Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Kezdő

2015. október 05. - topknot

A Kezdő-re az első trailer óta nagy izgalommal vártam. Első gondolatom az Ördög Pradát visel és a Gyakornokok filmek voltak, amik ehhez hasonlíthattak, és szeretem is őket, aztán körülbelül meg is kaptam e kettő fúzióját a szóban forgó Kezdőben.

the-intern.jpg

  

A sztori röviden annyi, hogy a nyugdíjazott és özvegy hajdani telefonkönyvgyár igazgatóhelyettes Ben(Robert de Niro), nem akar unatkozni és reggeli thai chi-ja és starbucks chai lattéja nem egészíti ki életét. Ekkor jelentkezik a nyugdíjasoknak meghirdetett gyakornoki programra az újonnan és gyors tempóban növekvő kvázi ruha-webshop start-up céghez Brooklyn szívében. Természetesen az imádnivaló (tényleg!) idős urat felveszik és mindenki megszereti már az első pillanatbanaztán pedig a tulajdonos és kitaláló főnökasszony atyaúristen(nő) Jules (Anne Hathaway), mellé osztják be. Viszont pont egy olyan időszakban amikor egy ügyvezető igazgatót akarnak a főnök mellé a befektetők. Ez azért para, mert ő szeret mindent maga intézni és úgy véli egy ügyvezető főmufti nem érezné úgy magának a céget mint ő maga. A kezdeti nehézségek után a gyakornok és Jules közelebb kerülnek egymáshoz és nagyon különleges és különös barátság veszi kezdetét.

 the_intern.jpg

A film egy stílusbomba. Az első pillanattól kezdve azt láthatjuk, hogy korunk arany életét éli Robert de Niro és szeretne haladni a korral a technikával ami nagyon aranyos és szimpatikus tekintve, hogy az idősebbek ilyen korban már elfáradnak és jó esetben a napi program az, hogy elmennek bevásárolni. De itt lesz ez a cég ami minden kreatív iparágban és design, vagy divat területén dolgozó lány álma. Hatalmas világos belterek, mindenhol szép és stílusosan öltözött emberek, pörgés, Apple cuccok, külön fotó és masszázs szoba. Vagy például az a jópofa harang amit megkongatnak ha bármilyen sikert érnek el, mint pl 2000 instagram követőét. Viszont ez csak a dolog egyik oldala.. Aztán ott van, hogy ugye ez egy start-up cég. Manapság mindenki imádja ezt a témát, én is. Van egy rohadt jó ötleted összeálltok egy csapattal, és valami olyat alkottok amiből olyan hatalmas business lesz, annyira, hogy már kontrollálni sem tudjátok. Ez történik Jules-nel is, és ezért akarnak mellé ügyvezető igazgatót adni. Az egész film lényegében arról szól, mennyire nincs ideje semmire. Se férjére (aki főállású apa lett, hogy Jules valóra váltsa álmát) se kislányára, a munkájában pedig mindennel elúszik és annyira pörög, hogy nem eszik, nem alszik és lehetetlen bármit is idő híján megcsinálni.

the_intern_3.jpg

Ezért SPOILER SPOILER SPOILER furcsa nekem a film vége. Ugyanis a film vége az, hogy hiába csalja meg a férje mert nincs otthon soha, persze ez elítélendő, hiába szükség lenne egy ügyvezetőre, egy másik főnökre, mert olyan tempóban növekszik a cég, hogy elengedhetetlen lenne, mert mindenki folyton túlórázik, nem! Te csak kövesd az álmod! Ha lehetsz egy kicsit is önző, legyél mindenkivel az! Soha ne állj le, ne legyél otthon a családoddal, és még az alkalmazottaiddal is szúrj ki! Hát ha ez újfeminizmus ilyen példát akar mutatni én nem kérek belőle köszönöm szépen! Ennél még az is jobb lett volna ha Bent nevezik ki ügyvezetőnek, mert bár klisé és nyálas és stb, de legalább megoldotta volna az alapproblémát. De nem, erről szó sem volt. Ezért nagyon mérges vagyok a filmre, mert amúgy végigröhögtem az egészet. Nagyon vicces kalandok és szituációk jelennek meg benne, amit amúgy nem tudnál megjósolni a trailer alapján. A mellékszereplők, a fiúk a munkahelyen, akiknek a mentora lesz lényegében Robert de Niro, annyira sztereotipikusan korunk huszonéves srácai, hogy az valami tünemény. A 23 éves aszisztens minden lány rémálma, kb egyenlő Az ördög pradát visel-ben lévő Anne Hathaway korábbi énjével. A masszőzt játszó Renéé Rousseau irigylésre méltóan fiatalos és gyönyörű. És akkor itt térjünk rá arra, hogy a színészekkel természetesen semmi baj nincs és mint mindig, most is nagyot alakítanak. Anne Hathawayről teljesen elhiszi az ember, hogy egy magát túlhajtó üzletasszony, úgyanúgy Robert de Niro-rol az aktív nyugdijas nagypapát.

f0369c0e9294824e21f80b78c2e969cd.gif 

Nem lepődünk meg, hogy a filmet Nancy Meyers írta és rendezte aki elhozta nekünk a Holiday, Minden végzet nehéz, Apád-anyád idejöjjön filmeket most ezzel rukkolt elő. Nagyon jól ráérez, minden korosztály problémájára, csak jelen esetben a megoldásával nem értek egyet pedig ő már nem "Kezdő". 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.16. 21:02:17

a maratonon megnéztem ezt is, még csajt is vinni akartam rá, de szerintem jobb hogy nem tettem, mert veled ellentétben kb. volt 4-5 poén a filmben, egyébként ilyen kedves, mosolygós fogatlan bácsikás film ez, nekem nem csak a vége volt csalódás, de tényleg az a legnagyobb faszság, akkor mi értelme volt az egész történetnek, ha minden úgy jó ahogy volt? :D

undorítóan feminista film ez, ahol minden beosztott férfi, :D, a húsz méteres irodához szobabicikli kell? WTF? és minden konfliktus megoldódik magától

Hathaway már tudja hogy megcsalják, a férj magától színt vall, de Nirot egy nap múlva visszaveszik, és még be is csajozik (persze a jó 20 évvel fiatalabb Russoval)

rémesen sztereotipikus és klisés az egész, kezdve a mindenre megoldást találó nagypapával, a nyugdíjassal aki mindent jobban tud, és bebizonyítja, hogy minek haladni a korral, mikor neki 40 évig minden jó volt úgy ahogy volt

a szereplők tetszettek egyedül, de Niro végre hiteles volt egy szerepben hosszú idő után - lehet szar meg klisés szerep, de legalább hiteles volt

szal nagy csalódás ez a film, sokkal jobbat vártam

amúgy sikeres Star Up cég, már milliókat keresnek, és most érnek el 2000 követőt az Instán, :D lol 20.000 meggyőzöbb lett volna
süti beállítások módosítása