert látszik, hogy a polírozást becsülettel oldották meg, és az új típus is remekül illik a környezetbe. Még egy vadonatúj képregényt is készítettek, amely előzményként szolgál a játékban átélhető kalandhoz. A Remastered Editiont előbb iPhone-ra hozták ki 2010 december 16-án, majd 2011-ben kiadták Androidra, PC-re, Macintoshra és Linuxra is. A felújított verzió sikere nagyban közrejátszott abban is, hogy elkészülhetett az ötödik rész.

A játék ekkortól letölthetővé vált GoG-ról és a Steamről is. Ez eredetileg csak a felújított verziót jelentette, de 2017 március 10-től már választhattunk melyiket kívánjuk elindítani, ugyanis, ha megvesszük a Remastered Editiont, ingyenesen megkapjuk mellé az eredeti verziót is. Az epizód 2022 szeptember 14-től további finomhangoláson esett át. Nagyobb felbontást kapott, miközben a méretét sikerült veszteség nélkül tovább csökkenteni! Ismét kigyomláltak néhány bugot, lehetővé vált a felhő alapú mentés - vagyis bárhonnan bejelentkezünk és ott folytatjuk a játékot, ahol abbahagytuk - valamint huszonhét achievmentet is feloldhatunk, ami mindig jó ürügy, hogy újrázzunk egy játékot.

A Broken Sword második etapja kellemes kétnapos kaland, merem ajánlani bárkinek, főleg nyáron egy jégbe hűtött limonádé mellé szuper élményt fog nyújtani. Csodát azonban ne várjon senki tőle, ugyanis az első rész méltó utódját nem ez a játék jelenti, hanem az 1999-es The Longest Journey.

Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4 

A Broken Sword sorozat további részei:

Broken Sword - The Shadow of the Templars (1996)

Broken Sword - The Sleeping Dragon (2003)

Broken Sword - The Angel of Death (2006)

Broken Sword - Director's Cut (2009)

Broken Sword - The Serpent's Curse (2014)