Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Spotlight - Egy nyomozás részletei

2016. február 08. - luckylany

Tom McCarthy filmje a Boston Globe oknyomozó újságíró-csapatáról az idei Oscar-gála fődíjának várományosa; a legjobb férfi mellékszereplő jelölést hozta Mark Ruffalonak és a legjobb női mellékszereplőét Rachel McAdamsnek. A kritikusok díját már megnyerte, január 30-án az SAG (Screen Actors Guild Awards) legjelentősebb díját hozta el. A legtöbben nagy küzdelemre számítanak a Nagy dobás és a Spotlight között. Az SAG fődíja után azért is indultak meg a találgatások, mit hoz ez az Oscar-gálán, mert az SAG az utóbbi 20 alkalomból tízszer az Oscar-nyertes filmnek jutott*. Mindkét filmet látva, s kellőképp lelkesedve a Nagy dobásért is, bár rendszerint nem különösebben érdekel az Oscar-gála, most mégis kellemes meglepetésként élném meg, ha a Spotlight nyerné az idei elismerést.

Tom McCarthy színészként indult, 2003-ban rendezett először, a Spotlight az ötödik filmje - színészként rengeteg sorozat-szereplése mellett (Ally McBeal, Különleges ügyosztály, Ügyvédek, Boston Public) az Apádra ütök filmjeiben lehetett látni. Írótársa, Josh Singer több tévésorozat epizódjait jegyezte, Az elnök emberei írócsapatának állandó tagja 1999-ben, legutóbb 2013-ban A Wikileaks-botrány forgatókönyvírója volt, így az igaz történeten alapuló filmekben bőven van tapasztalata. A film operatőre (Masanobu Takayanagi) talán épp azzal tűnik ki, hogy nem tűnik ki – képkivágásai nem feltűnőek, a felvételek hagyják az eseményeket beszélni, nincs olyan pillanat, amit kiemelnék: igen, ez volt a legizgalmasabb, legszebben szerkesztett képe a filmnek – munkája a történet kifejlését szolgálja, a nézői élményt a sztori hozza. Ami pedig bőven megéri ezt a figyelmet.

Boston az egyik legrégebbi, angol puritán telepesek alapította amerikai város. Itt indul az első iskola 1635-ben. Később komoly szerephez jut az amerikai függetlenségi háborúban, s az egyik legjelentősebb nemzetközi kikötővárossá lesz. A polgárháború előtt itt virágzik először az abolicionizmus, egy 1830-as szökött rabszolgákra vonatkozó törvény és annak Anthony Burnsre, egy Massechusetts-ben letelepedett fiatalemberre alkalmazása miatt – az esetről Henry David Thoreau külön értekezést is írt –. A nagy éhínség idején számos ír telepes érkezik ide, később németekkel, libanoniakkal, szírekkel, francia kanadaiakkal, olaszokkal, valamint orosz és lengyel zsidókkal kiegészülve. A katolikus vallás az írekkel és olaszokkal érkezett. 2014-ben a lakosság 57%-a vallja magát kereszténynek, 29% a római katolikus, 33% vallástalan. Egy 2010-es felmérés szerint a Bostont Cambridge-et és Newton magába foglaló tágan értelmezett területen 339 katolikus templomhoz kétmillió hívő tartozott. Gazdaságát tekintve Boston és környéke az USA-ban hatodik, világszinten a tizenkettedik helyen áll. A Boston Globe és a Boston Herald a város két legnagyobb napilapja – a Globe-ot 1993-ban vette meg a New York Times.

Ezeket az adatokat érdemes szem előtt tartani, mikor a Boston Globe által kirobbantott, az egész világra kiterjedő egyházi gyermekmolesztálási ügy oknyomozásáról szóló filmet nézzük, hogy helyükre kerüljenek azok a mondatok, amelyekben Law bíboros, az egyházkerület vezetője úgy üdvözli a The Boston Globe új főszerkesztőjét, hogy ez a város kisváros maradt, s egy kisvárosban fontos, hogy az intézmények összetartsanak. Marty Baron (Liev Schreiber), a nőtlen, zsidó, a sporthoz nem értő, Miamiból érkező munkamániás szerkesztő erre úgy reagál, hogy ő mégis inkább az újságírói függetlenséget tartja a lap legfontosabb tőkéjének. Kívülről tekintve a helyzetre, egyetlen hétvégi tárcából, mely feltételezi, hogy a bíboros egy pap gyerekmolesztálási ügyeiről igen sokat tudott, az újság négytagú oknyomozó csapatát állítja az ügyre. Walter 'Robby' Robinson (Michael Keaton), Michael Rezendes (Mark Ruffalo), Sacha Pfeiffer (Rachel McAdams) és Matty Carroll (Brian d'Arcy James) a kisvárosias hangulatú helyen, ahol mindenki ismer mindenkit, s a lakosság java katolikus, a nyomozás során a saját életükben is szembe kell, hogy nézzenek olyan helyzetekkel, amelyekben a felfedezett tények ismeretében már nem tudnak ugyanolyan döntéseket hozni. A csapat vezetőjét alakító Michael Keaton lassan engedi el a szülővárosával kapcsolatos szinte-csak-pozitív elképzelését, ahogy munkatársai tevékenysége nyomán lassan kiderül, mennyivel többről van szó, mint egyetlen vagy néhány rothadt almáról egy hatalmas és egészséges almákkal teli kosárban. Ugyanakkor mindvégig ott a hite abban, hogy adott helyzetben, ha van mihez odaállni, az emberek a jó oldalra állnak – s ez többé-kevésbé be is bizonyosodik a forrásaival, Eric MacLeish-el (Billy Crudup) és Ben Bradlee Jr.-ral (John Slattery) kapcsolatban. S bár a munkatársak szerepeiért nem véletlenül kaptak Oscar jelölést a mellékszereplő-kategóriákban McAdams és Ruffalo, a film nem az egyéni alakításokról szól.

Egy örmény származású kívülálló, a molesztálási ügyeket a bíróság elé vivő ügyvéd, Mitchell Garabedian (Stanley Tucci) mondja ki, hogy a kívülállás a kulcsszó – „Ha egy egész városka kell egy gyerek felneveléséhez, egy egész városkára van szükség az abúzushoz is”. Lassan terebélyesedik egyetlen pap sok gyermeket érintő molesztálási esetéből az ügy a rendszerszintű összefüggések feltárásáig – s ezen az úton végigmenni senkinek sem egyszerű: sem az áldozatoknak, sem az oknyomozóknak, sem a rendszer résztvevőinek – mert azokat a korábbi ügyeket valakiknek segíteniük kellett a megegyezésig és eltitkolásig eljuttatni, s az egyház minden területet átható figyelmét nehéz kikerülni, ha önmagát védi.

Végül azonban a rendszerszintű összefüggések felmutatása mellett sem arról szól a film, hogy az egyes emberek szerepét kiemelve bűnbabokat gyártson – bár esetenként működik a nézői logika, s ott is tudatos elhallgatást keres, ahol nem volt, végül belátja, hogy sok esetben voltak ugyan próbálkozások arra, hogy az ügy mélységeiben kerüljön napvilágra, de ehhez több tényezőnek kellett egyszerre teljesülnie. S épp a kívülálló főszerkesztővel mondatja ki a rendező e mondatokat: „Néha könnyű elfelejteni, hogy időnk java részét a sötétben tapogatózva töltjük. Hirtelen, ha mindent eláraszt a fény, könnyű körbe mutogatni. Én nem tudom, mi történt, mielőtt ideérkeztem, de itt most mindannyian remek újságírói munkát végeztek. Olyan munkát, melyről úgy hiszem, azonnali és emlékezetes hatással lesz az olvasóinkra. Számomra ez a fajta sztori az, amiért érdemes ezt csinálnunk.”

836701_33.jpg

A Guardian recenzense szerint a témával foglalkozó 2012-es Mea Maxima Culpa: Hallgatás Isten házában című dokumentumfilmjében Alex Gibney azt támasztja alá, hogy a Vatikán a negyedik századig visszamenőleg rendelkezik adatokkal gyerekeket molesztáló papokról. A Spotlight arra hívja fel a figyelmet, hogyan dolgoznak össze egy város felelős szervei abban, hogy egy ilyen sokakat érintő ügy ne kerüljön azonnal napvilágra. A film a rendszerszintű összefüggéseket hangsúlyozza, s ez jót tesz neki. Mindemellett ebben a történetben mégsem a film és nem a színészi játék a legfontosabb - sokkal inkább a felsorolás a film végén; a tények. Hogy a Boston Globe Spotlight oknyomozó újságíró csapatának munkája megnyitott egy addig elzárt csapot, amelyen kiáradhatott az addig elfojtott fájdalom, megaláztatás, kín és szenvedés, s lehetőség volt a felnyitott sebet valamennyire gyógyítani. Az a három teljes oldalnyi felsorolt város, megye, állam, ország a fontos, ahol hasonló visszaéléseket nyomoztak ki az első példa nyomán. Az a legfontosabb, hogy nem mondhatom, hogy hiába az a munka, hiába ez a film, hiába a cikkek végeérhetetlen sora, mert a dolgok éppen ugyanúgy folynak tovább. Bár a dolgoknak szokásuk éppen ugyanúgy folyni tovább kicsivel később, a hangzavar elültével, de a tény, hogy van precedens, amire hivatkozni lehet, annyit tesz, hogy sikerült némiképp méltóbb, jog által elismertebb pozíciót biztosítani egy ilyen eset esetleges feltárásához, a felelősségre vonás végig viteléhez.

Gondolom, senkinek nincsenek illúziói. Egy olyan régi cég, mint az egyház, akkora vagyonnal, olyan kiterjedt multinacionális hálózattal, amekkora neki van, simán túléli az összes botrányt, mert amin alapul – ha jócskán el is tért ettől a lelki mértéktől az évszázadok során – jogos és méltánylandó igénye bármely embernek.
Hogy a rendszerszintű problémákat, mint intézmény, nem tudja kiküszöbölni? Nincs egyedül. Kevés olyan rendszert ismerünk, ami tökéletesen működik, legyen az gazdasági, politikai vagy épp vallási rendszer. De a tény, hogy embereket hozzá lehet segíteni ahhoz, hogy különbséget tegyenek Isten és földi helytartói között, s amely hatalmat az egyiknek tulajdonítanak, ne tulajdonítsák feltétlen, akár saját érdekeik ellenében is, a másiknak, megkérdőjelezhetetlen eredmény. Ha a filmről nem szólunk egy szót sem; ha nem is viszi haza a szobrocskát az Oscar-gáláról, vagy ha hazaviszi is azt, az, amiről beszél, olyan téma, amiről újra és újra érdemes szólni.

Ha már a cikk elején említettem Boston történetével kapcsolatban Thoreau értekezését, a rabszolgaságra vonatkozó részlete valamiképp jól illik az egyház gyerekmolesztálási ügyeire is, melyek hatásukat tekintve legalább annyira rombolóak: „Much has been said about American slavery, but I think that we do not even yet realize what slavery is. If I were seriously to propose to Congress to make mankind into sausages, I have no doubt that most of the members would smile at my proposition, and if any believed me to be in earnest, they would think that I proposed something much worse than Congress had ever done. But if any of them will tell me that to make a man into a sausage would be much worse - would be any worse - than to make him into a slave - than it was to enact the Fugitive Slave Law - I will accuse him of foolishness, of intellectual incapacity, of making a distinction without a difference. The one is just as sensible a proposition as the other.” (Thoreau: Slavery in Massachusetts)**

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

*Az SAG-ról: A színészek e díjat először 1995-ben adták át, akkor az Apollo 13 csapatának, ami nem jelentett egyúttal Oscart is, mert azt Mel Gibson Rettenthetetlenje vitte el. 1996-ban a Kalitka kapta, ami nem nyert Oscart, s így volt az Alul semmi esetében is, amit a Titanic ütött ki az Oscar-gálán a nyeregből. 1998-ban a Szerelmes Shakesperae mindkét díjat elhozta, éppígy a következő évben az Amerikai szépség is. 2010-ben (A király beszéde), 2012-ben (Argo) és 2015-ben (Birdman) 'eltalálták' az Oscar Best Pic nyerteseit. Ugyanakkor a Spotlight jóval kevesebb bevételt hozott, mint vetélytársa, a The Big Short (erről szóló írásunk itt), más megmérettetéseken éppolyan jól teljesített (így a producerek hasonló éves elismerését ez a film hozta el), s a szerkesztés tekintetében jobb filmnek tartják.

**”Sok mindent mondtak már az amerikai rabszolgatartásról, de úgy gondolom, mi még csak nem is igen sejtjük, mi a rabszolgaság. Ha komolyan azt javasolnám a kongresszusnak, hogy készítsenek kolbászkákat az emberekből, nincs kétségem afelől, hogy a legtöbb kongresszusi tag megmosolyogná az előterjesztésemet, és ha akár csak egy is elhinné, hogy komolyan gondolom, úgy gondolnák, olyasmit javasoltam, ami sokkal rosszabb bárminél, amit a kongresszus ezidáig tett. De ha bármelyikük is azt mondaná nekem, hogy emberekből kolbászkákat csinálni sokkal rosszabb – a lehető legrosszabb – mint rabszolgává tenni őket – amint azt a szökött rabszolgákra vonatkozó törvényben elrendelték – őrültséggel és szerény intellektuális képességekkel vádolnám őket, amiért olyan dolgok között akarnak különbséget tenni, amelyek között nincsen. Az egyik épp annyira érzékeny előterjesztés, mint a másik.” (Thoreau: Rabszolgaság Massachusetts-ben)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jerryco 2016.02.09. 09:39:11

Komázom Rachel McAdams-et, de ebben a filmben nem érzem, hogy olyan komoly alakítást nyújtana, ami miatt Oscarra jelölték.

2016.02.09. 16:38:47

@Jerryco:

szól az alakításnak, annak hogy konkrétan ebben a filmben szerepelt ráadásul egyetlen nőként és persze az életműnek, nagyon helyesen.
ha rajtam múlna, most ő kapná:)

Jerryco 2016.02.09. 20:14:09

@WiteNoir: Az életműért olyannak adnám, aki legalább harminc éve a pályán van. McAdams 15 éve nyomul a filmezésben, így az életmű díjazás nálam nem játszik. Ebben a filmben alig vettem észre és a legtöbbször csak megtörten nézte azokat, akik meséltek neki a problémáikról. Hát, akkor már inkább a "szerelmünk lapjai" miatt adhatták volna neki, mint ez. Még a "Kőkemény családban" is súlyosabbnak éreztem a jelenlétét, pedig az egy komédia, amiben vagy tízen játszanak, kb. ugyanakkora szerepet.
De ismétlem, kifejezetten szeretem a lányt, de úgy érzem, a Spotlight esetében a nominációja kb. olyan erőltetett, mint amikor a Chicago musical-t jelölték 13 kategóriában és neki ítéltek abból hatot. Rengeteg film van, amiben egy ismert színésznő szerepel "egyetlen" nőként, de akkor a közjátékot a filmben kihagyva, Jennifer Jason Leigh kapná a mellékszereplőit az "Aljas nyolcasért". :)

2016.02.09. 20:23:55

@Jerryco:

(persze én is pontatlanul fogalmaztam, az életmű alatt nem a hagyományos életmű-díj megfelelőjét értettem.
oscar és a többi díj egyik dolga időben felfigyelni a tehetségekre, kellő időben jelölni, esetleg már elsőre, de inkább kis várakozás után díjazni az említett figyelemreméltó, jobbára fiatal személyeket.

ronan, mara (mondjuk ők nem elsőre), larson, vikander, mcadams, mint díjjal nem rendelkező figyelemreméltó fiatalok tehát fontosabbak, mint mondjuk egy idős rampling, akinek már inkább hagyományos életműdíj járna, vagy éppen blanchett harmadik (vagy akár meryl streep negyedik) oscarja.
erre gondoltam)

a spotlight mellékszerep valóban nem élete legjobbja, nem is látványos karakter, persze ez nem jelenti azt hogy bárki el tudná játszani, sőt, de hát különböző karakterek, különböző rendezők kezében eleve nem is mérhetők össze, ezért legalább olyan fontos az illető személy teljes pályafutása (a legutóbbi díjazás óta, amennyiben volt ilyen)
szvsz ő 2004-2015 között megszolgált egy mellékszereplő oscart, de nem kell félni, nem fog kapni:)

luckylany 2016.02.10. 09:57:02

@Jerryco @WiteNoir: McAdams esetét átbeszéltétek, jó volt olvasni a soraitokat. (Valamelyik írás a filmről egyébként McAdams egyik jelenetét tartotta a film legemlékezetesebb pillanatának, amelyben meginog a hite - én nem emlékezem erre a film után pár órával, csak arra, amikor kijelenti, hogy már nem megy a nagyanyjával a templomba, azt viszont nem éreztem ilyen súlyúnak. Akkor már Mark Ruffalo kifakadása látványosabb.) A fő kérdésem azonban: mit gondoltok a filmről egészében? Jár(hat) neki az Oscar?

2016.02.10. 13:41:32

@luckylany:

hát hogy jár-e, azt nem mi döntjük el:)
most talán a big short a legesélyesebb, de van még a revenant, meg ki tudja ezek észjárását.
ha konkrétan nekem kellene dönteni, én a brooklynnak adnám, meg kimaradt pár film a jelöltek sorából, a spotlight egy figyelemreméltó film, erősségekkel-gyengeségekkel, de azért nem az év legjobbja.
kritikusok körében egyesek HBO-filmnek tartják, ez persze igaz, de azért a nem túl látványos rendezés is lehet előnyös, egyszerűbb, visszafogottabb lesz tőle, de azért tényleg lehetett volna egy kicsit mozifilm-jellegűbb.
és nem patetikus, ez óriási érdem.

viszont, bár erről nem fogok vitatkozni:), én keaton és ruffalo játékáról szerintem nem azt gondolom amit a többség, persze ettől még jó színészek és tudom hogy sok rajongójuk van.
de nekem
schreiber, tucci, mcadams>keaton, ruffalo

classy57 2016.02.11. 16:26:46

"Gondolom, senkinek nincsenek illúziói. Egy olyan régi cég, mint az egyház, akkora vagyonnal, olyan kiterjedt multinacionális hálózattal, amekkora neki van, simán túléli az összes botrányt, mert amin alapul – ha jócskán el is tért ettől a lelki mértéktől az évszázadok során – jogos és méltánylandó igénye bármely embernek."
Tyűű a mindenit ! Ennél diplomatikusabban , óvatossabban , és még is keményen nem is lehetett volna megfogalmazni a vallás és itt a Vatikán, a világban elfoglalt helyét , és súlyát. Le a kalappal !
Nagyon ügyes ! Az egész recenzió hasonlóan remek , már az eddigieket is nagy figyelemmel olvastam.Még sok ilyet ! Gratulálok !

classy57 2016.02.11. 16:52:31

"...bár rendszerint nem különösebben érdekel az Oscar-gála..."
Hát tudod , igy vagyok vele én is , már jó ideje . Igy nem is értem , miért provokálod a megszólalókat (@Jerryco @WiteNoir) ... :D:D
Az tavalyi év amúgy is oscarilag furcsa lesz szerintem , majdmeglássuk ....szerintem ahhoz hogy el is nyerje ,
keményebben kéne néhol fogalmaznia. Aztat szeressék az amcsik , ezek az álszent és mégis prűd barmok ...
Sokkal fontosabb ennél a filmné , a többi más dijjak megszerzése. A GoldenGlobe jelölés megvan már ...az Oscar is ...a BAFTA is , szerintem ennyi már nagyon is helyén kezeli a mozinkat. Ha még összenyer egy-két európai dijjat is , akkor igazán nagyfilmként fogják kezelni, mert megérdemelné.

luckylany 2016.02.14. 23:41:28

@WiteNoir: köszönöm a válaszod! :)
@classy57: köszönöm a biztatást - ugyan azonnal olvastam, de csak most jutottam a válaszig - megtisztelő a figyelem. Igyekszem. :)
süti beállítások módosítása