Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Párizsból szeretettel

2015. november 24. - scal

Azt hiszem ennél aktuálisabb filmmel nem is zárhatnánk párizsi tematikus hetünket, hiszen mit ad isten, nem arab pakisztáni terroristák robbantgatnak a szerelem fővárosában? De, ráadásul éveket leélt, beépült, hétköznapi emberek, akik egy nap ráébrednek, hogy a létezésnek vannak felsőbb formái is, mint a kocsi, család, gyerek trojka. Mondjuk felrobbantani magunkat akárhol, Allah akbart kiáltva! És ez egy öt éves film...

from-paris-with-love_1920x1200_76352.jpg

Fura érzésem van ezzel a filmmel kapcsolatban, mert egyrészt veszettül szórakoztató, másrészt viszont irtózatos lyukak tátongnak a forgatókönyvön, hogy az odahányt befejezést már meg se említsem. Vagyis nem egy jó, de nagyon is élvezetes filmet kaptunk. A balhét egyébként ezért is Luc Besson vitte el, aki a produceri teendőket látta el hatezredjére, valamint a film ötlete is tőle származik. Minthogy azonban neki jobb dolga volt, - épp el volt foglalva az Adéle és a múmiák rejtélye, valamint az Arthur 3 forgatási munkálataival -, lepasszolta Pierre Morelnak, aki ekkoriban még javában fürdött az Elrabolva sikerében. Ezt a filmjét afféle botlásnak tartották csupán, bekerült, a jó, jó, de lehetett volna jobb is, egynek elmegy kategóriába, stb.

Mivel 2010-ben Európa tékozló fia ez a kis nyüves Lucas volt, így persze, hogy ő volt a hibás, ki más. Szinte sajnálom már ezt az embert! Ha valaki valamit elkúr és az európai film, ugyan ki más lehetne érte a hibás, mint Luc Besson? Az is lehet már külön vállalkozást épített rá: szar volt a filmje? Nem jó a forgatókönyv, a színészek laposak, hiányzik a logika? Semmi gond, fogja Luc Bessonra! Itt írja alá, legyen szívesen, Luc Besson bármikor elviszi a balhét, ha ma köt szerződést, ingyen Kaptár jegyet kaphat. Hogy melyikre? Számít?

Viccet félretéve, az idei - ennél is szarabb - Gunman után Morelnak erősen meg kell gondolnia, hogy melyik lesz a harmadik filmje. Remélem, megismétli azt a párbeszédet, amit Zemeckis folytatott le Spielberggel, amikor felvetődött a Vissza a jövőbe ötlete. Bár lehet divatjamúlt már az ilyen, pláne, ha van pénz, és el lehet szarni bármire, ami mozgóképnek tűnik. Ahogy idén Sean Pennt, öt éve is egy kiöregedő, lecsúszott - ezen filmje óta totálisan eltűnt - amerikai színészt hívott át forgatni, mégpedig John Travoltát.

gangbang.jpg

Akit olyan ügyesen tettek rá a plakátra, hogy simán elhittem, ő lesz a rossz fiú, miközben ő a film egyetlen jó pontja! Miatta érdemes ezt az egészet nézni, aztán később újra elővenni, meg egyáltalán visszaemlékezni, ajánlani haveroknak, vagy ajánlót írni róla. Pedig nem hosszú, másfél órás filmecske. Travolta lubickol a szuper ügynök, Charlie Wax - "wax on, wax off" - szerepében, aki messzebb nem is állhatna James Bondtól. Kopasz, szakállas, összességében úgy néz ki, mint egy útonálló, aki végignézte az összes létező Vin Diesel, meg Dwayne Johnson filmet, csakhogy karaktere is legyen, egyébiránt húsz percenként megfektet - MEGKÚR, ez az ügynök KÚR, érted! - egy nőt, szigorúan ajtó mögött, és félkézzel lekaratéjozik bárkit, aki beszól neki. Ezen kívül nagy dumás, fegyverspecialista, és sakkbajnok. Jah és imádja a Sajtos McRoyalt, csakhogy kapjunk egy utalást a Ponyvaregényre, - érted, mert ott is, Sajtos McRoyal volt a kedvence... jól van, kuss legyen már!

Szóval ő az antiügynök, simán eljátszhatta volna az xXx egyik részét, mert mintha onnét lépett volna ki. De értjük, azt akarják mutatni, hogy az ügynökök világa korántsem az a party, Martini rázva, nem keverve, meg Aston Martin DB, amit a filmek világa akar elhitetni velünk, hanem egy undorító szakma, ahol csak addig vagy valaki, míg bizonyítasz, és öt perc alatt kell fejbe lőj olyanokat, akikben előtte még a farkad is belepakoltad. Erre utal maga a cím is, hiszen az Oroszországból szeretettel, a mai napig az egyik létező legjobb James Bond történet. Morel lehet úgy vélte, ő nem csinál mást, csak modernizálja az idejét múlt hidegháborús környezetet, és belehelyezi a történetet korunk globalizációs háborújába. Azt azért nem árt tudni, hogy létezik egy To Paris with Love 1955-ös film, ami meg magának Ian Flemingnek jelentett inspirációt híres regényéhez, szóval azt is mondhatjuk, hogy ezennel a kör bezárult.

Mindezt az ügynök akarok lenni minden áron wannabe Jonathan Rhys Meyers szemén keresztül fogjuk megkapni, - a színészt a Csontvárosban nem láthatta utoljára, akinek van egy csöpp sütnivalója - aki egy álomvilágban él, ő valójában nem ügynök, hanem maga James Bond akar lenni, és amikor akarva, akaratlanul társulnia kell ezzel a kopasz pszichopata paraszttal, rögvest nem olyan rózsaszín az egész. Az egyetlen gond azonban, hogy ez a kettős nem működik. Az ilyen filmekben általában arra épül a dinamika, hogy a páros MINDKÉT tagja hasznosítja tudását, és SZÜKSÉGÜK van egymásra. De Travoltának egyáltalán nincs szüksége erre a jellegtelen buzira, aki nyilván azért gondolta, hogy jó ötlet színészkedni, mert a chippendale bizniszben nem ért el sikereket.

from-paris-with-love.jpg

A legtöbbször a párosnak van egy okosabb higgadtabb, és egy temperamentumosabb, odabaszósabb tagja. Például a Die Hard 3, vagy a Halálos fegyver filmek, de még a retekszar Csőre töltvéből se hiányzott ez. Itt viszont Travolta mindent megcsinál egymaga, mindenkit kinyír, mindenkit ismer, hat nyelven beszél, és még sakkozni is tud. Annyira egyértelmű, hogy ez az ember egyedül dolgozik, hogy még a filmbe is beleírtak egy mondatot, amikor Travolta próbálja elhitetni társával, meg a nézővel is, hogy milyen jó csapatot alkotnak... Mi??? Persze ezt nem hogy mi, de még a társa se hiszi el, hiszen Wax még a hamburgereket is mással hozatja. De hát egy olyan ember mégis mire ne lenne képes, aki egy kocsiból félóráig bazookával kihajolva száguldozik az autópályán?

Ha ezt leszámítjuk, - és leszámítjuk, mert Travolta karaktere, alakítása tényleg elviszi egymaga az egész filmet -, akkor is olyan baromságokat kell lenyelnünk minden második percben, minthogy a szuper ügynök úgy hozza be kedvenc fegyverét az országba, hogy energiaitalos dobozokba rejti a részeit. Mi van? Simán kocognak a darabok, és nem vették észre az ellenőrzéskor? Elhitték neki, mert az egyikből ivott? És még aztán erről beszélgetnek öt percig. Srácok, legalább ne magyarázzátok a bizonyítványt!

Azonkívül ha láttál két ügynök filmet, 150% - ha egyet se, csak 110% -, hogy a végét kitalálod az első félórában, és ezek miatt egy csomó minden egyebet is kitalálsz majd. De még így se lehet haragudni rá, mert egyrészt olyasmit mutat nagyon durván, amiben jelenleg élünk, és ma tuti nem adnának egy ilyen filmnek zöld utat, felesleges feszültségkeltés címén, másrészt mert kurva hangulatosak benne a zenék, és harmadrészt... mert... mert... mert TRAVOLTA!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása