A horrorfilmek világában akárcsak más filmes műfajokban, manapság legalább olyan nehéz újat mondani, mutatni, mint a kétértékű logikában. Nincs új a nap alatt, szinte mindent láttunk már, amit emberi elme kitalálhatott, a pszicho-horrortól az olcsó, hang,- és fényhatásokkal való ijesztgetésen keresztül, a nagy költségvetésű szörnyfilmekig. A "Valami követ" megpróbál újat mutatni, de a borzasztó unalomtól még a benne szereplő jórészt noname színésznők meztelen lábainak sűrű mutogatása sem ment meg bennünket. 

Miután végignéztem az alkotást, feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a fenét lehetett ezen stáblista nélkül ragozni 95 percig. Az még hagyján, hogy a történet olyan, mintha egy forgatókönyvíró pályázatra adta volna be egy általános iskolás (jóindulattal kapna elégségest tőlem), de az már egyenesen röhejes, hogy úgy próbálják teljes komolysággal előadni, mintha itt valami egyedülállóan félelmetes és komoly történetet kapnánk. Holott az egyetlen figyelemre méltó ebben a "tini-horror"-ban - ha nevezhetjük így a kilencvenes évek végén meghonosodott Jennifer Love Hewitt didkó kidobós, horrornak csúfolt maszlagjai után - Olivia Luccardi, amint az egyik jelenetben a WC kagylón ül felhúzott, meztelen lábakkal és a körmét vágja. Ezzel nagyjából el is mondtam mindent, amiért érdemes lehet megnézni. 

A történetre, mint olyanra nem sok szót lehet vesztegetni, mert az nincs. Annyi a sztori, hogy valamikor, valahol (ezt csak vélelmezzük, mert ez sem derül ki) elindult egy végeérhetetlen dominójáték, melynek lényege, hogy azt a lényt/emanációt/földönkívülit/szörnyeteget a pokolból/Marslakót, aki követni kezdi az embereket, szexuális együttlét során lehet átadni a másiknak. Tehát ha valaki valakivel dugott egy jót, már nem őt fogja követni, hanem a másik szerencsétlent (biztosan nem volt keresztben a lába), de azért, aki átadta az átkot (?), még látni fogja a lényt ami/aki bármilyen alakot felvehet. Ez így elsőre nem hangzik komolynak és másodikra sem lesz az. Már előre látom valamelyik nagy pornófilm gyártó céget, amint gyorsan megcsinálják a maguk változatát a történetből. Kétségtelen, hogy ennél csak izgalmasabb lehet. 

Félreértés ne essék, nem a speciális effektusokat hiányolom, hanem az atmoszférát, a pörgést, ami egy ilyen típusú film esetén ébren tart, a feszültséget, a jó zenét, a fényképezést, egyszóval mindazt, ami esetén el lehet mondani, hogy ez nem egy amatőr filmes bulira készült mű, más szavakkal nem utolsó gagyi. A sztori ordító hiányosságai mellett sem lehet elmenni. A rendező, akinek ez a második nagyfilmes munkája, komolyan azt gondolta, hogy elég néhány félmeztelen tini, meg a kangörcsben utánuk ácsingózó két szem srác a feszültség fenntartásához? Bennem csak a következő alapvető kérdések merültek fel: ha a lény (vigyázat spoiler-veszély!) támadásakor mintegy szexuális úton szívja ki az életenergiát a delikvensekből (lopás az "Életerő" című moziból), akkor vajon Jay-re (Maika Monroe) miért Yara (Olivia Luccardi) alakjában ront rá? Talán valamelyik tininek leszbi előélete is volt? Gondolom mindenki ismeri az ide vonatkozó viccet, amikor társaságban megszólal valaki és bedobja: -Gyerekek, én két évet leszbiztem. Mire megszólal rá egy hang: -Na és? Én meg nyolc évet kocsmáztam...Körülbelül ezen a komolysági faktoron megyünk tovább. Apropó, a rendező David Robert Mitchell elmondta, attól a kör nem szakad meg, hogy valaki a nemével szexelt. Szóval, hogy most már ennek a borzasztóan fontos infónak is tudatában vagyunk (aminek a sztoriból illett volna kiderülnie), szólnom kell néhány keresetlen szót a lény támadásainak mikéntjéről is. Ha azt valaki komolyan veszi (vigyázat spoiler-veszély!), hogy odabattyog kissé darabos mozgással, mert azért mégis érzékeltetni kell valahogy, hogy amit látunk az nem emberi lény, szóval odabattyog némi esetlenséggel a mozgásában egy ablaktáblához, bedobja kővel és beugrik a házba, akkor nem szóltam egy szót sem, homokot szórok a fejemre és kivonulok a sivatagba. Azt már meg sem említem, mert itt kezdtem a fejemet fogni, hogy amikor a tinik egy kocsival menekülnek a házból, a szörny egy vén fószer képében a háztetőn (sic!!!) álldogál meztelenül és a távozó kocsit figyeli. Kezdett kissé szürreális érzésem lenni és azt vártam, mikor iramodik neki, ugrik le a tetőről, mint a "hatmillió dolláros férfi" és veszi üldözőbe az autót. 

Ezen kívül úgy tűnik, hogy a tiniknek nincsenek szülei, mert oda mennek, azt csinálnak, amit akarnak. Ha a rendező, alkalmasint pénz híján, a '70-es, '80-as évek kertvárosi stílusában akarta volna megrendezni a filmet, akkor legalább az utcáról berángathatott volna néhány statisztát, aki a nevét helyesen ki tudja mondani. A kis társaság pályázhatna még a Sherlock Holmes díjra is, ha volna ilyen, mivel egy percig sem nyomoznak, csak egyenesen odamennek, ahol a Jay-t megfertőző fiú ideiglenesen meghúzta magát. A fényképezés szintén fájdalmas, mert ha odafigyelünk, a játéktér körülbelül három-négy utcára korlátozódik, mindig ismétlődnek az épületek, bárhol is járjanak a színészek. 

Vannak olyan rossz filmek, amelyek rossz mivoltukban is jók lesznek, mivel alapvetően szórakoztatóak és ha még nevetnek is magukon, akkor aztán végképp a nézhető kategóriába csúsznak át. A "Valami követ" nem ilyen. Azon felül, hogy egy merő katasztrófa a film, még komolykodik is és ez aztán végképp bead neki. Miután megnéztem, komolyan elgondolkodtam egy jó verésen, gázálarc nélküli csatornatisztáson, vagy egy Asylum produkció megtekintésén, mondjuk a 457 méteres gyilkos krokodil a megacápa ellen és társai. Remélem lesz "Valami követ 2" is, ahol a csajok még lengébben öltöznek majd és megjelennek a szilikon didkók is.