Ki kíváncsi egy mindössze négy regénnyel rendelkező író önéletrajzára? Hát, valószínűleg nem túl sokan. És ki kíváncsi egy újonnan felfedezett Shakespeare-darabra? Valószínűleg kicsivel többen. Arthur Phillips az utóbbi ígéretével csalta olvasóit az autobiográfia-olvasás csapdájába, de azt kell mondjam, nem ért csalódás.

Phillips nevével először a 2000es évek elején találkoztam. Debütáló regénye, a Prága Budapesten játszódik, ám hősei, az itt dolgozó fiatal amerikaiak mégis folyamatosan a címben nevezett kies cseh fővárosba vágynak. Önéletrajzi elem ebben is akad, már amennyiben hinni lehet az Arthur tragédiájának: írónk (hősünk?) valóban időzött Budapesten és Prágában is fordulatos élete során. De tulajdonképpen volt ő már minden, csak akasztott ember nem, érdemes kiemelni pályafutásából ötszörös bajnokságát a Mindent vagy semmit! amerikai nagy testvérében, a Jeopardy!-ban.

Második könyve, Az egyiptológus Howard Carter egy kevésbé szerencsés kutatótársának történetét meséli el kiváló humorral, míg az Angelica egy több nézőpontból bemutatott kísértettörténet. A negyedik könyv, a 2009-es The Song Is You magyarul még nem jelent meg, ellentétben a 2011-es év itt tárgyalt alkotásával.

Könyvek esetében nem ritka, hogy előszóval kezdődnek, egy újonnan felfedezett klasszikus esetén elvárás is, hogy legalábbis bevezető tanulmány is kapjon helyet a kötetben. Az Arthur tragédiája esetében sincs ez másképp, csupán az arányok kissé szokatlanok. Az állítólagos Shakespeare-darab nem kisebb és nem nagyobb a Bárd ismert műveinél, az „előszóval“ együtt azonban már elég vaskos könyvet foghatunk kézbe.

E kritika olvasói joggal kérdezhetik, mi köze egy amerikai regényíró életpályájának Shakespeare művéhez, és persze, eredeti-e a színdarab? Az előbbi kérdésre viszonylag hamar választ kapunk a regény olvasásakor, az utóbbi esetében viszont alaposan próbára tétetik a türelmünk. Innentől kezdve a tartalomismertető minden mondata kritikával kezelendő, mivel a regény valóságtartalma bizonytalan. A németesek kedvéért: a következő Konjunktiv II-ban értendő.

Phillips apja képzett festőművész volt, de megélhetését a jobban fizető, ám büntetőjog kockázatokkal járó hamisítással biztosította: hol képeket, hol okiratokat másolt, mikor mire volt igény. Hiába volt szakmájának mestere, rendre lebukott, ezért Arthur és ikernővére, Dana nem túl sok időt töltöttek vele, lévén többnyire a börtönben. A család, az író kivételével Shakespeare művészetének megszállottja, a családi gyűjtemény becses darabja az elfeledett Arthur-tragédia egy 1904-es papírfedeles kiadása.

Néhány száz oldalon keresztül lebegteti Phillips, miért is kell a komplett családtörténetet elmesélni, én ezt a részt most átugrom. Id. Arthur Phillips egy képmásolás közben véletlenül felfedezi Shakespeare egy eredeti kéziratát - természetesen a brit király történetéről van szó. Mihez kezdjen egy közismert hamisító, ha egy felbecsülhetetlen értékű eredeti kerül a birtokába? Ha maga teszi közzé, nyilván senki nem hisz neki. Ezért biztos helyre elzárja jobb időkre: ezek a jobb idők pedig a regény idejére jöttek el.

Az író feladata, hogy apja rá hagyott testamentumának eleget téve megjelentesse a darabot, viszont ő - érthető módon - szkeptikus annak eredetiségét illetően. Elvégezteti az összes lehetséges vizsgálatot, azonban...

Nem, nem fogom megmondani, mi a történet csattanója, elég az hozzá, hogy Phillips megkapja büntetését egy magánéleti „balfogásáért“, továbbá muszáj kiadnia a  művet, ám mint a kézirat tulajdonosának, joga van megírni hozzá az előszót: ezt a regényt.

Ennyi a sztori lényege. Kihagytam volna valamit? Ja igen, Arthur tragédiája. Természetesen benne van a kötetben William Shakespeare szövege, Tótfalusi István avatott fordításában. Jómagam felettébb kedvelem Arthur király történeteit, legyen szó az Excaliburról vagy a Gyaloggaloppról (a Clive Owen-féle változatot inkább felejtsük el!), hiszen egyike a legjobb fantasy sztoriknak. Nem így Shakespeare-nél! (Vagy Phillipsnél?) Az Arthur tragédiája minden fantasztikus elemet töröl a mítoszból, teljesen érdektelen drámává silányítva azt. Tudom, Shakespeare-t és utánzóit nem illene szidni, de miután végigszáguldottam az előszón, a tragédia már az első felvonás közepe táján kifordult a kezemből. Arról nem is beszélve, hogy addigra már betéve tudtam, miről szól, így sok meglepetést nem tartogatott.

A könyv egyik legvonzóbb, egyúttal legidegesítőbb tulajdonsága, hogy sosem lehet tudni, hol van a valóság és a fikció határa. Persze, sejthetjük, hogy kamu az egész, no ki tud különbséget tenni a tökéletesen megkomponált hazugság és az igazság között. Én nem bocsátkoznék tippelésbe, inkább javaslom mindenkinek, győződjön meg maga róla! Phillips van annyira tehetséges író, hogy még egy szürke témáról is tudna élvezetesen élni, de ez egyáltalán nem az. Shakespeare-rajongóknak természetesen kötelező olvasmány.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!