Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Isteni műszak (2013)

2016. március 07. - lisztes

Nem szeretem az utóbbi években (ehh... rendszerváltás óta?) született magyar filmeket. Itthon a szakma már rég nem szakma, hanem inkább bebetonozott pozícióban ülő tehetségtelenek gyülekezete, akik nem haladnak a korral és mindig találtak okot arra, hogy elköltsék valamilyen "szerzői" filmjükre a magyar adófizetők pénzét. De majd most... Andy bácsi színre lépésével úgy tűnt, lesz valami változás, míg nem megnéztem A nagy füzetet - mert egy csapásra szertefoszlott minden naiv gondolatom. Ez még mindig ugyanaz a sz*r - jegyeztem meg magamban.

isteni-műszak.jpg

A megújult Nemzeti Filmalap támogatásával készült második filmecskét a szemtelenül fiatal Bodzsár Márk jegyzi (persze a kormánytól elhatárolódva, akár csak Szász János - ezt mindig ki kell hangsúlyozniuk a filmeseinknek), aki eddig inkább rövidfilmekben utazott, de most lehetőséget kapott, hogy elkészítse az egyik egyetemi házi feladatra összerakott tervét nagyban. 5 éve érlelődő projekt ez, szerencsére, akár csak a jó bor, ez is sokat nemesedett (persze ezt csak feltételezem a végeredményt látva). Mert az Isteni műszak bizony abszolút megállja a helyét a mainstream piacon.

Milán dezertál a horvát hadseregből és átszökik a magyar határon, ahol megismerkedik egy baleset kapcsán Dr. Fékkel és Kistamással, a mentős csapattal. Mivel a fronton sok dolgot elsajátított a szakmával kapcsolatban, beveszik maguk közé és beavatják egy felettébb bizarr bizniszbe, amit űznek: a menthetetlen betegeket hagyják a mentőautóban meghalni és a hullát lepasszolják jó pénzért egy dörzsölt temetkezési vállalkozónak. Milán az elején még etikátlannak tartja a dolgot, de szüksége van a pénzre, hogy a menyasszonyát átcsempésztethesse a határon...

vajda.jpg

A sztori egy lengyel újságcikk alapján körvonalazódott az író-rendező úr fejében, pár éve volt ebből északi testvéreink mentőseinél egy kis probléma... Persze a körítés az már magyar, méghozzá 90-es évek eleje, egy sokakban még elevenen élő, viccesen posztkomcsi, könnyen idézhető korszak (forgatási szempontból is, mert ma még sok minden ugyanúgy néz ki...). A műfaj pedig legalább annyira dráma, mint vígjáték. Pontosabban szólva fekete komédia, mert erre van ez a külön kifejezésük az angoloknak, a zsáner csúcsra járatóinak.

A film baromi jól indul. Rég nem láttam már ilyet Európából, Hollywood sem gyakran tud magából ilyen erős kezdést kipréselni. Tele van vicces szituációkkal. Úgy kb. 10 percig. Aztán "jó" magyar szokás szerint kicsit leülnek a dolgok, mert hát ugye van ez a fránya dolog, hogy "történet". Azt meg még itthon mindig nem tudják, hogy hogyan kell ezt a bizonyos történetet úgy adagolni, hogy az továbbra is a felütés színvonalát hozza. A nagy szerencse az, hogy néha-néha képes magát fölrázni a film, de ezek már csak kisebb epizódok, nem illenek annyira az összképbe.

isteni műszak.jpg

Egyedül a végső nagy igazi fekete komédiázás hozza vissza valamennyire az első pár perc hangulatát. Persze tudom, ez legalább annyira dráma, mint vígjáték, de szerintem túl intenzíven ugrál zsánerből zsánerbe. Szerencsére ezen tompít valamit a minőségi operatőri munka és a 90-es évek eleji hangulat tökéletes visszaadása. Nyomasztóan van fényképezve a film, azaz van stílusa: szinte mindig éjszaka játszódik, neon- és nagyvárosi fények adják a világítást és szinte csak lepukkant környékeken járnak főhőseink.

A zenei aláfestés úgyszint példaértékű: nem az aktuális Megasztár győztes énekel valami semmitmondó szöveget egy tucatdallamra, hanem - kapaszkodjatok meg - filmzene hallható a képsorok alatt. A folyamatosan változó helyszínek miatt több stílus is megidéződik (van egy kicsi szintipop, kínai dalocska, stb). És ami még nagyon tetszett, az a smink - mármint a sebesülések, a vér és a törések mesteri módon voltak megjelenítve, azaz valósnak, igazinak tűnt minden.

20121103-isteni-muszak-forgatas5.jpg

A szereplők közül Rába Roland az abszolút befutó a doki szerepében. A Milánt megformáló Ötvös András szájából néha furán (=barátokköztösen) hangzott egy-egy mondat, de a karaktere maximálisan illett rá. Egy kis akcentus nem ártott volna, ha már délről szökött át hozzánk, de ez már tényleg csak kukacoskodás. Keresztes Tamás Kistamásként vicces is meg nem is - nekem kicsit kilógott ebből a közegből (se esze, se töke), bár tény, hogy kulcsfontosságú karakter az övé és a megjelenése csillagos ötös. Zsótér Sándor viszont nem sok jót hoz ki az egyébként sem túl jól megírt temetkezési vállalkozó figurájából, amiért nagy kár.

Mindent összevetve a színészeink nem lettek jobbak, mint korábban voltak, viszont végre kihasználtuk a híres-neves filmes szakembereink szaktudását és technikailag minőségi mozit sikerült letenni az asztalra. Az már csak hab a tortán, hogy a sztori is egész jó, hiába a változó színvonalú forgatókönyv és a továbbra sem hibátlan párbeszédek. Bodzsár Márk első nagyjátékfilmje minden bizonnyal egy nagy lépés saját maga számára és egy kis lépés a magyar filmes szakmának. Elindultunk a jó ösvényen, most már csak tovább kellene menetelni rajta. Még ilyet, még jobbat!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolee75 2013.10.20. 14:31:13

Sziasztok, a trailer alatt hallható filmzene milyen zenekar? Elérhető valahol? Köszi

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.10.28. 08:25:18

@zolee75: Szia! Sajnos nem tudok segíteni, annyit tudok, hogy a filmzenét Keresztes Tamás öccse, Keresztes Gábor szerezte. De neten nem találtam még zenét a filmhez.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.03.07. 16:49:32

hát mondanom se kell talán, alig értek egyet a kritikával, a film az utóbbi idők legjobb, legerősebb magyar filmje, egyáltalán nem elcsépelt környezettel,

egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy csak a kezdés lenne az erős, végig leköti az embert, engem csak ezek a szerb/horvát dumák idegesítettek mert a moziban nem volt feliratozva, de túl hosszúak voltak, hogy ezek alól dramaturgiai megfontolásból hiányozzék a felirat

másrészt minek kellett ez bele? annyi magyar él ott, hogy simán lehetett volna magyar is a nője, és akkor beszélhettek volna magyarul

a 90-es évek eleji hangulat nagyon ütős volt, a karakterek kibaszott jók, Kisstamás egy állat, és az egész filmből süt a coolság

egyedül a végét éreztem olyan kurtánfurcsának, de végtére is illett az egész miliőjébe

az hatalmas pluszpont, hogy nincsenek benne ismerős, túlhasznált színészek, bár Kulkát ide is sikerült becsempészni, nem értek egyet, hogy Ötvös András hiteltelen lenne, szerintem nagyon is jól adta a naiv srácot, akit beszippant ez a mocsok

az egyetlen negatívumot abban láttam, hogy az első kiszállásnál volt velük egy nővérke is, és ő miért nem jött velük tovább? jó lett volna ide inkább a Jordán Adél, aki olyan elbaszott szerepeket vállal magára, hogy nem is értem, lehet ez valami perverzió nála

ráadásul a film zenéje is atom nagy, külön plusz pont, hogy nem ismert, elcsépelt bandák szerezték a "slágereiket" sokat emel az egész hangulatán

és az is jó, hogy durván és mocskosan mutatja be ezt a világot, lerántva a leplet a Szomszédokos minden rendben van a sírás ellenére, mindenki kedves, meg tündéri

"A műfaj pedig legalább annyira dráma, mint vígjáték. Pontosabban szólva fekete komédia, mert erre van ez a külön kifejezésük az angoloknak, a zsáner csúcsra járatóinak."

minthogy a vígjáték IS drámai műfaj, ezért inkább tragédiát kéne írni, és a magyaroknak IS van rá szavuk ez a tragikomédia

"mert hát ugye van ez a fránya dolog, hogy "történet". Azt meg még itthon mindig nem tudják, hogy hogyan kell ezt a bizonyos történetet úgy adagolni, hogy az továbbra is a felütés színvonalát hozza."

öööö, he? ez a mondat azért így vicces kicsit nem?

Kisstamás a műmájer fasz. Pontosan ez illett rá, nagy a pofája, meg játssza az agyát, aztán amikor helyzet van leblokkol. Kész csoda, hogy a kocsit eltudta vezetni :D

telkoe 2016.03.08. 10:02:47

Szvsz nagyon jo kis film, jo anyagbol, jo emberekkel osszerakva, ami nem akart masnak latszani, mast masolni. Nagy szo ez egy olzan kornyezetben, ahol a Baratok Kozt, Megasztar es hasonlo termekek az atlagszinvonal.

A szereplok kozul Stork Natasa is megerdemelte volna a megemlitest a baratno szerepeben, Jordan Adel is abszolut jo es tortenetbe illo karakter volt.

Ami a kotelezo "sztar" Kulkat es a kormánytól elhatárolódast illeti, egy kezdo filmesnek nem sok mozgastere van a jelenlegi filmes kulturkorben, ezert nem kell tul komolyan venni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.03.08. 15:20:15

@telkoe: minden szavaddal egyetértek,

Natasa bizony, húdekibaszottjónő :D azok a szemek
süti beállítások módosítása