Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Abszurd alak

2015. szeptember 28. - Santino89

Woody Allen rajongóként örülnék, ha még legalább egy nagyon jó filmet össze tudna hozni. Az Éjfélkor Párizsban óta nem volt nagyobb dobása: a Blue Jasmine csak egy lájtos Vágy villamosa utánérzés, a Káprázatos holdvilág pedig valóban a Füles szintjén mozgó könnyed komédia, bár én mindkettőt szeretem, de tény, hogy egyik sem kiemelkedő. A nagy számok törvénye alapján persze még összejöhet neki, de nem az Abszurd alakkal.

stone-695x488.jpg

Vannak azért ebben is jó dolgok, nem mondanám, hogy nem érdemes megnézni. Joaqin Phoenix teljesen korrekten hozza a szokásos Woody Allenről mintázott főhőst. Majd’ mindegyik színész, aki őt játssza ezekben a kései filmjeiben, összetéveszthetetlenül utánozza az ő gesztusait, ez alól pedig Phoenix sem kivétel. Emma Stone-ba szokás szerint teljesen bele lehet habarodni, ez valószínűleg szándékos Woody részéről, és működik is, mert hát… Emma Stone-ról van szó, egyszerűen mindig elbűvöl.

a65c086fffc2d43617bb01d4931898c8.jpg

Annak ellenére éreztem így, hogy Allen forgatókönyve remekül ábrázol egy amúgy nem túl szimpatikus, de annál tipikusabb női gondolkodásmódot. Az a szitu, hogy az egyetemista lánykánknak van egy jóképű, kedves, megértő fiúja, de neki mégis a rejtélyes, kiégett, idősebb professzor miatt kezd el viszketni. Hogy oldja fel magában a dilEmmát? Talán őszintén bevallja magának, vagy neadjisten másoknak az igazságot? Ugyan már! A bullshit a következő: nem áll még készen az elköteleződésre. Ja, így mindjárt más. Megmosolyogtató, pláne annak függvényében, hogy mire fut ki végül a történet olyan Vickychristinabarcelonásan. Jellemző ez az idős Woody munkáira, hogy vénségére már sokkal kevésbé kritikusan, cinikusan, inkább egyfajta kedvesebb, elnézőbb attitűddel viszonyul az effajta emberi gyengeségekhez.

cdn_inadiewire_com.jpg

A pozitívumok nagyjából eddig tartottak. Az első kérdés például, ami rögtön felmerül, hogy az Abszurd alak mégis mi akar lenni? Vígjáték? De hát nem vicces! Dráma? Ahhoz meg túl könnyed, és nincs benne sok mélység. Ehelyett megmarad a maga lagymatagságában, tényleg csak Stone emeli ki a középszerből. Viszont egy erősebb kezű rendezővel lehet, hogy jobban járna, mert még nem olyan tapasztalt, vagy nem akkora őstehetség, hogy megfelelő iránymutatás nélkül kihozza magából a legtöbbet. Eredendően egy komikáról beszélünk, aki pont ebbéli tehetségét nem tudja kamatoztatni ebben a moziban. Különben se az emeljen ki egy filmet a középszerből, hogy amúgy bele vagyok zúgva a színésznőjébe. Oké, hogy a szerelem vak, de nem ennyire.

ssgsgasd.jpg

Míg egy másik istennőnek, Scarlett Johanssonnak legalább egy igazán jó mozi összejött Woody rendezésében – Vickychristina – addig Emma Stone nem volt ilyen szerencsés. Mielőtt megakadnál, hogy nem a Match Pointot írom, gyorsan elárulom, hogy picit túlértékeltnek tartom, leginkább azért, mert Woody Allen korábban már elkészített egy jobb filmet, kísértetiesen hasonló témával, ez volt a Bűnök és vétkek. Most pedig ki nem fogjátok találni, hogy mi történt! Megint pont ugyanehhez a Bűn és bűnhődés témához nyúlt. Ha kétszer bejött, miért ne jönne be harmadszor? Hát éppen ezért. Az újítás csak annyi, hogy a másik két filmhez képest van egy apró csavar a befejezésben. Az Allen életművét ismerőknek szellemes lehet, ahogy kifordítja önmagából az „élet megy tovább” korábban letaglózó erejű felismerését, de valójában ezzel a végkifejlettel csak egy szokásos filmes kliséhez tért vissza.

cdn_indaiewire_com.jpg

Különben meg, kezdek gyanakodni Woody-ra. Már harmadszorra nyúl a „gyilkos megússza” jellegű sztorihoz. Miért foglalkoztatja ennyire? Pusztán elméleti síkon érdekli csak ez a téma? Pláne, ha ehhez hozzávesszük az Agyament Harry íróját, aki szerintem a leghitelesebb Woody Allen karakter, ő pedig csak és kizárólag arról ír, amit ismer, amit átél. Szóval gyanús nekem a vén lókötő. Félreértés ne essék, nem a Mia Farrow féle pedofilos rémsztorikra gondolok, azok egyértelműen gyenge lábakon állnak. És mégis… gyanús.

16.jpg

Valahogy mégis az lenne az igazi, ha ő akarna végre valami igazán jót alkotni így élete alkonyán. Jelenleg ez csak véletlenül jöhet össze neki, mert pusztán azért ír/rendez filmeket, hogy ne az élet értelmetlenségén, vagy a halálon filozofáljon. Ha pedig nem sikerül egy film, őt az sem érdekli, hisz az élet megy tovább. Én pedig ennél többet akarok tőle, ha már egyszer kifizetem azt a rohadt mozijegyet. Persze addig én se gondolkodok az élet értelmetlenségén, és egy nem különösebben jó film után is megy tovább az élet, de akkor sem jó ez így.

la-et-mn-cannes-woody-allen-irrational-man-premiere-emma-stone-20150515.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.09.28. 13:34:00

no nézd mál a kis latolt, még szólakozni is akalna egy mozijegy áláélt, hát hol élsz te? Svédolhszágban?

a tegnapi Szeptember után ez így olvasván egy felüdülés lehet,

végre valaki aki túlértékeltnek tartja a Macspontot, de hogy pont te? én meg kibebaszottkurvára túlértékeltnek tartom, és gyanítom amint megnézem a Bűnök és Vétkeket (thnx the spoilerért) még annyira se szeretem majd mint eddig (vagyis semennyire)

Woody Allen meg éljen 120 évig és akkor van még benne legalább 30 film :D csak most már a következőben szerepeljen is

2015.10.02. 15:27:11

@scal:

végre valaki aki túlértékeltnek tartja a Macspontot,"

na de az azért nem volt annyira felértékelt, nem nyert oscart, nem jelölték egy csomó kategóriában, a fiatal filmnerdek (tehát mittudomén slant, reverse shot egyebek és ezek külföldi megfelelői annyira nem imádták sőt egy része eléggé lehúzta
woody viszont egyik legjobb filmjének tartja:)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.02. 21:07:33

@WiteNoir: lényegében csak a 2000 utáni Woody legjobbjának tartják (totál érthetetlenül) az hogy nem vágtak hozzá díjakat, jelen esetben a ritka kivétel ami erősíti a szabályt!
süti beállítások módosítása