Ennek a filmnek a címe felkeltette a figyelmemet, a kezdés pedig egy nagyszabású történetet sugall, de erről szó sincs. Három barát kedvenc kocsmájában beszélget a sci-firől - ebből kettő geek, egy meg, aki röhög rajtuk -, majd amikor az egyikük kimegy a klotyóra, találkozik egy csinos lánnyal, aki azt állítja jövőből jött, mert van a közelben egy időtörés, amit be kell foltoznia. Hősünk bármennyire is szereti a sci-fit először áprilisi tréfának tartja a mesét, de miután ők maguk is rátalálnak a bizonyos időtörésre - mely hol máshol kapott volna helyet mint a férfi wc-ben - egyre mélyebbre gabalyodnak saját múltjuk, és jövőképük hiábavalóságába.

Elsőre egy teljesen snassz tévéfilm benyomását kelti eme 83 perc, és az tényleg igaz, hogy sokat nem költöttek rá. Viszont az időutazásnak nem a sokféle helyszín a lényege, hanem hogy egy adott közeget, sokféleképpen más idősíkokban mutassunk be. Miért ne lehetne, ez egy kocsma, akarom mondani egy hihetetlenül hangulatos angol pub, ahol annyi Guinnes folyik le a barátok gigáján, hogy legalább két üveggel készítsünk be a film mellé. Ha mindenképpen be akarnám lőni az alkotást, talán Galaxis útikalauz stopposoknak hangulatára készüljetek, és akkor nagy meglepetés nem érhet benneteket. Kifacsart abszurd gondolkodás, fanyar angol humor, és akár átlagosnak is mondható színészek, egyedül Anna Faris lehet ismerősebb.

A filmet egyebekben teletömték rengeteg utalással, amit azonban csak akkor fogunk levadászni, ha ezeket ismerjük - értelemszerűen nem lehet mindenkinek vicces ha valaki keveri a Star Treket a Star Wars-al. De lesz itt Vissza a jövőbe, Ki vagy doki?, Flash Gordon, Nyolcadik utas a halál és még sok sok nyalánkság. Ahogy meg kapja a magáét az alternatív valóság, Ray Bradbury mára kultikus novellája, a pillangóhatás, de előkerül szinte minden elmélet amit kicsit is köthetünk az időutazáshoz. Ennek eredményeképpen érthető a film rövidsége, ugyanis rögtön megnézés után kezdhetjük is az elején, hogy feloldja a fejünkben felhalmozódott látszólagos parandoxonok sokaságát.

Szomorú tény, hogy a filmet az angol sorozatgyáros Gareth Carrivick készítette, akinek ez a egyetlen egész estés mozija, ugyanis egy évvel később meg is halt. Hazánkban ez a film is elérhetetlen, még várni kell egy tökös forgalmazóra aki bevállalja, akár fapados verzióban is. Mindenesetre jó érzés, hogy az úgynevezett geek-kultúrára már nem csak és kizárólag úgy tekintenek a filmesek, amit ki kell röhögni, és tipizálni mindenféle sportolni nem akaró, egész életét számítógép előtt töltő - kizárólag - fiúval.