Look behind you, a three headed monkey!

Egyetlen történetet ismerek, ahol a fenti vicc működött, és az nem a Száva, a szív harcosa. A nyúltagyamat kell borogatnom, ha arra gondolok ez a kínálat manapság CGI fronton. Mire kérsz jegyet kisfiam, Dínó tesó, vagy Száva a szív harcosa? És a szülők csodálkoznak ha a kölyökből tömeggyilkos válik tinédzser korára? Hát ti vittétek ilyen agyrohasztó baromságokra. A Pixar borzadályával ellentétben ennek a filmnek még az is egyértelmű negatívuma, ahogy kinéz. Tessék ennyit az orosz animációs filmgyártásról, merthogy onnét érkezett eme remekmű, elég ránézni a poszterre, ez kb. tíz éves CGI színvonal, manapság már nem is a harmadvonalat képviseli, hanem valahol még lejjebb a bányászbéka segge alatt. Kemény 4.2 ponton ácsorog az IMDb-n, vagyis a rajongók erősen túlpontozták.

A Glukoza Productions első terméke ez a film, jövőre ígérik a Baba Yaga feldolgozását. Gondolom mivel hazánk olyan jó kapcsolatokat ápol manapság az oroszokkal, jutányosan kaphattuk meg pár kopejkáért. De tegyük túl magunkat azon, hogy ez egy gagyi CGI mese, gagyi technikával. Még mindig ott van, hogy mi a tököm akar ez lenni? Hány év alatt köti le a nézőjét? És leginkább, mi a francért néztem meg, amikor nem tartottak pisztolyt a fejemhez? Kérdés, kérdés hátán. A legdurvább, hogy az USA keményen beállt a mese mögé, mert olyan arcok adták a hangjukat hozzá, mint Sharon Stone, Joe Pesci, Whoopi Goldberg, vagy éppen Milla Jovovich, aki a főszereplő - egyébként fiú - Száva szinkronjáért felel.

Ennyi mellébeszélés után illenók a történetről is elpöttyintenem pár mondatot, ami viszont nem lesz könnyű. Valami olyasmi történik ebben a mesében, hogy van ez a Száva nevű hülye gyerek, aki a szokásos legkisebb fiú, szegény parasztlegény sablon, és meg kell mentenie a világot, ezúttal úgy, hogy valahol, nagyon messze él egy varázsló, és annak szolgálatában egy hős lovag, akit fel kell kutatnia, és rá kell bírnia, hogy törje meg a gonosz hatalmát. Útja közben ahogy az elvárandó, különféle mókás, - értsd idegesítő - NPC-kel találkozik mint az a szivacsnak való szőrpamacs - akit nyilvánvalóan azért írtak a mesébe, hogy anyu a film után a játékboltban megvehesse -, egy elvarázsolt hőscincér, bocsánat muskétás, vagy lovag, de nem az akiért mennek, a szúnyogok királya, és Hómancs az utolsó fehér farkas.

Nos igen, a mese pofátlanul másolja az Óz a csodák, csodája történetét, mert egy varázslóhoz megy a főhős, és az útja során mellécsapódott összes furcsa figura, és mindegyikük szeretne tőle kérni valamit, mert ugye a varázslók azért ülnek egész nap az elefántcsonttornyukban, hogy a beeső semmirekellők ügyes bajos kéréseit teljesítsék. Van ahol működik, lásd Fantasztikus Labirintus, itt viszont nem, mert semmi gerinc az egész mesében, mert a történet öt perc után bárki számára nyilvánvaló, aki megnézett három mesét az elmúlt tíz évből. A legtöbb mellékalak nem azért került a storyba mert bármi funkcióval bírna, hanem mert nem lett volna elég az alig 90 perc ha csak Száváról akarnak mesét gyártani, ezért kellett ez a Móricz Zsigmondot idéző anekdotázós, bemegyünk ebbe a bokorba, aztán onnan egy másikba, ha már ott vagyunk egy harmadikba, majd hopp vissza a főútra vargabetűzés.

Említettem, hogy a szereplők még csak nem is szerethetők, kedvelhetők? Ez szinte mindenkire igaz, kezdve Szávával, aki még érdektelen is, mindenki más érdekesebb... akarom mondani emlékezetesebb a storyban, ami bizony baj, mert Szávával kéne azonosulnunk, a történetnek az ő jellemfejlődéséről is kellene egy kicsit szólni. De nem fog. Sokkal érdekesebb a Szúnyog meg a Hőscincér állandó évődése - egy banális baromságon -, vagy a kis Szőrcsimbók istenné válása a bennszülöttek táborában. Hogy az íróknak mennyire nem volt fantáziájuk, azt leginkább ez a háromfejű majomszörmedvény mutatja, aki egyszerre idézi meg a Monkey Islandot, és A dzsungel könyvét. Ezt tanítják a forgatókönyvírás órákon? Legyen valami akció, műbalhék, a végén gagyi tanulság, és egy mantrázható mondat, amit a Vissza a jövőbe is használt már.

Szóval agyrém az egész úgy ahogy van. Egy borzasztó rémálom, amiben nincsen semmi jó, kivéve a végét. A tetejébe unalmas is. Nagyon remélem, hogy a mai gyerekek igényszintje ennél magasabban van. Látszik, hogy a Glokuza elkeseredetten próbálta a nagyívű, epikus történeteket utánozni, de hát beletört a bicskájuk derekasan. Mert valami nem attól válik epikussá, hogy mi azt annak szánjuk, hanem ha teszünk is érte, hogy a néző törődjön az általunk megálmodott karakterekkel, hogy együtt izgulja végig az utazást, hogy úgy érezze, tényleg tétje van a dolgoknak. Mert ez így egy oltári nagy katyvasz, amiben minden kritikán aluli. A repedések számlálása a plafonon több szórakozással kecsegtet.

Ha tetszett a kritika, lennél olyan kedves és belájkolnád a Facebook oldalunkat?