„Az igazság olyan, mint a költészet.
És a legtöbb ember kibaszottul utálja a költészetet.”

A 2007-2008-as nagy amerikai ingatlanpiaci válságról és az amerikai gazdaság ellen fogadó néhány élelmes, előrelátó emberről szóló filmjében Adam McKay végigveszi, miként alakulhatott ki a világ egészére hatást gyakorló válság, mik azok az alapfogalmak, amikkel ennek kapcsán jó, ha tisztában vagyunk, és mennyire bízhat bárki abban, amit biztonságos befektetésként kínálnak neki. Filmje így bizonyos értelemben a polgári kötelezettségek gyakorlásáról is szól: olyan film, amit szívesen tennék kötelezővé a középiskolai osztályfőnöki vagy történelemórákon (ha volna gazdasági alapismeretek, akkor azon); amit talán még a diákok is élveznének – mert amellett, hogy a maga néhány főbb szereplőjének egyénisége alkalmassá teszi arra is, hogy a különcök toleránsabb kezelésére neveljen, egyúttal szórakoztató, sok szálon futó, s kevéssé izgalmasnak ható tárgyát mégis érthetővé és izgalmassá tevő film ez, mely sokféle eszközzel dolgozik a fotómontázstól az idézeteken át a cameoig, hogy világossá tegye, mi az a subprime krízis és miként dolgozott egymásnak alá egy sikeresnek tudott gazdaságba vetett teljes bizalom és a nyereségvágy. 

„Nem azzal kerülsz bajba, amit nem tudsz. Hanem azzal, amit biztosan tudsz, de mégsem úgy van.” - hangzik a film indító idézete. Az amerikai ingatlanpiaci válság és banki összeomlás okait remekül leírja az idézet - akik hiteleket vettek fel, azt gondolták, ingatlanjuk értékének növekménye majd fedezi a költségeiket, akik befektettek, azt gondolták, biztos értékpapírokba fektetnek, ha az ingatlanalapú jelzálog-fedezetű értékpapírokkal a magas visszafizetési rátájú jelzálogkölcsönhitel-visszafizetésekre fogadnak, hiszen AAA (teljesen biztonságos) minősítésű papírokat kaptak a részvénypakettjeikben. Ám mégsem így volt. 

A subrime-krízis lényege (e cikk alapján), hogy az alacsonyan tartott 1% kamat mellett a bankok jelzálog fedezetű értékpapírokat (MBS morgage backed security) dobnak piacra, hisz a kiváló ügyfelek törlesztése szinte kockázatmentes, s a biztosítékként felkínált ingatlan értéke folyamatosan emelkedik. Ám már ekkor kiadtak olyan hiteleket, amelyeknél nem ellenőrizték megfelelően a visszafizetési képességet. A bankok azonban nem a kamatokon kerestek, hanem a kezelési költségeken. Így bevonják a kevésbé jó adósokat is: ők a subprime hitelesek. Változó kamatú hitellel, ahol a visszafizetés bizonytalanabb; mivel ezek magukban eladhatatlanok jelzálog fedezetű értékpapírokként, ezért a kockázatok elosztását egy újabb banki termékkel oldják meg: a CDOval (collateralized debt obligation kb: fedezett adósság kötelezettség). A prime hitelekből összeállított MBSekbe belegyúrták a subprime hiteleket is, a hitelminősítő intézetek a csomagot AAA-nak minősítik (ha nem, mennek a következő hitelminősítőhöz, ahol majd igen), s a teljesen kockázatmentes besorolású papírokra ezután a bankok biztosítást kötöttek. Az AIG biztosító x dollár fejében kifizeti a bedőlő hitelt/megtakarítást ha baj lenne. Ezeket a bebiztosított, teljesen kockázatmentes befektetéseket aztán az egész világon terjesztették. Az MBSek biztos befektetésként terjednek, de egyre több bennük a subpime hitel. Mikor a FED 6,5%ra emeli a kamatot, a bankok pedig érvényesítik a változó kamatláb nyújtotta lehetőségüket és felemelik a törlesztőrészleteket, s az emberek nem fizetnek, összeomlik a rendszer. A befektetési bankok próbáltak megszabadulni az MBSektől és hitelekhez jutni, de egymásban sem bízhatnak.

Az összesített adatok szerint a válság kirobbanásakor egy év alatt 1,3 millió amerikai ingatlant árvereztek el. Vesztese volt a válságnak a KB Home, Citigroup, a Merrill Lynch, a UBS AG, a HSBC, IKB Deutsche, Royal Bank of Scotland, Morgan Stanley, Credit Suisse, JPMorgan Chase és a Bank of America. A fõbb gazdasági és pénzintézetek a világon hozzávetõlegesen 435 milliárd amerikai dolláros veszteséget szenvedtek el 2008. július 17-ig. Amikor bizonytalan bonitású követeléseket sokszorosan átcsomagolva azokat elsőrendűekként forgalmazták a piacon, e strukturált termékek tökéletesen alkalmasak voltak a vevőkben a hamis biztonság érzetét kelteni, mert nem látták át, mit is vesznek. A subprime hitelek egyre nagyobb aránya a termékekben csak kevés embernek tűnt fel - róluk szól a film. Nem kis piacon játszanak: az árupiacok értékénél 500–700-szor nagyobb értékű pénzpiacokon. 

Egy elemző átvizsgálva a strukturált termékek egyes tételeit, rádöbben, mennyi szemét van köztük, s rábeszél egy bankot, hogy adjon ki egy terméket, amellyel shortolhatja a jelzálogkötvény-piacot. A bankok nagy többsége bele is megy a hatalmas mennyiségű pénzt lekötő üzletbe, mert úgy gondolják, ingyen jutnak pénzhez. S a nagy összegben va shortolás hírére csak páran eszmélnek - olyan emberek, akik utánajárnak, vajon tényleg létezik-e ez az ingatlanlfi - a rendező érzékenyen mutatja be szereplőit, és a cameokkal igyekszik mindenki számra érthetővé, fogyaszthatóvá tenni a szakkifejezéseket: Anthony Bourdain szakács a tegnapi halakból készülő halleves példáján át magyarázza el a CDO-k lényegét; a film egyik szereplője egy jenga-toronnyal szemlélteti, mi történik, ha a subprime-hitelesek kötelezettségeire szóló fogadásokból is összegyúrt részvénycsomagok közül csak a nem AAA minősítésűek, hanem a kevésbé biztonságosnak mondottak dőlnek be bizonyos százaléknál nagyobb mértékben; Selena Gomez segítségével egy blackjack asztal mellett magyarázzák el, hogyan lehetséges, hogy nagyjából 50 milliós ingatlanépítésre vonatkozó kötelezettség 3-3,5 milliárdos pénzmennyiség mozgásáért felel a piacon, psuztán azzal, hogy nem csak arra lehet fogadni, vajon nyer-e, hanem, hogy a nyerésre fogadást kötők közül ki fog nyerni, s ez az áttételes rendszer a végtelenségig bővíthető. De éppígy feltűnik egy pillanatra a filmben Margot Robbie is, aki A Wall Street farkasából lehet ismerős, s így létre is hoz egy linket ahhoz a filmhez, mely A nagy dobásénál sokkal határozottabb vonalvezetésű és kevesebb lényegi szereplőt mozgató, a magyarázatokra ki nem térő, így eléggé egyoldalú értelmezést nyújtó, bár jó film volt.

A nagy dobás esetében ennél árnyaltabb bemutatására vállalkoznak a témának, vegyítve a dokumentumfilmes eszközöket (fogalommagyarázatok cameokkal, fotómontázsok felvillantása, idézetek közbeékelése, valós adatok) a filmfeldolgozással. A Brad Pitt alakította egykori Wall Street-i mágus, aki már visszavonult, de segít két feltörekvő garázsbróker barátjának, hogy “odaülhessenek az asztalhoz”, képviseli a közt. Ő jegyzi meg, hogy nincs min örömködni, mikor hatalmas üzletet kötsz ugyan, de tulajdonképp az amerikai gazdaság ellen fogadsz. A modern hippi-életre berendezkedett egykori bróker hangja képviseli a mindenkori megalázottakkal való együttérzést - de a többi szereplő története sem teljesen egyenes vonalú. Mark Baum alakja (Steve Carelll formálja meg) egy olyan érzelmi traumát is hordoz, melynek feloldása az egész más témájú film során is képes valóban izgalmassá, egy-egy percre fontosabbá válni, mint maga az alaptörténet. Michale Burry, a doktorból lett elemző és befektetési tanácsadó figurája a maga belső vívódásaival válik szerethetővé, különcségében is azonosulásra alkalmassá. Jared Vennett (Ryan Gosling megformálásában) a szinte véletlenül értesülő, ám bennfentes és jól helyezkedő alkalmazott karaktere, mint elbeszélő kap fontos szerepet. Emlékezetes maradt Vinnie Daniel szerepében Jeremy Strong is.

A film végigvezet az üzletkötésen, az ingatlanlufi felfedezésén, kinél gazdasági adatok alapján történik meg ez a megvilágosodás, kinél a piac szereplőinek megkeresése és a velük való beszélgetés közben - s követi az események a teljes összeomlásig, a Lehmann Brothers csődjéig és tovább. Van az a régi Murphy törvény, hogy aki tiszteli a törvényeket és szereti a virslit, ne nézze meg, hogyan készülnek - aki szeretne hinni a jelzálog fedezetű értékpapírok validitásában, annak a film nem ajánlott. Aki viszont úgy szeretne tanulni, hogy közben jól is szórakozik, izgalmas karaktereket lát és még a mindenkori másik oldal nehézségeiről is értesül, ha nem is túldimenzionáltan, annak jó választás lehet A nagy dobás (The Big Short). Van abban valami szép, mikor a filmben elhangzik, hogy az emberek nem értik mindezt, mert a színészeket és a sportközvetítéseket figyelik, s a film egyik producere, Brad Pitt alakítja azt a szereplőt, aki a ‘térj vissza  földhöz és termelj magadnak’ üzenettel igyekszik a gigászivá nőtt, de valós tartalom nélküli pénzpiacok látszat-álomvilága felől visszaterelni a rá hallgatókat egy másfajta életszemlélethez - míg azért gazdaggá teszi az erre ácsingózó garázsbróker barátait is.