Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wolfenstein - The New Order (PS4)

2015. január 26. - Lazók György

Az FPS-játékok őse nem először tér vissza a színre, a sorozat legutóbb 2009-ben esett át egy rebootoláson. Az Activision forgalmazásában megjelent Wolfenstein vegyes kritikákat és alacsony eladásokat produkált, ezért az új rész elkészítésének illetve kiadásának terhe másokhoz vándorolt. Az id Software ezúttal a MachineGamesnek adta a jogokat, mely lecserélte a II. világháborús környezetet egy alternatív ’60-as évekre, amiben a nácik uralják a világot. Hősünk maradt B.J. Blazkowicz, az izomból dolgozó kém és katona, aki egy rosszul sikerült akció után katatón állapotba kerül és így tölt el 15 évet egy szanatóriumban. Magához térve ott folytatja, ahol abbahagyta, vagyis nácikat gyilkol. Miután végez a nyugalmát megzavaró katonákkal, az őt addig ápoló nővérrel az oldalán elindul Berlinbe megtalálni az ellenállás még életben lévő tagjait.

wolf-1.png

A legújabb Wolfenstein-epizód, a The New Order, mi tagadás, elég gyengén indul. Nem értem, hogy miért kellett egy összecsapott repülőgépes akcióval nyitni, hisz, ha valami, hát ez nem tartozik a sorozat hagyományai közé. A gyakorlóként is funkcionáló bevezető küldetésben szerencsére hamarosan a földre kényszerülünk, ahol már ismerős környezet vár: az őrült tudós és rettegett náci vezető, Deathshead kastélya. Miközben főgonoszunk bázisát megrohamozzuk páncélozott katonák, gépesített kutyák és egy szép nagyra nőtt robot tör az életünkre. A játék a camp hatás jegyében néhol véres túlzásokkal él, ám kevesebbszer, mint tehetné. A történelem legkedveltebb gazembereit irtani még mindig jó móka, igaz leginkább csak gépfegyverrel az. A többi harcieszköz is használható, de semmi több. Később szert teszünk egy többfunkciós, fejleszthető lézervágóra, amivel akár lövöldözhetünk is, csakhogy baromi gyorsan lemerül, így aztán epikus mészárlásokat bajosan lehet rendezni vele. 

wolf-1.jpg

Utánpótlást az elektromos szerkentyűkbe a pályán szórványosan elhelyezett töltőkkel szerezhetünk, míg a puskákba való muníciót, illetve energiacsomagokat szinte mindenütt találhatunk. A helyszínek tele vannak megszerezhető cuccokkal, melyek között akadnak hasztalan bizsuk, megfejthető Enigma-kódpapírok, és az életerőnket bővítő szobrocskák. A jelentősebb pakkok olykor trükkös helyeken vannak eldugva, mint rendesen. A fejleszők nagyon rámentek az oldschool hatásra, de kissé túlzásba is vitték. Az energiánk egy része magától visszatöltődik, de gyógyszer- és páncélcsomagokra is szükségünk van. Ezek állandó felszedegetése egy idő után egyáltalán nem szórakoztató. Humor csak annyi van benne, hogy a kutyakaját is meghamizhatjuk. Ahogy ezt, úgy az ellenfelek által elejtett lőszert is jobb lenne automatikusan felkapni, mint minden alkalommal a négyzetet nyomogatni hozzá. Végül nem kívánt emlékeket idéz, hogy a játék az elhalálozásunkkor a türelmünket próbára tevő töltögetésbe kezd.

A 2009-es változatban még próbálkoztak a multiplayerrel, de, ahogy az sikerült, külön öröm, hogy ebből a részből inkább kihagyták és csak a kampányra összpontosítottak. A játék hangulata csak egy rövid időre ragadott magával. Az alternatív univerzum alapjait jól kidolgozták, ám alig használják ki. Elolvasható újságcikkekkel és a barátnőnk által felolvasott naplóval próbálják a rendszer ördögi mivoltát, torz berendezkedését érzékeltetni, ám ténylegesen túl keveset látunk a működéséből. Bár eljutunk egy börtönbe és egy koncentrációs táborba is, a többi csak a szokásos arctalan diktatúra nagy szobrokkal. Deathshead a játék kilencvenöt százalékában jelen sincs. Be kell érnünk egy perverz táborvezető nőcivel és bizarr fiúkájával, azonban többnyire ők is a háttérben maradnak. Az eszement sztorit egyébként meglepően jól megírták, a karakterek drámája átélhető. Sajnálatos, hogy az ellenállás tagjai szinte csak ágyútölteléknek vannak.

wolf-2.jpg

A játék kampánya a műfajban újabban megszokottakénál hosszabb, de nem sokkal tartalmasabb. Ami tetszett hogy szabadabban mozoghattam, és, hogy több helyen felkínálták a lehetőséget, hogy rejtőzködve, vagy, ha úgy akarom, akkor durr bele-módon intézzem el az ellenséget. Annak kevésbé örültem, hogy a legtöbb helyszín zárt. Pedig még a holdra is eljutunk, de sokat nem látunk belőle. A játékmenet is hamar egysíkúvá vált. A készítők leginkább az egyre vastagabb páncélzattal rendelkező katonák és robotok gyakoriságával igyekeztek növelni a tétet. Mivel nem volt, ami frissítse az élményt, a játék második felét már csak daráltam. A nehézséget normál fokozaton többé-kevésbé jól belőtték, egyedül a boss fightok lettek felháborítóan könnyűek, mivel a legyőzendők lassúak és ostobák. Az összhatást nagyban lerontják még azok a részek, amikben az ellenállás bázisán kell kóvályognunk különböző vackokat keresve a többieknek. Felesleges és nem kevésbé unalmas töltelékpillanatok ezek. Az egyetlen jó dolog itt, hogy lepihenhetünk a klasszikus Wolfenstein 3D egy pályáját játszani. 

A grafika a műfaj újgenerációs szépségének, a Killzone: Shadow Fallnak a közelében sincs, egyszerűen csak rendben van. Azért elkélt volna néhány szájtátós pillanat, ami megmutatja a PS4 erejét. Az átvezetőket legalább profin megcsinálták, mégha többnyire érezhetően egy kaptafára is vannak felhúzva. Kisebb bugok elvétve akadnak, ezek közül a legidegesítőbb az volt, hogy a térkép tetszése szerint tünteti fel a kellő jeleket. A The New Order igazi retró élmény jó és rossz értelemben véve is. Kár, hogy a régiek erényeit csupán mérsékelt sikerrel képes újraalkotni, és a hibáikat is átmentette. Az új Wolfenstein néha remek, gyakran közepes, összességében pedig felejthető. Elvileg, ha az elején egy bizonyos ponton másképp döntünk, akkor néhány történés másképp alakul, de a MachineGames munkája nekem túl nagy csalódást okozott, hogy kedvem legyen még egyszer végigjátszani.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.26. 14:32:58

a Doomokat tavaly ősszel kipörgettem, most elkezdtem a Quakeket a legelejétől, vége, jön a Wolfi :D

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.01.26. 22:11:40

Egy játék amiben nincs multi és nagy cím? Ezt sem hittem volna. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.26. 23:03:39

@Túrós: nem hallottam róla

@Rainse: én sokkal jobban szeretem ha erős a single mint a multi

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.01.27. 07:36:15

@scal: Én is így vagyok vele. Jó dolog a multiplayer de egy jó történet jobban érdekel. :)

Túrós (törölt) 2015.01.27. 09:46:10

@scal: próbáld ki, hasonlít a Quake első részéhez

A nép fia 2015.01.27. 12:01:13

@Rainse: Nem kell mindenkinek a multi. Én is csak single player-ben tolok minden játékot. A multisoknak neki se kezdek, online meg soha az életben nem vagyok hajlandó játszani.

2015.01.31. 10:40:26

@A nép fia:
Akkor pontosan egy rugóra jár az agyunk. Meg tudnék én is bolondulni ettől a multis világtól. Pl. a Titanfallra rohadt kíváncsi lennék, dehát... Nesze neked, singleplayer! :( Az is elég idegesítő, hogy ha már (nagy nehezen) feltelepítettél egy játékot, akkor még szórakozik veled egy sort az internetes regisztrációval, meg egyéb faszságokkal - a Blizzard előszeretettel kínálja meg a játékosokat ezekkel a feltételekkel. De a legkirályabb, az a szerverről játszható single game (Diablo 3)! Erre csak azt mondaná az AVGN, hogy: "What would they thinking?!?" Agyrém, komolyan...

ÉS ha már W. - The New Order: Megrendeltem (PC), várom. Bár az kicsit riasztó, hogy 50 gigával (!) telepszik fel a merevlemezre, de mindegy. Nagyon szeretem a sorozatot, szerintem ebben sem fogok csalódni!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.31. 16:11:17

@Selkath - Nightwish rulez!: most épp a Dead Rising 2-vel tolom, öröm volt a Games for Winfost belőnöm, azóta páran megkerestek hogy co-opban toljuk, és mindig dc lett a vége -_-
süti beállítások módosítása