„Még akinek szíve tiszta, s esténként imáját mondja, az is farkas lehet holdvilágnál, ha sisakvirág rügyét bontja."

Sokat ugrottunk előre, igaz? 1941. Javában dúl a II. világháború, de egyelőre az USA még vár Pearl Harbor szétbombázására, így a népek, miután átfutották a Daily Gazette-t, nyugodt szívvel ülhettek be vacogni az akkori év blockbusterére, A farkasemberre – amely groteszk módon valóban a támadás miatt lett ennyire sikeres: az emberek bemenekültek a moziba a valóság iszonyata elől. Azonban, hogy lelohasszam a kedélyeket, a filmből talán a vadiúj Universal-logó éri a legtöbbet, ami leginkább azért is rossz hír, mert ez nem egy folytatás, hanem az alapfilm, amely elindította a folytatások áradatát.

Kezdjük egy kis másodlagos jelentéssel – hogy fitogtathassam nem létező tudásomat. A farkasember nem hétköznapi jelenség, és átlagban az őrület egyik fajtájaként kezelendő – holdkórosság –, annak kifejezéseként jelenítik meg ilyen-olyan művek farkas képében az „áldozatot”. Ha kicsit finomítunk, az emberben rejlő id szintjén mozgó lény ilyenkor átveszi az irányítást, és már nem az ész meg a magasabb eszmék parancsolnak, hanem a vér szava, amikor tudjuk, hogy valami nem helyes, vagy nem úgy kellene, de teszünk rá nagy ívből, mert elragad a hév - tipikus példa: tudjuk, hogy nem kellene lefeküdni valakivel, de már nem tudunk parancsolni az ösztöneinknek.

A farkas egy jelkép, mert az abból kifejlődött kutya nagyon is irányítható, de a farkas nem. Az egy szabad szellem, annak nem lehet parancsolni, az arra megy amerre akar. És ha esetleg veszett és megmarna – és mondjuk kimaradt a tetanusz –, akkor bizony elég csúnya dolgok történhetnek veled még ma is, anélkül, hogy farkasemberré válnál. Kialakulásában sok minden fellelhető: a magányosság, az elidegenülés, a homoszexualitás, a fasizmus, a nácizmus, de maradjunk a fő gondolatmenetnél. A farkasember itt most egy fantasztikus lény, amely a telihold erejéből táplálkozva rója az éjszakát, és vadászik prédára. Senkit nem érdekelnek a lelki nyavalyái, leginkább csak el akarják pusztítani.

Ez a dög az idők során a vámpírok komoly vetélytársává nőtte ki magát, hála a nagyon sok cross-overnek és annak, hogy a népi hiedelmek miatt szabadabban felhasználható, mint a Frankenstein, vagy A láthatatlan ember. Vagyis potenciál lenne benne, mégis szinte az összes film félrecsúszott. Úgy látszik, egy farkasember problémáját tényleg nem akarják átélni az emberek, vagy pedig egész egyszerűen a legtöbben sose őrülnek meg annyira, hogy ezt ennyire boncolgatni kelljen. Aki meg megőrül, annak meg már tök mindegy.

No de mi a probléma a filmmel? Miután megnéztem – akarom mondani végigszenvedtem – egy szó formálódott meg kicsiny agyamban: BÁRGYÚ. Ez a film a bárgyúság díszpintye. Minden elavult benne, ami csak elképzelhető. És nem 2015-höz viszonyítva, hanem 1941-hez. Hiszen tíz évvel vagyunk a Drakula után, és túl vagyunk egy csomó jelentős mérföldkövön a horror fejlődésében. Erre előszedik EZT, aminek bárgyú a története, bárgyú a színészi teljesítménye, bárgyúak a fordulatai, de bárgyú a megoldás, a lezárás, a kezdés, a szereplők kapcsolatai egymással, a zene, és még az olyannyira várt farkasember maszkja sem valami ütős, bár itt és most ez a legkisebb probléma.

A történet szerint a kisebb Talbot fiú hazatér 18 év távollét után Amerikából Walesbe, az apjához, aki át akarja neki adni a kastélyt, meg a birtokot. Az ifiúr már az első nap kiszúrja a városka ékszerészének lányát, aki iránt szerelemre lobban, de tiltott a gyümölcs, mert már eljegyezték a hölgyet. Ezen Talbot annyira begurul, hogy a film kétharmadánál végre-valahára átváltozik farkasemberré, jól belakmározik, aztán agyonverik a gaz csábítót. A „szerelmesek” meg élhetnek békében. Tanulság: Felebarátod nőjét meg ne kívánd! The End.

Végtelenül eredeti. Már az alapkoncepció sántít, kapunk egy ötperces szájbarágást, hogy Mint TE is tudod jól, Larry, bátyád meghalt, te távol voltál, de mint szerető apád elég gyorsan túllendülünk ezen, hogy mielőbb farkasemberré változhass. Most komolyan! Így beszélget egy apa a tékozló fiával, aki még csak nem is szomorú mert bátyja meghalt? Ha két ember közel húsz évig nem kommunikál, az szerintem nagyon nem ilyen. Mint rendszerint, a hiba ezúttal is a producerek hozzá nem értésében keresendő.

Carl Laemmle jr. utolsó nagy sikere, a Frankenstein menyasszonya után 1936-ban kiszállni kényszerült a filmiparból, mert a svihák így is olyan „sokat” költött filmekre, hogy el kellett adja a Universalt. A szörnyfilmeket három évig szüneteltették, majd amikor az új évtizedben a stúdió egy addig nem ismert szörnyet akart csatasorba állítani, iszonyatosan szűkre szabta a keretet. Így történhetett, hogy A farkasemberre mindössze 180 000 dollárt különítettek el. Kevesebbet, mint tíz éve a Drakulára! A forgatás egy hónapig tartott, október 27-től november 25-ig, és december 12-én már moziba is küldték. Noha nem ez volt a Universal első farkasember-filmje, hanem a hat évvel korábbi A londoni farkasember, mégis, minthogy az a film megbukott, mert leginkább egy Dr. Jeckyll & Mr. Hyde-koppintás volt, ettől a filmtől számítják a mítoszteremtést.

A farkasember egyike a három eredeti Universal-szörnynek – a másik kettő A múmia és A fekete lagúna szörnye –, kiötlője Curt Siodmak, a náci Németországból menekült zsidó író, aki a néphagyományokra alapozva teljesen új talajra helyezte a farkasember mítoszát, hiszen lefektette a farkasemberség szabályait. 1. Úgy válunk farkasemberré, ha megharap minket egy másik farkasember, és túléljük a támadást. 2. Akkor változunk át, ha telihold van. 3. Csakis az ezüst sebesíti/öli meg a farkasembert.

A filmben még a telihold nem szerepel, itt őszi holdat mondanak, amikor a sisakvirág nyílik – a bevezetőben olvasható versikét is Siodmak találta ki –, és csak a folytatások változtatták át teliholddá. Ezen kívül Siodmak számos utalást vett át valós élményeiből. Például Talbot pánikreakcióját, ahogy villámgyorsan megfordul vele a világ, és mindenki rá kezd vadászni, vagy a pentagrammát, ami nem hatágú csillag, hanem csak öt, de azokon jelenik meg, akiknek a sorsa halála lesz. Eredeti ötlete szerint Talbot csak egy szerelő, aki azért érkezik a kastélyba, hogy összerakja az új látcsövet, és azután véletlenül megmarja egy vérfarkas. A producerek azonban kitalálták ezt a nevetséges apa-fia viszonyt, amelyből szinte az összes probléma származik.

A fiút alakító Lon Chaney jr. egy birkózó külsejű ürge, magas termettel, széles vállakkal, míg az apát alakító Claude Rains alacsony, mokány. Még az arcuk formája is totálisan eltér, és mégis azt akarják elhitetni velünk, hogy a két ember közt vér szerinti kapcsolat áll fenn. Hogy még röhejesebben hasson az egész, Rains inkább fiatalos, míg Chaney koravén, és összesen tizenhat év a korkülönbség kettejük közt. A szerepet eredetileg Dick Forannak szánták, és Chaney csupán egy héttel a forgatás előtt került a képbe. Siodmak el sem tudott volna képzelni rosszabb választást Larry Talbotnak, de persze ő „csak” az író volt, akinek semmibe nincs beleszólása. Persze szóba került a korszak élő legendája, Karloff is még valamikor a kezdetekkor, de ő ide még Chaneynél is hiteltelenebb lett volna.

Valójában Chaney annyira nem rossz a szerepben mint farkasember, inkább mint Rains fia néz ki nagyon hülyén, márpedig a film jelentősebb részében Talbotot játssza. Chaney eredeti neve Creighton Tull Chaney, és a Lon Chaney jr. nevet csak a stúdió erőltetése miatt vette fel, hiszen apja ünnepelt sztár volt a némafilmkorszakban, aki olyan produkciókban szerepelt, mint az 1925-ös Az Operaház fantomja vagy a Notre Dame-i toronyőr. Apja árnyéka amúgy is rávetült, és az öreg sem akarta, hogy színészi pályára lépjen, annak váratlan halála miatt azonban a fiú mégis belekezdhetett színészi karrierébe.

Az 1939-es Egerek és emberekben nyújtott alakítása miatt felfigyeltek rá a producerek, robusztus termetére: hopp, ugye de klassz szörny lesz belőle? A film sikere nyomán ő lett az egyetlen, aki minden egyes folytatásban eljátszotta azt a szörnyet, mellyel megismerte a világ. Vagyis a kiugrást egyértelműen ez a fim jelentette. Annyit még megjegyeznék, hogy volt egy olyan koncepció is, miszerint mindezt csak Talbot agya találja ki, amire utalások is maradtak fenn a végső verzióban, de végül a producerek elvetették ezt a mélyebb értelmezést, hiszen az embereknek egy szőrös bestia kell, nem pszichológia.

Az egész szereposztásból messze Rains játszik a legjobban, visszafogott stílusával lazán lekörözi Chaney-t, akiről inkább hinném, hogy kidobóember, semmint léha aranyifjú. Ebben a filmben láthatjuk a legpofátlanabb csajozást az összes eddigi horrorból: Evelyn Akers megteszi a szerepre, nem az ő hibája, hogy nem igazán kap elég teret. Bár sorsát megérdemli, hiszen öt perc elég neki, hogy egy jöttment senkiházival randira menjen.

Ha már a színészeknél tartunk, meg kell említsem Bélánkat az Úrban, aki istenem, mennyire rossz abban a pár percben, amíg szerepelnie kell. Rettenetes őt egy ilyen semmilyen szerepben viszontlátni, tíz évvel a Drakula után. Ahol méltóságteljes volt, itt meg már félig-meddig morfiumfüggőként nyílegyenes út vezetett Ed Wood karmai közé. Azon meg nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek, hogy Lugosi Béla egy Béla nevű cigányt játszik. And Béla as „Béla”.

Külön idegesített, hogy azért, mert a film központi témája a farkasemberré válás, főhősünk nem tud olyan emberbe botlani, aki mindezzel ne lenne tökéletesen tisztában. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Eddig mindig volt egy doktor, egy professzor, vagy egy Van Helsing, aki a témakörre szakosodott, és értett az okkultizmushoz, ergo nem kellett magyarázat, honnét is szedi a háttértudást. No de az mégiscsak nonszensz, hogy a likantrópiával még az apa is olyan tisztában van, mintha azzal kelne és feküdne – noha ezt a ziccert itt ki sem használják. Ugyanígy az utolsó helyi lakos is tudja, mire jó a pentagramma a farkasember ellen, az ezüstfejű sétapálca, a puskagolyók – amelyekből jó lett volna legalább egyet látni, és így tovább. A likantrópiát már a film elején a szánkba rágják egy felirat segítségével, minek kell ezt ennyiszer elmondani? A nézőt ekkoriban is hülyének nézték.

Chaney maszkja külön megérdemel egy bekezdést, hiszen ezen ismert maszkmesterünk, a szörnyfilmek atyaúristene, Jack Pierce dolgozott. Ezúttal merőben más maszkot készített, mint a Londoni farkasemberben. Kevésbé ijesztőt, kevésbé démonit, inkább a természetesség irányába ment el. Egy embert láthatunk farkastappancsokkal, mancsokkal és fejszerkezettel ruhában. Többet láthatjuk a film során, mint Karloffot fáslis múmiaként, pedig ezt a maszkot is hat órán át építették fel Chaney arcára, és még a leszedéshez is három óra kellett. Ez idő alatt Chaney nem ehetett, nem ihatott, még a WC-re sem mehetett el, teljesen mozdulatlanul kellett tűrnie a műveleteket. Az átváltozás sajnos nem olyan volumenű, mint azt gondolnánk, sokáig is kell rá várjunk, és összesen hármat kapunk.

Ebből az első kettőnél csak a lábakat látjuk szőrösödni, míg a harmadiknál végre kapunk egy tíz másodperces arcátváltozást is, amely a valóságban tízórás munkát jelentett. Hiszen Pierce-nek rétegenként kellett leszednie a maszkot, aztán Chaney visszabandukolt a forgatásra, ahol minden egyes rétegről készítettek egy-egy felvételt, melyek a végső verzióban áttűntek egymásba. Pierce és Chaney nem kedvelték egymást. Pierce végtelenül konok ember hírében állt, míg Chaney hirtelen haragjáról volt híres. Mégis, ezen kívül még hat filmen dolgoztak együtt 1946-ig, amikor a Universal a rá jellemző hidegséggel egyszerűen kirúgta Piercet, mert az akkoriban divatba jövő latex elterjedésével sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudtak maszkokat készíteni, és erre a technikára Pierce nem tudott átállni.

Az egyik első film, amely az új technikát használta, az Óz, a nagy varázsló volt 1939-ben, Pierce pedig még hét éven át saját technikájához ragaszkodott, és az apró elemek gondos felvitelének híve maradt, amit természetesen idő- és pénzveszteségként könyvelt el a Universal. Így a maszkmester utolsó eredeti munkájának A farkasembert tekinthetjük.

Nem mondom ugyan, hogy A farkasember végtelenül el lenne rontva, hiszen magát a főszörnyet mind megjelenítés, mind pedig háttértörténet tekintetében kidolgozták. Csak éppen sikerült belehelyezni egy tökéletesen banális közegbe, amelyben minden egyes fordulat előre kiszámítható, legalábbis annak, aki valaha végignézett akár egyetlen filmet is. Kapott négy folytatást, melyek a Frankenstein és a Farkasember (1943), Frankenstein háza (1944), Drakula háza (1945), és az Abbot és Costello találkozása Frankensteinnel (1948) címeket kapták. 2010-ben egy viszonylag jól sikerült, de végeredményben feledhető remake is készült Benicio del Toro-val a főszerepben. De, minthogy az a film bukás lett, a Universal már javában izzítja az újabb rebootot.

Érdekes módon a legtöbb farkasemberes film nem lesz valami nagy durranás, mintha nem igazán lehetne ezzel a témával mit kezdeni, vagy ahogy írtam, talán magával a szörnnyel. A Jack Nicholsonos Farkas sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és az Underworld-sorozat is egyre lejjebb adta a színvonalat. Pedig szabadon szaladni az éjszakában, és prédára lesni nem is olyan rossz dolog, igaz? 

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Nincs még eleged a horror nagy klasszikusaiból? A hollywoodi Halloween folytatódik tovább. Erre tessék: 

Drakula (1931)

Frankenstein (1931)

A múmia (1932)

A láthatatlan ember (1933)

Frankenstein menyasszonya (1935)

Az Operaház fantomja (1943)