Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Oscar 2015 – A legjobb filmek

2015. február 20. - Santino89

Tarantino első forgatókönyvében, a Tiszta románcban „boncasztalra való, unalmas lószarok”-nak titulálta az Oscar-díjas filmeket, „bezzeg A jó, a rossz és a csúf”. És hát igaza volt. Persze a kétezres években, amikor audiokommentárt készített a filmhez, akkor ezt az állítását finomította; „Ez csak a ’80-as évekre volt igaz, mostanra már remekül működik az Akadémia”. Hát hogyne, pláne ha az ő munkáit is jelölgetik. Mindenesetre amióta minden évben megnézem a jelölteket (csakhogy tudjam, kinek kell szurkolni, kit kell utálni, na meg ugye egy filmblogger legyen tájékozott), azóta ha lehet, még rosszabb véleményem van Oscar bácsiról. Viszont van egy jó hírem is; tavaly, meg idén annyira vészesen nem rossz a helyzet.

oscars-2013.jpg

Az Amerikai mesterlövésznek például örülnék, ha megnyerné a díjat. Egy ideális világban persze a legjobb film nyerne, de tudjuk, hogy nem élünk egy ideális világban. Pedig egyáltalán nem jó mozi, mert gondolkodó európai ember számára kvázi átélhetetlen, minden tekintetben felületes, és pár jó pillanattól eltekintve (például az a bizonyos végső felirat) nincs benne semmi különös. Propagandafilm, de annyi szerencsénk van, hogy Clint Eastwood rendezte, aki azért a rá jellemző jó ízléssel tudta tompítani a pátoszt és a nyáladzást. Meg még mindig kategóriákkal jobb, mint A bombák földjén vagy a nézhetetlen Zero Dark Thirty. Mindent egybevetve, én egyértelműen ennek a filmnek szurkolok. Hogy miért? Mert továbbra is jó szívvel szidhatnám az Oscart, hogy mennyire rossz ízlésű, hogy mennyire politikai, és bezzeg ennél egy rakás jobb film volt. A másik oldalról pedig kérkedhetnék, hogy a legnagyobb filmes idolomnak, Clint Eastwoodnak hány Oscar-díja van, és még 84 évesen is kap Oscart. Mi ez, ha nem a tökéletes win-win szituáció?

anatomy_of_american_sniper_bts.jpg

A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) túl jó az Oscarhoz. Igazából túl jó film a tömegeknek is, mert ha valamin már gondolkodni kell, vagy valami kívül esik a komfortzónájukon, az már kapásból szar lesz. Sőt, igazság szerint ez a magyar kritikusok számára is túl jó mozi, nagy részük ugyanis nem értette meg, hogy mekkora remekműről van szó. Szerencsére nagyra becsült kollégánk, Lazók Gyuri nem tartozik közéjük, akinek remek kritikáját itt olvashatjátok. Pofátlan önreklám vége. Hogy mást is reklámozzak, a Filmvilág februári számában szintén egy kiváló cikket találhattok róla Varró Attila tollából. Szóval kimagaslóan ez a legjobb film, de ne nyerjen, mert nem vagyok rá kíváncsi, ahogy a sok értetlen idióta ócsárolja. Az Oscar a tömegek, a tömegfilmek díja, ez meg egy művészfilm.

birdman.jpg

Az például kész vicc, hogy a Golden Globe-on lenyomta a Birdmant a Grand Budapest Hotel. Félreértés ne essék, egyáltalán nem beszélünk egy rossz alkotásról, sőt még közepesnek sem mondanám. Egy jó kis film a GBH, szellemes, okos, stílusos, ahogyan azt már Wes Anderson barátunktól megszokhattuk. Az is igaz, hogy tobzódik a saját stílusjegyeiben, de ettől még egy furcsa, ellenállhatatlanul szórakoztató egyveleget kapunk. Egy tök jó, szerethető mozit, amelyet tutira újra fogok nézni, de azért nem egy korszakos remekműről van szó. Abszolút az ajánlott kategória (az Amcsi mesterlövész zászlólengetésével szemben), de azért az év legjobbjai közé nem választanám be. Ami azt illeti, nem is tettem.

grand-budapest-hotel.jpg

Ilyen szempontból pedig hasonló a Kódjátszmához. Nem tudom, hogy a szokásos melegtéma mennyit nyomott a latban, mikor jelölték ezt a mozit, de igazából nem is érdekel, mert ebben az esetben egy minőségi munkáról beszélhetünk. Alan Turing élete a filmvászonra kívánkozott, és ami még fontosabb, hogy ilyen kiváló színészek tálalásában történt meg, mint Benedict Cumberbatch vagy Keira Knightley. A fényképezést vagy a látványt tekintve viszont egy átlag tévéfilmnél nem kapunk többet, ami ebben az esetben nem feltétlenül gond, ugyanis nem ez a lényeg, hanem Turing személyisége. A való életben nyilván elviselhetetlen lenne, de a vásznon nagyon szórakoztató, ráadásul érdekes háttérként megkapjuk a második világháborút. A filmet a két főhős utolsó dialógusával megpróbálták ugyan katartikussá tenni, de a valóság (vagyis az a bizonyos végső felirat) közbeszólt; igazából nem volt feloldozás, nem volt katarzis, csak tragédia. A film azonban még ezzel együtt is teljesen rendben van.

the-imitation-game-800x533.jpg

Nem úgy, mint A mindenség elmélete. Na jó, a maga műfajában ez sem olyan rossz, éppenséggel csak kinyírta a saját történetét. A mindenség elmélete ugyanis az első kockájától az utolsóig, a fényképezéstől kezdve a színészi játékig egy szépelgő giccs. És ilyen tekintetben bőven lehetne rosszabb is. Nem nézhetetlen, csak éppen érdektelen, pedig ebből a sztoriból aztán sok mindent ki lehetett volna hozni, mély drámát, nagy pillanatokat, ehelyett mindvégig megmaradunk a felszínen. Így pedig hiába igaz történet (ebben a felsorolásban még „csak” a harmadik), egyszerűen nem lehet hiteles, mert annyira felhígították az egészet, hogy alig maradt belőle valami. Lehet, ezért nem jó ötlet még élő emberekről filmet készíteni. Mindenesetre nézhető, de pont ez az a típusú film, amely miatt mindenki megveti az Oscart.

x900_1.jpg

A Sráckor bár nekem tetszett, mégsem örülnék, ha Oscar-nyertes lenne. Már maga a jelölés és a körülötte keltett hype akkora gyűlölethullámot generált, amelyre ez a kis független film baromira nem szolgált rá. Mert elhiszem, hogy sokakat nem képes lekötni, és egyesek úgy érzik, hogy hiányzik belőle valami. A Sráckornak meg kellene maradnia egy különleges filmcsemegének ínyencek számára, akik fogékonyak lehetnek egy ilyen egyedülálló, ambiciózus projektre. Nekem személy szerint az tetszett a legjobban a Sráckorban, hogy nem történt benne semmi egetrengető, mégis sikerült teljes mértékben lekötnie, sőt szórakoztatnia. Másfelől éppen ez volt az, ami nem tetszett benne, mert ez a film az életről szólna, abban pedig aztán bőven van dráma, vér és könnyek már gyerekkorban is. Linklater álrealizmusának mindenesetre így is megvan a maga kellemes hangulata.

boyhood_still.jpg

És végül a Whiplash. Tudjátok mit? Nyerje meg az Oscart! Mert ennek a filmnek legalább van markáns mondanivalója, amellyel lehet vitatkozni vagy egyetérteni, de nem hagy hidegen. Nyerje meg, mert egy minőségi munka, mert egy picike független film, nyerje meg, hogy meglepődhessünk, nyerje meg, hogy minél többen megnézhessék, és imádhassák vagy gyűlölhessék. Nyerje meg, hogy Miles Teller és J. K. Simmons bevonuljon a filmtörténet nagykönyvébe. Nyerje meg, mert akármilyen jó film, a Whiplash nem vált a szívügyemmé, felőlem aztán utálhatják sokan, de legalább megnéznék, és gazdagabbak lennének ezzel az intenzív, szinte zsigerekig ható élménnyel. Aztán felébredek, és bilibe lóg a kezem.

brody-whiplash-1200.jpg

Az mindenesetre idén is az Akadémia szégyene, hogy amilyen gyalázatosan mellőzték tavaly a Hajsza a győzelemértet, most ugyanezt megcsinálták a Holtodiglannal. Arról már nem is beszélve, hogy például az Éjjeli féreg mennyivel jobb film A mindenség elméleténél, az Amerikai mesterlövésznél, a Kódjátszmánál, a Grand Budapest Hotelnél, de még a Sráckornál is.

Idén viszont nem ússzátok meg a Legjobb filmek kategória jelöltjeivel, szemezgetünk egy kicsit máshonnan is. Na de szavazzatok Ti is!

 Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mojoking77 2015.02.20. 14:46:11

Megvallom oszinten eddig meg nem lattam a Birdman-t, ezert nem is tudom objektivan ertekelni, de lehet igazsag abban a postban (ne kerdezd ki a szerzo, passz), aki legalabb 10 darab 1:1-es azonossagot fedezett fel a vilag egyik legalulertekeltebb filmjevel a Pankratorral?
Esetleg hulyeseg, es nem is hasonlitanak?
Vagy szimplan divat felvagni, hogy ez "miamekkorahudemara", es csendben felejtsuk el, hogy ezt mar egyszer egy masik eloadomuveszet soran mar letrehoztak. Nem itelek, hisz nincs objektiv alapom hozza, csak kerdezek..

jet set 2015.02.20. 14:58:16

Az Oscar egy túlhájpolt díj, amit az amerikaiak osztogatnak maguknak, esetleg néha az angoloknak. Csak angol nyelvű film indulhat? Így nem meglepő, hogy a franciák csak a Némafilmessel rúghattak labdába, pedig a francia filmek azért fényévekkel jobbak az amerikaiaknál.

Umberto 2015.02.20. 15:55:38

Mi van a Selmával?

2015.02.20. 15:58:49

@jet set:

talán mert az amerikai filmakadémia adja külön az angol, külön az idegen nyelvű filmeknek:)

sunblind 2015.02.20. 16:00:39

Rengeteg dologban egyetértek, például hogy a Féreg mennyire eszelősen erős, néhánnyal konstruktívan vitatkoznék, például hogy a Birdman 'művészfilm' (??), vagy hogy a Whiplash ennyire egyértelműen nyerjen-e amikor jazz szempontjából többé-kevésbé szájenszfiksön, de ezt tényleg nem értem:
".. nézhetetlen Zero Dark Thirty"
A nézhetetlen, az a Mariakeri Glitter, az Alkonyat pirkadat nélküli változatai, meg a Szürke ötven órája. A ZDT meg tényleg nem hibátlan, de a 'nézhetetlen' jelző az ide szerintem kiemelten modoros.

2015.02.20. 16:02:35

tavalyról eddig két jó angol nyelvű filmet láttam (egyik sem remekmű): under the skin, the immigrant--sztár a főszereplő, mégsem kerültek hazai mozikba.

a többi max. a figyelemreméltótól halad lefelé.
az oscar-jelöltek közül mondjuk a grand budapest meg a selma kerülhetnek a figyelemre méltó alkotások közé, bár utóbbi már elég nehezen. előbbi is inkább az anderson-életműdíj megszerzését kellene hogy meghozza, mert azért nem egy tenenbaum, az tény.

a többi középszer, vagy talán még az alatt, lsd. a parodisztikus whiplasht, amin másodjára már remekül szórakoztam, lehet hogy tényleg vígjátéknak szánták.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.20. 16:10:49

@mojoking77: én tegnap néztem meg, és elég nagy csalódás volt, valószínűleg azért mert én még nem szenvedtem a "jajj el fognak feledni, mert csak hihetetlenül sikeres képregényfilmekben szerepeltem, amikekkel egy rakás pénzt kerestem, és olyan híres lettem, hogy még ma is autogrammot kérnek tőlem, meg felismernek az utcán, de én azt akarom, hogy művészként is fogadjanak el" pánikban... majd 30 év múlva talán :D

szeretem amikor Santino ilyeneket ír, hogy túl jó film ez a tömegeknek, amikor Inárritu leginkább saját magának készített egy filmet, nyilván ő is ezt mondogatta, amikor az árát is alig hozta vissza

azzal se értek egyet, hogy a kritikusoknak is túl jó lenne, amikor mindenki körbenyalta

és nekem is a Pankrátor jutott eszembe (bár azt utáltam, ez meg csak szimplán untatott) de a Harcosok klubja is, meg egy sereg másik film, amire nem kikacsintanak, csak szimplán klónozták, hogy finoman fogalmazzak

miért nyerhetne ez a film Oscart? a faék története miatt? az egyetlen amiért szerintem meg is kapja, az az Operatőri munka, mert az tényleg egy hatalmas bravúr - a vágásért is megkaphatná, hiszen úgy van benne vágás, hogy úgy néz ki nincs benne vágás - de azért nem is jelölték - más kérdés, hogy nekem 20 perc is bőven elég lett volna, rendesen megfájdult tőle a fejem

azt kell mondjam kifejezetten rosszat tett neki, hogy megnéztem a filmet, a képek alapján, a kritikák alapján sokkal jobban tetszett ez a film, egy felfújt lufi, tipikus Oscarra gyúrós mozi

@jet set: leszámítva, hogy minden 20. filmben van értékelhető történet, és a franciákra oly nem jellemző túljátszás :)

és akkor most a cikkhez magához... na de kérem, hol a Selma??? :D

ebből látszik Tarantino mennyi baromságot tud mondani, a 80-as 90-es években szerintem pont hogy jobb volt az Oscar díjazása, aztán az idióta PC miatt jöttek a nyomik, a melegek, az idióta hülye témák amin sírni lehet, ennek nem erről kéne szólnia

ha pl. összehasonlítom a GBH-t a Birdmannel, én a GBH-t valszeg többször nézném meg, ma lehet hozzácsapom a Boyhoodot, de három kiszabott óra, áááá elegem van, az kapja az Oscart aki egy normális 90 perces filmet készít, de egyébként tényleg vicc, hogy ilyen filmek vannak jelölve, és a Holtodiglan meg nem, látatlanban az Éjjeli férget is jelölném, meg a John Wicket is :D

holnap olyan cikk lesz, hogy te miket jelölnél? a szavazás egy jó ötlet volt, de őszintén? totál nem érdekel ki nyeri, az origó elsöprő Boyhood győzelmet jelez

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.20. 16:14:53

@WiteNoir: az Under the skin alkotóját belelőném a Dunába, hogy erre a faszságra képes volt rábeszélni Scarlettet, te nem tudod mennyire szar helyzetben vannak a forgalmazók, hogy ilyen őrültségre akarod őket rábeszélni, hogy EZT az akármit hozzák be a moziba, hány nézője lett volna... 4?

a GBH tényleg nem egy Tenenbaum, mert az nézhetetlen volt, ez meg legalább nem annyira elvont, de ha már itt tartunk, Anderson Stillerrel összeveszett, hogy pont ő nem kapott semmilyen nyúlfarknyi szerepet?

2015.02.20. 16:26:29

@scal:

belelőném a Dunába"

anno nürnbergben tudták, hogyan kell jól dönteni

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.20. 16:35:24

@WiteNoir: tartok tőle, hogy ez a gyökér nem tanulna belőle, ha csak kukoricán térdepeltetnék egy hétig, és képes lenne még egy ilyen emberiség elleni bűntettet elkövetni

rég láttam már ennyire önélvező filmet, igazi L'art pour L'art

2015.02.20. 16:50:26

@scal:

csak kíváncsiságból kérdem: te nem vagy náci véletlenül?:)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.20. 16:52:23

A Whiplash ezek között az egyetlen jó film. Az se túl jó, de a többi közül kiemelkedik.

mojoking77 2015.02.20. 18:14:15

@scal: Azejeli fereg egy nagyon eros film, de valoszinuleg egy eros B kategorias alkotas lenne, ha a foszereplo nem egy Jake Gyllenhaal szintu arc lenne.
Szoval itt inkabb a legjobb foszereplo lehetett volna eselyes a dijra, nem a film.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.20. 18:35:17

@WiteNoir: az Under the Skin előtt nem voltam az :)

@mojoking77: nekem az a furcsa, hogy annyi jó filmet csinálnak egész évben, aztán az Oscarra valahogy mindig előrángatnak egy féltucat neve nincs szart

tegnap majdnem elkezdtem a Bojhúúdot is, de mikor megláttam, hogy ez is majdnem 3 óra, ház anyád, a Birdman 2 órája elég volt egy napra :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.20. 21:36:16

@mojoking77: Nekem nem jutott eszembe a Pankrátor, de lehet, hogy vannak hasonlóságok. Ha esetleg megtalálod a cikket, linkeld be nyugodtan, mert érdekel.

@sunblind: Így hirtelenjében 2 definíciót találtam a művészfilmre, a Birdman mindkettőnek megfelel:

"Művészi film: egyes filmesztétikákban a kommersz filmmel szembeállított fogalom; a társadalom és az egyén nagy sorskérdéseit magas színvonalon, igényes, korszerű filmművészeti eszközökkel feldolgozó film, amely filmesztétikai kulturáltságot, a film nyelvezetében való jártasságot követel meg a befogadótól."

"Olyan filmalkotás, amely mély társ. egyéni problémákat tár fel, legtöbbször a szokásostól eltérő alkotói módszerekkel. Maradéktalan megértésükhöz általában szükséges a filmnek mint művészeti ágnak az ismerete, bizonyos mértékig kialakult filmes látásmód. A művészfilm meghatározás egyébbként vitatható, mert az ellenpólusként emlegetett kommerszfilmek v. szórakoztató filmek - amelyek könnyedebb hangvételük v. témájuk miatt a mozilátogatók körében nagyobb sikert aratnak - szintén készülhetnek és készülnek is magas művészi színvonalon."

A Whiplash szájenszfiksön mivoltáról sajnos nem sokat tudok mondani, nemhogy a jazzhez, de semmilyen zenéhez nem értek, sőt még csak ritmusérzékem sincs. Az Indexen volt egy ilyen témájú cikk, érdekes volt, de alatta egy komment is, ami elmagyarázta, hogy mit miért így ábrázoltak a laikusok (pl én) kedvéért.

A Zero Dark Thirtyvel kapcsolatban félreértesz, ez nem holmi retorikai fordulat, pláne nem modorosság, ez a film nekem tényleg nézhetetlen volt, és simán egy szinten mozog mondjuk egy Alkonyat szériával. Kevés film van, amin ennyire szenvedtem, mert nem csak baromi unalmas, de nagyon idegesítő is. Pl. fel sem merülnek benne azok a kérdések, amik egyáltalán indokolnák a létét.

Nyílméregbéka 2015.02.21. 01:15:27

@Santino89: Ha érdekel, itt a cikk, bár szerintem elég eröltetett a párhuzam a Pankrátorral..
velvet.hu/elet/2015/02/16/10_dolog_amiben_a_birdman_kisertetiesen_hasonlit_egy_korabbi_filmre/

Elég erős szerintem az idei felhozatal, a Birdman, Whiplash, Grand Budapest Hotel, Boyhood négyeséből barmelyik megérdemli az oscart, és a többi is elég jó, hogy az ember ne tépje a haját a jelölésre.
Nálam a Birdman a favorit, de örülnék a GBH vagy a Whiplash győzelmének is... (Persze a Boyhood lesz a befutó!)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 09:38:08

@Nyílméregbéka: jah, hogy Velvet? Aszittem valami komolyabb... tényleg erőltetett.
Egyébként igen, volt már rosszabb is a felhozatal :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 10:05:04

@scal: ebből is látszik, hogy te mennyi baromságot tudsz mondani, nézz csak utána, milyen filmek nyertek a '80-as években.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 10:57:40

@Santino89: ebből is látszik, hogy Tarantino mennyi baromságot tud elmondani -_-

meg persze Te

nyerjen Oscart az Amcsi sniper, de egyáltalán nem jó mozi, európai ember számára átélhetetlen (ennyi erővel a Csillagközi Invázió is átélhetetlen, meg még hatezer másik film)

ennek a filmnek szurkolsz de csak azért, hogy utána szidhasd az Oscart, meg mert Clint rendezett egy minden szempontból közepes filmet? ugyan már

komolyan, hogy jelölhették ezt az akármit? elvégre Oscarék liberálisok hada, Barack meg demokrata, most komolyan egy ennyire ordítóan republikánus film, azé jelölték, hogy flop legyen belőle

Bradley Cooper, jézusom, ha díjat lehetne kapni ahogy behízta a nyakát talán megkapná, de másért biztos nem

tényleg sok minden érdekelt volna, és pont azokat hímelte hámolta el a film, pl. a végén hogy most hogy is történt ez, és azt hittem öregen nyírták ki, meg miért hogy valaki somebody legyen nobodyból?

meg amikor lövik le Coop mellett a csávókat, biztos nagyon kéne sajnálni őket, csak az a baj, hogy EGYIKET SE ISMEREM, kik voltak ezek? mert előtte váltanak három mondatot még szarok rá, hogy kinyírnák

pedig maga a téma nem rossz, amikor mutatták hogy inkább behugyozott mintsem kimenjen WCre az kibaszott jó volt, (állítólag befőttes üvegekbe hugyoznak) meg nekem ez a közeg a játékokból köszönt vissza, hihetetlen milyen realisztikusan megcsinálják már ugyanezt egy Battlefieldben is

aztán ott vannak a kb 20 percenként konstans visszatérő jelenetek, amikor egy egy liberális kételkedést beletett az öreg majestro, a redneck snajper meg csak úgy nyomja: nó ször, am onli van tú szörv máj kántri, sév dö bojz, jáp ször decc mi, plén en szimpl

szóval én nagyon is sajnálkozva néztem ezt a filmet, mert ez az egyik leggyengébb rendezése az öregnek, azért lehet 84 évesen már ő is kezd kicsikét félrebeszélni, és rossz lenne ha ilyenek lennének az utolsó munkái

ÉS még így is sokkal jobban tetszett, meg lekötött mint a Bördmen, de Oscart azt nem fog kapni

UI: kis easter egg, mi a közös az Amcsi Mesterlövészben meg a Szürke 50 árnyalatában? ... mindkettőben ugyanazzal a módszerrel fogja a csávó a csaj haját miközben hány :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 11:17:02

@scal: "ebből is látszik, hogy te mennyi baromságot tudsz mondani"
And just keep going.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 11:37:45

@scal: neked nincs érved, benyomtál egy szokásos megalapozatlan baromságot, mondtam, hogy nézzél utána, ehelyett más baromságokat kezdtél mondani. erre mit érveljek?

mojoking77 2015.02.21. 11:44:17

@Santino89: Haat azert egyes blogok szinvonala (sertodesek elkerulese vegett, nem errol a blogrol beszelek, de nehany konkurens eleg rendesen) uti a velvet szintjet, akik raadasul tudatosan bulvar, mig pl a Smoking barrel neha (foleg danialves postjai) eszre sem veszi, hogy sajat magat jaratja le, az almodoros, mindenkinel mindent jobban tudo szemet stilusaval :)
Ismet felteve a kerdest, es most tegyuk felre az evidens baromsagokat a fent belinkelt cikkbol, vannak analogiak a pankratorral?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 11:53:07

@Santino89: pl hogy mégis mi alapon nyerjen Oscart a Snajper? azért mert jajj de jó lesz Clintnek még egy díj? elásnám magam ilyen filmet raknék le egy Gran Torino után, egyáltalán nem megalapozatlan, mivel magam alapoztam meg az éjszaka folyamán

melyik a szarabb film? a Slumdog Millionare vagy az Amadeus? (1985)

a Némafilmes, vagy a Tűzszekerek (1982)

a Bombák földjén, vagy a Szakasz? (1987)

esetleg a Gandi, Az utolsó császár, vagy az Esőember?

miről beszélsz egyáltalán? miről beszél az idióta Tarantino???

aki nem látja a Pankrátort a Birdmanben az nem is értem mit ágál

@Nyílméregbéka: kollegának meg üzenném, hogy ne a Velvetet idézze, mert kb hatvan oldal foglalkozik ezzel, és a Velvetet még én se venném komolyan, Santinak valami angol oldal kell, mondjuk ez

www.simplefilmreviews.com/2014/11/birdman-2014.html

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 11:55:23

@scal: na hát gratulálok, sikerült ugyanoda kilyukadnod, ami az alapállításom volt. bravo!

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 11:56:30

@mojoking77: blogok és blogok között is lehet hatalmas különbség, pl a Filmvilág blogot nem lehet összevetni egy olyannal, amit egy 14 éves tegnap kezdett szerkeszteni :)
egyébként persze, lehet hasonlóságokat találni, de nekem egészen más élményt adott a két film, és ahogy Nyílméregbéka megjegyezte, kicsit erőltetettek a párhuzamok.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 12:01:02

@Santino89: én elsőnek is ezt mondtam "ebből látszik Tarantino mennyi baromságot tud mondani, a 80-as 90-es években szerintem pont hogy jobb volt az Oscar díjazása, aztán az idióta PC miatt jöttek a nyomik, a melegek, az idióta hülye témák amin sírni lehet, ennek nem erről kéne szólnia"

amire azt állítottad hogy baromság, akkor mi volt a baromság?

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 12:45:18

@scal: olvasgassad, amig megérted, és soha ne add fel a reményt, lehet hogy egyszer még sikerül is :)

2015.02.21. 12:50:05

@scal:

egy féltucat neve nincs szart"

már bocs, de:
grand budapestet régóta nyomatják
boyhoodot szintén, whiplasht szintén, selmára sokan vártak, a két nagy "tudósfilmre" szintén. amerikai mesterlövész ugye eastwood-cooper, birdman meg innaritu-keaton stb.
hol vannnak itt nevenincs, előrángatott szarok???

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 13:05:55

@WiteNoir: a GBH régóta nyomatják, ennek ellenére mit keres a jelöltek között? azért mert Wes Anderson? akkor tették volna be Paul Thomas Andersont, ő is ilyen Oscar gyúrós név

a Boyhood egyetlen érdeme hogy 15 évig forgatták, nem rossz egy kezdőtől, de van egy faszi, aki lefotózta magát minden nap a haláláig 30 éven át, inkább kapjon ő valami Poszthumuszt (lehet, hogy lesz folytatása, Adulthood címmel)

Selmát sokan várták, mert négerfilm, de amit Santino nem néz meg az nem létezik, úgyhogy nem értem miről beszélsz

Birdman egy művészfilm, a Sundancet ajánlom neki

Whiplash, a két tudósfilm, meg Clint filmje, két hete van moziban, és most komolyan ezek nyerjék az Oscart, amik egy év múlva fognak beállni az Imdb-n?

ezekhez képest a GBH tényleg tud valamit, mert majdnem eltelt egy év és még emlékszik rá valaki

@Santino89: te reagáljál normálisan

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 13:22:45

@scal: nem vagyok szövegértés tanárbácsi, nem fogok mindent 20x a szádba rágni, hogy aztán ugyanúgy ne értsd meg

2015.02.21. 13:33:18

@scal:

te lényegében egy troll vagy, nincs értelme azoknak, amiket írsz
az oscar-jelölteket vagy már az év eleje óta szintentartott filmek adják (pl. whiplash, ami január óta nyomatott fesztiválfilm)
vagy ismert alkotók régóta várt filmjei.
nincsenek köztük "előrángatott" alkotások.

ahogy az under the skint is sok kritikus szerette különböző mértékig, csak kevesen értenének egyet azzal, hogy a rendezőt a "dunába kellene lőni". de ez most lényegtelen

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 13:50:04

@scal: @WiteNoir:
Nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom, de WiteNoirnak kell igazat adjak.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.21. 18:04:34

@WiteNoir: a Bidmant is a kritikusok szerették leginkább, majd nézd meg mi lesz vele

@Santino89: hát az tényleg nem vagy

misafeco 2015.02.22. 20:26:48

@jet set: Nem csak angol nyelvű film indulhat. Lásd: 2012 - Amour

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.23. 06:42:46

"Az Oscar a tömegek, a tömegfilmek díja, ez meg egy művészfilm."

de azért ugye nem baj, hogy megkapta mégis csak :DDDD

bár tudom túl jó az Oscarhoz, na csak vigyázz, tömegek ócsárlása on

hát lottót nem veled fogok kitölteni az is biztos

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.23. 22:56:56

@scal: egyrészt baj, másrészt nem. mindenesetre nagyon meglepődtem.
süti beállítások módosítása