Nagy keletje van mostanában a mozivászon és a TV képernyő közötti átjárásnak. Se szeri, se száma az oda-vissza adaptációknak. A sikeres TV sorozatok hamarosan nagy vásznon találják magukat, a hatalmas bevételt hozó szuperprodukciókból pedig sokszor készülnek olcsó, az eredetivel semmilyen szinten össze nem hasonlítható televíziós adaptációk. A végzet (?) elérte a "Törtetők" című  sorozatot is. 

Az "Insider" alkotások, olyan filmeket, TV sorozatokat takarnak, amelyek valamilyen szinten megpróbálnak valós tényekre játszva, még ha a fikció szintjén is, előadni egy történetbe ágyazott, valóságosnak ható sztorit az adott, feldolgozott szféráról. Ilyen film volt a Sidney Lumet nevével fémjelzett "Hálózat" (1976) például, amely a tévés kulisszák mögött zajló embertelen viszonyokra, a minden áron való nézettség hajszolására hívta fel a figyelmet, már-már orwelli abszurditással, vagy az HBO saját gyártású, éppen most futó sorozata, a "Ballers" (Nagypályások), amely az amerikai futball és a vele foglalkozó menedzserek kapcsolatáról és a játékosok valódi mindennapjairól igyekszik több-kevesebb hitelességgel beszélni Dwayne Johnson-al a főszerepben. 

A "Törtetők" sorozatként nyolc évadot ért meg és pontosan ilyen magabiztossággal igyekszik elkalauzolni a nézőt pár emberi sorson keresztül, amelyet azért nem vesz túl komolyan, Hollywood, a filmek és a menedzserek világába. Bevallom férfiasan, a nyolc évadból egyet sikerült végigszenvednem, aztán elkaszáltam, mintha a valóságban cancel-t kapott volna. Az ok egyszerű: távol áll tőlem a jópofizásnak és a súlytalan viccelődésnek az a formája, ami a sorozatot a "Két pasi meg egy kicsi", "A dada" és egyéb, kategóriájuk legaljának számító művek szintjére húzza le, mintha az amerikai alkotók szinte kötelezőnek éreznék az ilyen sorozatok készítésekor, hogy minden két-három komoly pillanatra jusson legalább tíz idegesítő, amikor mondani kell a karaktereknek valami szellemeset, mintegy oldva az egyébként nem túl acélos feszültséget. 

A sorozat végig nem nézése sajnos hiba. Nem pusztán a részemről, hanem azok részéről is, akik így ültek be a moziba, ily csekély háttértudással, vagy éppenséggel semmilyennel. Mert mint ahogyan a Star Trek mozifilmek bizonyos utalásait, finom mozzanatait csakis azok érthetik meg, akiknek már a bögréjük is Trek-es volt az oviban, úgy a "Törtetők" mozifilmje sem érthető az eredeti sorozat ismerete nélkül. Sőt, továbbmegyek, az egésznek olyan a hatása, mintha éppen a  sorozat egy egész estét kitöltő, tévében vetített darabját látnánk. Kik ezek az emberek, mit akarnak, miért mondják azt, amit? Nagyon az volt az érzésem, hogy ez a film, az eredeti szereplőkkel csakis a pénzszerzés mókuskereke miatt született meg. A karakterekhez az égvilágon semmit sem tesz hozzá (mondom ezt persze egy évad ismerete alapján), semmiféle újdonsággal nem szolgál és tovább folytatja az erőltetett poéngyártást. 

A története mindösszesen annyi, hogy a fő karaktereket követhetjük ismételten nyomon egy több, mint lapos sztoriban, amely körülbelül annyira valóságos, mint a Goa'uld parazita Teal'c hasában a "Csillagkapu"-ban. Vince (Adrian Greiner) a tehetséges filmsztár, Eric a menedzser (Kevin Connolly), Johnny (Kevin Dillon) Vince sikertelen bátyja, Teknőc (Jerry Ferrara)  a sofőr és Ari Gold (Jeremy Piven) Vince gátlástalan ügynöke a főszereplői a filmnek, de rengetegen felbukkannak még akár egy cameo erejéig is, akik az eredeti sorozatban játszottak. Ez a rajongókat nyilván a lelkük mélyéig megérinti és némi bennfentességet is éreznek, aki viszont most látja először az egészet értetlenkedni fog és alighanem feladja. 

A fentiek figyelembe vételével leginkább csak rajongóknak ajánlanám, akik legalább háromszor végignézték a sorozatot és egy-egy ismerős visszautalás láttán felsikítanak magukban, hogy hát izéke éppen ezt mondta a második évad ötödik részében. Vagy kezdd a sorozattal....