Talán jogos kérdés lehet és nem véletlenül merül fel sokakban, hogy mi a fenét keres egy klasszikus westernfilmekről írott cikksorozat darabjai között egy olyan film, amely alapvetően nem western, s a vadnyugati elemek mindössze a keretrendszert adják egy mindenképpen érdekes gondolatiságot hordozó, ám megvalósításában elhibázott sci-fihez. 

Az ok kettős és egyik sem lehet túl meggyőző mások számára. Az egyik maga a keretrendszer, amely magában foglalja azt a jelentőségteljes megállapítást, hogy talán a nem is oly távoli jövőben rendelkezésünkre fog állni egy olyan technológia, amellyel régi korokat építhetünk újjá, egyfajta kalandpark keretében és olyan történelmi időkben kalandozhatunk büntetlenül, amelyek az emberi hibákat nagyon keményen, a leggyakrabban halállal büntették. Ez a típusú kalandpark-ötlet androidokkal benépesítve gyakorlatilag a Star Trek-franchiseban elhíresült holofedélzet szerényebb mása és megvalósítása. A másik ok a film kultusz figurája, a színészi pályafutása végén járó Yul Brynner, aki olyan rezzenéstelen arccal játszotta az android-figurát, mint Chris-t "A hét mesterlövész"-ben. Képes voltam elhinni neki a gépember imázst, hogy ő most csupán egy emberek által megalkotott gépezet, akinek viselkedésmintáit előre beprogramozták. Ha már a színészekről esett szó, az abszolút főszereplő a színész-rendező Richard Benjamin Peter Martin szerepében, akinek mi tagadás volt pár jó húzása mind színészi, mind rendezői fronton (lásd "A 22-es csapdája", "A napsugár fiúk", "Sheila meghalt és New Yorkban él" vagy a "Párbaj a városban"), mégis az évek során azt lehet rá mondani, amit sajnos oly sok kallódó tehetségre: alulértékelt. Azonban bármennyire is próbálják egyesek kultuszfilmnek feltüntetni a "Westworld"-öt, nem lesz az. Ennek megfelelően a színészi játék is olyan, amilyen, egysíkú, kétdimenziós. Peter Martinról annyit tudunk meg, hogy még mindig volt neje után sóvárog, tehát a magánélete finoman szólva sincs rendben. S ezzel ki is fújt a karaktere. Ám mit is várhatnánk stáblistával együtt 88 percnyi játékidőtől? Még alig lendül bele a film, máris véget ér. Akik olvassák a cikkeimet, tudják, hogy nem vagyok oda a rövid, egy órát alig meghaladó, mozifilmnek álcázott, valójában azonban egész estét betöltő TV filmekért. Ha csak az történne, hogy a rendelkezésre álló idő túl rövid a tartalom kifejtéséhez, megbocsátanám, ám a film,a  rendező, még ezt a nyúlfarknyi időt is rosszul használja fel és a film belefullad az ide-oda történő utalgatásokba. Az igencsak közepes képességű James Brolin (John Blane), elnézést, akarom mondani Mr. Streisand, még annyira sem tudja hozni a karakterét, mint Benjamin, s azzal a teljesítménnyel, amit nyújt nyugodtan elmehetne android szereplőnek a filmbe. 

A Michael Chrichton által írt és rendezett történetben a már említett két barát elindul, hogy a Délosznak nevezett kalandparkban kipihenje magát. A parkban három történelmi kor között lehet választani. A játékosok választhatják a régi Rómát, a középkort és a vadnyugatot. Hőseink utóbbira voksolnak és ezzel megindulnak a más fent említett célozgatások, homályos utalások a filmben, amelyek nem csak hogy nem érthetőek túl jól, de magát a mondanivalót is rendesen aláássák. Minden robotikával foglalkozó film, legyen az sci-fi, vagy egyéb alkotás, igyekszik magáévá tenni az Isaac Asimov által már 1941-ben lefektetett három "alaptörvényt": Az első szerint a robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen, míg a második kimondja, hogy a robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének, a harmadik pedig szinte rövidre zárja az egész gondolatmenetet: a robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba. Egészen világosan kifejezve, a robot/android, nem árthat az embernek. Semmilyen módon. Itt jön be aztán a képbe a sci-fi írók kimeríthetetlen fantáziája, mely szerint egyszer, valamikor majd, az ember alkotta androidok tudatukra ébrednek, s egyenlő jogokat követelnek az emberekkel, netán az a csúfság is megeshet, hogy megpróbálják kiszorítani őket a tápláléklánc csúcsáról. A "Feltámad a vadnyugat" nem megy idáig, csak információmorzsákat csepegtet. A kalandpark alkotói elmondják például, hogy ezeknek a robotoknak gyakorlatilag már olyan finom és bonyolult rendszerük van, hogy egyes programokat robotok írnak, programoznak, vagy éppen más számítógépes programok. (Bő negyven évvel később Antonio Banderas filmje, az "Automata" éppen ezeket a kérdéseket feszegeti sokkal finomabb és logikusabb formában.) S itt kezdődnek a problémák, a rengeteg logikai és filmes baki, ami becsúszott. Ha például robotok végzik más robotok alkatrészeinek gyártását és programozását, akkor az emberek hogyan tudják, mit  is gyártottak, ha nem igazán érik fel a kütyü működését ésszel. S hogyan tudják kontrollálni? 

A déloszi kalandparkban ez nem igazán működik és elszabadul a pokol. Az androidok valahogyan, ezt sosem magyarázzák el, nyilván nem véletlenül, önállósítják magukat és pontosan végrehajtják a beléjük programozott utasításokat, vagyis újrajátsszák a történelem egy-egy darabját olyan agresszív korokban, amelyekben a mai ember nem biztos, hogy sokáig életben maradna. Ez viszont még nem tudatos viselkedés. A film mintha nem tudná eldönteni, mit is kezdjen ezzel a szituációval. Yul Brynner-en nem múlik, ahogy már említettem, hitelesen játssza a vadnyugati android-rosszfiút, ám ez kevés. A film megfejeli mindezeket a képtelenebbnél-képtelenebb jelenetekkel, mint például az androidokkal való verekedés egy kocsmában, valamint a fegyverek működési mechanizmusának teljes logikátlanságával (a fegyverek érzékelik a hőt, ezért nem lehet embereknek egymásra lőniük, de a Yul Brynner-féle robot simán lődözi az embereket). A robotok közül sokan tudnak inni, de amikor Richard Benjamin figurája betéved üldöztetése közben a középkori díszletek közé, egy láncra vert nőről azt hiszi, hogy ember és vizet próbál neki adni, ám a nő szinte könyörög, hogy ne tegye, majd amikor mégis megpróbálja megitatni, a víztől kiégnek az áramkörei. Vajon ez mi volt? Az android tudta magáról, hogy mi és ezért nem akarta elfogadni a vizet? Magyarázat nincs, hiszen itt már majdnem vége a filmnek. 

A "Feltámad a vadnyugat" sajnos nem korszakalkotó film. Sok minden hiányzik hozzá, hogy az legyen, főként az érdekfeszítő történet, a logikus történetvezetés, a jó színészi játék (ami folyománya a gyenge forgatókönyvnek). Az egyetlen jó dolog benne Yul Brynner és néhány jelenete. Jelen állás szerint TV-sorozatot forgatnak a történetből, amelyet 2016-ban tűznek műsorra, olyan nevekkel, mint Ed Harris, Anthony Hopkins, James Marsden, Sidse Babett Knudsen és más ismert színészek. Nem tudom, mit fognak tudni kihozni belőle, de remélem, hogy az eredeti változatnál azért mélyebbre mennek le mind sztoriban, mind színészi játékban. Tekintve azonban Hollywood ingerszegénységét és az új ötletek iránti viszolygását, még egy remake, vagy újragondolás már nem oszt, nem szoroz.