Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

101 kiskutya

2014. december 21. - Santino89

A sikeres angol dráma- és regényírónő, Dodie Smith igazi kutyabarát volt, kilenc dalmata boldog és büszke tulajdonosa. Egy barátja, aki éppen nála vendégeskedett, elsütött egy tréfát, hogy milyen szép bunda lenne belőlük. Az ízetlen megjegyzés beindította Dodie fantáziáját. Pongó nevű kutyáját tette meg a történet főhősének, és beleírta azt a megtörtént esetet, amikor kedvence 15 kölyköt szült, de az egyikük halva született, Dodie férje viszont visszahozta az életbe. A valóságban persze eladták a kutyakölyköket egy kivételével. Dodie regénye 1956-ban jelent meg, szép sikert aratott, ő pedig titkon abban reménykedett, hogy milyen szép is lenne, ha a történetét Walt Disney dolgozná fel.

101Dalmations1961Poster.jpg

Walt Disney 1957-ben olvasta el a regényt, amely rögtön magával ragadta, és meg is vásárolta Smithtől a megfilmesítés jogait. Mivel pár évvel korábban a Susi és Tekergő hatalmas sikert aratott, fantáziát látott egy újabb kutyás rajzfilmben. Disney figyelme ekkoriban már nagyon megoszlott a televízió, a vidámpark és az élő szereplős filmek között, ezért sokkal kevesebb ideje jutott a rajzfilmekre. A sztori kidolgozásával Bill Peetet bízta meg, aki teljesen szabadkezet kapott a történet felett. Peet már a harmincas évek óta dolgozott a stúdiónál, és végigjárta a szamárlétrát, eredetileg köztes rajzoló volt, az ’50-es évek végére pedig már az egyik fő történetfejlesztő munkatárs. A 101 kiskutya esetében az a Disney-nél nagyon ritka, szokatlan helyzet állt elő, hogy egyetlen ember dolgozta ki a történetet, és rajzolta meg a storyboardot, ami korábban és később is egész csapatok munkája volt. Még ennél is különösebb, hogy a Peet által megalkotott történeten később sem nagyon módosítottak

Dodie_Smith_101_Dalmatians_book_cover.jpgPeet sok apróságot megváltoztatott Dodie Smith regényéhez képest, de a lényeget érintetlenül hagyta. Később az írónő úgy nyilatkozott, hogy még javítottak is a történeten. Az eredetiben Pongó párját Missis Pongónak hívják, de többnyire csak Missisnek szólítják, Perdita egy kóbor kutya neve, akinek eladták a kölykeit. A könyvben a gazdákat csak Mr. és Mrs. Dearlyként emlegetik, a keresztnevük pedig sohasem hangzik el. További különbség, hogy a regényben két dajka van, a filmben pedig csak egy, illetve Szörnyella egyik csicskájának a neve megváltozott Saulról Horace-re. A Disney-mértékkel mérve viszonylag kevés változtatás talán annak is köszönhető, hogy Peet az adaptálás során végig konzultált Dodie Smithszel.

Minden haladt volna a Disney-nél jól bevált módon, de aztán adódott egy kis probléma, a Csipkerózsika című rendkívül költséges rajzfilmjük megbukott a mozipénztáraknál. Ismét felmerült a kérdés, hogy foglalkozzanak-e egyáltalán a továbbiakban egész estés rajzfilmek készítésével, hiszen ezen kívül minden más iparáguk biztos bevételt jelentett, a televíziózás, Disneyland és az élő szereplős filmek szépen hoztak a stúdiónak, szemben a kockázatos és drága animációs mozikkal. Walt Disney viszont nem akart felhagyni a rajzfilmekkel, már csak azért sem, mert erre építette fel a birodalmát. Másrészt valószínűleg személyesen is imádta ezt a műfajt. Így viszont ki kellett találni valamilyen megoldást arra, hogy spóroljanak, és ne fordulhasson elő még egyszer a Csipkerózsika kudarca.

1010.jpg

A megoldást Ub Iwerks szálította. Iwerks és Disney még az ősidőkben kezdtek el együtt dolgozni a Laugh-O-Gram stúdiónál, az első Miki egereket még Iwerks animálta. Mikor Disney megalapította a saját stúdióját, akkor is magával vitte Iwerkst, akinek elévülhetetlen érdemei voltak ezekben a kezdeti kisfilmekben. Iwerks aztán átszerződött Pat Powershez, aki függetlenséget ígért neki, és ez végképp megrontotta szakmai és baráti kapcsolatát Disney-vel. Walt ezt árulásnak tekintette, ugyanis Powers volt az, aki ezekben a kezdeti időkben forgalmazta Disney kisfilmjeit, a bevételen viszont már nem annyira szívesen osztozott vele, ezzel a lépéssel pedig neki próbált konkurenciát teremteni. Iwerksnek nem jött be végül a saját stúdió, dolgozott később a Looney Tunes-nál, majd 1940-ben szerződött le a Disney Stúdióval, ahol aztán a speciális effekteken munkálkodott, de Walt állítólag még évekig nem állt szóba vele. Ub Iwerksnek sok technikai újítást köszönhetett a stúdió, feltalálta például a nátriumos módszert, melynek köszönhetően ügyesen tudták kombinálni a rajz- és élő szereplős filmeket (ilyet például a Mary Poppinsban láthatunk). Ebben az esetben a Xerox eljárásra hívta fel Disney figyelmét, amellyel jelentősen tudták csökkenteni a költségeket.

pongo-and-perdita-disneys-couples-7407986-784-588.jpg

Korábban a filmek úgy készültek, hogy az animátorok elkészítették a maguk ceruzarajzait, 24 kockát egy másodpercre, a kifestő részleg pedig kihúzta tussal, majd egyenként kiszínezte a rajzokat. Kezdetben nem is lehetett ezt másképpen megoldani, csak rengeteg színező munkatárssal, fáradságosan hosszú munkával, de ami a lényeg, hogy nagyon drágán. A Xerox eljárás ezzel szemben úgy működik, hogy lencsével rögzítik az eredeti rajzot, majd egy lemezre másolják, ami kap egy színárnyalatot. Tulajdonképpen egy újfajta színezési metódust kísérleteztek ki az ötvenes évek végére. Sokkal gyorsabb és olcsóbb megoldás volt ez, mint amit korábban használtak, de ami a legfontosabb, hogy nem rontott számottevően az animáció minőségén. Nélkülözte ugyan azt a kifinomultságot, amit a korábbi kézzel festés jelentett, sokkal nyersebb, karcosabb lett tőle a végeredmény. Az eljárás sikerének köszönhetően nagyjából meg is szüntették a kifestő részleget, az 500 alkalmazottból 400-at elbocsátottak. Az animátorok viszont örültek, hogy nem megy át egy újabb kézen a munkájuk, és így könnyeben meg lehet őrizni a spontaneitásukat. A vázlatok tisztázása körül kialakult ugyan némi vita, és a munkamódszereket is meg kellett változtatni, hiszen a közönség nem láthatta a tervezettséget a mozivásznon. Később a Xerox eljárás sokat finomodott, A dzsungel könyve háttereinek kivételével ezt használták a következő 20 évben a Disneynél, egészen A róka és a kutyáig, amelyben visszatértek a régimódi színezéshez. Később, a kilencvenes években, a reneszánsz idején, pedig számítógéppel végezték el a színezést.

101-dalmatiens-1961-04-g.jpg

A Xerox eljárás nemcsak a költségek csökkentése miatt jött jól a 101 kiskutya esetében, hanem a dalmaták fehér alapon fekete foltjainak problematikáját is könnyebben tudták másolással megoldani. A pöttyökre egyébként egy külön csapat specializálódott, mert így is rengeteg dolguk volt vele. Egy átlagos kutyakölykön 32 pöttyöt kellett megrajzolni, Perditára 68-at, Pongóra pedig 72-t. Állítólag mindennel együtt 6 469 952 pötty található a kész filmben, beleszámítva természetesen a szellemes főcímet. A színezésen kívül az autók mozgását is a Xerox-kamera segítségével alkották meg. Készítettek az autókról egy-egy modellt, amelyeket lassított felvételen mozgattak, majd ezt átrajzolták Xerox-lemezre, és ezzel is rengeteg időt-energiát spóroltak meg. Első látásra nekem inkább úgy tűnt, mintha a szokásos rotoszkópos módszerről lenne szó, de valójában még annál is egyszerűbben oldották meg. A Xeroxnak köszönhetően végül feleannyiba került a film, mint amennyi a hagyományos színezéssel lett volna.

pongo_and_roger.jpg

Nem mellékesen a Xerox technika tökéletesen illett a film stílusához. A nosztalgikus, gyönyörűséges Susi és Tekergővel ellentétben itt egy modern, az akkori jelenben játszódó történetet láthattunk, ahol jazz zene szól, a férj flörtöl a feleségével, a kutyák tévét néznek (méghozzá a Springtime című Disney-rövidfilmet), a főgonosz pedig cigarettázik és az autójával száguldozik. Ilyeneket korábban nem nagyon lehetett látni Disney-rajzfilmen. Nem is illett volna ide a korábbi, gazdag, szépséges stílus, így a 101 kiskutya látványvilága jóval szerényebbre, de közben modernebbre sikerült. A Xerox velejárója volt a nyersebb, keményebb, kissé szögletesebb stílus, nem mellesleg pedig a rajzfilmek terén ez volt a kor divatja, amelyet az UPA stúdió teremtett meg az ’50-es években. A művészeti vezető, Ken Anderson szabad kezet kapott, és a film látványvilága a korban kifejezetten divatosnak számított, közelebb állt a karikatúrához, mint a korábbi, képes mesekönyv ábrázoláshoz. A történet elején láthatjuk, ahogy Pongó egy Lilliput nevű folyóiratra néz, ami egy belsős poén volt, ugyanis ennek a művészeti magazinnak a stílusa megegyezik a film stílusával.

101-dalmatiens-1961-01-g.jpg

A 101 kiskutya radikálisan szakított a korábbi Disney-hagyományokkal, olyannyira, hogy ha nem lenne a stúdió egyik legemblematikusabb filmje, nem mondaná meg róla senki első ránézésre, hogy az egeres cég készítette. Az aprólékos, minél inkább valósághű ábrázolást egy jóval stilizáltabb kép világ váltotta fel, de ez illik is a filmhez, mert egy kortárs történet volt, kortárs megvalósításban. Kár, hogy a Disney-cég nem akarta hosszabb távon magáévá tenni ezt a hozzáállást, ami elsősorban egyvalakinek köszönhető. Hogy Walt Disney személyesen mennyire nem folyt bele a 101 kiskutya készítésébe, azt jól bizonyítja, hogy mennyire nem volt elégedett a film modern képi ábrázolásmódjával. Messze állt ez attól a romantikus világtól, amelyet ő annyira szeretett, és egyáltalán nem hasonlított a korábbi filmjeire. Arra pedig már valószínűleg nem volt pénz, hogy a saját kénye-kedve szerint újraalkossa az egész munkát. Ken Anderson szerint Disney egészen a halála előtti néhány napig nem bocsátotta meg neki a 101 kiskutyát, művészi értelemben azonban akkor és később is elismerték a munkáját.

full_101-dalmatians-disneyscreencaps_com-3006.jpg

Természetesen a híres kilenc nagyöreg közül többen is dolgoztak ezen a filmen is, Wolfgang Reitherman készítette például az alkonyi ugatás című jelenetet, amely nemcsak az animáció szempontjából remek, hanem kifejezetten vicces is. Ma ezt easter eggnek mondanánk, bár szerintem könnyen ki lehet szúrni, Reitherman ugyanis cameoztatja a Susi és Tekergő szereplőit. Először Scotch jelenik meg, majd az állatkereskedésben Peg és a bulldog, majd végül a londoni utcákon Tekergőt és Susit vehetik észre a kicsit is szemfülesebbek. A kutyák ugatását pedig Donald kacsa örök szinkronhangja, Clarence Nash produkálta.

disney-image-disney-36082735-1600-1193.jpg

A két jó barát, Frank Thomas és Ollie Johnston Pongó és Perdita karakterét animálta, Milt Kahl pedig a két kétlábút, Anitát és Rogert. Természetesen az emberszereplők mozgását ezúttal is előjátszották egy színpadon az animátoroknak, az Anitát alakító Helene Stanley például csak modellként „alakított”, a szerepet Lisa Davis szinkronizálta, akit eredetileg Szörnyella szerepére akartak volna felkérni. Lisa később úgy nyilatkozott, hogy egyértelműen magára ismert, őt ábrázolták Anitaként, az arckifejezéseit és a gesztusait. Helene Stanley-től pedig inkább a mozgást kölcsönözték.

cruella_car.jpg

A legszórakoztatóbb feladat Marc Davisnek jutott, aki a történet főgonoszát, magát Szörnyella De Frászt animálta. Szörnyella nem véletlenül vált minden idők egyik legemlékezetesebb gonosztevőjévé, már a belépője tekintélyt parancsol, később pedig kiderül róla, hogy egy romlott, gonosz, megszállott, mi több, totálisan őrült karakter, akit csak egyetlen dolog érdekel; hogy ártatlan kiskutyákat nyúzzon meg, és bundát készíttessen belőlük. Ez a teljesen elszállt karakter mindenki emlékezetébe örökre belevéste magát. Szörnyella annyira gonosz, hogy a telefonja ördög formájú, a cigarettájának füstje pedig ugyanolyan zöldes árnyalatú, mint Demóna ördögi varázslatainak színe. Szörnyella már az eredeti regényben szerepelt, Dodie Smith ötlete volt a félig fekete, félig fehér haj és a hatalmas szőrmebunda. A sztoriboardot rajzoló Bill Peet alkotta meg Szörnyella jellegzetes pózait és gesztusait, az előjátszás során pedig Mary Wickes állt modellt a szerepre. Később egyébként ő adta Laverne, az egyik vízköpő hangját A Notre Dame-i toronyőrben. Szörnyellát azonban nem ő, hanem Betty Lou Garson szinkronizálta, aki korábban a Narrátor szerepét töltötte be a Hamupipőkében. Marc Davis pedig imádta a karaktert, szórakoztatónak és viccesnek találta ezt a minden határon túlmenő gonoszságot, ezért igyekezett annyira karikírozni, amennyire csak lehetséges. Szörnyella volt Davis hattyúdala a Disney-nél, többet ugyanis már nem dolgozott a cégnél.

101-dalmatians-disneyscreencaps_com-8626.jpg

Kezdetben a 101 kiskutyát ugyanúgy musicalnek szánták, mint a stúdió összes többi filmjét, de végül meggondolták magukat. Meglátásom szerint ebben két dolog játszhatott közre, az egyik, hogy maguk a dalok nem vitték előrébb a történetet, pedig Disney-nél ez már a kezdet kezdetén elvárás volt. A másik ennél prózaibb indok, hogy a filmhez a szokásos, édes, nyálas, cukormázas, tipikusan disney-s dalokat írták, ami végképp nem illett ehhez a sokkal modernebb stílushoz. A kivágott dalokat egyébként meg lehet találni a kétlemezes DVD extrái között: borzalmasra sikerültek. Tulajdonképpen csak két dal maradt benne a filmben, azok is olyan hétköznapi szituációkban szólnak, hogy egyértelműen nem lehet musicalnek tekinteni a filmet, és ez nagyon jót tesz neki. Egyrészt hallhatunk egy tévéreklámot, ami bár idegesítő, de paródiának szánták, így végeredményben elfogadható, illetve Roger csúfolja megérkezése előtt, egyfajta felvezetésképpen Szörnyellát. Ezeket Mel Leven írta, míg az egyébként kiválóan sikerült aláfestést George Bruns szerezte. Így utólag belegondolva pedig kifejezetten jó poén, hogy Pongó gazdája, Roger egy zeneszerző, a film viszont egyáltalán nem musical.

one-hundred-and-one-dalmatians-1961-hiding-the-puppies.jpg

Végül ez a friss, a Disney-től szokatlan hozzáállás meghozta a sikert, amelyre égető szükség volt ahhoz, hogy a Csipkerózsika bukása után, a rajzfilmrészleg továbbra is működhessen. 1961. január 25-én mutatták be az amerikai mozik, és az év végére 6,4 millió bevételt termelt a Disney-nek a mindössze 4 milliót kóstáló rajzfilm. A kritikusok is elismerték, az 1941-es Dumbo óta ez a Disney-rajzfilm kapta messze a legjobb kritikákat, és az évtized egyik legnépszerűbb filmjévé vált. A kritikai elismerés a mai napig tart, a 101 kiskutya 97%-on áll a kritikákat összesítő RottenTomatoes weboldalon. Annál furcsább, sőt kifejezetten érthetetlen, hogy az IMDB-n a maga 7,2 csillagával rosszabb értékelést tudhat magáénak, mint a kategóriákkal gyengébb Aliz Csodaországban, a felejthetőbb Pán Péter, vagy a cukormázasabb Susi és Tekergő. A bemutató idején a regény szerzője, Dodie Smith is elégedett volt a rajzfilmmel, egyedül azt kifogásolta, hogy a főcímen a nevét kisbetűkkel írták ki, és alig egyetlen pillanatra látható. Meg is írta Disney-nek az észrevételét, aki elnézést kért ugyan, de nem változtatta meg később sem a főcímet. A siker után ezt a filmet is elég sűrűn bemutatták újra és újra az amerikai mozikban, hogy minden generáció magáévá tegye a pöttyös kutyusok kalandjait: egészen pontosan ’69-ben, ’79-ben és ’85-ben került újra a vászonra, mielőtt jött volna a menetrend szerinti videó- majd DVD-, végül Blu-ray megjelenés.

101-dalmatiens-1961-03-g.jpg

Szerény kis hazánkba korabeli mértékkel mérve rendkívül korán eljutott a 101 kiskutya, 1964. december 17-én mutatta be nálunk a Mokép, a Pannónia Filmstúdióban készült szinkronnal, ami a magyar szinkron történetének csúcsteljesítményei közé tartozik. A korábbi évekre jellemző technikai hibák nagyját már sikerült kiküszöbölniük, Wessely Ferenc pedig remek magyar szöveget írt, például neki köszönhető, hogy a 101 kiskutya az egyetlen olyan Disney-rajzfilm, amiben elhangzik a köcsög szó. A színészekről pedig ismételten csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az megvan, hogy Szörnyella De Frászt Váradi Hédi szinkronizálja? Az a kis édes, csipogós Váradi Hédi, aki Irmát hangját kölcsönözte a Frédi és Béniben. De hát felsorolni sem lehet a kor kiváló színészeit, akik közreműködtek e kis csoda megalkotásán, úgy mint Tolnay Klári, Garas Dezső, Agárdy Gábor, Szabó Ottó, Képessy József, Kaló Flórián, Csűrös Karola, Horváth László és Nádasi Myrtill. Az elsőrangú színészi munka és a kiváló fordítás mellett van ennek a régi szinkronnak egyfajta összetéveszthetetlen bája, de hát régi filmhez jobban illenek a régi magyar hangok. 31 évvel később, 1995-ben az Intercom újra mozikba küldte a 101 kiskutyát, egy évvel az élő szereplős film előtt, és akkor elkövették azt a merényletet, hogy új szinkront készítettek hozzá. Természetesen később ez került a hivatalos videó- és DVD-kiadásokra egyaránt. Egyébként ez az „új” szinkron is lassan már 20 éves, úgyhogy a fiatalabbak szerintem már inkább ezzel láthatták a filmet, és nekem is több ízben volt hozzá szerencsém. A ’90-es évek szinkronjairól még elmondható, hogy kiemelkedően jól sikerültek, a Disney-rajzfilmekre pedig mindig különös figyelmet fordított a magyar szinkronszakma. Így semmiképpen sem nevezném közel sem rossznak az új szinkront, mert vérprofi munka, szintén neves közreműködőkkel: Csörögi István fordította, a színészek között pedig megtaláljuk Györgyi Annát, Kautzky Armandot, Helyey Lászlót, Kristóf Tibort, Vass Gábort, Balázsi Gyulát, az ifjabbak közül pedig Szalay Csongort és Előd Álmost. Szóval panaszra éppen nem lehet okunk, és azt sem mondhatom, hogy rosszul jár, aki az új szinkronnal látja a filmet, de a régi valahogy más minőséget képvisel, és egyértelműen az az igazi.

101dalmatians_197pyxurz.jpg

Létezik rólam egy videofelvétel 1991 karácsonyáról, amin majdnem 3 évesen több film között a 101 kiskutya is szóba kerül, úgyhogy nagy valószínűséggel – bár természetesen nem emlékszem rá – az eredeti szinkronnal láthattam először, de gyerekkoromból inkább az intercomos videokiadás rémlik fel a szellemi képernyőmön. A rossz emlékű élő szereplős filmet talán még moziban is láttuk, bár már akkor sem igazán értettem, hogy mi szükség van erre. A 101 kiskutya pedig szerencsére most, felnőtt fejjel sem okozott csalódást. A film egyedi rajzstílusa behatárolja a film korát is, a késő ’50-es, kora ’60-as éveket. A többi Disney-rajzfilm látványvilága ennél sokkal kortalanabb, mert eleinte maga Walt Disney, később pedig a kilenc nagyöreg igyekezett átmenteni, és megőrizni a rájuk jellemző stílust, így nincs számottevő különbség egy ’70-es vagy egy ’40-es években készült rajzfilm látványvilága között. Ennek ellenére így sorban nézve a Disney-rajzfilmeket, üdítő volt számomra egy másfajta technikával találkozni, úgyhogy semmiképpen sem mondanám még ezt sem hátránynak a 101 kiskutya részéről. A legnagyobb pozitívuma azonban kétségtelenül az, hogy bár aranyos a film, mégis hiányzik belőle a Disney-rajzfilmekre jellemző cukormáz, és ettől lesz jobb például a kézenfekvő összehasonlítási pontként szolgáló Susi és Tekergőnél. A 101 kiskutya Disney egyik legjobb munkája, az egyedi főcímtől kezdve intelligensen szellemes alkotás (gondoljunk, csak a kutya-gazda poénkarikatúrára), emellett a cselekmény megállás nélkül pörög, a történet vége pedig kifejezetten izgalmassá válik, amikor az őrült Szörnyella üldözi a kiskutyákat. És ha már Szörnyella, akkor persze azt sem árt megemlíteni, hogy az egyik legjobb Disney-gonosz mind közül szintén ebben a filmben teszi tiszteletét a nagyérdemű előtt.

101-dalmatians-101-dalmatians-4761249-784-588.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Rocil · www.magyaranimaciok.blog.hu 2014.12.21. 12:06:56

Nem is tudtam, hogy ez ilyen régi! :)
Amúgy VHS-en rengetegszer láttam. Azt sem tudtam, hogy van egy régebbi szinkron is hozzá. Az még beszerezhető valahol mert kiváncsi lennék rá?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.21. 12:30:50

"A valóságban persze eladták a kutyakölyköket egy kivételével."

a Valóságban Dodie volt Szörnyella de Frász :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.21. 12:57:50

@Rocil: hát... a legnépszerűbb magyar torrentoldalon fent van... legalábbis nekem valaki azt mondta ;)

JanDítě 2014.12.21. 23:33:44

@Santino89:
egy időben még a youtube-on is fennvolt klasszik szinkronnal...marad a torr..akarom mondani téka :)

ledo76 2014.12.22. 21:28:18

Zseniális rajzfilm, pont azért, mert nélkülöz minden felesleges pátoszt, modorosságot, ellenben tele van óriási (nem csak gyerek szinten) poénokkal. Nálam csak a Dzsungel könyve előzi meg. Az új szinkron szerintem minősíthetetlen a régihez képest. Lehet, hogy profi munka, de bárgyú és ízetlen, míg a régi tökéletes és fantasztikusan illeszkedik a film stílusához.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.22. 21:59:42

@ledo76: Akkor nézz vissza vasárnap, ha gondolod, pont a Dzsungel könyve következik :)

ledo76 2014.12.23. 09:40:43

@Santino89: OK, egyébként a 101 kiskutyát követő időszak elég jóra sikeredett, nekem a Robin Hood is nagyon tetszik. Még egy megjegyzés a fenti filmhez: szerintem a legnagyobb poén a "Találja ki mi a bűne" c. műsor, mégpedig azért, mert a történethez nem kapcsolódik, csak annyiban, hogy eltereli a Horace és Jasper figyelmét a szökésről, mégis briliáns és teljes értékű momentum a filmben.