A teljesen megújult második rész nagy sikere után már teljesen egyértelmű volt, hogy trilógiává kerekedik az amnéziás szuperügynök története. Természetesen a jól bevált gárdán nem akartak változtatni, sőt úgy igazán semmin sem. A harmadik etap teljesen a második stílusában készült, annak paneljeit folytatja, és azt adja, amit egy igazi folytatás tud nyújtani; ugyanazt mint az elődje, csak minden még több, és még jobb, ami ebben az esetben leginkább az akciójelenetekre értendő.

Nagy valószínűséggel éppen ezért a harmadik rész az egész széria legnépszerűbb, és a kritikusok által is a leginkább nagyra tartott epizódja. Már az is egy remek ötlet volt, hogy a cselekmény java része a Bourne-csapda utolsó két jelenete között játszódik. Nagyon eredeti megoldás, ilyet még egyetlen folytatásban sem láttam, ráadásul teljesen átértelmezi és más megvilágításba helyezi a második epizód vagány, és szellemes befejezését.  De ezt leszámítva is rengeteg visszautalást, apró tiszteletadást fedezhetünk fel; a film végén például Bourne ugyanazt a költői kérdést teszi fel a rá fegyvert szegező ügynöknek, mint amit a Clive Owen által játszott karakter kérdezett tőle még az első részben. Ennél egy kicsit feltűnőbb, ahogyan Julia Stiles megváltoztatja a frizuráját, pont úgy, ahogyan azt Franka Potente is tette. De még az eredeti tévéfilmre is láthatunk egy utalást, Richard Chamberlain fotója tűnik fel az egyik jelenetben a likvidált ügynökök képei között. Greengrass valószínűleg ilyen apróságokkal próbálta feldobni a történetet. Bár itt már nem is lehet szó igazán történetről, sokkal inkább cselekményről, vagy akciókról.

És ha már az akciókról beszélünk, feltétlenül ki kell emelnünk a film csúcspontjának tekinthető, kegyetlen intenzitású kézitusát Bourne, és egy „szakértő” között. Ennyire ütős jelenetet még a második részben sem láthattunk, ráadásul mindennek felvezetéseként pedig egy nagyon komplex üldözést kapunk, amelynek feszültsége tökéletesen feloldódik ebben a felejthetetlen bunyóban. Mert az könnyen meglehet, hogy egy idő után már nem fog beugrani a film még a második résznél is vékonyabb története, de hogy ez a verekedés megmarad az emlékezetedben, az teljesen biztos. Két tökéletesen kiképzett gyilkológép esik egymásnak, és minden lehetséges, elérhető eszközzel próbálják kinyírni a másikat, ami nem csak elképesztően kemény, és kellően kreatív, de a kameramunkának és a rengeteg vágásnak köszönhetően csontig hatolóan intenzív élmény a néző számára is.

A folyamatos fokozásnak megfelelően talán az egész kémszakma is ebben a filmben válik a legundorítóbbá mind a három rész közül. Bourne fő ellensége minden egyes epizódban a saját ügynöksége, ők üldözik megállás nélkül, és ők akarják mindenáron eltenni láb alól egykori ügynöküket. Álszent szakzsargonban beszélnek, a kiképzett orgyilkosokat például csak egyszerűen „szakértőként” emlegetik, az emberéletekkel pedig minden komolyabb megfontolást mellőzve dobálóznak, bárkit simán a halálba küldenek, vagy kergetnek, ha érdekük az adott pillanatban éppen úgy kívánja meg. És nem hiszem, hogy az alkotóknak csak a CIA-ról lenne ennyire lesújtó véleménye, inkább erről az egész kémesdiről mondják el ugyanazt, amit már Le Carré regényeiből is olyan jól ismerhetünk. A Bourne filmekben éppen ez volt annyira nézőcsalogató, ötvözte magában a Le Carré tollából olyan jól ismert, és olyan autentikusnak tűnő romlottságot, de hanyagolta a kishivatalnokok unalmas szárazságát. Viszont beemelte a James Bond filmekre jellemző, világutazó, folyamatosan kalandokba, akciókba keveredő szuperügynök egzotikumát, de elhagyta a Bondra jellemző idealizmust. Mindez kiegészülve a 2000-es évek high tech világával az akkori néző számára egyszerre tűnt hihetőnek, mégis lenyűgözőnek egy teljesen egyedi stílusú rendező ábrázolásában és kiváló színészek alakításával megtámogatva.

Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a széria legsikeresebb és legjobb darabja éppen a harmadik rész lett, mert a fent vázolt erényeket ebben járatták a leginkább csúcsra. Csak az USA-ban 227 milliót hozott az Ultimátum, már eleve nagyon jól nyitott a pénztáraknál, és a nézők is lassan fogyatkoztak blockbuster mércéhez mérten. Ezek után nem csoda, hogy még Bond is ezt nyúlta, és következő kalandja, A Quantum csendje nem is tekinthető többnek egyszerű Bourne-klónnál, teljesen elfeledkezve arról, hogy annak a sorozatnak nem erről kellene szólnia. Alapvetően mind a három rész megkapta a maga befejezését, amivel kerek egésszé váltak a történetek, mindenféle cliffhanger nélkül, de egyértelmű, hogy a harmadik rész az, amiben végleg sikerült lezárni a történetet. Ebben a részben sokkoló választ kapunk arra, hogyan lett egy egyszerű katonából Jason Bourne, a befejezés, az utolsó snitt pedig még nagyobbat üt, mint a második rész nemkülönben kiváló befejezése. Garantáltan mindenkinek mosolyt fog csalni az arcára ez a befejezés.

Még szerencse, hogy sosem készült el egy negyedik rész teljesen más rendezővel, és egy törpe főszereplővel, akik alantas színvonalukkal, és csakis kizárólag a pénzéhségtől vezérelve  meggyalázták volna ezt a tökéletes trilógiát, amely részről részre egyre jobb lett. Még szerencse, hogy nem készült el egy ilyen film. Sohasem. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!