Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Világevők - Enni és híresnek lenni

2015. június 17. - Ike The Rock Clanton

Őszintén szólva, amikor először végigolvastam a dokumentumfilm témáját, felmerült bennem egy nagyon is lényeges kérdés: vajon ki fogja ezt megnézni moziban? Néhány, gazdag férje mellett is unatkozó háziasszonyon kívül, aki a pergő képkockák alatt éppen azt fogja mesélni a mellette ülő barátnőjének, hogy ő is pontosan ilyesmit evett, amikor Shanghai-ban találkozott véletlenül az ötödik exével. Megnézve az alkotást, továbbra sem látom értelmét egy mozipremiernek, annyira szűk az a réteg, amelynek érdeklődését ez a fajta film lefedi. Ha azt hinnénk ugyanis, hogy itt egy mindenki által elérhető ételekről és éttermekről van szó, nagyot tévedünk. 

snapcrab_noname_2015-6-16_15-42-51_no-00.png

Először is, nem árt tisztázni a címet. A "foodies"-ról nekem rögtön az angol szinonimája a "goodies" (nyalánkság) jutott eszembe és van is némi átfedés a kettő között. "Foodies"-nak, többes számban, azokat a minőségi étel,-és italrajongókat nevezzük, akik kifinomultan rajonganak az ételekért és a kulináris élvezetekért és nem ritkán maguk is tevékenyen részt vállalnak egyes ételkülönlegességek elkészítésében. A foodie ezzel együtt nem profi, hanem amatőr rajongó. A kifejezést először Paul Levy és Ann Barr amerikai újságírók használták 1981-ben, majd 1984-ben megjelent "The Official Foodie Handbook" című könyvüknek ezt a címet is adták. 

Mégis, akkor mi különbözteti meg a "foodie"-t az ínyenctől, vagy akár a gourmet-tól? Csak annyi, hogy a kifejezés újabb? Ahogy látszik a fent leírtakban, a foodie alapvetően étel- és italrajongó, aki az ízekben keresi a harmóniát, illetve keresi a legjobb ízeket a kész ételekben, italokban, azok alapanyagaiban és az elkészítés folyamatában. De ugyanez igaz a gourmet-ra és az ínyencre. A választ a slashfood.com cikkírója fogalmazza meg, amiben azt mondja, hogy a gourmet és az ínyenc a foodie elődje, ami a 20. században és azt megelőzően ugyanezt a tartalmat hordozta. Azt említi, hogy mostanra ezek a kategóriák kimentek a divatból, illetve pejoratív jelentésűvé változtak és sokkal inkább a sznob, drága éttermek és alapanyagok kizárólagosságát hirdető ételrajongók csoportját jelöli. Nos, ha megnézzük, hogy a dokumentumfilm, kiket is állít középpontba, már sem olyan egyértelmű a fent meghatározott fogalmi definíció. 

1204897_foodies.jpg

A film öt gasztrobloggert vesz górcső alá, akik pénzükből kifolyólag egy elég drága hobbynak hódolnak: Michelin-csillagos éttermeket vesznek górcső alá és azokat értékelik blogjaikban, weboldalaikon. Ezt látván rögtön beugrott a legendás Louis de Funès, aki a "Szárnyát vagy combját?" (1976) című filmjében álruhában járta a francia éttermeket és az ételt, valamint a kiszolgálást vizslatva adott csillagokat, vagy vett el könyvében az éttermektől. Ám ő profi volt, míg a bemutatott öt blogger, kivétel nélkül amatőrök, akik néha még főzni sem tudnak és egy dolog különbözteti meg őket az átlagembertől: hogy pénzük révén hódolhatnak egy olyan hobbynak, amely semmi másról nem szól, mint az ízlésről. Amely viszont jól tudjuk, hogy relatív, hiszen mondhatom én, hogy például Dante "Isteni színjátéka" egy fércmunka, de a szakma elvárja, hogy ezután egy legalább négyszáz oldalas értekezést írjak arról, miért is tartom annak. Lehet arról vitatkozni, hogy a kulináris remekművek (amelyeket csak csodálunk, de megenni, vagy hozzányúlni már nem mindenkinek van kedve) egy ponton túl művészetnek tekinthetőek-e és az ezeket élvezők stílusos ínyenceknek vagy éppen seggfej sznoboknak, egy viszont biztos: az ízlés relatív mivoltából kiindulva, ezeknek az embereknek annyiban van befolyásuk, amennyiben képesek ismertté tenni magukat mindenféle közösségi hálón keresztül. S ezt meg is teszik. 

Nézzük, kiket mutat be a film. Itt van mindjárt a brit Andy Hayler, aki weboldalán büszkén hirdeti, hogy ő az egyetlen személy, aki a világ összes három csillagos Michelin éttermében vendégeskedett már (2014-ben 110 ilyen volt a világon és ő mindegyikben megfordult). Állítólag benne száz százalékig megbízhatunk, hiszen minden helyen maga fizeti a cechjét és nem fogad el sehol ingyen kaját, így megvesztegetni sem lehet holmi ínyencségekkel. Csak jelzem, egy profinak ilyesmi eszébe sem jutna. Elfogadná az ingyen ebédet/vacsorát, aztán kegyetlenül megírná a véleményét. Mi magyarok is rajta vagyunk Andy "étlapján", az elmúlt időszakban két magyar étteremben is járt itt Budapesten. 

1204898_foodies-1.jpg

Katie Keiko Hong-Kong-ból nagyrészt a Távol-Keletre összpontosít, de megfordult már Nyugat-Európában (főként a gazdag ázsiaiakat vonzó Monaco-ban és Franciaországban), illetve az USA-ban is. Aiste Miseviciute egy volt litván top-modell (nagyobbrészt Franciaországban tanult és élt), aki egyik napról a másikra úgy döntött, hogy szakít a bevett sztereotípiákkal a csont és bőr modellekről és kijelentette, hogy ő szeret enni. Ezzel vette kezdetét gasztrobloggeri karrierje. Perm Paitayawat egy thaiföldi srác, aki Londonban él, míg Steven Plotnicki egy amerikai üzletember, aki Manhattenből látogatja az USA és Európa legfelkapottabb éttermeit. 

A film sajnos szinte mindvégig az ő személyükre koncentrál, elég keveset kapunk abból, amit a konyha mesterműveinek nevezünk. Végül is jól van ez így, hiszen itt maguk a bloggerek a főszereplők, maga a cím is róluk szól. Sajnálatos módon azonban ez a tény meg is pecsételi a film sorsát, hiszen ennyi nem elég egy másfél órás dokumentumfilmnél az érdeklődés maradéktalan fenntartásához. Végül is az átlagos nézőt az érdekelné, hogy ha már betévedtek egy pokolian drága étterembe, amelyre neki valószínűleg soha nem lesz pénze, legalább bepillantást nyerjen a kulisszák mögé és ne egy jól táplált, sznob gazdag pasast/nőt nézzen, aki majd megmondja (saját ízlése szerint) a tutit. 

img26710.jpg

Aki hazánkban szeretne elmélyedni az ilyesfajta kulináris élvezetekben, annak Jókuti András azonos című, "Világevők" blogját ajánlanám figyelmébe, amely valóban színvonalas cikkek során keresztül enged bepillantást ebbe a világba, hobby-ba. A filmet pedig csak azon "erős gyomrúaknak" ajánlom, akik nem átallanak másfél órát végigülni, hogy lássák a gasztronómia amatőr kritikusainak éttermi kalandjait. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.06.18. 08:52:54

www.andyhayler.com/

ahogy nézem, csávókám épp Pesten jár :D és nincs valami jó véleménnyel

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.07.22. 22:54:02

@scal: miért ne lenne? az nyilván nem véletlen, hogy nem sorolja a világ élvonalába tartozónak a hazai éttermeket, hiszen nem is tartoznak oda. de kifejezetten jókat evett általában, igyekeztem persze jó helyekre vinni, de a kiosztott 14 pontok például kifejezetten jó helyeknek járnak.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.22. 23:33:49

@világevő: igen, később miután tüzetesen átolvastam a kritikáit, végül is, nem adott olyan rossz értékeléseket, csak elsőre valamiért kevésnek tűnt, de ugye, eléggé hozzászokott a Michelinhez a szája :D ahhoz képest nem vizsgázott rosszul a négy hely

elég jó pontozási rendszere van, meg a stílusa is tetszik, olvasmányosan ír, és nem csak a végén ad pontot, hanem minden egyes fogást elemez és külön pontoz

Te ajánlottad neki a helyeket? Kiskakukkba elvihetted volna a szálloda kajáldája helyett.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.07.23. 00:03:07

@scal: én vittem mindenhova, igen. Csak pár napot voltak, nem fért bele a fele se annak, amit meg akartam volna mutatni, majd legközelebb.
És valóban nagyon profi a rendszere!
süti beállítások módosítása