Nem szeretem az utóbbi években (ehh... rendszerváltás óta?) született magyar filmeket. Itthon a szakma már rég nem szakma, hanem inkább bebetonozott pozícióban ülő tehetségtelenek gyülekezete, akik nem haladnak a korral és mindig találtak okot arra, hogy elköltsék valamilyen "szerzői" filmjükre a magyar adófizetők pénzét. De majd most... Andy bácsi színre lépésével úgy tűnt, lesz valami változás, míg nem megnéztem A nagy füzetet - mert egy csapásra szertefoszlott minden naiv gondolatom. Ez még mindig ugyanaz a sz*r - jegyeztem meg magamban.

A megújult Nemzeti Filmalap támogatásával készült második filmecskét a szemtelenül fiatal Bodzsár Márk jegyzi (persze a kormánytól elhatárolódva, akár csak Szász János - ezt mindig ki kell hangsúlyozniuk a filmeseinknek), aki eddig inkább rövidfilmekben utazott, de most lehetőséget kapott, hogy elkészítse az egyik egyetemi házi feladatra összerakott tervét nagyban. 5 éve érlelődő projekt ez, szerencsére, akár csak a jó bor, ez is sokat nemesedett (persze ezt csak feltételezem a végeredményt látva). Mert az Isteni műszak bizony abszolút megállja a helyét a mainstream piacon.

Milán dezertál a horvát hadseregből és átszökik a magyar határon, ahol megismerkedik egy baleset kapcsán Dr. Fékkel és Kistamással, a mentős csapattal. Mivel a fronton sok dolgot elsajátított a szakmával kapcsolatban, beveszik maguk közé és beavatják egy felettébb bizarr bizniszbe, amit űznek: a menthetetlen betegeket hagyják a mentőautóban meghalni és a hullát lepasszolják jó pénzért egy dörzsölt temetkezési vállalkozónak. Milán az elején még etikátlannak tartja a dolgot, de szüksége van a pénzre, hogy a menyasszonyát átcsempésztethesse a határon...

A sztori egy lengyel újságcikk alapján körvonalazódott az író-rendező úr fejében, pár éve volt ebből északi testvéreink mentőseinél egy kis probléma... Persze a körítés az már magyar, méghozzá 90-es évek eleje, egy sokakban még elevenen élő, viccesen posztkomcsi, könnyen idézhető korszak (forgatási szempontból is, mert ma még sok minden ugyanúgy néz ki...). A műfaj pedig legalább annyira dráma, mint vígjáték. Pontosabban szólva fekete komédia, mert erre van ez a külön kifejezésük az angoloknak, a zsáner csúcsra járatóinak.

A film baromi jól indul. Rég nem láttam már ilyet Európából, Hollywood sem gyakran tud magából ilyen erős kezdést kipréselni. Tele van vicces szituációkkal. Úgy kb. 10 percig. Aztán "jó" magyar szokás szerint kicsit leülnek a dolgok, mert hát ugye van ez a fránya dolog, hogy "történet". Azt meg még itthon mindig nem tudják, hogy hogyan kell ezt a bizonyos történetet úgy adagolni, hogy az továbbra is a felütés színvonalát hozza. A nagy szerencse az, hogy néha-néha képes magát fölrázni a film, de ezek már csak kisebb epizódok, nem illenek annyira az összképbe.

Egyedül a végső nagy igazi fekete komédiázás hozza vissza valamennyire az első pár perc hangulatát. Persze tudom, ez legalább annyira dráma, mint vígjáték, de szerintem túl intenzíven ugrál zsánerből zsánerbe. Szerencsére ezen tompít valamit a minőségi operatőri munka és a 90-es évek eleji hangulat tökéletes visszaadása. Nyomasztóan van fényképezve a film, azaz van stílusa: szinte mindig éjszaka játszódik, neon- és nagyvárosi fények adják a világítást és szinte csak lepukkant környékeken járnak főhőseink.

A zenei aláfestés úgyszint példaértékű: nem az aktuális Megasztár győztes énekel valami semmitmondó szöveget egy tucatdallamra, hanem - kapaszkodjatok meg - filmzene hallható a képsorok alatt. A folyamatosan változó helyszínek miatt több stílus is megidéződik (van egy kicsi szintipop, kínai dalocska, stb). És ami még nagyon tetszett, az a smink - mármint a sebesülések, a vér és a törések mesteri módon voltak megjelenítve, azaz valósnak, igazinak tűnt minden.

A szereplők közül Rába Roland az abszolút befutó a doki szerepében. A Milánt megformáló Ötvös András szájából néha furán (=barátokköztösen) hangzott egy-egy mondat, de a karaktere maximálisan illett rá. Egy kis akcentus nem ártott volna, ha már délről szökött át hozzánk, de ez már tényleg csak kukacoskodás. Keresztes Tamás Kistamásként vicces is meg nem is - nekem kicsit kilógott ebből a közegből (se esze, se töke), bár tény, hogy kulcsfontosságú karakter az övé és a megjelenése csillagos ötös. Zsótér Sándor viszont nem sok jót hoz ki az egyébként sem túl jól megírt temetkezési vállalkozó figurájából, amiért nagy kár.

Mindent összevetve a színészeink nem lettek jobbak, mint korábban voltak, viszont végre kihasználtuk a híres-neves filmes szakembereink szaktudását és technikailag minőségi mozit sikerült letenni az asztalra. Az már csak hab a tortán, hogy a sztori is egész jó, hiába a változó színvonalú forgatókönyv és a továbbra sem hibátlan párbeszédek. Bodzsár Márk első nagyjátékfilmje minden bizonnyal egy nagy lépés saját maga számára és egy kis lépés a magyar filmes szakmának. Elindultunk a jó ösvényen, most már csak tovább kellene menetelni rajta. Még ilyet, még jobbat!