Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vadregény

2015. január 03. - Lazók György

A Disney stúdió fennállása óta hírhedt arról, hogy szereti kiszedegetni a mesékből a sötétebb hangulatú történeti elemeket. Nem lehetett se túl felnőtt, se túl szomorú, amit a mozikba küldtek, mert a szegény gyerek még a végén összezavarodik, és nem akar Disneylandbe menni. Fura volt hát, hogy pont ők akarnak filmet készíteni James Lapine és Stephen Sondheim musicaljéből, aminek épp az volt a lényege, hogy lerántotta a mesehősöket a valóság talajára és elszakadt a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” hamis idillképétől. Sondheimnek a premier előtt néhány hónappal kiszaladt a száján, hogy a stúdió jelentős változtatásokat eszközölt a darabon, amit az egeres cég hevesen tagadott. Az igazságot most magunk ellenőrizhetjük, ugyanis a 2015-ös évet a magyar mozikban a Vadregény kezdi!

A film egy varázslatos erdőben játszódik, ahol összefutnak a Grimm-mesék szereplői. Ahogy azt a könyvekből ismerjük, Aranyhaj (Mackenzie Mauzi) egy toronyban raboskodik, Piroska (Lilla Crawford) a nagymamáját készül meglátogatni, Hamupipőke (Anna Kendrick) a bálba igyekszik, Jankó (Daniel Huttlestone) pedig a tehenét akarja eladni a vásáron. Az ő történeteiket kavarja össze egy pék (James Corden) és a felesége (Emily Blunt), akiknek szükségük van mindegyikőjüktől valamire, hogy feloldják a boszorkány (Merly Streep) átkát, ami miatt nem lehet gyerekük. Nem nagy titok, hogy mind megkapják, amire vágynak, de a mese itt nem ér véget.

A Vadregény 1987 óta fut sikerrel a színpadon világszerte. Minálunk a Magyar Színház tűzte a műsorára, melynek fordítását megtartotta a film hazai változata. Készítői a felszínen hűen követték a darab cselekményét, ugyanakkor megszabadultak attól, amit túl durvának, vagy feláldozhatónak találtak. Nem egy klasszikus Disney-mese végezte el ezt az elsőre durvának tűnő kigyomlálást, azonban a filmesek annyira kontár módon oldották meg, hogy széthullott tőle a történet. Kimaradt összesen kilenc dal, melyek között akadt, aminek fontos szerepe lett volna. Velük kulcsfontosságú érzelmek és karakterrétegek vesztek oda, melyek hiánya borzalmas összefüggéstelenségeket szült.

Az hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a filmet rendező Rob Marshall hiába jártas a musicalekben, nem képes egyszerre öt mesét elmondani, még úgy se, hogy Piroskájét gyorsan letudja. Kapunk szemelvényeket mindegyik történetből, de egyikből se annyit, hogy közel érezhessük magunkhoz a szereplőket. Megfűszereződnek némi iróniávall, azonban ahhoz, hogy az átalakulás végbemenjen, kezdeni is kellett volna a híres figurákkal valamit. Egyedül Hamupipőke az, akivel legalább próbálkoznak. Látjuk, hogy elgondolkozik azon, okos-e összekötni az életét a herceggel (Chris Pine), akivel csak most találkozott. A tündérmeséknek ezt az ellentmondását ugyan korábban sokkal szellemesebben kifigurázta éppen a Disney a Bűvöletben, de ebben az ötletben volt lehetőség, amit sajnos elszalasztanak.  

A szerkezeti problémák ellenére a film elbukdácsol az első felvonás végéig, mely még csupán finoman csavar az eredeti történeteken. A Vadregény a látszólagos happy enddel akár le is záródhatna, ehelyett új fejezetet kezd, amelyben a szereplőknek szembe kell nézniük tetteik következményeivel. Ez az a pont, ahol a film teljesen szétesik. Hosszú kóválygás veszi kezdetét, amiben senki se tudja, mit is tegyen, főképp az alkotók. Ahogy a szereplők valóságossá válnak, csak méginkább feltűnik, hogy nincsenek kidolgozva. A zavart fokozza, hogy a film készítői változtatásaikkal megfosztották mesefiguráikat alapvető motivációiktól, miáltal gyakran úgy tűnik, mintha elmenne az eszük.

A második felvonásból hiányzik szinte minden, ami annak a magyarázatára szolgált, hogy miért elégedetlenek a szereplők kívánságaik megvalósulásával. A nagy zanzásításban csupán pillanatok jutnak lényegi fordulatokra és egyre több az értelmetlennek ható jellembéli változás. A pék feleségének a csalfasága illetve Hamupipőke csalódása a hercegében az, amivel kapkodva, de valamelyest foglalkoznak. Náluk is rosszabbul jár Aranyhaj és a boszorkány, akik úgy farolnak ki a történetből, hogy csak nézünk pislogva. Száluk trehány elvarrása annál fájóbb, hogy a köztük lévő anya-lánya kapcsolatban rengeteg érzelem rejtőzik, amit csupán egyetlen dalban engednek felszínre jutni.

Nincs az a korosztály, aminek a Vadregényt ajánlani lehet, mivel maga se tudja, hogy melyikhez szóljon. Zavaros komposzt, mely nem viszi rendesen végig, amit elkezdett. A színészek azok, akik mentik, ami menthető. Merly Streep tökéletes, de ez ugye nem újdonság. Mellette senki nem mer lazsálni. Még Johnny Depp is összeszedte magát, akit a marketingben előtérbe toltak, pedig farkasa mindössze öt percet szerepel a filmben. Zeneileg a Vadregény szállítja a tipikus, fülbemászó Broadway-hangzást anélkül, hogy felejthetetlen dalai lennének. A rendező Rob Marshall eleinte képes belevinni a szükséges plusz energiát, ami hamar szökni kezd. Mesébe illő rejtély, hogy mennyi ígéretes alkotást hagynak még a kezei közt gallyra menni, mire észreveszik, hogy az összes tehetségét rég kiadta a Chicagoban. Ez viszont már egy másik történet…  

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.01.03. 10:31:33

Jó az alapötlet de a megvalósítás már megint... ha belegondolok, hogy a pénzből amiből készűl milyen jól elélnék. :) Amugy már az előzetes sem jött be annyira.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.01.03. 11:04:37

@Rainse: Ha minden pénzt neked adnának, amit szar filmekre költenek, hamar a világ leggazdagabb embere lehetnél. :)

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.01.03. 13:25:25

@Lazók György: gazdag lennék és nem lennének szar filmek. Maga lenne a mennyország! :D

classy57 2015.02.01. 22:58:26

Hmmm, de egy kikötéssel !! Tilos belőle filmet csinálni .... :D
süti beállítások módosítása